I. Lednic mezőváros 1465. évi címereslevele.
I. Lednic mezőváros 1465. évi címereslevele.
A Magyar Történelmi Társulat a nagysikerű liptómegyei vándorgyűlés hatása alatt 1913-ban* elhatározta, hogy 1914. augusztus havában vándorgyűlést tart Trencsén vármegyében. E vándorgyűlésnek a helyszínén való előkészítésével a Társulat akkori elnöksége az akkori titkárt, majd főtitkárt, e sorok íróját bízta meg.
Ld. A Magyar Tört. Társ. 1913. X. 26-án tartott választmányi ülési jegyzőkönyvének 56., s az 1914. febr. 12-én tartott vál. ülési jkv. 13. pontját. Századok. 1913. évf. 719–720. 1., 1914. évf. 247. 1.
1914 tavaszán és nyár elején javában folytak az előkészületek, e sorok írója bebarangolta és átkutatta majdnem egész Trencsén vármegyét, s már augusztus 23-ára ki is volt tűzve a vándorgyűlés megnyitásának napja, midőn a váratlanul közbejött világháború minden tervet halomra döntött.
Az 1914-ben bizonytalan időre halasztott* trencsénmegyei vándorgyűlés előkészítésekor e sorok írója, mint a kiküldendő középkori bizottság kiszemelt előadója, majdnem teljesen összegyüjtötte a Trencsén (és észak Nyitra) vármegyében felkutatható középkori okleveles anyagot,* melyek között nevezetes középkori címereslevelekről szóló feljegyzések is vannak. Hogy az anyagnak legalább ez a része a tudományra nézve veszendőbe ne menjen, az alábbiakban ismertetni óhajtjuk az 1914-ben Trencsén vármegyében előkerült középkori címeresleveleket, s köztük elsősorban Lednic, akkori határszéli oppidum – ma csak község – nevezetes középkori armálisát.
Ld.: A Magyar Tört. Társ. 1914. okt. 15-én tartott vál. ülési jkv. 38. pontját. Századok. 1914. évf. 768. 1.
Nem mulaszthatom el ez alkalommal, hogy régi kedves barátomnak, Pázmány Lajosnak, Trencsén vármegye utolsó magyar főlevéltárnokának, aki jelenleg Heves vármegye főlevéltárnoka, őszinte és hálás köszönetemet e helyen is ki ne fejezzem azért a szíves, baráti támogatásért és fáradozásért, amellyel 1914-ben feladatom megoldását lényegesen előmozdította.
Középkori címereslevél-anyagunkat figyelmes vizsgálat alá véve, úgy találjuk, hogy régi címerjogunkban az eddig feltárt adatok alapján részint természetes személyek, részint pedig – aránylag csekély számban – jogi személyek voltak a címerjog alanyai, tehát címerképesek. Az eddig napfényre került és közzétett középkori címereslevelekből pontosan meg tudjuk állapítani, hogy a természetes személyek mellett a jogi személyek közül elsősorban a városok, még pedig csak szabad és királyi városok, azután országrészek (Szlavonia) és vármegyék (Somogy) voltak a címerjog alanyai. Nálunk tehát, úgy mint Nyugaton, kolostorok, zárdák, monostorok, szerzetes- vagy lovagrendek, általában tehát egyházi jellegű jogi személyek, továbbá céhek, azután mezővárosok, községek a címerjog alanyai nem voltak, azonban különösen az első kategóriák lehettek a pecsétjog alanyai és lehetett pecsétképességük. Nálunk ugyanis a címerképesség nem, vagy nem mindig fedi a pecsétképességet, amit a címerjog tartalmával is meg lehet magyarázni.
Címeresleveleink túlnyomó többsége világosan meghatározza és körülírja a címerjog tartalmát. Ez a meghatározás stereotíp formulává válik az armálisokban. Elsődleges címeresleveleink röviden bár, de pontosan megmondják, hogy a megadományozott címerhasználati joga meddig terjed, s mentől jobban közeledünk a romlott heraldika korszaka felé, a címerjog tartalma annál jobban bővül. Első címeresleveleink, mint a Tétényi (1405), Garázda (1409), Hideghéti (1411), Keszői (1415.), Eresztevényi (1414.), Lászlókarcsai Török (1418.), Hassághi Farkas (1418.), Pérchy (1421.), Kölkedi (1429.)* stb., a címer használatáról csak annyit mondanak, hogy a vele megadományozott azt ütközetekben, tehát hadjáratban, vitézi tornákon, lándzsáttörő lovagjátékokon s általában minden más katonai gyakorlaton (tehát a pajzson, fegyvereken, lószerszámon, stb.) használhatja.
Turul XIII. évf. 110–111. 1.; 38–39. 1.; XIV. évf. 37. és 93. 11.; XXIII. évf. 127. 1.; XXVI. évf. 25–26. és 82. 1. – Teleki-család oklevéltára I. k. 345. s kk. 1. – Nyáry: A heraldika vezérfonala, 230. 1.
Az ilyen terjedelmű címerjogot a címereslevelek formuláris része úgy fejezi ki, hogy a megadományozott 17a címert «in preliis, torneamentis, hastiludiis et generaliter omni exercitu militari» használhatja.
A XV. század harmincas éveiben a címerjog tartalma már bővül, amit a címereslevelek világosan el is árulnak; ekkor ugyanis a címert a megadományozott nemcsak hadi vonatkozásban, nemcsak csatákban, vitézi tornákon, bajvívásokon, végsőleg tehát fegyvereken, hanem békés vonatkozásban: pecsétnyomón, gyűrűkön, szőnyegeken, sátoron, házakon, stb. is használhatja. Királyi kancelláriánk 1430 körüli és utáni címereslevelekben a címerjog bővülését a következő formulával fejezi ki, hogy t. i. a megadományozott a címert «in preliis, hastiludiis, duellis, torneamentis et aliis omnibus exercitiis nobilibus et militaribus, necnon sigillis, annulis, cortinis, velis, papilionibus (sive tentoriis), domibus et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus» használhatja.*
Turul XIII. évf. 162. 1.; XIV. évf. 135. 1.; XV. évf. 33. l.; XVI. évf. 67., 98. 11.; XXIII. évf. 85. 1.; XXIV. évf. 78: 1.; XXVI. évf. 138. 1. stb.
Az újkorban, a heraldika romlott korszakában már lényegesen bővült a címerhasználat joga, mert ekkor már a címert «in omnibus et honestis et decentibus actibus, exercitiis atque expeditionibus tam serio, quam ioco, in hastiludiis seu hastatarum dimicationibus pedestribus et equestribus, in bellis et quibuscunque pugnis cominus et eminus in scutis, banderiis, vexillis, clypeis, tentoriis, caenotaphiis, sepulchris, monumentis, clenodiis, annulis, monilibus, sigillis, aedificiis, parietibus et suppellectilibus litere» stb. lehet használni.
Így írják körül és határozzák meg a címerjog tartalmát a címereslevelek akkor, ha a megadományozott természetes személy; másképpen áll azonban a helyzet a cselekvőképtelen jogi személyeknél, elsősorban a városoknál. A város, mint jogi személy nem harcol, s a városi polgárság főfoglalkozása nem a hadakozás. Ez legfeljebb akkor harcol, ha a város védelme kényszeríti erre, vagy a XV. század közepetájától kezdve legfeljebb a királyi hadsereget tüzérséggel vagy műszaki csapatokkal, egészíti ki akkor, amidőn a tüzérség még nem fegyvernem, hanem mesterség, ipar volt. A városok tehát, mint jogi személyek harcokban, vitézi tornákban, bajvívásokban, lovagi viadalokban, lándzsa-, kopjatörésekben részt nem is vehettek, tehát ebből a szempontból különleges signumokra szükségük nem is volt. Azonban a XV. század folyamán a szabad és királyi városok polgáraikkal szemben hiteleshelyi működést is kezdenek kifejteni, szükségük volt tehát hiteles pecsétre. Egészen természetes, hogy a leghitelesebb pecsét az volt, amelynek ábráját a király adományozta. Ebből azonban éppen nem következik, hogy a szabad és királyi városoknak csak az a pecsétje volt hiteles, amelynek pecsétképét a király adományozta, mert hiszen akkor a középkorban (XV. században) csak Kassa, Pozsony, Eperjes, Bártfa és Varasd városoknak lett volna hiteles pecsétjük. Már pedig hiteles – valószínűleg felvett ábrájú pecsétje volt a fővárosnak, Budának is, dacára annak, hogy Buda középkori címereslevelét még eddig nem ismerjük. De hiteles pecsétjük volt a fentnevezett városoknak a királyi címeradományozás előtt is, persze szintén felvett pecsétképekkel; mint ahogy pl. Kassának a XIV. században sigillum maiusán a város főtemplomának védszentje, Szent Erzsébet van mint pecsétkép megörökítve, (Körirata: * S. Elisabet * Sigillum Civium de Cassa *)*, Bártfa város pecsétjén szent Egyed, Eperjesén szent Miklós képe látható és így tovább.*
Kassa város nyilv. ltára 5., 6., 7., 8., 9. számok.
Lásd erre nézve: Eperjes város címerei és pecsétei című tanulmányomat, Turul, XXIX. évf. 16. s kk. 11.
1423-ból maradt reánk az első, magyar városnak adott címereslevél, s ebben Kassa városa kapja az első címerét. Ekkor ugyanis Zsigmond királyunk előtt megjelent Kassa város nevében Knol László kassai esküdtpolgár, kérve a királyt, hogy engedné meg «ut ipsi arma in presencium literarum nostrarum capite depicta, in sigillo ipsius civitatis missili et secreto ac vexillo deferre valerent atque possent.» A király meg is engedi, hogy ezt a címert a kassaiak «in eorum sigillo secreto et missili ac vexillo in perpetuum gestare et deferre valeant.»*
Turul, XXIII. évf. 168–9. 11.
Kassa város kérelme tehát meglehetősen szerény volt, s a város első címereslevelében körülírt címerjog tartalmilag sokkal szűkebb, mint a természetes személyeké, mert Kassa város közönsége mint testületi nemes, mint jogi személy csak titkos és missilis (azaz levelekre nyomott) pecsétjén, továbbá a város zászlain használhatta a neki adományozott címerképet.
Ezzel a pontosan és szabatosan körülírt és eléggé szűk keretű címerjoggal szemben 1453-ban Kassának nemcsak címere, hanem címerjogának tartalma is bővült, mert ekkor a város már a pecséteken és zászlókon kívül «in ... cortinis, velis et generaliter in quibuslibet actibus et exercitiis ac locis» is használhatja a megujított és bővített címerképet. Viszont az 1502. évi címerbővítés alkalmával a címerhasználat joga majdnem teljesen azonos a természetes személyek címerhasználati jogával, mert ekkor már Kassa város közönsége is «ubique in preliis, bellis, troiis et aliis quibusvis rebus et exercitiis militaribus, necnon sigillis, velis, cortinis, papilionibus et in universarum et quarumlibet rerum et expeditionum generibus» használhatja címerét*.
Turul, XXIII. évf. 168–172. 11.
Ilyen szabatosan állapítja meg a címerjog tartalmát Eperjes város 1453. évi címereslevele, amelyben V. László király egész precizen megmondja, hogy a szóbanforgó címerképet Eperjesnek adományozza «ut ipsa civitas eiusque communitas seu iudices iurati ae officiales huiusmodi communitatem representantes huiusmodi armis seu insigniis more aliarum civitatum armis utentium in antea perpetuis semper futuris temporibus in sigillis, cortinis, vexillis, velis, papilionibus, 18domibus et generaliter quibuslibet rebus clenodiis, actibus et exercitiis uti ... possint.»*
Turul, XXIX. évf. 22–23. 11.
Itt, a címereslevélben a királyi kancellária mindenekelőtt pontosan meghatározza a címerjog alanyát, mondván, hogy az maga a város és annak közönsége; ezt pedig mint cselekvőképtelen jogi személyt a város tisztikara, a kisebb tanács képviseli, tehát tényleg ez él a címerjoggal, ezek jogosultak az adományozott címerképet (a város nevében) használni, de csak a városok módján és nem hadilag. Tehát proeliumokban, bellumokban, torneamentumokban, hastiludiumokban a város ezt a címert nem használhatja, csak pecséteken, zászlókon, sátrakon, házakon, stb., szóval békés vonatkozásban.
Mármost arra, hogy egyrészt az armálisokban így szabatosan meghatározott címerhasználati jog szigorúan be is tartassék s hogy ezen a megadományozott önkényesen semmiféle irányban ne változtasson, másrészt pedig hogy a szabályszerűen elnyert címerkép birtokában a megadományozott minden jogtalan és illetéktelen használattal szemben kellő védelemben részesüljön, megfelelő királyi tiszti személyzet ügyel föl.
Ennek a tisztiszemélyzetnek főnöke vagy előljárója a címernagy, akit a források címerkirálynak (Kunig der Wappen) is neveznek, akinek a királyi heroldok és segédeik a perseverantok vagy persevandusok (persecutores armorum, poursuivant d’armes) voltak alárendelve. Ennek a tiszti személyzetnek főfeladata volt a lovagi tornákon, lándzsatöréseken, bajvívásokon, stb. ellenőrizni, hogy vajjon a szereplők címerüket szabályszerűen ábrázolva és a címerjog tartalmának megfelelően használják-e? Ügyeltek arra, hogy nem bitorolja-e valaki másnak a címerét vagy a címerábrázolás, a színek, díszek, stb. alkalmazása nem hibás-e?
Mindezekre nemcsak Nyugaton, de úgylátszik főleg Zsigmond király uralkodása óta nálunk is súlyt helyeztek, mert ilyen királyi tiszti személyzet a XV. század eleje óta nálunk is volt. Hiszen ismeretes előttünk Zsigmond királynak az a német nyelvű oklevele, amelyben a magyarországi heroldok és persevandusok fölé címernagynak vagy címerkirálynak Kőnigsberg Jánost nevezi ki. («Kunig der wapen aber alle herald und Bersefand im unsern Kunigrych zu Ungern.»)*
Turul, XXXIX. kötet, 31. 1.
A királyi heroldhivatal létezését azonban egyéb adatok is bizonyítják. Ugyanis V. László király a Nagykapusi Hofmaister armálisban többek közt meghagyja «heraldis, persevandis» és másoknak is, hogy a Hofmaistereket a nekik adományozott címer használatában «nequaquam impediant seu molestent». Következik tehát ebből, hogy a címerek jogtalan, szabálytalan, meg nem engedett használatát ezen tiszti közegeknek nemcsak joguk, de kötelességük is volt megakadályozni.*
Turul, XXII. évf. 183. 1. – Ld. még a Perscuandis és Persevandus című cikkeket Turul, XXIII. évf. 39. és 88. 1.
Nyáry Albert báró a Heraldika vezérfonala című művében szintén foglalkozik a címerjoggal, de – sajnos – nem a magyarral. Egy adata azonban mégis érdekel bennünket. Azt állítja ugyanis, hogy a bécsi császári kincstárban őriznek egy XVII. századi magyar herold egyenruhát, ami tehát azt bizonyítaná, hogy a Habsburg királyok még ekkor is fenntartották a heroldi, címernöki hivatalt.*
Nyáry: A heraldika vezérfonala, 163. 1. 1. jegyzet.
A heroldok, persevandok szolgálatának megkönnyítésére szolgáltak a XIV.–XV. századokban a különböző címergyüjtemények, Wappenbuchok, címeres kódexek, Wappenrollék, mint pl. a hírneves zürichi Wappenrolle, a Codex Gelre, a Codex Seffken, a donaueschingeni, stuttgarti, ansbachi, stb. Wappenbuchok. Sajnos, ilyenféle címeres könyvek a középkorból nálunk nem maradtak fenn.
A fent elmondottakból nyilvánvaló tehát, hogy nálunk a középkorban csak szabad és királyi városok, mint jogi személyek alanyai a címerjognak, alanyai lehetnek továbbá országrészek, tartományok és vármegyék is, de nincsen eleddig egyetlen példánk arra, hogy a címerjognak földesuri hatalom alatt álló egyszerű oppidum, mezőváros is alanya lett volna. Lednicz címerlevele tehát egy kivétel, mely megerősíteni látszik a szabályt. Úgy látszik a csehek elleni harcokban nem csekély szolgálatokat tehetett Hunyadi Mátyás királynak Ledniczei Bjel Vencel, a trencsénmegyei jelentéktelen «Lednicza» oppidum földesura, hogy a királytól mezővárosa részére címereslevelet tudott kieszközölni, s amelyet a király különös kegyéből a comminutas oppidi meg is kapott. Eddigelé ez nálunk a középkorból az első és egyetlen példa arra, hogy címerjog (nem pecsétjog) alanya egyszerű mezőváros is lehetett.
***
Trencsén városától északnyugatra, nem messze a magyar-morva határtól fekszik az egészen jelentéktelen Lednic község, mely már az Árpád-korban lakott hely lehetett, mert 1259-ben IV. Béla királyunk egy oklevelében már előfordul egy comes Mark de Lednyche neve.* Magáról a helységről, majd később oppidumról (és a várról, amelyhez ez tartozott), a címeradományozás 19megtörténte (1465) előtt elég keveset tudunk.
Hazai Okmánytár: VI. k. 98. 1.
1391-ből van egy oklevelünk, amelyből kitűnik, hogy a trencsénmegyei Lednic (Lednyche) várát és tartományát Pokusi (Pakosi) Olivér fiainak Leustáknak és Ferencnek familiárisai és várnagyai nagy pénzért Magyarország ellenségének («regni nostri Hungarie emuli») a cseh Henknek kezére juttatták. Zsigmond király «de Capolya» Benedek fia Dezső királyi udvari vitéznek, aki állítólag a fentnevezett Olivér fiainak osztályos atyjafia, felhatalmazást ad, hogy Lednicet és tartozékait a saját pénzén visszaválthassa és megigéri, hogy a visszaváltás után a várat minden tartozékaival együtt új adományképpen neki és utódainak fogja adományozni.*
Orsz. Levéltár: Dl. 7748.
A XIV. század végén tehát már megvan Lednic vára és kialakult tartománya, amelynek része Lednic oppidum is. Innen kezdve tehát Lednic vár és oppidum sorsa egybeesik.
Hogy Dezső vitéz Lednicet visszaváltotta-e, s az igért adományozás megtörtént-e, arra adatunk nincs. Valószínű, hogy nem történt meg, mert a Pakosiak vagy Capolyiak itteni szerepléséről többé nem hallunk.
1465-ben a címert szerző Lednici Bjel Vencelnek van valamelyes köze Lednichez, 1466-ban pedig, tehát egy évvel a címeradományozás után a Korompai Nehéz család kezében találjuk Lednicet, s ekkor Korompai Nehéz Péter és Simon Lednicet és összes tartozékait 3000 forintért zálogba adják Podmanini Podmaniczky Lászlónak.* Ekkor kerül, – úgy látszik – Lednic elsőízben a Podmaniczkyakkal kapcsolatba, akik a Ledniccel való összeköttetésüket a család kihalásáig fenntartották.
Orsz. Levéltár: Dl. 16,342.
Megjegyzendő, hogy a címert szerző Ledniczi Bjel Vencel leánya állítólag Podmaniczky Balázs első felesége volt.*
Doby: A Podmaniczky-család, Budapest, 1892. 60. 1.
1471-ben Hunyadi Mátyás király Panyowi Sczassny Félixnek és Sebyrzowi Hnyedi Péternek adja Lednicet, azonban nem bizonyos, hogy ez az adományozás perfekt lőn-e, mert iktatólevél nem maradt reánk.*
Orsz, Levéltár: Dl. 17,185.
Négy esztendő mulva ismét változik Lednicen a helyzet; ugyanis I. Mátyás király 1475-ben hozzájárulván ahhoz, hogy Kornyczi (most már tehát nem Ledniczi) Bjel Vencel fia Zobek a zálog címén nála lévő Lednic várát és tartozékait, köztük persze az oppidumot is Korompai és Sárosfalvi Nehéz Péter udvari vitézre átruházza, meghagyja a nyitrai káptalannak, hogy a nevezett Nehéz Pétert és fivérét Györgyöt Lednic vár és oppidum, továbbá a vár uradalmának birtokába iktassa be, ami szabályszerűen és ellentmondás nélkül meg is történt.* Ezeket az okleveleket Korompai alias Ledniczi Nehéz Péter özvegye részére a nyitrai káptalan 1498-ban átírja. Később állítólag a Podmaniczkyak kapták volna meg Lednicet, amiből annyi tény lehet, hogy zálog címén volt benne részük.
Orsz. Levéltár: Dl. 17,715.
Ákosházi Sárkány Ambrus 1522-ben kelt végrendeletében azt állítja, hogy ő Lednicet a saját készpénzén szerezte és azt tartozékaival együtt feleségére hagyja,* és amidőn a XVII. század legelején Ruszkai Dobó Ferencet Lednic és tartománya birtokába beiktatják, ennek többek közt Ákosházi Sárkány Miklós is ellentmondott.
Történelmi Tár 1901. évf. 139. s kk. 11.
1542. körül Podmaniczky János és Ráfael visszatérnek I. Ferdinánd király pártjára, ekkor visszakapják Lednicet is, amely addig tehát vagy a fiskus, vagy más kezében volt. 1548-ban Podmaniczky Ráfael bírja Lednicet és tartozékait,* akinek 1558-ban bekövetkezett halálával a középkori Podmaniczky-család kihalt, s beállt a defectus seminis. Így 1559-ben Lednic és uradalma Thelekessy Imre kassai kapitány kezébe került, aki 1560-ban kelt végrendeletében Lednicet és tartozékait részint feleségére, részint István nevű fiára hagyta.*
Egyháztörténelmi Emlékek a magyarországi hitújítás korából, IV. k. 175–6. 1.; V. k. 73. 1.
Orsz. Levéltár: N. R. A. fasc. 121. No. 1. – Történelmi Tár, 1894. évf. 727. 1. és 1891. évfolyam, 142. 1.
1564-ben Garai Bánffy Katának is lehetett valami része Lednicen,* amely a XVI. század legvégén Döbrétei Thelekessy Mihály hűtlensége folytán a szent koronára háramlott. Így 1600 körül Lednic és uradalma – úgy látszik csak ideiglenesen – Turzó György kezében volt,* de nem sokáig, mert 1601-ben Ruszkai Dobó Ferenc barsmegyei főispán vásárolta és kapta meg Lednicet, amelynek birtokába 1602-ben, sokak ellentmondása közepette be is iktatták.*
Orsz. Levéltár: N. R. A. fasc. 31. No 50. – Bánffy Kata Lednicen lévő javainak lajstroma.
Bécsi Hofkammerarchiv: Conscriptionen 7. csomó, No 192.
Történelmi Tár: 1887. évf. 254–57. 11.
A XVII. század elején Lednic és uradalma a Rákócziaké lett, s 1619-ben Lednic ura Rákóczi György borsodi főispán, viszont 1621-ben Rákóczi Zsigmond, majd a Rákóczi Györgyök (I. és II.), 1651-ben ismét R. Zsigmond kezében látjuk Lednicet, 201704-ben II. Rákóczi Ferenc még mindig «Lednic urának is írja magát.*
Történelmi Tár: 1883. évf. 694. 1.; 1891. évf. 217. 1.; 1892. évf. 610–611. 1.; 1894. évf. 134. 1.; 1895. évf. 169–170. 11.; 1899. évf. 591., 630. 11.; 1906. évf. 3. 1.; 1901. évf. 605. 1.; – Protestáns Egyháztört Adattár, XII. évf. 114–115. 11.
A XVIII. században a Matyasovszky-család, 1848 körül pedig gr. Erdődy György bírja a kicsiny, alig 1000 lakosú Lednic oppidumot,* amely a jelentéktelenségből kiemelkedni úgy látszik sohasem tudott.
Fényes: Magyarország Geographiai Szótára, III. k. 16. 1.
***
A Hunyadi Mátyás király által 1465-ben Lednic mezőváros közönségének adományozott címereslevél szövege aránylag igen rövid és szűkszavú. A király mindössze néhány sorba foglalva tudatja, hogy Lednic oppidum közönségének különös királyi kegyképpen címert adott, amelyet az más mezővárosok módjára ütközetekben, tornákon, bajvívásokon, lándzsás viadalokon, továbbá pecséteken, sátrakon, stb. használhat. Nyilvánvaló, hogy a kir. kancellária gondolkodás nélkül beleírta az oklevélbe a szokványos és szabványos címerjogi formulát, azt, amelyet természetes személyek armálisába szokott beleírni. Pedig a kancellária egészen jól tudhatta, hogy nálunk mezővárosok közönsége ütközetekben, bajvívásokban, vitézi tornákon, stb. aktíve részt venni sohasem szokott, viszont hiteleshelyi működésre sincs feljogosítva. Egészen bizonyos, hogy itt a kir. kancellária egy öntudatlan formula használata folytán egy a középkori magyar heraldikai prakszisban egészen kivételes esettel állunk szemben, amely méltán keltheti bennünk azt a feltevést, hogy az eset kivételessége még a kir. kancelláriát is zavarba hozhatta.
A címer az oklevélben leírva nincs, de az oklevél elején le van festve és egy heraldikailag balra fordulva térdelő, egyházias ruhába öltözött s kezeiben valami koszorú-félét tartó nőt ábrázol.
Lednic címereslevelének szövege a következő:
1465. július 2. Buda.
I. Mátyás király Ledniczei Bjel Vencel kérelmére a trencsénmegyei Lednicze mezővárosnak címert adományoz.
I. Mátyás király Ledniczei Bjel Vencel kérelmére a trencsénmegyei Lednicze mezővárosnak címert adományoz.
Commissio propria domini regis.
Nos Mathias, Dei gratia rex Hungarie, Dalmatie, Croatie etc. Memorie commendamus tenore presentium significantes quibus expedit universis, quod nos ad humillimam supplicationem fidelis nostri egregii Venceslai Byel de Lednycze per eum maiestati nostre propterea porrectam communitati oppidi Lednicza vocati comitatu Trinchiniensi habiti hec arma seu armorum insignia, que in principio sew capite presentium literarum nostrarum suis appropriatis coloribus arte pictoria figurata sunt et depicta, dedimus donavimus et contulimus, immo concedimus et presentibus elargimur, ut ipsa communitas dicti oppidi predicta arma sew armorum insignia more aliorum oppidorum armis utentium a modo in antea ubique in preliis, hastiludiis, duellis, torneamentis et aliis omnibus exercitiis, necnon sigillis, velis, papilionibus et generaliter in quarumlibet rerum et expeditionum generibus gestare valeat atque possit, de talique specialis gratie nostre munere merito exultet ac tanto ampliori studio ad honorem regie maiestatis sua in antea solidetur intentio, quanto se largiori favore regio preventam conspicit. In cuius rei memoriam, firmitatemque perpetuam presentes litteras nostras sigillo nostro secreto inpendenti communitas eidem duximus concedendas. Datum Bude in festo visitationis beate Marie virginis gloriose, anno Domini millesimo quadringentesimo sexagesimo quinto, regni nostri anno octavo, coronationis vero secundo.
Alul, a plicatura jobboldali külső sarkán: Lecta.
Hátlapján úgy látszik regisztratura-jegy volt, amely azonban lekopott és ma már csak az M. K. betűk látszanak.
(Hártyán, alul selymen függő vörös viaszpecséttel, a címer lefestve, Lednic trencsénmegyei határközség levelesládájában.)
