f) Ghyczy János erdélyi kormányzó.
f) Ghyczy János erdélyi kormányzó.
Ezzel át is térhetünk a legfiatalabb testvérnek, Jánosnak életére. A testvérek között ő futotta meg a legváltozatosabb és legszebb pályát. Mint Nádasdy familiárisa kezdte és fokról-fokra Erdély kormányzói székébe emelkedett. Részletes életrajza még nincs, de neve, bár legtöbbször Géczinek* írva, benne van minden nagyobb magyar történelemben* és minden jobb magyar lexikonban.* Mint Géczi János szerepel az erdélyi törvénytárban* s így nevezi a legtöbb egykorú és újabb történetíró is.* Nagy Iván állapította meg elsőnek G. János helyét a Ghyczy-családban,* majd utóbb további alapos forráskutatások után Jakab Elek «A Ghyczyek Erdély történetében» c. akadémiai értekezésében.
Kővári László vette észre először; hogy az oklevelek Giczit, a történészek pedig, mint Miles és Bethlen Farkas, Géczit írtak. (Erdély történelme. IV. köt., 42. lapon a jegyzetben.) Maga G. János G˙cz˙-nek írta ránk maradt leveleiben és kormányzói aláírásaiban is a nevét. A hangzó-változás oka valószínűleg egyfelől az, hogy az erdélyi fejedelemséghez tartozott Szatmár megyében már akkor ismert volt Nagy- és Kisgéc falu, holott a veszprémmegyei Gicről senki sem tudott, másfelől az «i» és «é» hangoknak sűrű felcserélése az ország több részében, így Erdélyben is. Ghyczy Pál úr szíves közlése szerint Komárom- és Nyitramegyében a nép ma is Géczy-nek hívja a családot.
Szalay László: Magyarország története. IV. köt., 405., 407., 413. l. Géczi-nek nevezve. – Szalay József–Baróti Lajos: A magyar nemzet története, III. köt., 135. és köv. lapokon Ghyczyről írtak, úgyszintén Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. V. köt., 463. l. – Ellenben Géczy Jánosról ír Szekfű Gyula: Bethlen Gábor c. munkájában. 49. l.
Budai Ferenc: Magyarország polgári históriájára való lexikon. II. köt., 1805., 127. lapon Gétzi-nek írva, az 1866-ban megjelent II. kiadásban II., 64. l. Géczy. – A Közhasznú Ismeretek Tárában (V. köt., 277. l.) Géczi. Az Egyetemes Magyar Encyclopaediában (VIII. köt., 594. hasáb) Géczi. A Magyar Lexikon-ban (VIII. köt., 135. l. Géczy. A Pallas és a Révai Nagy-Lexikoná-ban (VIII. köt., 14. l., illetve VIII. köt., 525. l.) Giczy.
Aprobb. Const. II. r., VIII. cikk, 1. §.
Részletesebben felsorolja őket Jakab Elek idézett értekezése, 8–12. l., melyet Ghyczy Kálmán felkérésére írt meg.
I. m. VI. 393. l.
1558-ban találkozunk először nevével, amikor mint Nádasdy familiárisa Kapuvárt teljesített 2, utóbb 4 lóval szolgálatot.* 1560-ban Érsekújvárban György bátyja mellett főlegény s e minőségében az esztergomi érsekséghez tartozó csejkényi officiolatus élvezője.* 1561-ben ismét Nádasdynál találjuk.* Utóbbinak a következő évben történt elhúnyta után királyi szolgálatba lép. Az 1564 május havában Gyula várában felvett mustra szerint Beke Pál kapitány kardja alatt szolgál lovashadnagyként 26 lóval, ami azért is említést érdemel, mert Kerecsényi László várkapitánynak ugyanakkor csak 20 lóra volt szere.* Az 1564 december 4-én kelt, többször hivatkozott nemességmegerősítő diploma őt is királyi kapitánynak nevezi. 1565-ben a gyulai várőrséggel együtt Schwendi Lázár táborában harcol a János Zsigmond és Hasszán basa egyesült erdélyi-török hadai ellen Szatmár-megyében és a Kisarnál, a Tisza mellett vívott csatában, melyben különösen kitüntette magát, lándzsaszúrástól meg is sebesül.* Mikor 1566 július elején Pertáf basa csapatai ostrom alá fogták Gyula várát, egyike a legvitézebb védőknek. A várharc egyik véres napjáról* így ír Istvánffy: «Ha Giczi, a sebéből felgyógyult Földvári, néhány még megmaradt némettel stb. … nincsenek, a vár még most elvész, de ezek, a vakmerően nyomuló janicsárokból sokat leölvén, őket hősileg visszaveték.»* 20Kerecsényi erre a vár feladására gondolt s tervébe a még élő parancsnokok «mindnyájan beleegyeztek, Giczit, s még néhányat kivéve, állítván, hogy a vár még tartható, azért nem vetendő oda az egész alsó Magyarország a keresztyénség ellenségének, példa a legyilkolt Losonczy és a temesváriak, minek ők magukat ki nem teszik s a föltételeket nem is írák alá.»*
1558 április 28-án kelt levele. – A kapui ifjak fizetése 1558-ból G. János 4 lóval. Takáts Sándor gyüjtéséből.
G. György levele 1560-ból.
Levele Nádasdyhoz 1561-ből: «Az horvátok között gazdag nevem volt, mert az nagyságod ajándékitól megválván, ott jobb ajándék nem volt, mint akit uram őnagysága nekem adott.» Továbbá G. Farkas levele 1561 január 26.
Lustratio equitum levis armaturae in Gyulensi praesidio etc. 8. majd. 1564. Ladislaus Kerechenyi habet ordinem ad equites viginti. – Sub capitaneatu Pauli Beke… Joannes Gyczy… equites 26. Takáts S. gyüjtéséből.
Istvánffy i. m. 518. l. – L. még Karácsonyi J.: Békés-vármegye története. I. köt., 147. l. Hogy G. János továbbra is levelezett Csányi Ákossal, annak bizonysága Oroszton˙ Péternek 1565 szeptember 8-án kelt, Csányi Ákoshoz intézett levele. Közli Komáromy András: Magyar levelek a XVI. századból. Történelmi Tár 1909. évf., 222. l.
Karácsonyi szerint augusztus 3. U. o. 172. l.
Istvánffy i. m. 532. l.
U. o. 533. l.
A következmények Ghyczyéknek adtak igazat. Midőn a vár átadása napján (szept. 23., Istvánffy szerint szept. 4.) a kivonuló csapatok szekereit estefelé fosztogatni kezdték a törökök, a feladás feltételeinek megszegéséért panaszkodó Kerecsényit a janicsárok vasraverték, majd rajtaütöttek az őrségen is s nagyrészét fogságba vetették. G. János ellenben szerencsésen megmenekült.* A róla megemlékező történetírók további sorsát úgy adják elő Istvánffy nyomán, hogy a Kőrös nádasain át Nagyváradra ment, ahol János Zsigmond váradi főkapitányának, Báthory Kristófnak szolgálatába lépett.* A valóság ezzel szemben az, hogy G. János lovasnak és lónak egyaránt becsületére váló menetteljesítménnyel, kétségkívül a töröktől meg nem szállott felvidéken és Nyugatmagyarországon át lement Farkas bátyjához a Zágrábon túl lévő Sztenisnyákba. Hogy útközben meglátogatta-e Érsekújváron György bátyját, arra adatunk nincs. 1567 márciusában írja G. Farkas Csányi Ákosnak: «János uram öcsém itt vagyon nálam… Im hírünk jöve, hogy az török kijő, míg az hír tart, addig ki nem bocsátom ő kegyelmét».
U. o. – Bethlen Farkas: Historia de rebus Transsylvanicis. Editio secunda. II. köt., 143. l.
Istvánffy i. m. 628. l. – Budai: Magyarország polg. históriájára való lexikon i. h. – Nagy Iván i. m. – Jakab Elek. i. m. 26. l.
Hogy miért ment G. János innen* Erdélybe, annak könnyű okát adnunk. Egyfelől ugyanazon hónapon kelt levelében írja G. Farkas, «hogy itt Horvátországban minden fizetett népnek, hadnagynak búcsút adtak, elbocsátották őket». De más oldalról az országos helyzet sem csábította maradásra. Az 1567 június 1-re összehívott országgyűlés panaszai és a Liszti kancellár által készített fölterjesztés az ország állapotáról, hű képet adnak arról az általános elégedetlenségről, mely a nemzetet Miksa kormányzata ellen eltöltötte. Ezt az elégületlenséget még fokozta a II. Szelim szultánnal 1568 február 17-én 8 évre megkötött béke, melyben ugyanaz a gyáva szellem érvényesült, mely Zrinyit és Szigetvárt a hatalmas császári hadseregnek úgyszólván szemeláttára veszni engedte.
Kétségtelenül sztenisnyáki tartózkodására vonatkozik a jezsuiták megjegyzése róla: «Joannes Getius, homo Dalmata». Epistolae et acta jesuitarum Transylvaniae temporibus principium Báthory. Collegit et edidit Andreas Veress. Vol. II., p. 255.
Ezek a személyi és általános politikai okok vezethették G. Jánost abban az elhatározásában, hogy boldogulását az erdélyi fejedelemségben keresse, melynek tiszta magyar levegője oly élesen különbözött a bécsi kormány légkörétől. Az a körülmény, hogy a róla megemlékező történetírók szerint Gyuláról menekülve, mindjárt szolgálatot vállalt Nagyváradon, továbbá az a körülmény, hogy neve családi birtokügyekkel kapcsolatban 1568-ban fordul elő utoljára,* arra enged következtetni, hogy 1568 végén vagy 1569 elején ment Erdélybe, ahol 1569 nyarán kapja az első birtokadományt. Vele körülbelül egyidejűleg – 1569 elején – mentek Erdélybe Gyulaffy László, a nagyhírű vitéz, utóbb sógora, Forgách Ferenc váradi püspök,* majd 1572-ben Berzeviczy Márton, Báthory István kiváló kancellárja,* 1581-ben Geszty Ferenc,* aki anyja révén rokonságban állott a Báthoryakkal, pár évvel utána Sibrik György és Gáspár* és hogy a többieket hallgatással mellőzzük, 1594-ben Huszár Péter, a híres törökverő kapitány.*
Nagy Iván i. m. 393. l.
Takáts Sándor: Régi magyar kapitányok. II. kiadás, 287. l.
L. Veress Endre: Berzeviczy Márton. Magyar Tört. Életr. XXVII. évf., 1–2.
Bethlen Farkas i. m. II. köt., 455. l.
Bethlen Farkas i. m. II. köt., 480. l.
Takáts i. m. 380. l.
Ghyczy Jánost, a jeles katonát, Báthory István váradi főkapitány igen szívesen fogadta, amiben talán annak is része volt, hogy Ghyczy Gyula várában a Báthoryak: Kristóf és István sógora, Kerecsényi László alatt szolgált. Valószínűleg a két Báthory is ama tanácsosok között volt, akikre utal János Zsigmond adománylevele,* mely némi rövidítésekkel magyar fordításban így hangzik: «egyfelől némely hű tanácsosunk alázatos kérésére, másfelől megfontolván katonai kiválóságát, becsületességét, irántunk való szíves indulatát, a jövőben várható hű szolgálatait a nemes G˙cz˙ Jánosnak, aki Miksa választott római császár birodalmából és hozzácsatolt részeiből, megvetvén és ott hagyván minden birtokát, épp most jött a mi országunkba, a mi szolgálhatásunk végett és elhatározta, hogy hűségét és készségét egész életére állhatatosan nekünk ajánlja fel; mindezeket belátva a mi Marosszékünk Csókfalva és Bede községeiben birt összes részjószágainkat valamennyi királyi jogunkkal… a nevezett G˙cz˙ Jánosnak és összes örököseinek adjuk, adományozzuk és átengedjük». Kelt Gyulafehérvárt, 1569 július 15-én. Öt nap mulva újabb adománylevél alapján megkapja az 1562-ben I. Ferdinándhoz átpártolt Balassa Menyhért létai (Magyarléta, Tordaaranyosmegyében) birtokát, amelynek egy festői pontján épült s az 1562. ostrom alatt elpusztult várát 21ő építette újra s amely – bár romokban – ma is a Géczi-vár (Ghyczy-vár) nevet viseli.*
Szabó Károly: Székely oklevéltár II. köt., 251. l.
Jakab Elek i. m. 12. l. – Az erdélyi fejedelmek részéről neki adományozott többi birtokot felsorolja Nagy Iván i. m. 393. l. – Az adományozás az 1565 január 22-ére Kolozsvárra hirdetett országgyűlés törvénycikkei alapján történt. «Az kik penig az más párton szolgák volnának és most oda vagynak, ez articulusoknak adásának napjától számlálván, negyven napra tartoznak ide az ő felsége hivségére jószágok mellé haza jőni, és valakik meg nem jőnének negyven nap után, ő felsége jószágokat szabadon eldonálhassa, valakinek akarja.» (Erdélyi országgyűlési emlékek. II. köt., 289. l. és Erdélyország történeti tára. Kiadják gróf Kemény József és Nagyajtai Kovács István. I. köt., 57. l.
János Zsigmondnak 1571-ben bekövetkezett elhalálozása után az Erdély vajdájává, helyesebben fejedelmévé megválasztott Báthory István, Erdély legnagyobb fiainak egyike, szintén ismételten kifejezésre juttatja Ghyczy János iránt érzett nagyrabecsülését. Mikor ugyanazon év okt. 28-án kelt rendeletével a kozmási Becz Pál, csik-, gyergyó- és háromszéki királybíró és a szentmihályi Andrássy Péter között felmerült hatalmaskodási és kártételi perekben a két fél kívánságára 8 «derék férfit» és «nemes személyt» küld ki, köztük találjuk Bánffy György, Kálnoky Bálint és Lázár Farkas stb. neves erdélyi urak mellett Ghyczy Jánost is, akik még aznap összeültek és ki is egyeztették a feleket.* 1574-ben ura megbízásából a temesvári basával tárgyal.* Ez a kiküldetése Báthory István, a nagyképzettségű államférfi és jeles diplomata részéről magában is elismerése megbízhatóságának, rátermettségének.
«… octo probos viros et nobiles personas». Szabó Károly: Székely oklevéltár. III. köt., 348. l.
Kővári: Erdély történelme. IV. köt., 22. l.
A Báthoryak barátságát Ghyczy igaz hűséggel viszonozta. Az 1575 július 16-án Báthory István és Békés Gáspár hadai közt Kerelő-szentpál mellett lefolyt ütközetben, melyet Bethlen Farkas* szerint a Gyulaffy László támadása döntött el a Báthory javára, Ghyczy a váradi csapatokat vezette.* Hű szolgálatainak jutalmául kapta meg a lengyel királlyá választott Báthory István testvérbátyjától, Báthory Kristóf fejedelemtől az 1577 április végén Hagymási Kristóf elhúnytával megürült váradi főkapitányságot,* mellyet együttjárt Bihar-megye főispáni méltósága is és amely fontosságánál fogva rangban közvetlenül a fejedelem után következett,* sőt nem egy esetben első állomás volt a fejedelmi székhez vezető úton (Báthory István és Kristóf, Bocskay István, II. Rákóczi György). Mint váradi főkapitányt, őt küldi ki Báthroy Kristóf Rueber kassai kapitányhoz, hogy szívesebb viszonyt teremtsen az erdélyi fejedelem és a magyar király között.* Főkapitányi tisztében egyébként is nagy rátermettséget tanusított. Távol tudta tartani a törökök és a császári hadakat, melyekkel állandó csatározást folytatott* s nagy része volt a váradi bástyák újra építésében.*
I. m. II. köt., 316. l.
Őnagysága Báthory Kristóf penig kapitányát, Géczi Jánost Erdélybe bocsátotta minden hadával a vajda (Báthory István) mellé» – írja Gálfi János rabságában készített önéletrajzában. L. Erdélyország történeti tára stb., I. köt., 79. l. – Az ütközet után egy hónappal Gyulafehérvárról kelt levelében ajánlja Ghyczy Pázmány Gáspárt «Bihar-vármegyéből egy jó főnemes rendből való ifjú legényt» Batthyány Boldizsárnak, «látásnak, hallásnak és tanulásnak okáért». Közli Takáts Sándor: Rajzok stb. I. köt., 13. l.
Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 15. l. – Bethlen F. i. m. II. köt., 433. l.
A váradi főkapitányságról írja Szamosközy: «qua quidem provincia nullum e Transilvanis muneribus est vel negociosioris, curationis vel honoratioris majorisque dignitatis». Rerum Ungaricarum Liber III. (Magyar Tört. Eml. II. oszt., 21. köt., 126. l.)
Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 30. l. Egy 1578-ból való levelében meleg hangon ajánlja Ghyczy Geszty Ferenc veszprémi kapitánynak Sibrik Pált, «egy ifjú legényt», ki «három lóval szolgálja kegyelmedet az kegyelmed több jámbor szolgái között». (Körmendi levéltár. Missil. Takáts S. gyüjtéséből.)
Possevino Antonio S. J. írja 1584-ben, hogy Várad kapitánya jól megerősített várban lakik, kinek 800 lovas- és ugyanannyi gyalogos-katonája van. Ezek folyton csatákat vívnak a törökkel és a császáriakkal. Transilvania. Kiadta Veress Endre. 54. l.
Erdélyi országgyűlési emlékek. VI. köt., 66. l. – Ghyczynek Baldagiro Octavio olasz építészről tett dícsérő nyilatkozatát l. Acta Publica Transylvaniae 1583–1594 az Országos Levéltárban.
1581 májusában elhalt Báthory Kristóf, miután pár héttel előbb 8 éves Zsigmond nevű fiát az erdélyi rendekkel fejedelemmé választatta. Utóbbinak természetes gyámja Báthory István lengyel király lett, ki a kormányzást előbb a tanácsurakkal s köztük is főleg a testamentumos urakkal vitte, akiket t. i. Báthory Kristóf végrendelete végrehajtóivá nevezett ki, majd 1583-ban egy háromtagú testületre bízta.* Ezzel szemben Erdély rendei ismételten követek útján kérték Báthory Istvánt, hogy «ne három emberre, hanem egyre ruházza a kormányzást.»* Az ügyeknek testületi intézése folytán beállott nehézségeket ugyanis nemcsak a belső közigazgatás sínlette meg, hanem a fejedelemség biztonsága is. 1584-ben a törökök betörtek a Biharba s «rablóleveleket», azaz behódoltató parancsokat küldtek több Erdélyhez tartozó falura, sőt Várad környékét is csak a Ghyczy erélyes fellépése őrizte meg tőlük.* Ez az áldatlan helyzet s a sok panasz végre rábírták Báthoryt, hogy engedjen a rendek többszörös kérésének. Így nevezte ki 1585 május 1-én Ghyczy Jánost havi 1000 frt havi fizetéssel* Erdély kormányzójává. A Ghyczyek története ezzel a kinevezéssel országos történetté szélesedik ki.
Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 42., 48. l.
U. o. 48., 49., 56. l.
U. o. 62. l. – L. még Báthory István levelét a kormányzókhoz, Acta Publ. Transylvaniae.
Gyulaffy Lestár Króniká-ja Kultsár István kiadásában. 52. l.
Báthory Istvánnak a kormányzói kinevezést tartalmazó leiratát* a május 9-re, Gyulafehérvárra összehívott országgyűlés elfogadta, mire Ghyczy a rendek előtt letette a kormányzói esküt.* Kormányzói tevékenységét a ráruházott, majdnem fejedelmi hatáskörben komoly kötelességtudással és eréllyel végezte. Figyelme kiterjedt az állami élet minden fontosabb megnyilvánulására. Az alkotmányos formákhoz híven, évenként kétszer: tavasszal és ősszel országgyűlésre hívta össze Erdély rendeit. Propozícióit az országgyűlések nagyobb viták nélkül magukévá teszik s törvénybe iktatják. Ismételten adókat szavaztat meg Váradnak, Erdély kulcsának karbantartási költségeire (1585 szept. 19-iki orsz. gy. 2., 1587 okt. 22. orsz. gy. 2. cikke). Gondoskodik arról, hogy a töröknek járó adó idejében elküldessék. Szabályoztatja a bel- és külkereskedelmet főleg azzal a céllal, hogy az arany az országból ki ne vitessék (1585 szept. 19-iki orsz. gy. 7. és 8. cikke), hogy «velencei marháért – értéktelen cifraságokért – az ország kincse ki ne hordassék» (u. az 9. cikk). Az 1587 okt. 22-iki orsz. gy. 8. cikkében a rendek hálásan köszönik a tanulóifjúság s «többi között a vásárhelyi iskola iránt tanusított «kegyelmességét», hogy «mind az tanítóknak s mind az tanulóknak táplálatokra méltó szükséges subsidiumot rendelt 22nagyságod»* Báthory István lengyel király elhúnytakor a Habsburgok lengyelországi törekvéseire való hivatkozással az 1587 április 24-iki orsz. gy. 3. §-ában kimondatja az általános hadfölkelést. A lengyel trónra Báthory Zsigmondot, esetleg ennek valamelyik unokabátyját szerette volna juttatni.* Felhívta tehát a török figyelmét is az abból származó veszedelemre, ha a lengyel királyság a Habsburgok kezére kerülne.* Mikor pedig a Báthoryak reménye meghiusult, az osztrák és a svéd trónkövetelők közt Ghyczy habozás nélkül az utóbbi mellett foglalt állást, sőt Zsigmond támogatására segédcsapatokat küldött, melyek a lengyel hadakkal egyesülve, 1588 januárjában legyőzték a Rudolf király öccsének, Miksa főhercegnek seregét.* Az az utasítása* is, melyet a Báthory István temetésére Báthory Zsigmond képviseletében Lengyelországba küldött Bocskay Istvánnak és Perneszi Istvánnak adott, a lengyel barátság minél bensőségesebbé tételét hangsúlyozta. Intézkedéseiből és leveleiből kétségtelen, hogy legnagyobb gondja a hatalmas habsburgi és török birodalmak közé ékelt Erdély sorsának biztosítása volt. Egyébként pontosan megküldte a portának az évi adót,* de békét igyekezett fenntartani Béccsel is. Melegen szívén viselte a kiskorú fejedelem nevelését is. Az 1586. évi nagy pestis idején Gyulafehérvárról Prázsmárra (Brassómegye) vitte Báthory Zsigmondot s ott várta be a járvány megszünését.* Szerette volna továbbá az ifjú fejedelem mellé rendelt Leleszi János jezsuita gyóntatónak elbocsátását és helyébe a vele baráti viszonyban élt* Brutusnak, Báthory István kitűnő történetírójának alkalmazását, de eredmény nélkül.*
A latin nyelven írott hosszú kinevezési okmányt egész terjedelmében közli Rumi: Monumenta Ungarica stb. III. köt., 2875. l. és kk., továbbá javított szövegben Jakab Elek i. m. 57. l. és kk. – Főbb rendelkezései a következők: Mivel Erdély «összes rendeinek és nemzeteinek ünnepélyes követsége» kérte, hogy míg az unokaöccse eléri az uralkodáshoz alkalmas kort, «az ország gondját és kormányzását egy az igazságosság, hűség, okosság és katonai ismeretek tekintetében is kiváló férfiúra» bízza és mivel «méltóságos (magnificus) [a «nagyságos» t. i. a fejedelem címe volt] Giczi Jánost, kinek becsületességéről, hűségéről és feddhetetlenségéről és más erényeiről» meg van győződve, erre alkalmasnak véli, rábízza egész Erdély kormányzását. Mindenekelőtt megadja neki Erdélyország kormányzója nevét és címét. Ráruházza mindazon ügyek teljességét, melyek a fejedelem hasznára, díszére, tisztességére és jólétének előmozdítására szolgálnak. Ez okból legyen lakása Gyulafehérvárt, magának a fejedelemnek várában vagy udvarában. A szükséghez képest hívhassa össze a tanácsokat, tarthasson országos és részleges gyűléseket, törvényszékeket. Alája rendeli Erdély minden rendű és rangú polgári és katonai (civiles et militares) méltóságait, karait és rendeit. Teljhatalmat ad neki, hogy szükség esetén necsak zsoldos katonákat, hanem a karok és rendek közül is kellő számú lovast és gyalogost gyüjtsön egybe. Tartson 6000 bátor és érdemes katonát havi zsold mellett. A fejedelem mellett pedig tartson oly embereket, akik előtte jó példával járnak elől. A kincstárra szállott jószágok eladományozásában a régi vajdai hatáskör illesse. Ehhez képest adományozhasson birtokot 32 jobbágytelekig, továbbá nemességet, primpilátust a fejedelem nevében, kinek nevét a szokott helyre maga sajátkezűleg írja alá. Az ily iratokat megfelelő helyen a kancellár is írja alá.
Mindössze a rendkívül fontos, szokatlan és kényes ügyekben tartotta fenn magának a döntést és azt kötötte ki, hogy Várad és Karánsebes parancsnokait csak az ő előzetes beleegyezésével cserélhesse ki.
Végül meghagyta minden alattvalójának, hogy a kormányzó hatalmát (authoritatem), mint a fejedelmét, tiszteljék, parancsait teljesítsék s hitükkel és kötelességükkel semmi ellenkezőt ne cselekedjenek.
A kormányzói esküben megfogadta, hogy hű lesz Báthory Zsigmondhoz, Erdélyország vajdájához, az országhoz, hogy a fejedelem és az ország javára, hasznára és megmaradására fog igyekezni, hogy az 1571. évi kolozsvári és későbbi vallásügyi országgyűlési végzések szerint minden rendet megtart vallásában, minden rendet és nemzetet megőriz régi szabadságaiban és jogaiban, igaz törvényt szolgáltat az írott és a szokásjogi törvények szerint a jogaikat keresőknek személyválogatás nélkül, a törvény útján kívül senkit meg nem támad, sem mások által megtámadni nem enged. – Az eskü teljes szövegét közli Jakab Elek i. m. 61. l.
A Báthory Zsigmond neve alatt 1587 december 28-án kiadott rendelet a vásárhelyi iskolának az erdélyi dézsmából évenként járó 150 forinthoz még 100 forintot utalt ki a tanulóifjúság segélyezésére. Koncz József: A marosvásárhelyi evang.-református kollégium története. Marosvásárhely, 1896. 5. l.
«Ha penig az Erdélyi vajdát iffiuságáért nem választhatnák, vannak idősebb attyafiai is István királynak, kik mind idők szerint, s mind penig azon okokért illendők és méltók az királyságra.» Ghyczy utasítása a Lengyelországba küldendő Óváry Deák Istvánnak 1587 február 22-én. Acta Publica Transylvaniae 1583–1594.
Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 72. l.
U. o. 75–76. l.
U. o. 77. l.
U. o. 213. l.
«1586. Indultunk ki az fejedelemmel és gubernator urammal Fejérvárról az halál előtt Prásmárra penultima Junii, ott váltig késénk.» Gyulaffy Lestár tört. maradványai. Közli Szilágyi Sándor. Történelmi Tár. 1893. évf., 123. l.
«Guilianum, Ghisium (Gyulai Pált és Ghyczyt) totamque illam eruditorum amnum Aulae lumina… imprimis procancellarium (Kovacsóczy) plurimum jubeo salvere. Bruti Opera varia selecta etc. Lib. V. Berolini 1690., 308. l. Idézi Jakab E. i. m. 9. l.
Magyar Történelmi Emlékek. II. oszt., 12. köt. Brutus Magyar Históriájához Toldy Ferenc előszava. LIX. l. – L. még Engel, Johann Christian: Geschichte des ungarischen Reichs. IV. Teil, Seite 241.
1588 őszén rohamosan hanyatlani kezdett egészsége. Ez a körülmény és másfelől a Zsigmond fejedelem egyik unokabátyjának, Báthory Istvánnak ellene irányuló áskálódásai megérlelték benne a lemondási szándékot. Ezt az elhatározását be is jelentette az 1588 okt. 21-re Enyedre összehívott országgyűlésen. Miután azonban a rendek a fejedelem nagykorúsítása előtt intézkedést akartak a jezsuiták kitiltásáról, amit azonban Báthory Zsigmond elfogadni nem akart, ez az országgyűlés eredmény és az adók megszavazása nélkül oszlott szét, nem tárgyalhatván a Ghyczy lemondását sem.* Ugyanazon év dec. 8-ára tehát új országgyűlést hirdetett Ghyczy Medgyesre, amelyen a protestáns többség ugyanoly hévvel kívánta a dec. 10-től 15-ig tartott üléseken a jezsuiták kiüldözését, mint amily bátorsággal és szenvedéllyel Zsigmond kelt volt nevelőinek pártjára. A legnagyobb feszültségben végre is a Ghyczy tanácsa döntött, aki bizalmas beszélgetésben azt mondta Báthorynak, hogy az ország könnyebben talál magának fejedelmet, mint a fejedelem országot.* Zsigmond erre – bár vérző szívvel – engedett s hozzájárult a jezsuiták kitiltását elrendelő törvény becikkelyezéséhez. Dec. 17-én a templomban folyó országgyűlési tárgyalásokon a kormányzó is megjelenni óhajtván, a legtekintélyesebb urakból 12 tagú küldöttség inent elébe a szállásáig. Az utat a templomig lóháton tette meg s noha már beteg és gyönge volt, «keményen ült magas, barna török lován, barna cobolymentében, darútollas cobolykalapban».* Az ülésen előbb felolvastatta kormányzói utasítását, majd elmondta, hogy a kormányzói tisztet Báthory István, akarata ellenére, ruházta rá s hogy ezt a méltóságot külföldi és nem deákos ember létére az ország javára igyekezett betölteni s igazságot szolgáltatott úrnak és pórnak egyaránt. De visszautasította az ország és a fejedelem tekintélyével össze nem férő kívánságokat, amiért egyesek neheztelnek is rá, sőt az ő hivatalára is vágyakoznak. Végül kérte az országgyűlést, hogy Zsigmond fejedelem mellé rendeljen gyámot a fejedelem érdekéből s az ország javára, mert előbb a kormányzást nem adhatja át. Az országgyűlés többsége azonban mellőzte ezt az okos indítványt.* Mindössze három tanácsurat rendelt Zsigmond mellé, Ghyczyt pedig érdemeinek elismerésével felmentette a kormányzóságtól, meghagyván, hogy «supremus consiliariusnak hivattassék és az mellett generalis regni capitaneusnak».*
Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 78–79. l.
«Magnificus Dn. Getzei, Regni Gubernator… cum Principe solis relictus, his eum adfatus est verbis: valde diligenter hic tibi, Illustr. Princeps. deliberandum quid facto opus sit: Regnum secus non vult, quam ut a te dimittas Jesuitas, sin minus fortasse, de alio erunt sollicti. Regnum potius inveniet principem, quam tu regnum. Hic quid faceret princeps? Cogitur, si regnum vult retinere, in postula Dnn. regnicolarum condescendere.» Trausch: Chronicon Fuschio–Lupino–Oltardinum, sive annales Hungarici et Transsilvanici. Coronae (Brassó) 1847. I. köt., 81. l. jegyz.
Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 90.l.
U. o. i. h. – Gyulaffy Lestár Krónikája, Kultsár István kiadásában. 53. l.
U. o. 237. l.
Néhány nap mulva, dec. 23-án, az országgyűlés munkájának befejezése után Báthory Zsigmondot ünnepélyesen beiktatták a fejedelmi méltóságba. Eskütétele után Ghyczy János emelkedett szólásra. Hivatkozott a dec. 17-iki beszédére, majd kijelentette, hogy miután az ország a kormányzást a fejedelemre ruházta, e határozatba belenyugszik, mivel az ország akaratának aláveti magát. Szolgálatát felajánlja jövőre is ereje és tehetsége szerint, ha a szükség és a fejedelem kívánni fogják. Kész továbbá pontosan elszámolni mindenről, ami gondjaira volt bízva. Végül szerencsét, boldogságot 23és hosszú életet kívánt a fejedelemnek, kinek nevében Kendy Sándor felelt, biztosítván őt ura hálájáról és kegyelméről.*
U. o. 98. l.
Húsz évet töltött Ghyczy Erdély szolgálatában. Ebből nyolc évig váradi vice- és főkapitány volt, négy éven át pedig a kormányzói székben ült. Mindkét nehéz és súlyos felelősséggel járó méltóságában a legnagyobb kötelességtudással és körültekintéssel járt el. Vitéz és erélyes volt mint katona, bölcs és mérsékelt mint államférfi. Noha pontosan fizette a töröknek az adót s 1586-ban Erdélyt pusztító ínség, pestis és nyomukban nagy drágaság sujtotta,* telt kincstárat hagyott mégis hátra.* Nem ismerte a felekezetieskedést. Bár protestáns volt, váradi főkapitány korában a legnagyobb tisztelettel fogadta Possevino jézustársasági atyát s. biztosította őt, hogy a katholikusok javát szívén fogja viselni a jövőben is és készséggel fogadja őket pártfogása alá.* Támogatta a tanulóifjúságot s a Báthory István temetésére küldött Bocskaynak és Perneszy Istvánnak meghagyja, hogy «az többi között az Brutus Historiájára, melyet az király az magyarországi dolgokrúl iratott véle, melyet bé adott volt királynak és halála után az grodnai tárházban reponáltatott, feő gondgyok légyen, hogy el ne vesszen, hanem kikérvén, hozzák ki velek».* Maga puritán életet élt. Gyulaffy Lestár feljegyzi róla, hogy fizetésén kívül «egyébhez nem nyúlt, külön konyhája volt és a magáéból főzetett magának».*
«Országunkban az elmult esztendőkben előszer nagy drágaság volt s azután döghalál, ki miatt az föld itt most is nagy pusztaságban, szegénységben vagyon.» Rácz Péter portai követnek 1587 március 8-án adott utasítás. Acta Publica Transylvaniae 1583–1594.
«Géczi János hagyott a kincstárban 42,000 aranyat és 2000 tallért és 13.000 aprópénzt» stb. Gyulaffy Lestár Krónikája, Kultsár István kiadásában. 53. l. – Ilyenformán emlékszik meg az összegről egy névtelen följegyzés is. Közli a Történelmi Tár 2893. évf., 185. l. – Bethlen Farkas Simigianus után 200,000 magyar forintot és sok arany-, ezüstedényt említ, i. m. II. köt., 564. l. L. még Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 277. l.
Possevino, Antonio S. J.: Transylvania (1584). Kiadta Veres Endre. 54. l. – L. még Fraknói: Egy jezsuita diplomata hazánkban. Kath. Szemle 1902. évi szeptemberi füzete, 606. l. – Leleszi János és Wujek Jakab jezsuiták levelei szerint református volt. – Epistolae et acta jesuitarum Transylvaniae temporibus principum Báthory (1571–1613). Collegit et edidit Andreas Veress. II. köt., 175. és 233. l.
Acta Publica Transylvaniae 1583–1594.
Gyulaffy Krónikája. 52. l.
Kormányzása szerencsés folytatása volt a Báthory István és Kristóf 14 évre terjedő uralkodásának. Ez az együtt 18 esztendő, mely alatt a Békés Gáspár felkelése volt a kis ország egyetlen háborúja, egyik legboldogabb korszaka volt Erdély történetének. A kiskorú fejedelem két unokabátyja: Báthory István és Boldizsár, valamint ez utóbbiak személyes hívein kívül, akik maguk szerettek volna a hatalom birtokába jutni, egész Erdély tisztelete vette körül. Egy tanácsát nem fogadták meg Erdély rendei, hogy Gálfi Jánost tegyék a Báthory Zsigmond gyámjává. A többség véleménye előtt meghajolt ugyan, azonban előre megmondta: «kezébe adátok a gyeplőt, de bizony megbánjátok».* A következmények neki adtak igazat. Az isteni gondviselés kegyelméből maga már nem érte meg a tehetséges, de indulatos, beteglelkű Báthory Zsigmond uralkodási irányának kialakulását, mellyel a telt kincstár készleteit eltékozolta, politikájának ellenzőit pedig legyilkoltatta, majd utóbb Erdélyt a Básta és a Mihály oláh vajda irtózatos pusztításainak színterévé tette.
U. o. 53. l.
Túl volt már a hatvan éven, mikor a Báthory Zsigmond beiktatása után két héttel, 1589 január 7-én, Gyulafehérvárt elhúnyt. Abban az időben kevesen érték meg ezt a kort. Január 21-én* helyezték örök nyugalomra az ország igaz részvétele mellett a Hunyadi János és László, úgyszintén az erdélyi fejedelmek temetkezési helyén: a gyulafehérvári székesegyházban.* Felesége, akit – úgy látszik – már férfikora delén túl vett el s aki túlélte őt: Kátay Anna volt.* (Ha adatainkban nem tévedünk.) Gyermeke nem lévén, – mint említettük – atyai szeretettel fogadta magához néhai Farkas bátyjának gyermekeit. Főkapitányi és kormányzói tevékenységét a legnagyobb magasztalás hangján említik kortársai s a későbbi krónikások és történetírók.* 35 évvel holta után, 1624-ben pedig Egri János, Gyulafehérvár udvarbírája (provisora), a következő szövegű emléktáblát állíttatta hamvai fölé: «Erat annorum 66. Qui Curios gravitate Tuis priscosque Camillos Moribus requasti, gloria Tibi parta est.»*
Gyulaffy följegyzései. Magyar Történelmi Emlékek, II. oszt. Írók. 31. köt., 23. l.
Kővári László: Erdély régiségei. 234. l.
Megemlékszik róla Báthory István országbíró 1590. évi május 9-én kelt és Kassa városához intézett rendelete. L. Gróf Károlyi-család oklevéltára, III. köt., 475. l.
Kiemeljük kortársai közül a jezsuiták jelentéseit, pl. Campani provinciális így ír róla Aquaviva generálisnak 1585 december 1-én Kolozsvárról: «in politicis utcumque bene prospectum est regimini principatus novo hoc Gubernatore». L. Epistolae et acta jesuitarum Transylvaniae. Kiadta Veress Endre. II. köt., 145. l. – Possevino pedig ezt jegyzi fel róla: «Or il capitano ultimamente era Giovanni Géczi, huom nobile et dotatio di alcune buone qualitŕ, peró non cattolico». Transylvania, 54. l.
Megemlítjük Gyulai Pál fejedelmi biztosnak 1585. évben a Sibrik György váradi kapitány beiktatása alkalmából szép latinsággal írott hosszú levelét (közli: Bethlen F. i. m. VI. köt., 481–502. l.), amelyet később is felolvastak az új váradi kapitányok beiktatásán, míg csak Várad nem került török kézre. – Nagy elismeréssel ír róla Istvánffy i. m. 682., 652. l., Szamosközy (magnae virtutis et dignitatis homo) M. Tört. Eml. II. oszt., XXI. köt., 46. l., a Trausch által kiadott chronicon Fuchsio–Lupino–Oltardinum (vir gravis, severus et justus) I. köt., 73. l., úgyszintén Bethlen Farkas i. m. II. köt., 563. l. Végül Szalárdy János Siralmas magyar Krónikája («dícséretes jó gubernátor»), 17. l. Kiadta báró Kemény Zsigmond. Pest, 1853. (Újabb Nemzeti Könyvtár, II. folyam.) Bojthi Gáspár «vir fortissimus»-nak nevezi. De rebus gestis magni Gabrieli Bethlen. Edidit J. C., Engel. Viennae, 1809., 243. l.
Az újabb történetírók közül Kővári László i. m. IV. köt., 43., 44. l. Jakab Elek i. m. 51. l., Szilágyi Sándor: az Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 62., 68. l.
Mindössze két olyan adat van, mely, ha a valóságnak megfelelne, némileg kedvezőtlen fényt vetne Ghyczyre. Az egyik a Géczi-várról a nép ajkán élő hagyomány «a rettegett hírű» várúrról (Kővári: Erdély régiségei. 172. l.), aki engedetlen szeretőit egy sziklamélyedésbe zárta (Jakab E. i. m. 17. l.). A történelmi igazság az, hogy az a gonosz várúr Balassa Menyhért volt, korának egyik legkegyetlenebb és legféktelenebb alakja, kitől elpártolása után 1562-ben foglalták el János Zsigmond csapatai a várat, melyet romjaiból Ghyczy építtetett utóbb újra. Így lett Léta Géczi-várrá s így kapcsolta össze a nép képzelete a Balassa kicsapongásairól élt hagyományokat a vár későbbi urának nevével, aki már közeljárt a 40. évhez, mikor Erdélybe került s minden feljegyzés szerint puritán, talpig becsületes, igazságos ember volt.
A másik a jezsuiták vádja, hogy Ghyczy esküszegést követett el, amikor hozzájárult a jezsuiták kiűzéséhez, amiért nagy lelkifurdalások közt «teterrimam anima exhalavit». (Erdélyi országgyűlési emlékek. III. köt., 257. l. és Jakab E. i. m. 49. l.) Ezzel szemben a valóság az, hogy a jezsuiták kiűzését az országgyűlés nagy többsége határozta el, amelyet Ghyczy, aki nem szerette ugyan a jezsuitákat, de igazságos volt hozzájuk (… Gubernator regni et magister curiae… licet religione a nobis dissentiant… nobis fidunt et longe maiori, quam Rege viro nos benevolentia complectuntur», írja Thományi Mátyás S. J. Aquaviva generálisnak 1587 február 15-én. Epistolae et acta etc. II. köt., 209. l.), ha akarta volna, sem tudta volna megakadályozni, amint nem sikerült megakadályoznia a fejedelem nagykorúsítását sem. Ezért igaztalan vele szemben az esküszegés vádja. A lelkiismeretfurdalás is mese, amelyről az első jelentés «fertur» – azt beszélik – igét használja, a Ghyczy mellett volt pap azonban erről mitsem tud. (L. Epistolae et acta etc. II. köt., 255. l., továbbá Jakab E. i. m. 49. l.)
Trausch i. m. I. köt., 81. l. a jegyzetben. (Curius Dentatus Manius háromszor is konzul, a becsületesség és önzetlenség mintaképe. Camillus pedig Veji, a gallok, kelták, volszkusok, etruszkok legyőzője, amiért pater patriae-nek és Róma második megalapítójának is nevezték.)
