e) Ghyczy Farkas sztenisnyáki kapitány.
e) Ghyczy Farkas sztenisnyáki kapitány.
Négy esztendővel a G. György életére vonatkozó első adat után, 1556-ban találkozunk először pár évvel ifjabb öccsének, Farkasnak nevével a Nádasdy Tamás sárvári familiárisai között, ahonnan jelenti urának, hogy Csányi Ákos – Nádasdy egyik főembere – Segesdre helyezte át.* 1558-ban Rábaközön, Nádasdy Kristóf alatt szolgált 7 lóval, vagyis 7 közember élén.*
1556 november 18. – Ugyanez évből Byk Ágoston levele a G. Farkas jelenlétében folyt kémvallatásról, közölve Szalay Á. i. m. 187. l. – 1557-ből két és 1559-ből egy levele maradt. Országos Levéltár, Nádasdy-levéltár.
Solutio equitum familiarium domini palatini in Rábaköz sub Christ. Nádasdy. Országos Levéltár: Nádasdy-számadások, C. fasc. Takáts S. gyűjtése.
1559 végén Nádasdy Zaberdinus Boldizsár* helyére Sztenisnyák (ma Sjenićak) várának parancsnokává nevezte ki, amely akkoriban központja volt a mai Zágráb-megye kulpántuli részének s a hozzátartozó hatalmas birtokokkal (vártartománnyal) együtt Kanizsay Orsolya, Nádasdy Tamásné tulajdonában állott. Ma jelentéktelen hely, de abban az időben oppidum, mezőváros, melynek várában a környék népe is menedéket talált. 1558 július 17-én Erdődy Péter bán meghívására országgyűlést is tartottak a horvát rendek falai között.*
Acta comitialia regni Croatiae, Dalmatiae, Slavoniae. Zágráb, 1916, III. köt., 43. l.
U. o. 21. l.
Mikor G. Farkas Sztenisnyákra ment, a nádorné uradalmait siralmas állapotban találta. Erdődy Péter bánnak és más uraknak csapatai tanyáztak bennük; több kárt okozván a töröknél is.* Mint a részére 1564-ben kiadott instrukcióból* és leveleiből megállapíthatjuk, kettős hatáskört töltött be, egyfelől várparancsnok volt, másfelől jószágigazgató. Első minőségében rendet teremtett a várban, második minőségében pedig mindenek előtt a birtokok jövedelmét igyekezett fokozni. Sisics Ferdinánd, a horvát országgyűlési irományok (jegyzeteinkben 91. és köv. számok alatt) idézett III. kötetének szerkesztője, a kötet mutatójában G. Farkast (számos magyar emberrel együtt) szlavon nemesnek mondja (Gyczy Vuk, plemié slavonski)*. Maga G. Farkas erre nézve ekként ír: «én örömest horvátot nem tartok, egy az, hogy nem tudok vele beszéllenem, más az, hogy ugyan nem is szeretem erkölcsét». Továbbá: a szegény legényekhez – t. i. magyar gyalogos katonákhoz – «több bizodalmam vagyon, mint egynéhány horváthoz».*
«Az uram jószágának töröktől annyira bántások nincsen, mint az, ki itt az ország fizetésén vagyon Bán uram népe, Alapi uram népe… Ha uramtól énnekem tanúságom (utasítás) volna róla, bizon az uram jószágát ilyen igen nem pusztítanák» stb. G. Farkas Csányi Ágosnak 1559. Közölve Szalay Á. i. m. 354. l.
Anno 1564. Zten˙chnyak várában való instrukció vagy tanulság Giczy Farkas uramnak. Őtőle függnek a szolgák mind jargaló szolgákkal, kapunállókkal. Azután az törvény jövedelemnek beszolgáltatására asszonyom kezeírása alatt való lajstrom szerint – gondot viseljen». Idézendőnek tartjuk még az utasítás következő sorait: «Az szegény ember, ki birságon marad, meg ne nyomoríttassék, sőt ha valaki oly szegény volna, megenedje neki és lajstrom legyen mindarról, kin mit vesznek és kinek mit engednek nevenkint.» Országos Levéltár. Nádasdy-számadások E. fasc.
Acta comitialia, stb. 515. l.
1560 március 12-én kelt levele.
Jó magyarsággal megírt levelei színes, változatos képet nyujtanak a horvátországi végek akkori viszonyairól, nehéz küzdelmes, életéről. Sokoldalú, kiváló ember, kinek figyelme mindenre kiterjed. Mint jó gazdának, szeme állandóan ott van a birtokokon. Időről-időre részletesen beszámol a búza és kölesvetések – a két főtermény – s a rozs, zab és szőlő állásáról és a termésről.* Legfőbb jövedelemforrás lévén a bor,* hordószámra vásárol bort eladásra. Mikor pedig egy alkalommal fogytán volt az uradalom bora, indítványozta urának, hogy a bérestől, pásztortól vonják meg a bort, hozzátevén, hogy «itt az hegyek között is hideg kútforrások vagynak, abba igyanak»* Ősszel és tél elején a finom gyümölcsöt kedvelő és a kertészkedésben is kiváló* urának válogatott almát, birsalmát, körtét «szép, öreg őszi barackot» küld.* Februárban meg oltógallyról gondoskodik. «Ím küldtem nagyságodnak – írja – amaz öreg telelő zöld körtvélynek az ágában oltani valót. Makária körtvély ágát is küldtem. Én soha olyat nem láttam, mint Kapitány István uram házánál 17láttam, mert olyan mint az Szamosközi alma, vörös, tiszta muskotály, hogy annál jobb muskotály nem lehet. Im annak az ágában is küldtem nagyságodnak oltani valót».* Más alkalommal, lehetőleg szintén télvíz idején – hogy az ő kifejezését használjuk – «tengeri újság»-gal kedveskedik. 1562 jan. 22-én írja Nádasdynak, hogy Jaksics papot elküldte tengeri újságért. Közel két hónap mulva, március 13-án pedig már jelenti, hogy «az pap hozott tengeri ujságot, halakat, kis uramnak (t. i. Nádasdy Tamás Ferenc nevű fiának, utóbb nagyhírű hősnek) konfektet hat iskatulyával». Csányi Ákoshoz intézett egyik levelében olvassuk: «Régen bocsáttam vala emberemet az tenger mellé és im hoza két tereh osztrigát, kit küldtem ő nagyságának, narancsot 260-at, pomagránát 56-ot, egy barlica tentahalat, egy tonna fügét, 12 kötés habarnicát, 16 pisztrángot.»*
Több levele.
«Mert itt semmiből ember inkább pénzt nem takarhat, mint az borból. Mert itt főkereskedés az bor.» 1560 december 21-iki levele.
1560 március 12-iki levele.
L. Takáts: Rajzok stb. III. kötetében «Kertészkedés a török világban» című fejezetet.
1560 december 21-én és 1561 október 5-én kelt leveleiből.
1562 február 8-iki levele.
1567 márciusban kelt levele. Pomagránát = gránátalma, barlica = barilée = bödön, tonna = hordó, habarnica = polypus, sepia. M. Nyelvtört. Szótár.
Szívesen vadászott is. «Fogoly-megfogó karvalyt», «nyúl-megfogó ölyvet, vizslát tart, nevel és küld Csányi Ákosnak.* Maga viszont salétromot vagy kész (puska)port kér, mert anélkül szűkölködik, pedig hírlövésre sok kell. «Mikor hír vagyon, lövés leszen, az szegénység az lövésre eltakarodik.»*
1561. Szt. Margit asszony-nap estéjén kelt levele.
1562 február 8-án kelt levele.
Részletesen ír a lakosságot sujtó csapásokról. Majd az aszály, a rossz termés dönti ínségbe a föld népét,* majd a járvány ritkítja meg sorait, «Hanem az halál igen elkezdetett vala mind az tartományon, mind itt, mint Topuszkó táján, mind Bovith táján… Csodaképen holtanak pedig, mert némelyre az hideg rájutott, azután az hévség, ki 3-ad napjára, ki 2-od napra megholt bele, ki penig az szegezésben.»*
1561 augusztus 8-iki, 1563 nov. 29-iki levele.
1561 húsvét után való kedden írott levele. Szegezés = oldalfájás, nyilallás. M. Nyelvtört. Szótár.
Ismételten megemlékszik leveleiben a délszláv zsiványokból összeverődött, utóbb azonban katonaságként szervezett haramiák és martalócok,* úgyszintén a törökök portyázásairól, rablásairól.* Nem csoda, ha az életében és vagyonában fenyegetett nép tömegesen vesz vándorbotot a kezébe. «Ez föld népe – írja 1561 május 25-én – mind futásban vagyon. Ez esztendőben innen ez országból oda Magyarország felé ment el másfélezer ház jobbágy.»
L. Takáts: A magyar gyalogság megalakulása. 113–131. l.
1561 május 25-iki és augusztus 8-iki levelében és másutt is.
Tárgyilagos, hitelt érdemlő jelentéseket küld – részben mint szemtanu is – a törökkel vívott harcokról. Pl. 1560 június 11-én ekként írja meg az Unna mellett fekvő Novi-nak pusztulását: «Pünkösd után való csütörtökön virradóra jött volt török had a Zrinyi uram Ujvára alá, kit tartott Deli Tódor és meggyujtották volt az várost. Az várostól vár is meggyulad, kiben sok keresztyén ember megégett, Deli Tódor is mind feleségestől és gyermekestől. Annyira számlálják, hogy több (mint) ötszáz ember veszett tűz miatt és kik palánk kerítésben voltanak, kiket fogva vittek el.»* Július 28-ról egy naszádos összeütközésről jelenti: «Ez minap bán uram készül vala Gradistye alá. Adta vala tudtomra…, én is kibocsáttam vala innen vele vizen sajkákban 137 embert… Az törököknek hírek lett volt, hogy reájuk akar menni bán uram. Mindenfelől az végekből Gradistyera gyülekeztek volt. Készen várták. Bocsáttak volt az törökök egy sajkában 37 törököt nyelv fogni. Az bán uram elöljárója reá találkozik. Azokat megverték, az sajkát is elnyerték tőlük. Osztán úgy tért meg tőlük bán uram. Tíz törököt fogtak» stb. 1566 aug. 19-én így írja meg a régi cisztercita apátságról nevezetes Topuszkónak veszedelmét: «Az törökök Topuszkóra jöttek volt 800 gyalog, 300 lovag és az városnak az palánkja miután igen rossz (?) volt, szabadon mentenek bele és az fizetett nép is nem volt otthon, sem lovag, sem gyalog, hanem ki mind házánál. Az városbelieknek sem volt strázsájok. Vittek el kétszáz és három rabot, gyermek és leánnyal, asszonyemberrel egyetemben.» Befejezésül megírja, hogy «én magam is jártam bán uramhoz, hogy Újvárat (Novi) elégethetnéjek, most, mert az On (Unna) víze hellyel oly kicsiny, hogy gyalog ember is gázolhatta volna. Bán uram kész hozzá és Assergár* uramnak is megírta és úgy végezték, hogy ez jövő vasárnap Topuszkóra gyülekezzünk». Erről a harcról szept. 4-iki levelében számol be bő részletességgel. A várost felégették, 300 foglyot ejtettek, köztük egy béget, ki sebesülten került fogságba. Említésre méltó az a kis győzelmes ütközet azért, mert Szigetvár és Gyula ostroma idején ez volt a török ellen rendelkezésre állott hatalmas haderő tétlenségével szemben az egyetlen vállalkozás s ezt G. Farkas tervezte és készítette elő. Megírja még ebben a becses levélben, hogy Auerspreg – akit ő Assergár uramnak nevez – elrendelte a zsákmányoknak Krajnába való szállítását. De ő ezt nem cselekszi meg, egyrészt mert «ide senki nem fizet, más az, hogy károsok is vagyunk, mert kinek lovas sebes, nekem is oly lovam marada oda, hogy bizony nem adtam volna 100 arany frton. Egyéb kárainak is 18vannak, de hogy miközülünk valaki elveszett volna, nem, sem lovag közül, sem gyalog közül. Az német kezéből pedig nehéz kivenni az(t), mi kezéhez akad» – teszi hozzá.
Ez az epizód nem azonos Novi 1565. évi elfoglalásával, mikor szintén Deli volt a vár parancsnoka. L. Istánffy i. m. 511. l.
Auersperg Herbart krajnai főkapitány elesett 1575-ben Budacski mellett, Istvánffy szerint gyávaságig óvatos vezér volt, kinek szemeláttára foglalta el az övével egyenlő haderővel Musztafa basa a Bakics Tamástól hősiesen védett Krupa várát, sőt «karabélyt ragadva», azt is megakadályozta, hogy Frangepán gróf, Farkasits Péter és G. Farkas csapataikkal az ostromlottaknak segítséget vigyenek. I. m. U. o. – l. még Szalay L.: Magyarország története. IV. köt., 361. l.
Befejezi e levelét azzal, hogy a csatából hazatérő Erdődy Péter bán és más urak hozzá szállottak Sztenisnyákra, ahol ugyanakkor – bizonnyal a győzelem örömére – újszülött leányát «bán uram és több uraim, Zluny* uram is, komám, Ilonának keresztelék.»
Zluny vagy szluini Frangepán Ferenc 1567–1672 közt horvát bán.
A török rablásainak és terjeszkedésének megakadályozására folyton építi és javítja G. Farkas a kezére bízott várakat. Sűrűn ír erődítési munkálatokról, kastélyok, palánkok, emeléséről, az agyagfalvakba lövőrések kivágásáról, vásárok ásatásáról, vessző, mész, tégla, fövény beszerzéséről.* És mivel e palánkok, várak nélkül, el sem volt képzelhető a védekezés, kemény szavakban jelenti urának és Csányi Ákosnak, hogy «az zágrábi haszontalan gazdag kanonok pap urak Gradecot megégették, pusztán hagyták. Zrinyi uramnak egyik várát, Pedelyt elhányták, kín az, mi kevés Horvátországban vagyon, igen megrémült rajta mind község, mind nemességre».* stb., stb. Egyébként nem egyszer ellentétbe kerül a zágrábi püspökkel, a papokkal és barátokkal, kik panaszt emeltek ellene, hogy elveszi javaikat és bántalmazza is őket. Maga élénken tiltakozik e vádak ellen, mondván: «ha ez a dolog megbizonyodik, semmivel egyébbel meg ne érjem az én kegyelmes uram előtt, hanem fejemmel» s hozzáfűzi még «mert én azt jól tudom, az papok rendi uram őnagyságánál miben áll.»*
1560 június 11., 1562 április 1., május 3-iki, 1569. évből kelt levelei.
1560 október 5-iki levele.
1561 húsvét után való kedden és 1561 augusztus 8-án Nádasdyhoz és külön Csányihoz küldött levelei.
Ismeretes az a régi magyar szokás, hogy háborús veszély idején a közvetlenül fenyegetett országrészek urai olykor maguk külön is összeültek a védekezés ügyéről, módjáról, eszközeiről tanácskozni. Hasonló esetekről ír G. Farkas is. Így jelenti 1561 május 15-iki levelében, hogy Zábrágban – így szokta írni Zágráb nevét – a vicebán vezetésével gyűlés volt, mely elrendelte, «hogy a Száva és Kulpa között minden füst 50–50 pénzt adjon, az urak is még annyit adjanak, mennyit az jobbágy füsti teszen», hogy a Kulpán strázsákat állítsanak. 1562 május 3-án is írja Nádasdynak, hogy «bán uram gyülést tartott, mely egy napnál nem tartott tovább» stb. 1566 Boldogasszony nap után való hétfőn Csányihoz intézett levelében részletesen ismerteti a Miksa által néhány nappal előbbre, augusztus 16-ra Zágrábba összehívott országgyűlésnek – melyre a bán őt is meghívta – határozatait, többek közt, hogy «az Ku(l)pán innend, ki Horvátországnak hivatik», a horvátországi katonák Sztenisnyákra gyűljenek és hogy azoknak ő parancsoljon. 1567 márciusról Csányi Ákost egy újabb, a bán által Zágrábba hirdetett gyűlésről tudatja, mely azonban nem hozhatott határozatot, mert Miksától parancs jött, hogy «ű híre nélkül bán uram gyülést ne tehessen». Ez alkalomból – írja tovább – «könyörög ez ország őfelségének, hogy őfelsége engedje meg, hogy bán uram gyülést tehessen… Az régi bánok is, mikor az török reájok gyülekezett, gyülést tétetének és felgyülekeztenek az török ellen».
Érdemesnek tartottuk legalább rövid kivonatban közölni G. Farkas leveleinek a most felsorolt zágrábi országgyűlésekre vonatkozó adatait azért, mert e határozatokról a horvát országgyűlési emlékeknek (Acta comitialia regni Croatiae stb.) az 1558–1577. évek anyagát tartalmazó III. kötete, amely kevésbbé jelentős iratokat is közöl, úgyszólván semmit sem tud.* Viszont e kötetben az 1567–1572 közt eltelt évek alatt hat olyan országgyűlésről találunk följegyzéseket, melyekről G. Farkasnak levele nem maradt ránk, bár azokon maga is szerepet játszott. Így részt vett az 1567 szept. 26-án Zágrábban tartott országgyűlésen, amely többek közt Zrinyi Györggyel és Frangepán Miklóssal együtt őt is kiküldi a török ellen építendő új várak munkálatainak ellenőrzésére és megválasztja a kulpántúli részek egyik biztosává.* Más alkalommal pedig ugyanott a füstpénzek beszedésére kap megbízást.* Tekintve, hogy Nádasdy Tamás nádor akkor már nem élt, kétségtelen, hogy G. Farkasnak tisztelt neve volt Szlavóniában és Horvátországban, amit az is bizonyít, hogy egyik leánya keresztelőjén – mint említettük – megjelentek Horvát- és Szlavonországok legelőkelőbb urai.
Egyedül az 1566 augusztus 16-iki országgyűlésről annyit, hogy a zágrábi káptalan birtokait tizedfizetésre kötelezte. 146. l.
Acta comitialia regni Croatiae etc. III. köt. 170., 174. l.
U. o. 217., 334., 352. lapok. L. még a 277. és 323. lapokat. 1572. augusztus 10-én G. Farkas és társai Erdődy Péter özvegye, Alapy Borbála ellen az országgyűlésnél panaszt emelnek birtokháborítás miatt. 353. l. 1573 december 30-án G. Farkas özvegye megismétli a panaszt. U. o. 395. l.
Levelezéséből tudjuk azt is, hogy 1561 január havában nősült, hogy egy horvátországi árva leányt, Budácsky Borbálát vevén feleségül. E házasságához – mint G. György életrajzánál láttuk – Józsa és György bátyjai nem akartak hozzájárulni, sőt Nádasdy is kérték – bár eredménytelenül – ilyen irányú közbenjárásra. Úgy látszik, Farkas nem tudta ezt bátyjainak megbocsátani, mert nevük elő sem fordul leveleiben s esküvőjére is 19csak János öccsét hívta meg, ki utóbb is többször meglátogatta s kinek sorsa, mikor utóbbi az ostrom alá vett Gyula várának volt egyik hadnagya, a legnagyobb aggodalommal töltötte el. Ennek a gyöngéd testvérszeretetének megható módon ad kifejezést 1566 nyarán írott leveleiben. Pl. aug. 19-én (Boldogasszony után való hétfőn) kelt és Csányi Ákoshoz intézett levelében arra a hírre, hogy Gyulát elfoglalta a török, e szép sorokat olvassuk: «Ha az Isten úgy végezte el, hogy őneki ott legyen holta, ha testében ez világból kimúlik, híre-neve ez világon megmarad. De úgy kell lenni, az mint az Úristen akarja. Isten szabadítsa meg az jámborokat. Az Isten az, kit meg akar tartani, egynéhány ezer nép között megtartja.» Öccséről nevezte el egyik, kis korában elvesztett fiát is, kinek emlékét ugyanazon levelének e szavai őrzik: «az Úristen… elvevé tőlem az Jánost, kit minenik gyermekemnél inkább szerettem. Hiszem, Istennek is kedves volt.»
1572 augusztus 3-án kelt Nádasdy Ferenchez intézett levele az utolsó, mely ránk maradt. E levélből kitetszik, hogy fiatal ura magával vitte őt is «16 lóval» (emberrel) Rudolfnak az ez év szeptember 25-én Pozsonyban történt koronázására. Ugyane levelében írja még, hogy a sztenisnyáki vár porkolábjának, Fekete Lukácsnak* «egy aga bajt írt. Immár egynéhányszor írt ide neki, im pedig most utolszor ír egy levelet neki és mintha nem tisztességes képpen ír a török neki és im most Szent Lőrinc napján leszen gyülés, ott az bánoktul hitlevelet kérek, hogy az török az hagyott helyre bizvást eljöhet. Az Fekete Lukács bajviadala mikor leszen, akkor ismét többeknek is leszen nagyságod szolgái közül».
Erről a Fekete Lukácsról írja 1561-ben Csányi Ákosnak: «Azt hiszem, hogy az az porkoláb ráklábon jő, mert immár esztendeje vagyon, hogy irok uramnak felőle… Ennyi időtől fogva, ha szinte Konstantinápolynál lett volna is, eljöhetett volna. Itt szükség volna, ha többen volnánk is, mert kegyelmed tudja, hogy ez országban magyar nemzetnek többnek háza (t. i. vára) nincsen, csak az, mi kegyelmes urunknak.»
Halálának időpontjáról és körülményeiről közelebbi adataink nincsenek. Özvegye 1573 febr. 25-én mindössze annyit ír Nádasdy Ferencnek: «ezen is könyörgök nagyságodnak, hogy ha nagyságod ellene nem volna, hogy elhoznám az én szegény uram testét és itt temetném, az hol gyermekeink fekesznek».* E sorokból arra következtethetünk, hogy nem otthon halt meg, hanem valami portyázáson vagy bajviadalon veszthette életét.* Özvegyét idővel Rátkay (Rattkay) Péter horvátországi főnemes vette nőül,* árváit pedig 1578 után a már akkor Erdélyben élő G. János, az időben váradi főkapitány vette atyai pártfogásába. A családnak ez az erdélyi ága, melyet Kővári* hibásan farnasi Géczi-nek ír, a XVII. század közepén halt ki.
Országos Levéltár, Nádasdy-levéltár.
1572-ben nagy parasztlázadás volt a Kulpa és Száva közt a földesurak ellen, melyet a nemesség csak nagynehezen tudott elfojtani. Ha azonban ez alkalommal esett volna el, Istvánffy bizonyára névszerint is megemlékezett volna róla. A lázadást l. i. m. 589. és kk. l.
Nagy Iván i. m.
Kővári László: Erdély nevezetesebb családai. 270. l.
