Nyers Lajos: A nádor bírói és oklevéladó működése a XIV. században (1307–1386). 8°; 77 l. Kecskemét, 1934.
Nyers Lajos: A nádor bírói és oklevéladó működése a XIV. században (1307–1386). 8°; 77 l. Kecskemét, 1934.
A bevezetés Kommer Magda doktori disszertációjának eredményeit foglalja össze s ezért sajnálkozásunknak adhatunk kifejezést, hogy ez a XIII. századi nádori oklevelekről szóló értekezés kiadatlan maradt. Nyers a nádori kúria megszűnésének tárgyalásánál figyelemreméltó kísérletet tesz arra, hogy a nádor vidéki bíráskodása megszűnésének Hajniktól 1342-ben megállapított időpontját még közelebbről határozza meg. A nádor bírói joghatóságáról szóló fejezetben valószínűsíti hogy a XIV. századra nem vonatkoztatható a nádornak Dalmáciára kiterjedően megállapított joghatósága, amint Hajnik az 1485-i nádori cikk alapján mondja, s ugyane fejezetben a század első felére vonatkozólag nyomokat talál a nádornak egy különös, de nem állandó jellegű, személyes jelenléti bíráskodására is. A nádor helyettesítéséről és Drugeth Vilmos ebbeli szerepéről a nádor bírósági személyzetét tárgyaló fejezetben találunk érdekes megállapításokat, s ugyanitt a nádori ítélőmester szerepére nézve már Vinklernél túlmenően tisztáz egyes problémákat.
A nádori kancelláriának és működésének rekonstruálásánál a legtöbb új vonást adja az oklevéltan modern módszereinek alkalmazásával, az oklevelekre vezetett feljegyzések és a pecsételés megfelelő értékelésével. A kor szórványos adataiból természetszerűleg nem adhat oly éles képet, mint amilyent Szilágyi Lorándnak sikerült megrajzolnia a királyi kancelláriáról a Mátyástól a mohácsi vészig terjedő időre vonatkozólag (Turul, 44. köt. 1930.). Bár ha az oklevélkiadványok és a Nemzeti Múzeum levéltári anyaga mellett, melyeket bőségesen értékesít, nagyobb figyelmet fordít a szerző az Országos Levéltár oklevél-anyagára is, aminek a munkában nemigen találjuk nyomát, több vonás járulna az általa rajzolt kép élénkítéséhez.
A nádori oklevelek szerkezetének a pecsétekkel foglalkozó része a szfragisztikus mellett elsősorban a heraldikust érdekelheti, amit a közölt 28 szép pecsét-facsimile is fokoz. Nyers megállapítja, hogy privilegiális alakú, nagy kiváltságlevelek kivételével a pecsétfaj alkalmazása nem következetes; de kapcsolatban áll a nádor tartózkodási helyével. Az alnádor bírói tevékenysége a kongregációkon a nádor tartózkodási helyéből nyer igazolást. Több egytípusú pecsét egyidejű használata meg ebben leli magyarázatát.
A nádori pecsétek felsorolásával kapcsolatban kapjuk a nádorok archontologiáját is, Debreceni Dózsa, Druget Fülöp és Druget Vilmos esetében Hóman-Szekfű Magyar történetének, II. és III. kötetében közölt táblázatoktól némi eltéréssel, s jóllehet, Rátot Domokosig maga a szerző is e táblázatokra utal, itt mégsem indokolja ez eltérést.
Utolsó fejezetében az alnádorok és más nádori tisztviselők összeállításában törekszik lehető teljességre, kiegészítve az összeírást,itt is felkutatott pecsétjeik szakszerű leírásával.
Szerzőnk visszapillantásában a nádor működésének a centralizmus és a kancelláriai rendszeresség irányába mutató fejlődését hangsúlyozza. Az idegen, nápolyi udvar, vagy a királyi kancellária hatását csak közvetettnek minősíti. Ezzel oly területre lép, amelyen az ellentétes felfogás éppoly tetszetős érveket sorakoztathat fel, mint ő. A kérdés pro, vagy contra kizárólagos ítélettel nem dönthető el. Ezt épp a nápolyi intézmények hatásának kérdésében Hóman Bálint, Miskolczy István és Erdélyi László újabbkeletű értékelései, illetve vitái kapcsán volt alkalmunk tapasztalni.
A Palaestra Calasanctiana sorozatában ízlésesen kiállított dolgozatot, mint a magyar piarista-rend mindig kiváló értékű kulturmunkájának újabb dokumentumát is szívesen ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Taborsky Ottó.
