III. A Kisserjéni-család 1518.(?) évi címereslevele.
III. A Kisserjéni-család 1518.(?) évi címereslevele.
Az egri líceum nagyértékű és hírneves könyvtárában van egy kézirat, melyet a tudományban Istvánffy-stylionarium, vagy formularium néven szoktak emlegetni. Erről a stylionariumról kissé bővebben először Toldi írt az «Egri szünnapok»-ban, de nem annyira a stylionariummal, mint inkább egy ebben lévő latin verssel foglalkozott.*
Toldi: Magyar irodalomtörténet III. k. 120. és 126.
Nyilvánvaló, hogy ez a kézirat a XVI. században, valószínűleg a mohácsi vész után jóval később (1540–50. közt) készülhetett, s ezt használhatta Istvánffy Miklós, aki 1559-ben királyi kancelláriai jegyző, majd 1568-ban ugyanott titkár lett.* A XVII. században a kézirat bizonyos Ruttkay Andrásé volt, amelyet viszont 1785-ben valahol egy lisztesládából Szirmai Szirmay Antal, Zemplén vármegye nagyhírű hites jegyzője szedett elő, s amely, úgy látszik, a mult században került az egri líceum könyvtárába. A formuláskönyv jelzete: Y. IV. 55., s benne a királyi kancellária által egykor valóban expediált Zsigmond, Albert, Hunyadi Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos, János, sőt I. Ferdinánd királyok idejében kelt királyi oklevelek formuláris részeinek gyüjteményét találjuk.
Holub: Istvánffy Miklós históriája, 18. 1.
A negyedrét alakú kötet első 99. lapja (a 99/a lapig) egy kéznek egységes írása, innen kezdve azonban a 122/a. lapig több kéz bejegyzését találjuk. A kézirat elején tartalommutató is van.
Ebben a formuláskönyvben 9 expediált cimereslevél (köztük néhány középkori) szövege is található s ezek közt egészen nyilvánvalóan középkori a Kisserjéni-család címereslevele.
A Kisserjéni-család középkori armálisának létezéséről már eddig is volt tudomásunk, csak a címereslevél leglényegesebb része, a címerleírás maradt ismeretlen előttünk.
Középkori címeresleveleink boldog emlékezetű, fáradhatatlan kutatója Csoma József: A mohácsi vész előtti címerlevelek nyomai című dolgozatában megemlíti a Kisserjéni Ferenc címereslevelét is, de annak tartalmát, főleg a címerleírást ő sem ismeri.*
Turul, XXIV. évf. 19–20. 11.
Ennek a címeres nemeslevélnek Csoma is csak azt a töredékes részét ismeri, amelyet Katona István nagy munkájában közöl,* s amelyben II. Lajos király Kisserjéni Ferenc deák királyi vicetárnokmestert, atyjafiát Ferencet, továbbá Jánost, Miklóst, Istvánt, Katalint és Ilonát «ab ............... ignobilitatis statu» magyar nemességre emeli. Bár Csoma későbbi pecsétlenyomatokról közli a család címerének rajzát is, ez a rajz azonban, amint látni fogjuk, az állítólag 1518-ban kelt címeres nemeslevélben foglalt címerleírásnak nem, illetve csak részben felel meg.
Katona: Historia Critica, XIX. k. 85–87. 11.
A középkorban Csanád vármegyében Makó és Apátfalva közt feküdtek a ma már nem létező Kis- és Nagy-Serjén községek, amelyeket még a XVI. századi adólajstromok is emlegetnek. Kis-Serjénen, a XV. század közepén még élt egy Kisserjéni-család, amely azonban 1456. körül magbanszakadt és így ez évben Kisserjént a király adományaképpen a Székelyszegi Farkas-család kapta meg. Azonban a XV. század második felében él Csanád vármegyében egy Serjéni nevű család, s ezenkívül egy Serjéni előnevű Orros- és Rádai-család,* melyek közül valószínűleg a Serjéni nevű lehetett az, amelynek tagjai a Kisserényi Serényi grófi család őseinek tekinthetők.
Csánki: Magyarország Történelmi Földrajza, I. k. 702., 709., 713., 714. 11. – Forgon Mihály: Gömör-Kishont vármegye nemes családai, II. k. 233. 1.
24Ma már nem tudjuk megmondani, hogy a XVI. század elején előbukkanó Kisserjényi-családbeliek azonosak-e ezekkel a középkori csanádvármegyei Serjéniekkel, azonban egészen valószínű, hogy mind a két család eredetét a csanádvármegyei Kis- és Nagy-Serjény körül kell keresnünk.
A most szóbanforgó címeres nemeslevelet szerző Kisserjéni-családdal a gróf Serényi-család történeténél ismét csak Nagy Iván foglalkozik a legbehatóbban. Ő még a Serényi grófi családot a fentemlített Kisserjéniekkel igyekszik kapcsolatba hozni, a kapcsolat helyességét azonban újabban kétségbe vonják és a Nagy Iván által is csak «valószínű»-nek nevezett családfa adatait tarthatatlannak mondják.* Ez azonban éppen nem jelenti azt, hogy a középkori Kisserjéni és a későbbi Kisserényi báró, majd gróf Serényi-családok között valamelyes kapcsolódás ne lett volna, hiszen erre látszik utalni címereik ábrájának hasonlósága is, s erre céloz valószínűleg Csoma is, amidőn azt írja, hogy a Serényi-család eredetét a II. Lajos által adományozott címeres nemeslevél «teljesen tisztázza»,* ami azonban ilyen fogalmazásban el nem fogadható. Mert dacára a címerek hasonlóságának, az eddig rendelkezésre álló adatok alapján a nevezett Serényi grófi családot a címeres nemeslevelet szerző Kisserjéniektől kétségtelen bizonyossággal levezetni nem lehet.
Nagy Iván: I. m. X. k. 157. s kk. 11. – Kempelen: I. m. IX. k. 329. 1.
Turul, XXIV. évf. 20. 1.
Kisserjéni Ferenc deák kap tehát II. Lajos királytól, állítólag 1518-ban, címeres nemeslevelet, aki ekkor királyi alkincstárnok volt, s akit a király 1526. júniusában Csanád, Csongrád, Arad, Torontál, Zaránd, Külső-Szolnok és Szabolcs vármegyékbe, tehát általa nagyon jól ismert területekre, továbbá a csanádi püspökhöz és másokhoz küld ki, nyilván a török elleni hadbaszállást elrendelő parancslevelekkel.* Valószínűleg ez a Ferenc lett később (1531-ben) pozsonyi magyar udvari kamarai tanácsos, majd királyi adószedő,* és ebből a családból származó lehetett az a «Seryeny» kamarás is, akit Gregorjánczi Pál zágrábi püspök egy 1551-ben kelt levelében emleget.*
Engel: Monumenta Ungrica, 127. 1.
Nagy Iván: I. m. X. kötet, 158. 1.
Egyháztört. Emlékek a magyarorsz. hitújítás korából, V. k., 586. 1.
A családnak nemcsak Csanád vármegyében lehettek ingatlanai, hanem – legalább később – Kraszna vármegyében is, mert 1548-ban egy Kisserjény Ferencet e vármegyében fekvő birtokrészekbe iktatnak be, 1549-ben pedig a leleszi konvent parancsot kap, hogy Kis Serjéni Ferencet iktassa újra bizonyos ingatlanokba, amelyeket testvére, Kisserjéni Ferenc deák halála után Drágfi Gáspár, majd Drugeth Antal özvegye, Anna foglalt el.*
Petri: Szilágy megye, V. k. 785–786. 11.
A XVI. század második felében már feltűnnek azok a Serényiek, Serjényiek (de Kisserjén), pl.: Serjényi Mihály kassai alkapitány, s ennek rokonai és leszármazóik, akik azután később ismételten báróságot, sőt grófságot kaptak, akiknek családfáját azonban ezidőszerint az előbbi Kisserjéniekkel összekötni nem lehet.*
Gr. Károlyi-család okltára, III. k. 370., 371., 431., 432., 434 stb. 11. – Orsz. Levéltár, Lib. Reg. V. k. 225. 1.; VII. k. 231. 1.
A címeres nemeslevél kivonatos szövege egyébként a következő:
1516–1526. (1518.?)
II. Lajos király Kisserjéni Ferencnek és társainak nemességet, címert és pallosjogot adományoz.
II. Lajos király Kisserjéni Ferencnek és társainak nemességet, címert és pallosjogot adományoz.
Arma similiter cum patibulari Francisco de Kysseryen.
«Ludovicus Dei gratia, rex Hungarie etc. Tibi fideli nostro egregio Francisco literato de Kysseryen vicethesaurario nostro salutem ...» Már II. Ulászló király uralma alatt is szerzett érdemeket és «intelligamus, progenitores etiam tuos ex nobili prosapia ortos ac procreatos avitis et maiorum suorum stemmatibus diu perque multa secula gavisos fuisse et plura testimonia virtutum suarum pro hac patria reliquisse, eternitatique commendasse, sed postea defunctis illis tuis maioribus vivam tuam maternam tot bonis suis orbatam mulierque imbecillitate afflictam, filiam suam, hoc est genitricem tuam plebeio viro parenti tuo copulasse, teque ita tandem fortuna fenente, cuius gubernationi omnia subiecta suppositaque esse feruntur, et temporum acerbitate in hanc ignobilitatem tui ortus, tot tuis singularibus et preclaris virtutibus tu ipse vindicaveris et te obscuro genitum patre satis illustraveris, volentes tamen hanc tuam propriam, ut ita dixerimus nobilitationem quodammodo confirmare et clariorem reddere», őt s általa Ferencet, Jánost, Miklóst, Istvánt, Katalint és Ilonát megnemesíti, s nekik a következő címert adja: «Scutum videlicet penthagonum, diversis coloribus superne divisum cuius altera pars saphireo, quem vulgus celestinum vocat, colore ab altera distingvitur, qua in parte coluber respiranti similis a cauda variis reflexibus erectus est, in cuius capite aurea corona intuentibus ostenditur, que omnia maiores tui pro insignibus habuisse certo authore didicimus. Huic adiecimus prout a nobis tu ipse exoptasti, ut altera clipei pars rubro colore, ab altera segregaretur, cuius si quidem inferiori angulo linea aurei coloris eque transvecta conspicitur, equus est preterea in eadem parte alatus, quem eruditorum turba pegeson, hoc est equino capite volucrem nuncupat, candido totus colore depictus inbis hincinde disparsis et auriculis ex industria erectis ad duos posteriores pedes instar salientis alatus, binis prionbus ungulis sursum elevatis serpenti 25minabundus instat, quiquidem equus quantum celeritate fide, fortitudine ceteris animantibus prestari dicitur, iri te in nostris servitiis hiis tribus virtutibus predictis omnium equalium tuorum conatus longe superasse accepimus, in quo animale ut premissum est tua fides celeritas et in omni fortuna constantia luce clarius elucescit. Super caput equi aurea corona est et sidus non equa distantia utrique animali conspicuum, quo cognoscimus in predictis temporibus in hunc statum ignobilitatis fuisse dilapsum, sed postea ita te enituisse illamque maiorum tuorum afflictam et debilitatam nobilitatem tua virtute ita vendicasse et veluti stella coruscans inter tuos prefulgens posterisque tuis ad bene beateque vivendum facem quandam erigeres et tandem exemplum tue industrie fideique et probitatis omnibus abunde ostenderes ac insistendi tuis vestigiis, quod optimum factum videatur apud tuos relinqueres, ipsi vero scuto superimposita cassis est claro fulgidoque depicta colore, quam quidem cassidem diversi flores et ramusculi valido veluti ventorum flatu agitari et diffusi circumquaque ambiunt et omnem exteriorem clipei marginem decentissime exornant, in cuius cono dimidius est pegasus duobus anterioribus pedibus erectis, prout hec in fronte presentium literarum ...» stb., azután következik a jus gladii adományozása. Dátum hiányzik.
Istvánffy-féle stylionarium (Eger, lyceumi könyvtár), 10/b–11/b. lap. Ugyanitt a 13/b–14/b. lapon II. Lajos ezen, Kisserjéni Ferenc részére kiadott armálisa újra körmöltetik. V. ö.: Historia Critica, XIX. k. 85–87. 11., ahol a címereslevél egy része közzé van téve, mi a kivonatba tehát éppen azokat a részeket vettük szó szerint be, amelyek Katonánál hiányzanak. A jus gladii adományozása bennünket itt közelebbről nem érdekelvén, helykímélés céljából ezt is elhagytuk.
