A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM CSALÁDI LEVÉLTÁRAI.
A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM CSALÁDI LEVÉLTÁRAI.
A mai végtelen nehéz helyzetben, mikor minden egyéb lehetőségtől és eszköztől megfosztva úgyszólván tisztán csak a szellemi, tudományos és kulturális fegyvereinkkel vagyunk kénytelenek a jobb jövő közeledésének siettetését előkészíteni, a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára híven nagy nemzeti, kulturális és tudományos céljaihoz, híven nagy alapítójának nagy célkitűzéseihez, híven a magyar társadalom közel 125 éves áldozatkészsége által megszabott fejlődési irányához, fokozott mértékben tartja kötelességének bárhol lévő: idegenben vagy az ország határain belül található minden hungaricumnak megmentését és a magyar és általános tudományosság részére nagy nemzeti céljainkhoz fegyverként és kutatási forrásként való felhasználás végett hozzáférhetővé és megközelítővé tételét. Ezt a célt tartotta szem előtt gróf Széchényi Ferenc, midőn 1802-ben megalapította a Magyar Nemzeti Múzeumot és az Országos Széchényi-Könyvtárt, ezen cél előmozdítását tette magáévá és életfeladatává a mult század első felében József nádor és ezt a kultúrpolitikát folytatták a XIX. században a Karok és Rendek és az egész magyar társadalom egyformán. A Karok és Rendek szavazzák meg az összes költségeket nemcsak a monumentális múzeumi épület felépítésére, hanem az összes nagyobb megvásárolható gyüjtemények megszerezhetésére; 1844-ben pedig külön felirattal fordulnak a kormányhoz az idegenben elszórt nagyértékű magyar tudományos kincsek és termékek mindenáron való megszerzéseért a Magyar Nemzeti Múzeum részére. Ugyanezt az utat folytatták a mult század második felében is, midőn a hivatalos tényezők is, de különösen a magyar társadalom önzetlensége, áldozatkészsége és a nagy tudományos és kulturális kérdések jelentősége iránti fogékonysága lehetővé tette, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum nemcsak legelső hasonló intézet és tudományos laboratórium lett az egész országban, hanem a tudományosság és kultúra általános nemzetközi vonatkozásaiban is számottevő és figyelemre méltatott örökké élő tudományos és kulturális kútforrás.
A magyar nemzeti kultúra és tudományosság egyik legelső és nélkülözhetetlen kútforrásává lett éppen a Magyar Nemzeti Múzeum Orsz. Széchényi-Könyvtárának levéltári osztálya, Történetírásunk, közművelődésünk és egész tudományosságunk fejlődése az Országos Levéltáron kívül éppen a Magyar Nemzeti Múzeumnak immár majdnem kétmillió darabból álló levéltári gyüjteményében kénytelen segéd- és alapeszközeit, forrásait keresni. Hogy pedig a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltára oly óriási kincsesbányája lett a magyar történetírásnak és tudományosságnak, ebben oroszlánrésze volt és van a magyar társadalom nagy áldozatkészségének és a tudományos és kulturális fegyverek nagy fontossága iránti kellő érzékének. Ez pedig ebben a vonatkozásban abban nyilvánult meg, hogy a történeti multtal bíró és családi levéltárakkal 9rendelkező hazafias magyar családok ezen családi irataikat a Magyar Nemzeti Múzeumban örökletétként helyezték el megőrzés végett tulajdonjoguk épségbentartása mellett azon célból, hogy a magyar tudományosságnak és kultúrának élő és örök, el nem dugott forrásaiként szolgáljanak. A magyar társadalom ily irányú áldozatkészségének felébresztésére az Országos Széchényi-Könyvtár 50 évvel ezelőtti vezetősége nyujtott kiváló, áldásos és zseniális alkalmat. Fraknói Vilmos nagy könyvtárigazgatónk és munkatársa, a kézirattár és levéltár vezetője, Csontosi János közös gondolata volt a családi örökletétek intézményesítése a Magyar Nemzeti Múzeumban. Kiindulva azon törekvésből, hogy a letéteményező családok érdekeinek legnagyobbfokú megvédelmezését teljes összhangba hozzák a tudomány és intézet nagy érdekeivel, a letéteményező családok részére felajánlották a maximumot: a tulajdonjog respektálását, az emberileg lehetséges legnagyobb biztonságú hajlékot, az intézet teljes erkölcsi, szellemi és tudományos presztizsével megalapozott és támogatott garanciát az anyag legteljesebb épségbenmaradásáért, a családi iratok részére nemcsak ily természetű elsőrendű biztosítékokat, hanem a szükséges és megfelelő tudományos feldolgozást is és minden egyéb lehetséges kedvezményeket. Az Országos Széchenyi-Könyvtár szívesen hozta mindezen áldozatokat és vállalta mindezért a nagy felelősséget, mert csak így vált lehetővé az, hogy a magyar társadalom egyes tagjainál szétszórt és a nyilvánosság elől valósággal elrejtett megbecsülhetetlen tudományos és történeti emlékek többé nemcsak egyesek szűkkörű szeretetében részesített egyéni ereklyék maradjanak, hanem az egész ország közszeretete és közbecsülése által kitüntetett és féltetten őrzött kulturális és tudományos közkincsekké legyenek.
1876-ban kaptuk meg a legelső családi levéltárat és akkor még a múzeumi levéltár alig állott 15–-20,000 darabból. Ma 124 neves, híres és áldozatkész magyar családnak a levéltára van nálunk és ezáltal a Magyar Nemzeti Múzeum levéltára közel kétmillió darabbal büszkélkedhetik. A legelső letéteményező család, a Kállay-család levéltára 8000 darabból áll és ebből több mint 6000 darab a magyar középkorra vonatkozik. Oly neves és történeti dicsőségre szert tett családok levéltárai vannak nálunk, mint a gróf Széchényi, gróf Forgách, gróf Bethlen, gróf Rhédey, gróf Csáky, gróf Esterházy zólyomi ága, Kossuth, Görgey, továbbá a Kisfaludy, Kölcsey, Madách, Thaly, Szinnyei-Merse stb. stb. családok levéltárai. A Széchényi-család levéltára több mint 50,000 darabból, a báró Balassa-család levéltára több mint 100,000 darabból áll, a Csáky-család levéltára még ennél is nagyobb terjedelmű.
Mily kimeríthetetlen kincsei ezek a magyar tudománynak, nem szükséges bővebben magyarázni; hogy nagy hazafiasságuk és áldozatkészségük mellett mennyire helyes ösztönnel és érzékkel bírtak ezen családok, midőn családi levéltáraikat a Magyar Nemzeti Múzeumban elhelyezték, legeklatánsabban éppen a mai idők bizonyítják, amikor az országnak a sors kegyetlensége folytán megszállott kétharmad része még annyi és annyi hasonló kincset elszakított és elidegenített tőlünk. Csak most bizonyosodik be, mily üdvös és szerencsés eljárás és gondolat lett volna a régi Nagy-Magyarország minél több ily természetű kincsét a Magyar Nemzeti Múzeumban koncentrálni. Az minden vitán felül áll, hogy az ily természetű kincsek minden viszontagság, vis major, sőt háborús veszedelem ellen is legjobb és legbiztosabb védelmet a Magyar Nemzeti Múzeum falai között nyerhetnek csak.
Ezen, részint örvendetes, részint szomorú tapasztalatok alapján a Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtára a mai körülmények között különös kötelességének kell hogy tekintse a további megmenthető anyagnak a megmentését és a tudomány számára hozzáférhetővé tételét. Hiszen bármily meleg gondozásban is részesülhetnek otthon a tulajdonosok részéről ezen családi levéltárak, éppen a közeli mult viszontagságai: háború, forradalom, megszállás bizonyítják, ad oculos, mennyi veszedelemnek vannak mégis kitéve magánkézben ezen végtelen nagy tudományos kincsek.
Bízva abban, hogy mindennek óriási jelentőségét a mai idők társadalma legalább oly mértékben fogja értékelni, mint az elmult 50 esztendő társadalma, nemcsak kötelességszerűen, hanem reményteljesen fordulunk a magyar társadalom mindazon rétegeihez és tagjaihoz, amelyeknek birtokában még annyi ismeretlen és tudományosan és kulturálisan kizsákmányolatlan családi irat van és kérjük, hogy ne zárkózzanak el a már itt lévő 124 családi levéltár nemes és hazafias tulajdonosai példájának követése által a birtokukban lévő családi levéltáraiknak a Magyar Nemzeti Múzeumban örökletétként való elhelyezésétől. Mindezen családok hazafias áldozatkészségére és a mai szellemi és tudományos harcunk elősegítésében való nemes részvételére appellálva, még egyszer felhívjuk a figyelmet mindazon kedvező és előnyös feltételekre, amelyek mellett családi levéltáraikat örökletétként elhelyezhetik a Magyar Nemzeti Múzeumban és melyek részletezésétől elállunk, miután a miniszteri jóváhagyással ellátott erre vonatkozó szabályzatunk éppen ezen folyóirat hasábjain is napvilágot látott ezelőtt 10 évvel (TURUL, 1914. 132–133. lap). Miután a családi levéltáraknak a Magyar Nemzeti Múzeumban való letéteményezésére és kezelésére vonatkozó ezen szabályzat közzététele alkalmával a Turul akkori szerkesztősége a Magyar Nemzeti Múzeumban addig letéteményezett 99 családi levéltárat névszerint is felsorolta, jelen sorainkat mi is kibővítjük 10azzal, hogy az azóta elmult 10 év alatt a Magyar Nemzeti Múzeumba örökletétként beérkezett újabb 25 családi levéltárat a névsor kiegészítése végett szintén felsoroljuk: Abaffy, báró Aczél, Ányos, Bezerédj (kámi), Bitskey, gróf Brunswik, Fazekas, Füzesséry, Hiemer, báró Jeszenszky, Kazy, Klauzál, Lorberer, Madách, báró Majthényi (első bárói ág), Mándy, Nedeczky, Nyárády, Podhradszky, Rákóczi-Aspremont, Rötth, Sényi, bártfai Szabó, Szádeczky-Kardoss, Szilassy. Vagyis a mostani és a régi névsor alapján megállapítható, hogy a családi letéteményezés intézményesítése gondolatának felvetésétől számított és a mai napig eltelt 50 év alatt 124 családi levéltár került a Magyar Nemzeti Múzeum tudományos gondjai és őrzése alá, az utolsó 10 év alatt pontosan 25-tel szaporodott a letéteményezett családi levéltárak száma, a világháború kitörése óta meg ennél is többel. A jelenlegi év első háromnegyede is három új családi levéltárat (Szilassy, Szádeczky-Kardoss, Abaffy) tüntet fel az ily vonatkozású gyarapodások terén, ami igen kedvező arányszámnak mondható. Úgy ezen évnek, mint az egész 10 évi ciklusnak a gyarapodási arányszáma, noha a letéteményezés intézményesítése egész 50 éves időtartamának átlagos szaporodásának felel meg, mégis a rendesnél sokkal kedvezőbbnek és nagyobbnak tekintendő azon egyszerű oknál fogva, hogy a megszállás következtében 7 év óta már csak az ország területének egyharmad része szolgáltathatja további élő forrásként a letéteményezés tárgyát: az új családi levéltárakat. Ez pedig majdnem kétszáz százalékos javulást és fejlődést jelent ily vonatkozásban. A világháború kitörése óta tapasztalt ezen nagyobb szaporodási arány egyáltalán nem tekinthető véletlenségnek, hanem annak tulajdonítandó, hogy mindazon okok, melyek szükségessé és kívánatossá teszik úgy az egyes családok részére, mint a tudomány és a Magyar Nemzeti Múzeum számára ezen üdvös eljárás foganatosítását, különös mértékben érvényesültek az említett időszak alatt és a régi állapotok megváltozásával és a mai világpolitikai helyzet beállásával ezen okok természetesen még hatványozottabb mértékben forognak fenn.
De ugyanezt bizonyítja egy másik örvendetes jelenség is. A múzeumi levéltár utolsó tíz év alatti gyarapodási statisztikája ugyanis nemcsak 25 új családi levéltár letéteményezését tünteti fel, hanem a letéteményezett családi levéltárak anyagának állományában igen számbavehető szaporodást jelentenek a már letéteményezett családi levéltárakhoz utólag és pótlólag beküldött kiegészítések is. Húsz családi levéltárhoz érkezett ezen időszak alatt 31 ízben kisebb vagy nagyobb terjedelmű kiegészítő anyag, mely a következőképpen oszlik meg az egyes letéteményező családok között Bugarin-Horváth (két ízben), cserneki és tarkeői Dessewffy, Dőry, gróf Forgách (két ízben), Görgey, Hertelendy, Ibrányi, báró Jeszenszky, Kolosy, Kossuth, Kvassay, Péchy, Podhradszky (négy ízben), Reviczky (három ízben), Rosty, Rötth, Sombory, gróf Széchényi (öt ízben), Tarányi-Osterhuber, Ebeczki, Tihanyi. Ezzel szemben a közel 40 éves azelőtti korszakban 37 családi levéltárhoz 118 ízben kaptunk kiegészítő anyagot. A legbuzgóbb és legszorgalmasabb családok a kiegészítések küldésében ezen régebbi időszakban a gróf Forgách-család 8 ízbeni kiegészitéssel, a Péchy-család 9 ízbeni kiegészítéssel, a Görgey-család 10 ízbeni küldeménnyel és a gróf Széchényi-család 14 ízbeni kiegészítéssel, mely utóbbi család különben a Péchy-családdal együtt a mai napig sem szűnt meg állandóan gondoskodni a letéteményezett anyag folytonos gyarapításáról. Az arányszám az utolsó 10 év alatti ily természetű gyarapodásokban látszólag nem feltűnően nagyobb, mint az azelőtti 40 éves ciklusban, különösen ha csak az időtartamot vesszük tekintetbe, valóságban azonban itt is legalább ugyanazt a százalékos számítást és fejlődést kell elérnünk, mint az új családi levéltárak statisztikai kimutatásánál, mert itt is a fősúlyt arra kell fektetnünk, hogy az utolsó hét év alatt az ily természetű gyarapodási forrás területe is szintén 66%-kal lett kisebb, mint volt az azelőtti 40 éves időközben. Vagyis e szerint az utolsó 10 év alatt úgy az új letéteményezések által, mint a régebben letéteményezett családi levéltárakhoz beküldött kiegészítések által elért gyarapodás a családi levéltári anyagban körülbelül 200%-os fejlődést és haladást mutat a 40 évvel azelőtti állapotokhoz képest, még pedig mindkét vonatkozásban általában ugyanazon okok miatt, t. i. a háborús viszonyok összes következményeikkel együtt szomorúan alkalmasaknak bizonyultak arra, hogy az egyes családi levéltárak tulajdonosait meggyőzzék arról, mily helyes és üdvös előrelátásból fakadtak a családi levéltárak örökletéteményezésének intézményesítésére szolgáló motivumok.
Különben a már letéteményezett családi levéltárak anyagának gyakori kiegészítései igen egyszerű indokolásban találják meg a magyarázatukat. A már egyszer örökletétként elhelyezett, külön kezelt és külön felállított családi levéltárak nemcsak egymagukban is önálló külön gyüjteményeket jelentenek, hanem egyben élő és állandó fejlődésnek és szaporodásnak örvendő külön levéltári organizmusokat is képeznek az egész múzeumi nagy gyüjteménynek közös magasabbrendű életet és rendeltetést biztosító komplexumában. Idők folyamán egy családi levéltár alkotórészei a család esetleges nagyobbmérvű szétágazása következtében ugyanazon család különböző ágai közé oszlanak és szóródnak szét; de még ha ilyen ramifikáció nem is fordulna elő valamelyik családban, a családi iratok így is könnyen szétkerülhetnek a család különböző tagjainak birtokába. A családnak eminens érdeke, hogy az így ágak vagy családtagok 11szerint és között széjjelszórt családi iratok együvé kerüljenek és a kis közös családi gyűjteményt teljessé tegyék; de a tudománynak sem kisebb érdeke, hogy a nagy nemzeti közösségnek egy-egy külön tagozatát alkotó, de több ágból vagy részből álló ugyanazon családra vonatkozó összes iratokat egy könnyen hozzáférhető helyen szakszerűen rendezett és felállított formában találhassa meg és használhassa fel. És hol lehetne egy ideálisabb gyüjtőhelyet találni, a különböző családtagok vagy ágak között szétszórt iratok egyesítésére, mint a Magyar Nemzeti Múzeumban, a magyar tudományosság és kultúra ezen legelső kohójában, akár a családtagok kényelmi szempontjait és magasabbrendű érdekeit, akár a tudomány hasonló szempontjait, kívánságait és követelményeit vesszük tekintetbe? Ha tehát ezen okoknál fogva kívánatos, természetes, szükséges és elkerülhetetlen, hogy egy már letéteményezett családi levéltár az illető családnák különböző képviselői által behozott újabb és újabb kiegészítések és pótlások következtében tovább éljen, nőjön és fejlődjék és hogy ezáltal a családnak különösen a már lezárt és történeti multjára vonatkozó iratai és oklevelei nagyobb és pontosabb teljességgel egyesüljenek és koncentráltassanak a Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában, amely a letéteményezés pillanatától kezdve minden családi levéltárnak központjává, a családi levéltáraknak a Múzeumon kívül lévő hozzátartozó és alkotórészeivel szemben vonzó magnetikus és egyesítő centrumává válik, nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a családi levéltár fejlődése az illető család kihalásával rendszerint megszűnik, de amíg a család legfiatalabb és legutolsó tagjaiban él, addig állandóan megvan a lehetőség arra, hogy a családi levéltár a család legközelebbi multjára vagy jelenére vonatkozó irataival gyarapodjék. Vagyis, minden letéteményezett családi levéltár állandó és folytonos kiegészíthetésére alkalmat és okot szolgáltathat egyrészt a családi levéltár anyagának a különböző ágak vagy családtagok közötti szétszórtsága, másrészt pedig az a körülmény, hogy majdnem minden család túlzott szerénység és óvatosság következtében a legújabb időkre vagy a legközelebbi multjára vonatkozó iratait nem tartotta a családi levéltár letéteményezése pillanatában elég történeti fontossággal bíróknak ahhoz, hogy helyet foglalhassanak a Magyar Nemzeti Múzeum helyiségeiben. Az egyes letéteményezők azonban elég gyorsan túltették magukat ezen a felfogáson és megkezdték az újabb és legújabb korra vonatkozó irataikkal is kiegészíteni a Magyar Nemzeti Múzeumban lévő családi levéltáraikat. A mai világpolitikai állapotok pedig még nagyobb mértékben fogják a mai generációra azt a hatást gyakorolni, hogy a világháború befejezésével és a nagy összeomlással legalább látszólag egy új történeti korszakba léptünk és így úgy a mai nehéz idők, mint a közeli mult iratai elég történeti jelleggel és jelentőséggel bírhatnak ahhoz, hogy a családi archivumok többi, régebbi és régi történeti jelentőséggel dicsekvő darabjai mellé kerüljenek, föltéve mégis, hogy nem érintenek túlságos közeli és kényes érdekeket. Azáltal pedig, hogy a letéteményezők és utódaik elkezdték és el fogják helyezni a Magyar Nemzeti Múzeumban a XIX. század egész második feléből származó irataikat is, családi archivumaik kiegészítése végett, nemcsak önmagukhoz és eredeti célkitűzéseikhez lesznek következetesek, hanem újabb óriási szolgálatot fognak tenni a magyar tudománynak, melynek ezen az úton is meg fogják könnyíteni a mai állapotokat előidéző közvetlen korszak megvilágítására vonatkozó forráskutatásokat. És így a Magyar Nemzeti Múzeum levéltára a legújabb kor történetével szemben felállított feladatai teljesítésében ugyanazt a kiváló és nagymérvű támogatást fogja nyerni, amelyet a régi multak diplomatikai emlékeinek és iratainak összegyüjtésében is kapott a magyar társadalomtól az örök családi letétek rendszeresítése által. Szükséges és megérkezett már annak az ideje, hogy családi levéltáraink anyaga kiegészíttessék nemcsak a régmult időknek történeti emlékeivel, hanem az újabb és legújabb kor irataival is és ezáltal a törzsanyagunknak megkezdett ezirányú szaporításával teljes lépést tartson családi letéteink ily gyarapítása is.
Családi levéltáraink anyagának ily természetű gyarapítása azonban a mai körülmények között belátható időn belül, sajnos, csak igen korlátolt határok között remélhető. A már letéteményezett családi levéltárak nagyobbik része felvidéki, vagy az ország keleti részéből származó, vagyis megszállott területről való családok tulajdonát képezi, ami roppantul megnehezíti ezen letétek újabb kiegészítéseinek lehetőségeit. Tehát egyelőre úgy a kiegészítések, mint az újabb letéteményezések számára csakis a mai Csonkamagyarország területén élő családok nyujthatnak folytatólagos táplálékot. És amilyen fájdalmasan figyelemreméltó tanulság az, hogy a nagy magyar Alföldről származó családok alig vannak képviselve a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött családi levéltárak letéteményezői között, sőt a dunántúli családok is aránylag igen kis mértékben szerepelnek azok között, a szomorú körülmények kényszerítő nyomása alatt ugyanoly mértékű részleges jó hatást és következményeket vagyunk kénytelenek feltételezni ily vonatkozásban az országnak mai csonkaságából kifolyólag. Jellemző tény és fájdalmas valóság az, hogy a mai időknek kellett bekövetkezniök ahhoz, hogy remélhessük és várhassuk a családi levéltárak sorozatában azon óriási üres hézag betöltését, melyet a legmagyarabb vidék: az Alföld és a Dunántúl családi levéltárainak feltűnő hiánya jelentett. Az ezen a téren az utolsó években tapasztalt örvendetes gyarapodások megerősítenek bennünket ezen hitünkben és következtetésünkben.
12És végül, hogy a magyar társadalomhoz intézett ezen buzdító sorainkat még egy érvvel támogassuk, megemlítjük azt is, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum levéltári osztályában őrzött családi levéltárak sorát a fentemlített 124 családi levéltár nem zárja le. Ez a szám csak az örökletétek számát jelzi. A Magyar Nemzeti Múzeum levéltárában pedig az ú. n. törzsanyagba, mely a Múzeum teljes tulajdonát képező anyagot és nem a családi letéteket foglalja magában, ajándék vagy vétel által megszerzett sok családi levéltár iratai is vannak beolvasztva. Ezek közül a jelentősebbeket szintén felsoroljuk: Amadé, Beleznay, Bydeskuthy, Bossányi, Bükk, Dávid (szentpéteri), Deák, Ebeczky, Farkas (hügyei), Fáy, Géczy, Gorzó (bilkei), báró Hellenbach, Illésházy, Jókai, Moesz, gróf Nyáry, Ocskay, gróf Orsich, Pálmay, Rumy, Schedius, Zarka (lukafalyi), Zerdahelyi iratok stb. Ezen hosszú és nem teljes felsorolás pedig azt jelenti, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum mint tudományos intézet egyformán különös súlyt fektetett és fektet a családi levéltáraknak úgy letéteményezés útján, mint ajándék vagy vásárlás útján való megszerzésére. A tudományos és kulturális célok és szempontok, de az ország mai csonka helyzete is ennek minden következményeivel együtt kiváltképpen ezt parancsolták és parancsolják és így minden újabb bekerülendő családi levéltár nemcsak egy kiváló, nagy és díszes társaságot fog itt találni, nemcsak ezen óriási gyüjtemény jelentőségét és díszét fogják gyarapítani és öregbíteni, hanem saját jelentőségét is még nagyobb mértékben fogja az itteni testvérei társasága által emelhetni és ragyogtatni.
SULICA SZILÁRD.
