ZÓLYOM VÁRMEGYE PECSÉTJE.
45ZÓLYOM VÁRMEGYE PECSÉTJE.
Felolvastatott a M. Heraldikai és Genealogiai Társaság 1934. dec. 13-án tartott igazgató-válásztmányi ülésén.
Werbőczy szerint a pecsét olyan aranyba vagy más ércbe, vagy viaszba nyomott nyilvános jelvény, amely minden tényt megerősít. Kétféle: hiteles és nem hiteles. Hiteles, mintegy közhitellel felruházott az, amelynek hinni kell.* Ilyen hiteles pecsétje van a fejedelemnek, az ország rendes bíráinak, valamint a káptalanoknak és a konventeknek. Az okiratra helyezett ilyen hiteles pecsét minden tényt, amit az okirat előad, megerősít. Hiteles pecsétjük van még a városoknak és mezővárosoknak is, amelyet a királyoktól és fejedelmektől nyertek.
II:13. c.
Werbőczy e felsorolásában, miként látjuk, nem említi a vármegyéket; holott ezeknek is van már évszázadok óta hiteles pecsétjük. De nem is említhette; mert az ő idejéből alig egy-két vármegyéről tudjuk csak, hogy hiteles pecsétje volt. Így Somogy vármegyének már 1498. óta volt hiteles, külön címerrel ellátott pecsétje, amelyet királyi engedéllyel oklevelein alkalmazott. Ugyanígy adataink vannak Hunyad és Sáros vármegyékről, valamint Fogaras vidékéről is, amelyek mint hatóságok szintén már a XV. század végén és a XVI. század elején használtak hiteles címeres pecsétet.*
Nyáry Albert br.: A Heraldika Vezérfonala, 85. 1. – Bárczay Oszkár: A Heraldika kézikönyve, 19. 1.
A többi vármegye Werbőczy idejében és még utána is jó ideig, amikor a kiadmányok szövege is még «Nos N. N. vicecomes et quatuor iudices nobilium I. Comitatus N. N.» szavakkal kezdődött, úgy hitelesített, hogy a vármegye alispánja és a négy járás szolgabírája a saját, családi címerével ellátott magánpecsétjét* nyomta az okirat hátlapjára vagy annak aljára; mégpedig vagy egy sorban, élén az alispánéval, felülről lefelé, avagy vízszintes irányban; vagypedig négyszög alakban, és ilyenkor az alispán pecsétje annak közepére került. Ezért látunk a XVI. század közepéig, sőt nem egyszer azon túl is terjedő időkben a vármegyei kiadmányokon rendesen öt apró pecsétet; egy-két vármegye kiadványán, amelyeknek – mint Árva és Zólyom vármegyéknek,* – csak két járásuk volt, hármat.
A szolgabírák pecsétjének hitelességét már az 1435:2. tc. 4. §-a, az 1486:9. tc. 3. §-a és az 1492:34. tc. 3. §-a biztosította.
A jogtörténeti irodalomban általánosan hangoztatott állítással szemben, hogy minden vármegyében négy szolgabíró volt és ennek következtében négy volt a járások száma is, Zólyom vármegyében mindig csak két szolgabírót találunk és ennek megfelelően mindig két járást is: a felső és alsó járást. Ez a beosztás évszázadokon át 1849-ig, illetve 1860-ig állott fenn. A rövidéletű 1860–61. évi magyar alkotmányos rendszer idejében választottak először három szolgabírót (főszolgabírót).
A hitelesítésnek ez a módja azonban körülményes volt. Akárhányszor egyik vagy másik tisztviselő hiányzott és így a pecsétekkel való hitelesítés a következő közgyűlésre vagy ítélőszékre maradt. Közben a vármegyei önkormányzat is annyira kifejlődött és megerősödött, maga a vármegyei nemesség összessége, az «Universitas» is oly erőt képviselt már, hogy egységének és tekintélyének külsőleg is kifejezést akart adni. Többé nem az alispán nevével kezdődik a vármegyék hivatalos iratainak szövege, hanem mind 46általánosabb a «Nos Universitas nobilium I. Comitatus N. N.» bekezdés. Ennek megfelelően, midőn az immár ily bekezdésű okiratukra ennek közhitelűvé tétele végett pecsétet kellett tenniök, önkormányzatuk látható jeléül már egyetlen közös jelvényt, egy közös címert akartak használni.
Általános óhajnak tett tehát eleget az 1550. évi pozsonyi országgyűlés, midőn 62-ik törvénycikkével elrendelte, hogy ezután minden vármegye a somogyiak példájára csupán egy, királyi adományon alapuló és saját címerével ellátott pecsétet használjon, és amint megszerezte a vármegye a királyi adományt és pecsétje elkészült, azt az alispán, a szolgabírák és esküdtek által lepecsételt külön ládában őrizzék és onnan csak a közgyűlés vagy ítélőszék alkalmával vegyék ki és használják.
A törvénynek gyors foganatja lett. Néhány vármegye, így Sopron, Nyitra, Zemplén, Liptó,* Hont* és Borsod,* mindjárt a törvény meghozatala után még 1550-ben kért és kapott címeres pecsétet I. Ferdinánd királytól. Nógrád vármegye 1551-ben;* Abauj* és Bars* 1552-ben. Turóc vármegye címere 1557-ből, Zala vármegyéé 1559-ből való.* A pozsonyi kamara alá tartozó tizennyolc vármegye a XVI. század második felében már mind rendelkezik címeres pecséttel, amelyet azután – Turóc kivételével* – állandóan használtak is. Volt hivatalos okirat, mint például, az adórovó (dicator) részére igazolásul kiadatni szokott porta-jegyzék (connumeratio portarum); tűzesetek, török becsapások vagy egyéb pusztulás folytán beállott változások feltüntetésére, melyet csakis a vármegye pecsétjével volt szabad hitelesíteni, és ha nem ez a pecsét volt rajta, a kamara nem fogadta el.*
Nyáry id. m. 86. 1.
Várm. monogr. (Borovszky):346. 1.
Nemz. Múz. Törzsanyag: 1552. évi csom.
Várm. monogr. (Borovszky): 451. 1.
Nyáry id. m. 86. 1.
Bars vm. 1728. máj. 5. jelentése (O. L. Helytt. o. Ideal. Miscellan. 1728. No 4.).
Nyáry id. m. 87. 1.
E vármegye adománylevele hosszú ideig magánkézben lappangott és a vármegye teljesen megfeledkezvén róla, ismét visszatért az alispán és a négy szolgabíró magánpecsétjével való hitelesítéshez. Csak 1638-ban került elő az adománylevél, mikor a vármegye levéltárának megszervezése végett az iratokat mindenfelől összeszedték. Ettől kezdve a vármegye, többi szomszédaihoz hasonlóan, ismét címeres pecsétjét használta.
Defectus Camerae in rationibus dicae Pauli Vízkelety deprehensi. Nemz. Múz. Törzsanyag: 558. csom.
Voltak vármegyék, amelyek sokáig nem kértek és nem is használtak külön címerrel ellátott pecsétet, hanem a vármegye négy járását jelképező,* négy-négy, betűkkel ellátott kis részletpecséttel hitelesítettek, mely betűk együttesen a vármegye nevét adták. Így hitelesített pl. Ugocsa vármegye 1714-ig, Szatmár vármegye 1721-ig, Máramaros vármegye 1748-ig.* Szepes vármegye szintén hasonló részlet-pecséttel hitelesített* s utóbb, a XVI. század második felében, e négy részlet-pecsétre egy-egy családi címer is került. Ezekből alakult ki 1593-ban* e vármegye címeres pecsétje, majd 1802-ben, a vármegyének a Tíz lándzsás-székkel történt egyesítése alkalmával, legutóbb is használt pecsétje. Szabolcs vármegye is még sokáig, 1714-ig, ilyen négy, egy-egy járást jelképező, kis pecséttel hitelesített. Ezeken szintén már egy-egy külön címer volt. E négy címer összetételéből alakult ki azután a vármegye mai címere.*
«... Quatuor minoribus sigillis totidem Processus seu Parochias designantibus.» L. Ugocsa vm. pecsétjére vonatkozó adománylevelet, 1714. nov. 6. – Országos Levéltár: Kir. Könyv. XXX:404, 405. 1.
U. o. XXXIII:499; XLI:246. 1.
Nyáry id. m. 87. 1. – Bárczay id. m. 19. 1.
Szepes vm. 1728. márc. 15. jelentése. (O. L. Helytt. o. Ideal. Miscellan. 1728. No 4.)
O. L. Kir. Könyv: XXX:372. 1.
Zólyom vármegye szintén az elsők között volt, amely címeres pecsétet kért és kapott. Hogy az adomány mikor történt, nem tudjuk pontosan megállapítani, minthogy sem a vármegye jegyzőkönyvében nem találunk róla feljegyzést, sem maga az adománylevél nem maradt fenn. A vármegyének az adomány idejében nem volt még sem székháza, sem levéltára, ahol ilyen értékes, megőrzésre érdemes okirat elhelyezhető lett volna. A vármegyéhez érkezett királyi parancsokat, nádori, országbírói leiratokat, szomszédos átiratokat s egyáltalán minden hivatalos iratot a vármegye első tisztviselője, az alispán vette át és őrizte otthon, saját kúriájában, egyszerű levelesládájában. Ha az alispán tisztségéből távozott, a közgyűlés színe előtt utódjának adta át az iratokat. 47Ha meghalt, családja szolgáltatta be azokat a közgyűlésnek. Az alispáni tisztség ebben az időben még terhes kötelesség volt, melyet büntetés terhe alatt el kellett vállalni és mindenki sietett is, főleg a törökkel szomszédos, törökkel érintkező vármegyékben, az év leteltével e tisztséget letenni. Elképzelhető tehát, hogy a gyakori iratátadás, levéltárvándorlás alatt mennyi irat visszamaradt itt is, ott is, egy-egy családi levelesládában. Miként a szomszédos Turócban, Zólyomban is így kallódott el a címeradományozásról szóló királyi oklevél. Az adományozást követő években Zolnai Stek Péter, Micsinszky János, Névery Mátyás, Radvánszky György, majd ismét Zolnai Stek Péter, Micsinszky János, újra Zolnai Stek Péter, Polthári Soós János, Radvánszky Ferenc, idősb Polthári Soós János, Osztroluczky Gáspár, Polthári Soós István, Radvánszky György, majd éveken át a Polthári Soósok, hol az idősbbik, hol az ifjabbik János, Osztroluczky Menyhért, a század végén Radvánszky Ferenc, a XVII. század első évtizedeiben Gyürky Benedek stb. váltották fel egymást az alispánságban. Valószínű, hogy ezek egyikének levelesládájában maradhatott az oklevél; ezért, ha e családok közül egyesek levelesládái előkerülnének vagy mód kínálkoznék azok átvizsgálására, erre a körülményre jó volna tekintettel lenni. Mert például Turóc vármegye ily adománylevele is nyolcvan évi lappangás után egy volt alispán családjának levelesládájából került elő.* A zólyomi nyomtalanul eltűnt.
L. a vármegye 1638. évi szabályrendeletét. Közli Kolosvári-Óvári: A magyar törvényhatóságok jogszabályainak gyüjteménye: IV, 1, 183, 184. 1.
A legrégibb pecséten az 1553. év látható és így ezt kell a címeradomány évének tekintenünk. A pecséten levő címer 20 mm átmérőjű, csücskös talpú, kissé túlszéles, kési renaissance-stílúsú pajzs, amelynek mezejét keskeny, egyenes, vízszintes pólya két mezőre osztja, melyek mindegyikében sziklák láthatók, közöttük 2–2 fenyőfával. A pajzsmező színe nincs jelezve. A vízszintes pólyát felül is, alul is, gyöngyfűzérszerűen apró pontok szegélyezik, aminek nem adhatunk heraldikai magyarázatot. Csak díszítés lehetett. A pajzson kis háromágú leveleskorona nyugszik, mellette az 1553. évszám. A címert 28 mm átmérőjű kettős kör övezi benne, «S(igillum) Univ(ersitatis) Nobilium I(nclyti) Com(itatus) Zo1(iensis)» körirattal* (1. kép).
O. L. Kincst. o. N.-R. A. fasc. 253. No 6, No 7. – Nemz. Múz. Törzsanyag: 1579. évi csom.
A vármegye e címeres pecsétjét nagy becsben és tiszteletben tartotta, amit az alábbi, az adományozást követő 1554. évben történt eset is bizonyít. A vármegye ítélőszéke egy Bohus György nevű, Liptóból átszármazott nemest azért, mert egy iratot, amelyen a Micsinszky János alispán által reányomott hiteles pecsét volt – nem tudni mi okból – eltépett, nem becsülvén meg rajta a pecsétet, súlyos, egy évi alispáni fizetésnek megfelelő 100 frtnyi pénzbüntetéssel sujtott.*
Zólyom vármegye levélt. Protoc. No 1:304. 1.
A hiteles pecsétet legtöbb vármegyében – talán Nógrád és Nyitra kivételével, ahol az előbbiben a jegyző gondjaira volt bízva,* az utóbbiban pedig jó ideig a nyitrai káptalanban volt elhelyezve,* – az alispán őrizte. Így volt ez Zólyom vármegyében is. Az alispán minden közgyűlésre és ítélőszékre elvitte magával és a pecsételésért egy-egy okirat kiállításánál külön díjat szedhetett. Utóbb, 1730-ban, helytartótanácsi rendelet a megindított kereset vagy a tárgyalás alatt álló per vagyoni értéke szerint szabályozta a szedhető különdíj nagyságát.*
Várm. monogr. (Borovszky): 468. 1.
Kolosvári-Óvári: IV, 1, 148. 1.
Zólyom várm. ltár. Protoc. No 30:461, 462. 1.
1. kép.
Ha az alispán tisztségéből távozott, a tisztújító széken (in facie sedis) a vármegye közönségének színe előtt adta át utódjának a pecsétet, vagy közvetlenül, vagy a főispán kezébe téve le azt. Újra megválasztatván, ugyanilyen ünnepélyes külsőségek között vette át, mint tisztségének jelvényét. Ez az ünnepélyes pecsétátadás azután évszázados szokássá vált, s megmaradt a legújabb időkig.
Zólyom vármegye az 1553. évi, tehát első pecsétjét egy századnyi időn át, 1650-ig használta. Ebben az időben állandó érintkezésben lévén a törökkel, mozgalmas és gondterhes napokat élt át. Hiába zárta el déli völgyeit, torlaszolta el a 48hegyek átjáróit és szervezett külön védőőrséget,* a török martalóc csapatok állandóan becsapkodtak területére és a déli részeket, a zólyomi vár környékét, elpusztítván, több helységet behódoltattak, másoknak lakosságát a gyermekekkel együtt rabságba hurcolták.* De ugyanígy fel-alá kóborolt, rabolt és erőszakoskodott a vármegyében a sok fizetetlen végbeli katona és egyéb lézengő, kivert, hontalan szegénylegény is, aminek eredményeképpen csakhamar olyan rablóvilág keletkezett, mely a közbiztonságot teljesen aláásta, úgyhogy a nemesség a vidéki kúriákból a védettebb városok falai közé volt kénytelen húzódni. Így tett Gyürky Gáspár is, a vármegyének már két év óta alispánja. Felsőpetőfalvi* kúriájából beköltözött Zólyom városába, ahol háza volt. De 1650-ben már maga Zólyom város sem volt teljes biztonságban és a vármegye a királyhoz fordult segítségért.* Maga a nép oly szegény volt, hogy a katonaságot sem tudta eltartani* és a füleki várral szemben fennálló kötelezettségének (gratuitus labor) sem tudott eleget tenni.* Az alispánnak így tetemesen megnövekedett a dolga, gondja; állandóan úton, otthonától távol volt. Hol a királynál, hol a nádornál, hol a Bécsben lakó főispánnál, gróf Csáky Lászlónál járt; kért, panaszkodott. Ezt a távollétét néhány vakmerő kóborlegény felhasználta, 1650. október havában betört az alispán házába, feltörte ládáit és ellopta több értékes holmiját. Az ellopott, eltűnt tárgyak között volt a vármegye hiteles pecsétje is. Az alispán kiküldetéséből visszatérvén, a vármegye október 31-i besztercebányai gyűlésén kötelességszerűen bejelentette a pecsét eltűnését. A vármegye, nehogy a hiteles pecsét hiányában okiratainak hitelessége szenvedjen, ott helyben elrendelte, hogy az alispán az egyik besztercebányai ötvösnél új pecsétet készíttessen, azt mutassa be és tegye közhírré, hogy ezután ezt az újabb pecsétet kell hitelesnek tekinteni.* A kivitelre nézve felhatalmazta az alispánt, hogy az új pecsét alakban és minőségben eltérhet a régitől. Az új pecsét elkészülvén, a vármegye ezt december 29-én bejelentette a főispánjának, kérve, hogy intézkedését hagyja jóvá és ő is ismerje el hitelesnek az. új pecsétet.*
U. o. Protoc. No. 15:104. 1.
U. o. Protoc. No. 3:747; 843 l.
Később Illésfalva.
Várm. ltár. Protoc. No. 3:940–942 l.
U. o. Protoc. No. 5:808, 809. 1.
U. o. Miscellanea: XXIV. fasc. I:107.
U. o. «Werthlose Gegenstände»-feliratú, 1599–1697. évi iratok. Fasc. No. 28.
U. o. Protoc. No. 5:433–436 1.
Az újabb pecséten a címerpajzs az 1553. évinél keskenyebb, 18 mm széles, barokk stílusú, középen kétoldalt köralakú kivágással; a vízszintes pólya viszont szélesebb s mellőle a gyöngyfüzérszerű pontok hiányzanak. A felső és alsó mezőben a sziklák élesebben kirajzoltak, bár még mindig egy tömegben állanak. Színjelzés itt sincs. A pajzsra ötágú, a pajzsnál keskenyebb leveleskorona van helyezve. A pólyával egy vonalban a pajzs mellett az 1651. évszám olvasható: A címerképet körülfekvő kettős körben «Sigillum Comitatus Soliensis» körirattal* (2. kép).
O. L. Kanc. o. Litterae Comitatuum. 1655. No. 158.; 1658. No. 183. – U. o. Particulare: 1672. No. 11. – Nemz. Múz. T.-anyag. 1659. évi csom.
2. kép.
Ezt a pecsétet a vármegye három évtizeden át használta. Ekkor már olyan feltétlen kelléke volt a vármegye hivatalos kiadványainak, hogy midőn egyízben, 1669-ben, az udvarnál olyan iratot mutattak be, amelyen hiányzott a vármegye hiteles pecsétje, a király 1670. január 21-i leiratával szigorúan megdorgálta a vármegyét és figyelmeztette, hogy a jövőben ilyesmi többé elő ne forduljon.* Egy évtizeddel később pedig, 1680. január 2-án, felhívta a király gróf Csáky Pál főispánt, hogy mutassa be a hiteles pecsét adománylevelét. Annak azonban, hogy a vármegye e felszólításnak eleget tett vagy csak felelt volna is rá, nincs nyoma.*
Várm. ltár: Acta publico-polit. B. fasc. XI. No. 32.
Lásd Kovácsy János várm. levéltárnok jelentését Havas, zólyomvármegyei kir. biztoshoz, 1863. ápr. 14-én. (O. L. Kincst. o. pecsétgyüjtemény.)
Az 1679. február 9-i tisztújító széken Hajniki Bezegh György, az újonnan megválasztott alispán 49vette át megőrzésre a pecsétet. Ebben az időben már Thököly Imre állott a bujdosó kurucok élén és Zólyom vármegye is átélt néhány hónapi kuruc megszállást. Az alispánválasztáskor azonban ismét a császáriak kezén volt. Bezegh György, a vármegyének e tragikus végű alispánja, egyike volt kora legkiválóbb férfiainak. Kiváló képzettsége, jogban való jártassága, szónoki képessége közismert lévén, már ifjúkorában több vármegye, így Heves és Pest-Pilis-Solt, nótáriusává választotta. Egyideig Füleken lakott. Szíve azonban szülővármegyéjébe vonzotta. Itt, a hajniki kúriájában telepedett le és csakhamar a vármegye vezetői közt foglalt helyet. A vármegye talán még sohasem élt át oly zaklatott és keserves éveket, mint az ő alispánsága idején. Dúlta a török, sorra pusztította falvait és rabságba hurcolta lakóit.* De a föld népét Strassoldo tábornok német katonái is sanyargatták és utolsó falatját is elvitték.* Hűséget követelt a király, de épp úgy Thököly is, akinek kurucai szintén fosztogattak és dúltak.* A vármegye védelmet kért a királytól, a nádortól, hiszen királyhű akarna mindenkor maradni. A nádor gúnyosan azt felelte, hogy védelmezze meg tehát Thököly a vármegyét.*
Várm. ltár: Protoc. No. 20:219–221; No. 3:250–255; 839–844. 1.
U. o. Protoc. No. 20:8. 1.
U. O. Protoc: NO. 3:222. 1.
U. o. Protoc. No. 3:226–230. 1.
Bezegh György egyideig még szilárd maradt királyhűségében; de 1682. őszén, amikor a császáriak kivonultak és a vármegye ismét Thökölynek volt kénytelen meghódolni, nagyon nehéz napok virradtak reá. Szeptember 1-én még hűségnyilatkozatot tesz Strassoldo tábornoknak;* októberben még ő közvetíti a fegyverszünetet Thököly és Caprara tábornok között.* De a sok keserűség, a bécsi udvar önzése, főleg tehetetlensége, amelylyel a vármegyét nagy nyomorúságában magárahagyta, végül is Thököly karjaiba hajtotta a december 30-án újra megválasztott alispánt.* 1683. tavaszán a király nemesi felkelést rendelt el. Ám ugyanakkor Thököly is. A vármegye április 5-én fegyverbe szólította a nemességet és a felkelők kapitányává Bezegh György alispánját választotta. Az április 22-én Nagyszalatnán tartott lustra után Bezegh a felkelőkkel Thököly zászlai alá vonult.* Ugyanekkor magával vitte a vármegye pecsétjét is. Távozása után megszűnt a közigazgatás és igazságszolgáltatás menete. Nincs adatunk sem közgyűlésről, sem ítélőszékről: a vármegye jegyzőkönyvében 1683. április 22-től 1684. február 12-ig egy szó bejegyzés sincs.
Lásd a pecsétjét a hűségnyilatkozaton: O. L. Kincst. o. Lymbus: Series I. fasc. 28 (1682).
Jurkovich Emil: Besztercebánya és vidékének kalauza: 42. 1.
Várm. ltár: Protoc. No. 20:359; 372; 374, 375 – No. 3:229. 1.
U. o. Protoc. No. 20:378–387. 1.
Bár Bécs felmentése után Thököly szerencséje hanyatlani kezdett és Rabatta császári tábornok bevonulásával Zólyom vármegye kuruc szereplése véget ért, Bezegh György nem tért vissza. Alispáni tisztségéről azonban nem mondott le és a vármegye pecsétjét sem adta vissza. Thököly környezetének egyik legkiválóbb tagja, Thököly kedvelt tanácsosa maradt. A vármegye viszont, nyakán a német katonasággal és a megújuló sanyargatás és politikai üldözés fenyegető terhe alatt, főispánja sem lévén, nem maradhatott vezető nélkül és ezért Beniczky Tamást választotta meg alispánjává. Hűségnyilatkozatot tett a királynak.* és a nádor és Karaffa tábornok rendeletére a nemességet is fegyverbe szólította.* Minthogy pedig pecsétje hiányzott és kiadványait kénytelen volt ismét a régi, még a XVI. század elején dívott szokás szerint az alispáni és szolgabírói pecsétekkel hitelesíteni,* 1684. április 5-én megbízta az új alispánt, hogy a Bezegh György kezei közt levő hiteles pecsét helyett másikat vésessen, de bizonyos változtatással, hogy amattól eltérő legyen és így meg lehessen különböztetni az, újabb pecséttel hitelesített okiratokat azoktól, amelyeket esetleg a Bezegh kezei között levő pecséttel hitelesítettek.*
U. o. 451–457. 1.
U. o. 459. 1.
O. L. Kanc. o. Litterae Comit. 1684. febr. 12.
Várm. ltár. Protoc. No. 20:459. 1.
Megjegyzendő, hogy Bezegh esete nem volt egyedülálló, mert pl. ugyanakkor Zemplén vármegye pecsétje is Thököly táborába került és utóbb Patay János hozta onnan vissza a vármegyéhez.* II. Rákóczi Ferenc felkelése idejében 50viszont Hont vármegye pecsétjét Szent Ivány Ráfáel alispán vitte magával a kuruc táborba és csak a szatmári békekötés után hozta vissza.*
Szirmay Antal: Notitia Hist. Comitatus Zempleniensis, 265. 1.
Várm. monogr. (Borovszky): 343. 1.
Bezegh Kassán tartózkodott, és bár tudomása volt arról, hogy otthon, a vármegyéjében már más az alispán, a pecsétet nem juttatta vissza. A vármegye tehát – emlékezvén a király 1670. évi szigorú dorgálására, nehogy újabb megrovásnak tegye ki magát hiteles pecsételés hiánya miatt, – 1685. július 2-án ismételten határozatot hozott, mely szerint, miután a Thököly hadaival eltávozott Bezegh György a vármegye tudta és beleegyezése nélkül vitte el magával a hiteles pecsétet, a vármegye pedig nem maradhat pecsét nélkül; de meg különben is, ha ez vissza is kerülne, már úgysem lehetne használni, – más, újabb pecsét készítését rendelte el, – mint mondtuk – olyan feltűnő változtatással, hogy azonnal megkülönböztethető legyen az előzőtől. A címer lényege azonban maradjon a régi.*
Várm. ltár. Protoc. No. 20:547. 1.
Thökölynek Nagyváradon történt elfogatása és ennek kapcsán a kurucság bomlása azt eredményezte, hogy Kassa, a kurucok utolsó bástyája is megnyitá kapuit a császáriaknak és a védőőrséggel együtt Bezegh György is császári kézre került. Egyideig még őrizet és megfigyelés alatt állott, de a király hűségére kötelezvén magát, menlevelet kapott és 1686. tavaszán már otthon volt. Mintha közben mi sem történt volna, április 9-én levélben bejelentette a vármegyének, hogy az alispáni tisztséget, amelyet még az elhalt főispán óhajából és az egész vármegye akaratából mindezideig viselt, leteszi és visszaszolgáltatja a a vármegye hiteles pecsétjét.* A vármegye kiváló fiának, bár már három év óta Beniczky Tamás volt az alispán, minden neheztelés nélkül kiállította a bizonyítványt a pecsét beszolgáltatásáról;* sőt Bezegh ezután is még hónapokig tovább szerepelt a vármegye közéletében.* De sorsa már meg volt pecsételve. Karaffa tábornok a téli szállásra elhelyezett császári katonaság élén két telet, az 1683/4. és 1684/5. évit, Besztercebányán töltötte, ahol az akkori Meerwaldt-, utóbb Szumrák-, ma Keme-féle főtéri házban volt elszállásolva.* Ez alatt az idő alatt alkalma volt a vármegye nemességének a gondolkozását alaposan megismerni. Így érthető, hogy mikor Eperjesen vésztörvényszékét felállította, ebből a vármegyéből miért hurcoltatott el annyi kiváló férfiút. Ezek elseje Bezegh György volt. Megrendítő sorsa ismeretes. Szerencsétlen hitvesének könyörgése, valamint a megriadt vármegye felirata ellenére Karaffa, miután előbb embertelenül megkínoztatta, 1687. május 14-én fejét vétette.*
U. o. 575. 1.
U. o. 580. 1.
U. o. 591. 1.
Jurkovich E. id. m. 46. 1.
Nemz. Múz. T.-anyag: 1687. évi csomag. – Rezik I.: Theatrum Eperiense seu Laniena Eperiensis. Ford. és sajtó alá rend. Gömöry János és Pogány Gusztáv. (Liptószentmiklós, 1931.): 55–58. l. – Várm. ltár. Protoc. No. 20:620. 1.
Bár Bezegh a pecsétet visszahozta, a vármegye nem vette már többé használatba, hanem ezentúl az 1685. évi júl. 2-i határozata értelmében készült új pecséttel hitelesített. Ezen a pajzs gömbölyű talpú és homorú oldalú, e mellett még keskenyebb – 16 mm széles – és magasabb, mint a két előzőn volt. A pajzsmezőt, eltérőleg az 1553. és 1651. évitől, most már nem egyenes vonalú, síma, hanem hullámos – a Garam-folyót jelképező – vízszintes pólya osztja két mezőre. A sziklák itt már tisztán három csoportra oszlanak és közöttük könynyen kivehetőleg magasan kiemelkedik a két fenyőfa. A pajzs egész felső peremét befedő ötágú leveleskoronát itt már gyöngyök is díszítik. Teljes újítás a pajzs mindkét oldalán pajzstartókként alkalmazott egy-egy szárnyas, térden felül hasított ruhájú angyal. A címert kettős kör veszi körül – a külső 36 mm átmérőjű – benne «Sigillum Comitatus Zoliensis. 1685» körirat.* (3-ik kép.) Ezután száz évig ez maradt a vármegye hiteles pecsétje.
O. L. Kúriai o. Nagyszombati ker. tábla: fasc. 259. No. 4639. – Nemz. Múz. Törzsanyag: 1695. évi csom.
3. kép.
A helytartótanács felállítása után a közigazgatás 51terén erősen fokozódó írásbeliséggel kapcsolatban, és nehogy a jogkereső lakosságnak valamely okirat hiányossága miatt kára legyen, legfelsőbb helyen tudni akarták, hogy a hiteles pecséttel rendelkező testületek és hatóságok mi alapon használják pecsétjüket és egyesek ezenfelül még a vörös viaszt is? A magyar udvari kancelláriában őrzött Királyi Könyvek feljegyzései ugyanis erre vonatkozólag nem adtak felvilágosítást. Huszonhét vármegyéről, tizenkilenc városról, tizenegy káptalanról, öt konventről és egy főapátságról hiányoztak ezek az adatok. III. Károly király tehát 1728. jan. 23-án felhívta a helytartótanácsot, kívánjon be felvilágosító és igazoló jelentéseket arról, ki, milyen, kitől és mikor kelt adománylevéllel kapta hiteles pecsétjét és mi jogon használnak egyes vármegyék vörös viaszt? A helytartótanács jan. 30-án továbbította a legfelsőbb rendeletet. A felhívást Zólyom vármegye is megkapta, amelynek pecsétjéről szintén nem volt adat a Királyi Könyvekben. A vármegye ugyanazon év április 5-én tett erre vonatkozólag jelentést. Általában úgy él a tudatunkban egy-egy vármegye vezetősége, az ottani nemesség legelőkelőbb, legképzettebb, legtanultabb tagjaiból kiválasztott alispán, notárius, szolgabíró, táblabíró, mint aki nemcsak hazája, de szűkebb szülőföldje, vármegyéje történetében is otthonos; hazája alkotmányának történetében pedig feltétlenül jártas, már csak azért is, mert alkotmányjogi ismeret, sőt alapos ismeret nélkül el sem tudunk képzelni a rendi világ zöldasztalánál szereplő magyart. És mégis – olvasva a vármegye jelentését – azt kell látnunk, hogy talán éppen maga a vármegye notáriusa, aki a fogalmazást végezte, bizony elég keveset tudott szülőföldje multjából, de még a magyar alkotmány történetéből is. A legnagyobb gonddal átnézték a levéltár iratait, – mondja a jelentés – de tekintve, hogy a régebbi jegyzőkönyvek, az iratokat nem is említve, elvesztek; azokban pedig, amelyeket a letűnt századok viszontagságaiból át tudtak menteni, a pecsétről nincs szó, a pecsét adományozásának idejéről és körülményeiről nem tudnak felvilágosítást adni. De nincs kizárva, mondja tovább a jelentés, hogy a pecsét eredete visszanyúlik a régmult századokba, amikor az ország a király és a köz akaratából egymástól területileg elkülönített részekre, vármegyékre osztatott – ez alatt természetesen csakis Szent István király korát érthetjük – és e külön vármegyék, mint hatóságok, a közügyekben és az igazságszolgáltatás terén intézkedési jogot nyertek, – ez ugyan későbbi, de még mindig igen régi időre vonatkozik – ugyanakkor részükre megengedtetett a hiteles pecsétnek, mint lényeges kelléknek használata is, hogy e pecsét segítségével közhitelűvé tehessék intézkedéseiket. Ami a vörösviaszt illeti, ilyent Zólyom vármegye sohasem használt, hanem mindig csak zöldet, az ősök mindenkori példájára. Szokott pecsétjét mindenkor hitelesnek ismerték el az országgyűléseken a Karok és Rendek, és ugyanúgy hitelesnek ismerték el Magyarország mindenkori királyai is. Minthogy pedig a levéltárban feltalálható kiadványok tanúsága szerint a vármegye immár több mint három század óta (?) nyilvánvaló használatában van jelenlegi pecsétjének és a zöldviasznak, ma is azzal él, azt hiszi, hogy e hosszú gyakorlat felmenti őt, hogy bővebben igazolja a jelenlegi címeres pecsétjéhez való jogát.*
U. o. Helytt. o. Ideal. Miscell. 1728. No. 4.
A vármegye természetesen tévedett abban és máig sincs arra adat, – kivéve a legelül említett egy-két vármegyét – hogy akár Zólyom, akár más vármegye a középkorban címeres pecsétet használt volna; még kevésbbé lehet szó arról, hogy ily címeres pecsét használata Szent István királyig, tehát a vármegyék keletkezésének koráig nyúlna vissza. De még abban is tévedett, hogy Zólyom vármegye már több mint három század óta használta akkor a címeres pecsétjét. Ellenkezőleg, adataink arról tanúskodnak, hogy a vármegye még a XVI. század elején is, hasonlóan a legtöbb vármegyéhez, az alispáni és – két járása lévén – két szolgabírói pecséttel hitelesített.* A kormányszék azonban, úgylátszik, meg volt elégedve a felelettel, mert újabb kérdést a pecsétügyben nem intézett többé a vármegyéhez.
U. o. Dl. 21,159.
A XVIII. század közepén különben a vármegye címere különös kitüntetésül is felhasználtatott. Mária Terézia ugyanis 1758. november 26-án Bécsben kelt adománylevelével kedvelt emberét, Zólyom vármegye akkori főispánját, Nagymányai Koller Xav. Ferencet, bárói rangra emelvén, címeréül a négyelt pajzs harmadik mezejébe a vármegye címerét adományozta.*
U. o. Kir. Könyv: XLV: 93–102. 1.
52Míg a két előző században a vármegye pecsétje a megbízatás, a felelős vezetői tisztség jelvényeként a tisztség átvétele vagy letétele alkalmával csak a tisztújító székeken szerepelt, amikor azt az alispán az univerzitásnak, tehát annak a testületnek a kezéből vette át, vagy annak a kezébe adta vissza, aki megválasztotta, akinek tehát megbízatásából a tisztséget gyakorolta, – «dominus vicecomes immediatam dependentiam ab inclita universitate habens», – addig a XVIII. században, amikor a vármegye autonómiája az erős központi hatalom nyomása alatt fokról-fokra gyöngült, a pecsét már a főispáni beiktatásokon is szerepelt. Így 1769. szept. 6-án, a hatalmas gróf Grassalkovich Antal főispán ünnepélyes beiktatásán az üdvözlő beszédek elhangzása után az alispán hódolata és alárendeltsége jeléül a vármegye pecsétjét is odatette az új főispán elé, amit azután Grassalkovich gráciája és bizalma jeléül újra visszaadott az alispánnak.*
Várm. ltár. Protoc. No. 47: 1–16. 1.
II. József alkotmányellenes intézkedéseinek egyik legsúlyosabbika, amellyel különösen megbántotta és megalázta a nemességet, a vármegyék önkormányzatának eltörlése volt. Ezzel kapcsolatban 1786. jún. 16-án a kancellária arról értesítette a helytartótanácsot, hogy az uralkodó eltiltotta a címerek használatát is a vármegyék pecsétjén. Ezután minden vármegye pecsétjére az ország címere kerül, körülötte, mint körirattal, a vármegye neve. Felhívta tehát a helytartótanácsot, hogy készíttesse el és küldje szét az új pecséteket; a vármegyék pedig küldjék be az addig használt címerespecsétjeiket a helytartótanács útján a kancelláriához. A helytartótanács a rendelet értelmében az új pecséteket egy Eliás nevű óbudai és egy Seitz Ferenc nevű pesti vésnöknél elkészíttette, darabját 13 frtjával, és augusztus 1-én szétküldötte a vármegyéknek.*
O. L. Helytt. o. Polit. Comit. 1786. fons. 269. p. 1, 2, 3.
II. József azonban nemcsak megszüntette a vármegyék önkormányzatát, hanem alkotmányellenesen ősi vármegyéket egyesített is. Így egyesítette több más vármegyéhez hasonlóan Zólyom vármegyét is a szomszédos Turóc vármegyével. Az egyesítésről szóló első rendelet a pecséthasználatot illetőleg még úgy intézkedett, hogy a két vármegye címere is egyesíttessék «a heraldika szabályai szerint».* Az egyesített két vármegye tehát összetett címert használt volna. Minthogy azonban az önkormányzat megszűntével megszűnt az «universitas nobilium» elnevezés is, jött az újabb rendelet, a fentebb említett, amely a vármegyei címert is eltüntette és így az egyesített két vármegye pecsétjére is az ország címere került, felette a Szent Koronával és a körülvevő kettős körben a «Sigillum» szó kihagyásával «Comitatus Thurócz et Zólyom uniti» körirattal. Az eredeti, ma is meglevő, a helytartótanács rajzolója által készített tervrajz* szerint az ország címere alá az «1786» évszám került (4. kép).
Várm. ltár. Protoc. No. 65: 400–403. 1.
O. L. Helytt. o. Polit. Comit. 1786. f. 269. p. 1.
4. kép.
Az egyesített két vármegye székhelyéül Besztercebánya jelöltetvén ki, ide szállította be 1786. júl. 13-án Turóc vármegye a levéltárát és azzal együtt ugyanazon a napon szolgáltatta be Justh György másodalispán Turóc vármegye addigi hiteles pecsétjét is.*
Várm. ltár: Protoc. No. 65: 555, 557 1.
A vármegyék a kormányszék rendelete értelmében nemcsak az addig használt legutolsó, hanem a régebbi, használatból már kivett pecséteiket is felküldötték. Az erdélyi vármegyék kivételével, amelyek az erdélyi kancelláriához küldötték be, 53 vármegye (beléértve az akkor még a magyar helytartótanácsnak alárendelt Kőrös, Pozsega, Szerém, Varasd, Verőce és Zágráb vármegyéket is,) összesen 63 egész és egy töredék-pecsétet küldött fel a kancelláriához. Az ezen alkalommal egybeállított kísérő jegyzékből látható, hogy a 53legtöbb vármegyének, így Zólyomnak és Turócnak is, ezüstből volt a pecsétje. Aranyból hat vármegyének (Pest, Sáros, Sopron, Szatmár, Ung és Zemplén); acélból, ezüstlappal huszonnégy; acélból, rézlappal két, és tiszta acélból négy vármegyének.* Az egyesített Zólyom–Turóc vármegye négy évig használta az ország címerével díszített pecsétet. II. József rendeletére jogügyi irataiból szerkesztett lajstromait is ezzel a pecséttel hitelesítette.*
O. L. Helytt. o. Polit. comit. 1786. f. 269. p. 103.
E lajstromok ma az O. L. kúriai o.-ban őriztetnek.
II. József rendszere azonban csak néhány évig tarthatta magát. 1790. jan. 28-án Pálffy gróf kancellár már értesítette a vármegyéket a legfelsőbb elhatározásról, amely azon év május 1-vel visszaállította az alkotmányt és a vármegyék önkormányzatát. Ezt követte márc. 2-án a helytartótanácsnak az egyesített vármegyék elkülönítéséről szóló rendelete, amely óriási lelkesedést keltett a vármegye közgyűlésén.* Márc. 22-én már külön gyűlésezett Zólyom vármegye és e naptól kezdve ismét visszatért jogaiba a vármegye előbbi, az 1685. évszámmal ellátott hiteles címeres pecsétje.
Várm. ltár. Protoc. No. 73: 7. 1.
Negyvenhét évig maradt így használatban. 1837-ben, kapcsolatban az egész országban ekkor megindult mozgalommal, amikor az egységes magyar nemzethez való tartozásuk és teljes együttérzésük bizonyítására a nemzetiségi vármegyék is csak magyar nyelven vezették jegyzőkönyveiket és teljesen magyar nyelvűvé vált a közigazgatás és igazságszolgáltatás írásbelisége, Zólyom vármegye is azzal a kérelemmel fordult V. Ferdinand királyhoz, hogy régi és már nagyon kopott pecsétje helyett újat készíttethessen: de az eddigi latinnyelvű körirat helyett most már magyart óhajtana használni. A király a kérelmet teljesítve, Bécsben, 1837. július 11-én kelt oklevelével megújította a vármegye régi címerespecsétjét. Az adománylevél a következőkben adja a címer leírását:
«Álló, alul kerek és öbölszerűen hegyben végződő, ezüstszínű pajzs, a régebbihez hasonlóan lecsapott felső sarokkal és behajlított oldalakkal, amelynek mezejében középen ezüst hullámzó pólya látszik, a Garam-folyót jelképezve, amely a vármegyét átszeli; ugyane pólya felett, valamint alatta a mező mindkét részében a mező alapjából három-három zöld hegy emelkedik ki, egymástól elválasztva, kiugró sziklákban kicsúcsosodva, közbeeső két-két szálas fenyőfával, mintegy jelezvén a kimeríthetetlen kincseket, az ércbányákat, amelyeket e vármegye földjének külső alakja, magas hegyeivel, sűrű eredeivel, méhében rejt. A pajzsra gyöngyökkel és drágakövekkel díszített nyílt, aranykorona van helyezve, amelyet két oldalról mint pajzstartó (telamon) egy-egy angyal tart egyik kezével; a másik kezével a pajzsot támogatja. Az egyik angyalnak sárga, a másiknak veres színű, – mégpedig eltérőleg az előbbitől, az 1685. évitől, hasítás nélküli – hosszú ruhája van; egyik veres-, a másik kékszínű, vállról leomló uszállyal van övezve. A leírt címert köralakban ezüst (fehér) szalag veszi, körül, belülről és kívülről is aranyfonállal szegélyezve, amely szalagon királyi engedéllyel, megfelelő közökkel, a következő nagybetűs, magyar felírás van elhelyezve: «Zólyom vármegye pecsétje, 1837.»* (5. kép). A címeradomány eredetijét ma is a vármegye levéltárában, Besztercebányán őrzik. Ez a magyar köriratú pecsét a szabadságharc leveretéseig maradt használatban.
O. L. Kir. Könyv: LXVI: 651–653. 1.
5. kép.
Beniczky Lajos, magyar kormánybiztos, az orosz hadsereg közeledtére, 1849. júl. 5-én Zólyomba gyűlést hívott egybe s a tisztviselőket felszólította, hogy az elnyomó hatalomtól tisztséget, 54megbízatást el ne fogadjanak.* A tisztviselők el is hagyták helyüket, elszéledtek, és amikor augusztus havában az orosz Grabbe-féle hadtesttel az oda beosztott Mátyus János cs. kir. hadseregbiztos a vármegyébe bevonult, nem volt magyar tisztviselő, aki előtte jelentkezett volna és a vármegyeházát, a levéltárat és a pecsétet átadta volna.* De nem is volt szükség a címeres pecsétre, mert az elnyomatás éveiben a vármegyei címer eltiltatván, a kétfejű császári sas került a pecsétekre. Kivétel volt a rövid életű alkotmányos korszak, amikor az abszolút kormányzási rendszer bukásával a vármegye szervezetének alapjául az, 1848. évi törvények vétettek és 1860. dec. havában újra használatba került a vármegye 1848 előtti címeres pecsétje. 1861. év végén azonban az életbe lépett provizórium ismét bekövetelte a régi pecséteket. Volt vármegye, amelynek alkotmányos alispánja szóba sem állt a királyi biztossal, hanem vagy letétbe helyezte a pecsétet, mint ez Bars vármegyében történt, vagy átadta a vármegye levéltárnokának. Legtöbb vármegye utóbbi módon cselekedett. Volt alispán, aki csak az erőszaknak engedve adta át a pecsétet, mint Abauj vármegyében is. De volt olyan, így a turóci, aki a kellemetlenséget elkerülendő, beszolgáltatta a királyi biztosnak. Így tett Zólyom vármegye visszalépő alispánja, Platthy György is, aki 1861. dec. 7-én a királyi biztossá kinevezett Havas András, volt körmöcbányai polgármesternek szó nélkül átadta a vármegye 1837. évi címeres pecsétjét.*
Várm. ltár. 1849. évi jkv.: 166. 1.
O. L. Helytt. o. Geringeri iratok. 1849:1784. sz.
U. o. Helytt. o. 1862. II. 1. 510. eln. sz.
Néhány év mulva életbe lépvén az alkotmányos korszak, ismét jogaihoz jutott a vármegye régi címeres pecsétje és használatban is maradt az összeomlásig.
Mint láttuk, Zólyom vármegye címeres pecsétjét királyi adomány alapján nyerte és használta ugyan, de e pecsétje több ízben is eltűnvén, sohasem tartotta szükségesnek, hogy ezt akár csak be is jelentse a mindenkori uralkodónak. Sőt, egyszerű közgyűlési határozattal még annak megváltoztatását is kimondta, miként láttuk, több ízben is. És nemcsak egy-egy évszámot változtatott meg a pecséten, ami alapjában véve még nem érintette volna a címer lényegét, hanem címerbeli változtatásokat is végrehajtott. Ez az önhatalmú és közjogi szempontból kifogásolható eljárása annál feltűnőbb, mert ez eljárásától eltérőleg más vármegyék a legkisebb változtatást is a koronás király engedélyétől tették függővé. Látjuk ezt az egyébként elég kuruc Szabolcs vármegyénél is, amely pl. egy ízben szintén elvesztette a pecsétjét, de nem mert önhatalmúlag újat vésetni, hanem új adományt kért és kapott, 1729. május 24-én; sőt még ahhoz is engedélyt kért, hogy ez újabb pecsétjére új évszámot vésethessen.*
U. o. Kir. Könyv: XXXVI:259, 260. 1.
Ha az előzőkben olykor kissé kitértem a vármegye történetének egyes eseményeire, tettem ezt főleg azért, mivel Zólyom vármegyének máig sincs monographiája és történetére vonatkozólag alig néhány adat ismeretes.
Dr. FŐGLEIN ANTAL.
