A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának címjegyzéke. II. Címereslevelek. 2. kötet, 2. füzet. Leírta: Dr. Áldásy Antal. Budapest, 193…
103A Magyar Nemzeti Múzeum Könyvtárának címjegyzéke. II. Címereslevelek. 2. kötet, 2. füzet. Leírta: Dr. Áldásy Antal. Budapest, 1930. Kiadja a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtára. 8°. 161–303. l.
Amikor a magyar genealógusok és heraldikusok részéről jól ismert és sokat forgatott munka, a múzeumi levéltárban őrzött címereslevelek leíró regesztakiadásának első kötete 1904-ben megjelent, a szakkörök nagy örömmel és érdeklődéssel fogadták. Írója, Áldásy Antal, ma a középkor egyetemi professzora, akkor még annak a levéltárnak a tisztviselője volt. Mint ilyennek neki is elévülhetetlen érdemekre jogosító, aktív része volt e levéltár emez egyik legnagyobb, legbecsesebb és egyben legdíszesebb csoportjának, a címereslevelek gyüjteményének a fejlesztésében. Azóta hosszú idő telt el, amíg Hóman Bálintnak, a Nemzeti Múzeum jelenlegi főigazgatójának a gondoskodásából a még több kötetnyi kézirat-tartalékkal rendelkező mű folytatása: 1923-ban a II. kötet első és most annak második fele is megjelenhetett. Az a körülmény, hogy ez is a genealógiai szakismeretek ugyanazon kitűnőségének és egyben a címerleveles anyag ugyanazon régi kiváló ismerőjének a tollából került ki, ennek az újabb kötetnek az értékéről magában véve is eleget mond. Így ugyanaz a gondosság, szigorú kritikai rosta és minden kívánalmat kielégítő módszer nyert alkalmazást ezúttal is, amely az első kötet és a mostani kötet első feléről szóló korábbi bírálatok teljes elismerését váltotta ki. Feladatunk tehát a legújabb füzetnek csupán tárgyi szempontból való bemutatására szorítkozik.
E füzet első, főrésze az 1568. év októberével kezdődik és – a múzeumi levéltár 1930. júl. 31-ig elért címereslevél-gyarapodásainak a bevonásával – 1600-ig bezárólag 238 újabb címereslevél-leírást kapunk. Az egész II. kötet azonban, tehát az első füzete is, már a múzeum Kézirattárának is felöleli ilynemű emlékeit. Tekintve, hogy a Habsburgok trónrajutásával egyre gyakoribbak lesznek a főúri rangemelések, e korszakból több ilyen oklevelet találunk a 2. füzetben is. Így a bárói rangemelések egyik legrégibb példáját, I. Ferdinánd királynak 1535-ből való, a Bedeghy Nyáry-család részére szóló bárói és címerbővítő adománylevelét, Miksa király 1572. évi megerősítő oklevelében. Ugyancsak 1572-ből a Gersei Petők báróságát. 1587-ből az Illésházy-család, 1588-ból Rákóczy Zsigmond bárói diplomáját. Utóbbi címerbővítő oklevelét is 1597-ből, mely a korábbi bárói rangemelést is említi. Az Erdődyek 1565-ben nyert grófi oklevelének Rudolf király által 1580-ban történt megerősítését, a kézirattár anyagából vett bő kivonatokkal, és ugyaninnen Rudolf király 1592-i okleveléből, melyben Somlyói Báthory Zsigmond erdélyi fejedelemnek a római szent birodalmi hercegi méltóságot adományozta és családi címerét kibővíti, a címerleírást stb. Hasonlóan szaporodnak ez időben a hivatali tisztségeket viselő személyek, kir. kancelláriai, kamarai és harmincad-hivatalokban működő, várbeli, megyei és más hivatalnokok részére kiadott nemesség-, illetve címeradományok. Az e füzetben közöltek közt legérdekesebb a Vizkelethyeké. Ebben a családnak három tagja szerepel mint közfunkcionárius: György, Ruszkai Dobó István erdélyi vajda titkára; Jakab, a magyar nagyobb kancellária tisztviselője, és Tamás, előbb kamarai jegyző, majd Guthi Ország Kristóf országbíró titkára. Nemesség- és címeradományozó oklevelük 1556-ban kelt s e füzet pótlékában van közölve. A megerősítés 1569-ből való s regesztáját a maga helyén találjuk. Az adományozott, valamint a megerősített címer külön-külön ábrán is látható. Némely stiláris módosításoktól és a takarók színétől eltekintve, mindkettő azonos. Ez időszaknak a középkorhoz való közelségénél fogva nem ritkák a középkori címereslevelek megerősítései. Ilyen például egy 1569-i, mely a Lokachi Chawragh, másként Prépostváry-család II. Lajostól 1524-ben nyert címereslevelét írja át és erősíti meg. A kézirattárból közölt kivonat szerint e család 1589-ben báróságot is kapott. II. János király 1570-ben ugyanazon uralkodó által 1520-ban a Szegedy-családnak adományozottat erősíti meg. Mint külön érdekességet – felemlítjük még Derochy János címerkérő és királyi hozzájárulást nyert folyamodványát. Itt a festett címer alatt feljegyezték, hogy nevezett a Balassa Bálint szolgája volt.
A második, különválasztott csoportban a külföldi címereslevelek regesztáit találjuk; számszerint tizenhatot. Kettő Zsigmond-korabeli, három a középkor vége felé eső időből való, a többi pedig mohácsi vész utáni a XVI. századból. Közülök több magyar vonatkozású; amennyiben uralkodójukat hazánkban szolgált, itt harcolt, akkor vagy később nálunk élt családokról (Lorberer, Rael) emlékezik meg. Idegen adomány magyar család részére a Zsigmond Ágost lengyel király részéről Chay István szepesváraljai polgárnak szóló címeradomány és Báthory Istvánnak, mint lengyel királynak, hasonló oklevele, melyben a Bánó-család részére 1578-ban lengyel nemességet és címert adományoz.
Végül a III. rész a múzeum levéltárába újabban bekerült, tehát az előző füzetbe még felvehető nem volt címeresleveleket közli. E pótlás öt középkori és hat XVI. századbeli újkori címereslevelet ismertet. Itt legrégibb Zsigmond király 1418-i címeradománya a Suki-család részére. Van e középkori címerek között egy igen becses heraldikai ritkaság is: a négyelt pajzsnak a Hunyadiak 1453-ból való címerbővítésén kívül a középkorban egyetlen példája, nevezetesen V. László királynak 1457-ben a Dobóczi Zalay-, Kerektói- és Inakodi-családok számára adományozott címereslevele. A mohácsi vész utániak közül érdekes a Leveldi Kozma Kelemen részére kiadott ily adomány, melyben a címer két szembenéző K betű által körülzárt rózsa. (Ismertetve a Turul 1927. évf.-ban).
E füzet éppúgy, mint elődei, címerábrákkal jelent meg. Végén az egész II. kötetre kiterjedő pontos és hibátlan névmutató könnyen kezelhetővé teszi a magyar heraldikai irodalom e nagybecsű forráskiadványát.
Sokak óhaját tolmácsoljuk, amikor azzal állunk elő, bárcsak rövid időköz választaná el a folytatások megjelenését a most napvilágot látott füzettől. Bizodalommal hisszük, hogy azok, akiknek tiszteletreméltó figyelme a II. kötet kiadását lehetővé tette, a továbbiak mielőbbi közrebocsátására is fognak keresni és találni módot.
Cz. A.
