2. Bálint ága.
2. Bálint ága.
A Korláth-család ősének, Helmeczi Konrádnak, vagy másként Korlátnak szintén a XV. század második felében élt másik unokájától, Márton testvérétől, Bálinttól indult ki a család másik ága. Fiai – tudjuk – Tamás és Bernát voltak.
Tamásról, mint élőről 1523-ban van utoljára említés. 1542 körül húnyt el.* Feleségét, a borsodmegyei Őrösúr-nemzetségből való Sályii Tibold* Potenciánát (György leányát), 1544-ben már mint özvegyet ismerjük meg. Házasságukból csak leányok születtek: Anna, Bereczki Szalonthay Máténé, Borbála, Helmeczi Szalay Miklósné, Kata (szintén férjes volt, de férje nevét nem ismerjük) és Margit, Bereczki Bereckné. Közülök Kata és Margit még 1546 előtt haltak el.*
Kende-lt. 1523. Özvegye és leányai 1547-ben már öt éve részesek birtokain. (Ung vm. lt.: fasc. 1. nr. 6.)
Karácsonyi J.: Magyar nemzetségek. II. k. 424. l.
U. o. Proth. 1. (1544) fol, 156. – Lelesz: act. a. 1546. fasc. 1. nr. 90.
Az özvegy és leányai a korláthelmeci, szlatinai és ketergényi birtokokból nekik kijáró részek sorozatos elidegenítése miatt csakhamar perbe keveredtek nemcsak Tamás testvérével, Bernáttal, hanem a többi Korláth-atyafival: Lénárddal és Mátéval is, minthogy azt ezek tudta és beleegyezése, illetőleg a nélkül cselekedték, hogy őket azokkal – nemzetségi jógszokás szerint – előbb megkínálták volna. Így tett az özvegy a Helmecből és. Ketergényből részére hitbérül lekötött birtokrészekkel is. Részint eladta, részint elzálogositotta Homonnai Drugeth Györgynek és a Ruszkai Dobóknak. A vármegye ezért e részbirtokokat az özvegy sógorának, Korláth Bernátnak ítélte oda, aki azokat a leányok részeivel együtt birtokba is vette. A per azután fellebbezés folytán és alaki kifogások miatt kétszer is megjárta a kir. kúriát. Majd rövidesen a többi eladott birtokrészeket is visszaszerezték a Korláth-atyafiak. Így K. Lénárd 1551-ben a Dobóknak eladottakat kapja vissza.*
U. o. és Ung vm. lt.: Proth. 1. (1546) fol. 33., (1547) fol. 49., 168., 174; fasc. 1. nr. 6., 7. – Lelesz: Proth. VIII. (1547) 94., 193. – Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 806. nr. 31. (1551).
Bálint fia Bernát a kettős királyválasztást követő s Ungmegyében is tomboló pártharcok korszakában él, amikor a birtokok a hadiszerencse változásai és pártállás szerint gyakran cserélnek gazdát s az öröklött, ősi birtokokhoz való jog és ennek megőrzése állandó veszélyben forog, kivált 90az ezt igazoló régi okleveleknek a dúló viszályok és rombolások közepette könnyen bekövetkezhető pusztulása miatt. Kétségtelenül ennek felismerése indította a Helmecziek nemzetségének egyik magasra emelkedett tagját, Vékey Ferencet – akit nagy vonásokban korábban már bemutattunk – arra, hogy valamennyi nemzetségbeli atyafia, vagyis úgy a Hupkahelmeczi Helmeczyek (Péter, Boldizsár, Miklós, Sebestyén, Domokos, Balázs, Ferenc és Márton deák), mint Korláthelmeczi Korláth Bernát és a másik Korláth-ágon élő (I.) László, Miklós (Mátyóczi) és Lénárd bevonásával, a két Helmecre, Szlatinára, Oroszkomorócra. Denklázra, Ketergényre és Kisvalkája-pusztára, szóval a nemzetség valamennyi birtokára 1548-ban (nov. 6.) Ferdinánd királytól nova donatiót szerezzen, s ezáltal, mint egyszer, a XV. század elején elődei is megtették, fehíjítsa és a nemzetség jövendő tagjai számára biztosítsa az azokhoz való ősi jogot.*
Orsz. Lt.: Lib. Reg. II. k. 290. l. – Nemz. Múz. lt.: Gr. Barkóczy-lt. 1548. év, a leleszi konvent beiktatási fogalmazványával.
K. Bernát 1553-ban tűnik fel utoljára.* 1510-ben neje Jenkei Hedvig (András leánya).* Két fia: Ferenc és Farkas s két leánya: Anna és Kata maradt.*
Lelesz: fasc. 3. act. anni 1553. nr. 51.
U. o. Proth. V. fol. 195.
Kende-lt. 1592. évnél.
Idősebbik fia, Ferenc, akit forrásaink 1547-ben említenek először,* 1556-ban résztvesz a Dobók által rendezett ama támadásban, amelyet atyafia, Korláth Lénárd szerednyei várnagy és társai Keresztúry Pál és Possay Gáspár ellen intéztek. Az e miatt rászakadt per úgy, mint Lénárd esetében, fiaira, sőt unokájára is átszáll.* 1564-ben Vékey Ferenccel és a többi Helmeczyekkel, valamint fivérével és a Márton ágán levő Korláth Gáspárral együtt fogott bírák előtt megegyezik Dobó Domokossal, aki ekkor Valkájának is birtokosa, utóbbi birtokterületnek Szlatina felőli határaira nézve.* Ez utolsó szereplése: Pathó Annától, akit mint Tarnóczy Ferenc özvegyét vett el,* született két fia, Miklós és Gábor, 1670 előtt bekövetkezett halálakor még gyermek volt. Erőszakos és nyughatatlan nagybátyjuk és egyben gyámjuk; Farkas, ezt kihasználva, atyai ingatlanaikra és ingóságaikra rátette kezét. Perre került a dolog. 1576-ban megosztoztak ugyan, de Farkas nem tartotta meg az egyességet; mire végrehajtást foganatosítottak ellene. A gyám-nagybácsi és unokaöccsei között elmérgesedett viszony csak két év múlva javult, amikor újból megegyeztek.* Közben a gondos vármegye megintette őket és gyámjukat; hogy ha elhanyagolt korláthelmeci házukat nem hozzák jókarba, 100 frt.-ra bünteti őket.*
Ung vm. lt.: Proth. 1. fol. 171.
Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 812. nr. 5. és 20.
U. o. fasc. 800. nr. 10.
Ung vm. lt.: Proth. 2. (1559–1562) fol. 51., 83., 100., 104.
Kende-lt.: 1570., 1576., 1577., 1592. – Ung vm. lt.: Proth. 3. (1574–77) fol. 38., 41., 71., 97.. 109., 114., 151., 182., 194., 196., 205., 206., 223., 233., 268.
U. o. fol: 112.
Farkasnak nem voltak fiai. Bay Borbálával való házasságából* született egyetlen leánya, Erzsebet, Mátyóczi Vid Lászlóhoz ment feleségül.* Farkas halála után a fiúági öröklésnek e részen beállott megszakadása újabb birtokrendezést vont maga után. Korláth Bernát korláthelmeci, szlatinai és ketergényi birtokai ugyanis ekkor még ugyanúgy, ahogyan két fiára szálltak, egyrészt Farkas említett leányának, másrészt Bernát másik fia, Ferenc szintén Ferenc nevű, árván maradt kis unokájának, mint ezen az ágon egyetlen fiúörökösnek a kezén voltak. Ezért 1592-ben Bernátnak még ekkor is élő két leánya: Anna, aki már Fekésházy Albert özvegye,* továbbá Kata, akinek ismeretlen nevű férjétől született leánya ugyanekkor Barbély Mátyásnál van férjnél, két néhai fivérük imént említett utódaival osztályegyességre lépnek.*
U. o.: Proth. 4. (1588) fol. 34., 35.
U. o.: fasc. 14. act. nr. 20. (1606). – Lelesz: Lib. sign: 15. (1602) fol. 118.
U. o.: Pr. 4. (1589) fol. 64., 66., 87., 164. – Lelesz: Lib. sign. 12. (1592) fol. 140.
Kende-lt. 1592.
Bálint ágának fentnevezett egyetlen fiúivadéka Bernát fia Ferenc korán, nem sokkal 1582 után elhúnyt Miklós nevű fiának és Minay Erzsébetnek volt az árvája.* Ferenc másik fiának, Gábornak nem maradtak gyermekei. A két testvér életéből, minthogy egyikük sem ért magas kort, alig tudunk valamit. Miklós 1582-ben a Homonnai Drugethekkel pereskedik Szlatina területén fekvő, Derenő nevű erdőbirtokuk elfoglalása miatt.* Gábor meg 911588-ban apjának a Dobó-féle hatalmaskodásban való részvétele miatt folyó, reászállt perben kénytelen. bíróság elé állni.*
L. föntebbi és alábbi jegyzeteket.
Ung vm. lt.: Proth. 3. fol. 296.
Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 812. nr. 20.
Miklós fia, a még gyermek Ferenc mellé, miután anyja másodszor is férjhezment (1587-ben Helmeczy Gergelyné),* Tarnóczy Jánost, nagyanyja, Pathó Anna első férjének a fiát, rendelték gyámul. 1590 után azonban már vérségi rokonai, Korláth Kristóf és István a gyámjai.* Elérvén nagykorúságát, élénken résztvett a megyei közéletben. Több esztendei assessorság után 1622-től 1626-ig a megye szolgabírája.* Utóbbi tisztsége idején, 1625. októberében, midőn Bethlen Gábor fejedelem Munkács várából a tokaji várba készült, őt, akadályoztatása esetén Korláth Istvánt (Kristóf fiát) bízta meg, hogy német gyalogságát Tokajba kalauzolja s elszállásolásáról és élelmezéséről gondoskodjék, meghagyván. a parancsnokoknak, hogy mindenben az ő útmutatásai szerint járjanak el és a népet ne zaklassák.* 1611-ben nagyapja miatt őt is felelősségre vonják a még mindig befejezetlen Dobó-féle perben.* 1621-ben nagy kár érte. Korláthelmeci szőllője tűzrakás következtében a borházzal és szőllőtőkékkel együtt leégett.*
Ung vm. lt.: Proth. 4. fol. 3.
U. o. fol. 64., 66., 87., 164., 215. – Lelesz: Lib. sign. 11 . (1590) fol. 106.
Ung vm. jegyzőkönyvei.
Kende lt. 1625.
Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 813. nr. 42.
Ung vm. lt.: fasc. 25. nr. 18.
Ferenc 1634-ben még szerepel;* de ezután már nem sokáig élhetett. Neje a zemplénmegyei Sztankócon birtokos Sztankóczy János és Kagyolczy Kata leánya, Ilona volt.* Három nagyobbik fiának, Jánosnak, Istvánnak és Ferencnek jóval halála előtt, 1628-ban kiadta úgy az apai t. i. a korláthelmeci, szlatinai és ketergényi jószágokból, mint anyja után szintén nemzetsége birtokán, Minajon örökölt javakból a rájuk eső részt.* Ugyanazon feleségétől azonban nevezetteken kívül még két fia volt: Pál és Miklós. Az öt fivér 1644-ben osztozik meg úgy az apjukról, mint Sztankócból és a nátafalusi pusztából anyjúkról rájuk szállt örökségen. Három évvel utóbb István és Ferenc egymás között újabb osztályt végeztek a nekik jutott birtokrészeken.* Tekintve, hogy az ő águkra a Korláth-vagyonnak csak fele esett, ebből – öten lévén – egynek-egynek csak szerény örökségi rész jutott. Házasság útján és szorgalommal igyekeztek tehát anyagi helyzetüket megjavítani. Például Istvánról már tudjuk, hogy mielőtt a másik Korláth-ágbeli Gábor leányát, Máriát elvette, «csépjével, kapájával» kereste kenyerét és gyüjtött annyi pénzt, hogy a felesége elődjei által elzálogosított Korláth-birtokok egy részét kiválthatta s ezáltal jómódba került. De vegyük sorjában őket.
Lelesz: Lib. sign. 21. fol, 162.
Kende-lt. 1627., 1633. – Lelesz: Lib. sign. 20. fol. 27.
Lelesz: Elench. 1628.
Kende-lt. 1646. évnél. – Ung vm. lt.: fasc. 44. nr. 14. (1644). – U. o.: Proth. 7. (1647) fol. 21.
János élete legnagyobb részében, először mint esküdt (1639–1651), majd mint szolgabíró (1652-től), megyéjét szolgálta,* mindaddig, míg a Wesselényi-féle összeesküvés következményei elől Erdélybe menekült bujdosók 1672. évi támadásában való részvétele miatt ebbeli működése meg nem szakadt. Ung megye ez év októberének elején csatlakozott a felkelőkhöz.* Ugyanekkor állt közéjük Korláth János is, István és Ferenc testvéreivel együtt. Amikor a felkelők között híre járt, hogy a török, tatár, az erdélyiek és havasalföldiek nagy seregekkel jönnek segítségükre, – amit főleg Petróczy István, a bujdosók egyik vezére híresztelt,* – Korláth Ferenc nagy hévvel kiáltozta: «Isten engem úgy segéllyen, csak jöjjön az török és tatár, ha egyebem semmim nem lesz is, hanem az lábravalóm, azt is levetem, mégis neki adom». És mind a hárman széltében biztatgatták társaikat, hogy annak a «nyomorult császárnak» bizonyosan nincs katonája és azok a németek is, akik e vidékre jöttek, más fejedelmek emberei, akiket kölcsönadtak a császárnak.* Ugyan a felkelőket nem sokkal utóbb ért nagy vereség nem igazolta ezt az optimizmust. A három Korláth-testvér azonban ép bőrrel szabadult. Tudtunkkal nem esett nagyobb bajuk utóbb sem. Pedig a következő évben lefolytatott vizsgálat nemcsak a mondottakat 92bizonyította rájuk, hanem még azt is, hogy János és István, az ungmegyeiek közül Fejérváry Zsigmond kapitánnyal, Egry Boldizsár zászlótartóval és még sok mással együtt, Munkács várának megostromlásában és Báthory Zsófia fejedelemasszony környékbeli jószágainak a pusztításában is részt vett.* Sőt Jánosnak a megye, melyet oly sokáig híven szolgált, 1678-ban még adóját is elengedi egy évre. Talán a mozgalmak alatt szenvedett kárvallásai, vagy amiatt volt erre ráutalva, mert 14 évvel ezelőtt leégett. A megye már akkor is segítette 100 frt.-tal.*
Ung vm. jegyzőkönyvei. – Kende-lt. 1652., 1653., 1661–1668. évek.
Pauler Gyula: A bujdosók támadása 1672-ben. (Századok, 1869. évf. 88. l.)
Angyal Dávid: Thököly Imre, 66. l.
Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1737. nr. 3., 49. lap.
Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 743. nr. 32.
Ung vm. lt.: Proth. 8. (1664) fol. 150; u. o. Pr. 9. (1678) f. 258.
Jánosnak Makó Zsuzsánna (szül. 1632 körül), volt a felesége. 1670-ben már az.* Férje 1688-ban még él. 1690-ben azonban már mint özvegye zálogosít tovább Kölcsei Kende Mihályné Szalai Barkóczy Mária asszonynak a hupkahelmeci malomból két részt, melyet maga is zálogban bírt az ott birtokossá lett Székely-családtól.*
Kende-lt. 1675. – Lelesz: Eleuchus, 1670.
U. o. 1688. és 1690.
Az özvegy a korláthelmeci ref. egyháznak több ingatlant ajándékozott. Ez még a késői nemzedékeknek is élt az emlékezetében.* A falu felett emelkedő kis kerek hegy tetején még a XVIII. sz. végén is fennállott az az 5 öl hosszú, 2 1/2 öl széles, csúcsíves stílusban épült,* tornyos kőtemplomocska, melyet még az Árpádok korában a Korláthelmeczi Korláth-család ősei, a Helmecziek, Mindenszentek tiszteletére építettek. «Abban nincs semmi képtelenség, – olvassuk a XVIII. század végén – hogy még a reformáció előtt épült volna; sőt a templomnak mind helye, mind formája vezet arra a gondolkodásra». 1298-ban, amikor a Helmecziek birtokaikon megosztoztak, – tudjuk – már fennállott és a nemzetség közösen gyakorolta fölötte a kegyúri jogot. Mikor vette föl a Korláth- és Helmeczy-család a ref. vallást s mint a templom patrónusai mikor vezették be abba a ref. istentiszteletet, pontosan nem állapítható meg. 1618-ban már így volt. A templom a XVIII. sz. vége felé már roskadozott. Ezért csak a nyári vasárnapokon és a sátoros ünnepeken vették igénybe s rendszeresen a lelkészlak egyik részében tartották az istentiszteleteket. Le is bontották 1799-ben. A templom harangját a XVII. század közepe táján éjjel állítólag ellopták. Az egyház az ignéciek harangját vette meg 100 frt.-ért. Ignécen ugyanis az istentisztelet a hívek megfogyatkozása miatt ez időben megszűnt. A másfél mázsás harangot, melyet 1649-ben öntöttek ezzel a felírással: «Libera nos ab omni malo Jesu», a lelkészi lak kertjében állították fel.* 1696-ban a másik ágbeli Korláth Gáspár egy öreg magyar «Váradi bibliájért» adott három darab földet az egyháznak, melyet egyébiránt a család későbbi ivadékai is támogattak kisebb-nagyobb ingatlanajándékozásokkal.*
«Az ungi helvét vallást követő egyházi társaság fundationale protocolluma»-nak a korláthelmeci ref. egyházban őrzött, 1798-al záródó kivonata és «Az ungi ref. egyházmegye» (Nagykapos, 1931) c. mű szerint (245. l.) ez az ajándékozás 1648-ban történt. Az évszámot valószínűen 1698 helyett olvasták. Előbbi évben Makó Zs. mégcsak 16 év körül járt és különben is csak 1688 után jutott özvegységre.
«... építették valaha a Gothusok». (U. o.)
U. o.
Idézett mű, 245. l.
Ezek után még helyre kell igazítanunk azt a tévedést, mely szerint a szóbanforgó Korláth-család azonos az «Alsókolosi» Korláth-családdal és a XV. században származott Gömörből Ungba, s miután 1445-ben helmeci birtokossá lett, vette fel a Korláthelmeci előnevet. A templomot tehát – így szól a konkluzió – «nem a Korláth ősök épitették».* Az Alsókálosai Korláth-cs. tényleg gömöri származású, de a Korláthelmeczi Korláth-családhoz semmi köze. Az 1247-ben Kálosa várföldre adományt nyert személyektől ered és kihalt.* Egyébiránt az, hogy a Helmecen birtokos Korláth-család a Helmecziek nemzetségéből ágazott ki s így a templom építőinek az ivadéka, eddig levezetett, hiteles forrásokon nyugvó történetének ismerete után nem vitatható.* Megemlitjük még, 93hogy 1841-ben Kölcsei Kende István, akinek elődei a XVII. sz. végén és a XVIII. sz. első felében az ősi Helmeczi- s ezzel a Korláth-birtokoknak is a legnagyobb részét megszerezték – miről majd alább szólunk – Korláthelmecen róm. kath. templomot emelt.*
U. o. 242. l. – Az ősi osztály sem 1286-ban, hanem 1298-ban történt (eredetije a Nemz. Múz. levt.-ban: Kende-cs. lt.). Komoróc (Oroszkomoróc) – mint kimutattuk – a Helmecziek XV. sz. eleji telepítése és hosszú időn át megtartott birtoka volt, s így nem lehetett a Komoróczy-cs. ősi fészke. Ungban más Komoróc is van. (V. ö. u. o. 242. és 247. l.)
Forgon: Gömör-Kishont vm. nemes családai. II. k. 38. l.
Az idézett «Fundationale Protocollum» is mondja; «a Korláth familiának ottan lévő örökös birtokossága arra ad alkalmatosságot, hogy azt annak régi eleitől építtetettnek állítsuk lenni».
Id. mű, 242. l.
Korláth István, János testvére példájára, szintén huzamosabb időn át viselt megyei tisztségeket. 1659-től esküdt, helyettes vagyis alszolgabíró, majd az 1672-i felkelés után, melyben szintén résztvett, hosszabb idő elteltével szolgabíró (1684–86); sőt még öreg korában is vállalta az esküdtséget (1690–1694).* Róla már az eddig előadottakból tudjuk, hogy elvévén a Márton ágából való Korláth Gábor leányát, Máriát, utóbbi elődjei által nagymértékben elzálogositott ősi jószágokból saját keresményén sokat visszaváltott s mint jó gazda jómódba jutott. Borai, melyek a jóhírű szerednyei bortermő vidékhez csatlakozó nagyszlatinai és korláthelmeci szőllőiben termettek, kapósak voltak. Homonnai Drugeth Krisztina 1685 júliusában 220 frt árát vesz tőle: 11 hordót, hordóját 20 frt-jával. A vételár lefizetése karácsonykor volt esedékes. Ebből fennmaradt hátralékát, vagy talán újabb borvásárlásaiból származott adósságát törleszti ugyanő 1689-ben, midőn mint már gróf Bercsényi Miklósné 58 frt-nyi tartozása fejében két ökröt és 13 frt készpénzt küld át varannói jószágkezelője által Korláth Istvánnak.*
Ung vm. jegyzőkönyvei. – Kende-lt. 1661., 1684., 1690., 1694. – Ung vm. lt.: Proth. 7. (1659) fol. 311.
Kende-lt. 1685., 1689.
István 1694–95-ben húnyt el. Egy héttel halála után követte őt egyetlen, 18 éves fia, szintén István. Minthogy az öreg István után nem maradt végrendelet, ama birtokai is, amelyeket a másik Korláth-ágéból magához váltott, csendben, «a fiscus hire s minden ius regium megnyerése nélkül» (a nemzetségi örökösödés rendje szerint t. i. a másik ágbelieknek lett volna ezekre igényjogosultságuk) két, már elhúnyt fivérének ú. m. Ferencnek ugyancsak Ferenc és Pálnak János fiára, mint az ő ágának egyedüli élő férfiutódaira szálltak, akik azután megosztoztak rajtuk.* Kívüle ugyanis nemcsak János, hanem Miklós testvére is – utóbbi fiatalon* – fiúmaradékok hátrahagyása nélkül szállt sírba.
U. o. 1692., 1730., 1731.
1658-ban már hiányzik testvérei közül. (Ung vm. lt.: fasc. 57. nr. 31.)
Testvéröccse, Pál, 1660-ban még osztatlanul birtokol János testvérével. 1675-re már nős. Felesége, Nagybégányi Bégányi Mária (szül. 1642 körül) 1692-ben özvegy.* Fia, ifj. János, aki 1664 körül született,* nemcsak István, hanem János nagybátyja birtokrészeiből is örökölt: Utóbbi (id.) János, mikor ez az unokaöccse még gyermek volt, már akkor mondta neki: «Te nagyfejű, ha jól viseled magadat, néked hagyom mindenemet hóltom után:»* Említett, korán elhúnyt István fia ugyanis ekkor még nem volt a világon. Özvegyének, Makó Zsuzsánnának a halála után egyik szőllője is ifj. Jánosra szállt,* kinek különben anyja jussán a Bégányi-család beregmegyei Fornos birtokán is volt része.*
N. Múz. lt.: Rákóczi–Aspremont lt. Capsa 12. fasc. 1. nr. 10. – Kende-lt. 1660., 1692.
Életkora megadva: Kende-lt. 1692., 1694., 1697.
U. o. 1706.
U. o.
U. o. 1689.
Ifj. János II. Rákóczi Ferenc felkelésének hírére a fejedelem táborába sietett s ott alhadnagy lett. Midőn 1704 július elején Zoltán Farkas kapitány és Török István főhadnagy vezénylete alatt átvonuló gyalog haddal szállásra falujába, Helmecre érkezett, feleségét, Kaposy másként Szesztay Évát,* betegen találta. Ápolására feletteseitől szabadságot kapott. Egyben utasították, hogy az elmaradt hajdúkat fogdossa össze és küldje, vagy hozza utánuk; feleségének felépülése után pedig maga is menten induljon csapatához.* Vissza is tért hamarosan és tovább szolgálta híven fejedelmét haláláig. 1705 január közepén már a köpcsényi labanc tábort kémleli s 18-án jelentést tesz Bercsényinek észleleteiről.* 1707. okt. 13-án azonban már nincs az élők között. Hol, milyen körülmények között ért véget, nem tudjuk. Lehetséges, hogy valamelyik ütközetben, vagy talán egyik újabb kémlelő útján lelte halálát. Nejét a fejedelem oltalmába vette, amennyiben, tekintettel özvegységére, a fenti napon a férjéről reászállt birtokjogi pereknek egyévi 94szüneteltetését rendelte el.* II. Rákóczi Ferenc ez év július havának első felében Ungvárra utaztában jövet-menet háromszor is megszállt Putka-, vagyis Hupkahelmecen s vadászott udvarával az ottani erdőségekben, melyek egykor egészben a Helmecziek nemzetségének a tulajdonai voltak. Bercsényivel és a két Barkóczy Ferenccel egy ízben országos ügyekről is tanácskozott itt, más alkalommal pedig ugyancsak itt fogadta lengyelországi követét, Nedeczky Sándort.*
U. o. 1727. és 1744. évnél.
U. o. 1704.
Arch. Rák. I. k. 58. l.
Kende-lt. 1707.
Beniczky naplói nyomán Márki Sándor: II. Rákóczi Ferenc. (Bp. 1909.) II. k. 52–53. l.
Kuruc Korláth Jánós felesége, nevezett Szesztay Éva, akit János 1695 előtt már mint Mészáros János özvegyét vett el, míg férje hadakozott, szorgalmasan művelte földjeit.* Újabb özvegységében azonban – tanúk állítása szerint – rossz útra tévedt s cselekedeteinek törvényes következményeitől megijedve, férjének Dancs János nevű jobbágyát fiaival együtt, akik már maguk is külön-külön kenyeresgazdák voltak, továbbá Dancs Mihályt Ráthy György ungi alispánnak adta, aki azután őket nénjének, Ráthy Magdolnának, Tahy Gábor özvegyének hagyta. Ezek a jobbágyok, illetőleg apáik és a hozzájuk tartozó földek ifj. Korláth Jánosnak a másik ág egykori tulajdonából a fentebb ismertetett módon átszállt örökségei voltak.* Az özvegy ezután még kétszer ment férjhez: előbb Horváth Györgyhöz, majd Balogh Imréhez és még ezt a negyedik férjét is túlélte.*
Ung vm. lt.: fasc. 93. act. nr. 12. – Kende-lt. 1706.
Kende-lt. 1730.
U. o. és 1726., 1744., 1745.
Minthogy ennek az ifj. Jánosnak, a Pál fiának, sem maradtak utódai, a család Bálint-ágának fennmaradása (II.) Ferenc és Sztankóczy Ilona öt fia közül egyedül az apjával hasonnevű fiún, vagyis (III.) Ferencen nyugodott. Utóbbiról 1673-ban és 1679-ben viselt megyei esküdtségén kívül semmi egyebet nem tudunk. Feleségéről Nagy Ilonáról (szül. 1649 körül) is csak 1689-ben szerzünk tudomást, amikor már özvegy.* Négy gyermekük volt, de köztük csak egyetlenegy a fiú: (IV.) Ferenc. A három leány, férjeikkel: Erzsébet, ifj. Bonk Andrásné, Zsuzsánna, Görgei Dokos Mártonné és Anna, előbb Balogh Zsigmondné (1692), később Palaticz Jánosné (1698). Özvegy anyjuk a minaji részt, mely férjének nagyanyai öröksége volt; 1692-ben 36 évre elzálogosítja Török Andrásnak.*
U. o. 1689.
Kende-lt.: Regeszta az 1634. évnél; továbbá 1692. és 1747. év. – Ung vm. lt.: Proth. 10. fol. 302.
A legutóbbi (IV.) Ferenc, mint ágának egyetlen fiúörököse, 1715-ben szerződést köt unokafivére özvegyével, Szesztay Évával, aki ezideig még mindig kezénél tartotta elhúnyt férje birtokait s ennek korláthelmeci kúriájában lakott. Az özvegy számos telket visszabocsát Ferencnek, aki viszont kijelenti, hogy az özvegyet egyéb jószágaiban nem háborgatja és a kúriában holtáig meghagyja, de azután mint annak örököse, azt birtokába veszi. Az átvett telkekből egyet mindjárt elidegenít Ráthy György alispánnak.*
Kende-lt.: 1715.
Ferenc nem volt hosszú életű. 1720-ban születik Fekésházy Borbálától egyetlen fia István, s nem sokkal utóbb, 1724-ben már nem él. Volt még egy leányuk Mária, akit Szendy János prédikátor vett el.* Tekintve, hogy a másik Korláthágnak magvaszakadt s a még legtovább élt gömöri hajtásának a fennmaradásáról nincs tudomásunk, ennek a gyermek Istvánnak az életbenmaradása mentette meg nemcsak saját ágát, hanem az egész Korláth-családot is a kihalástól.
U. o. 1724. és 744. A korláthelmeci ref. halotti anyakönyvben Korláth István 1793. szept. 8-án 73 éves.
Ebben az időben a Korláth-család és általában a régi Helmeczi-nemzetség birtokterületén idegenek beszivárgása következtében nagy birtoklási eltolódások állanak be. Ennek megvilágítására rövid áttekintést adunk arról a folyamatról, mely ezekhez a változásokhoz vezetett.
A Helmecziek nemzetségéből kiágazott Korláth-család történetének ismertetése előtt már érintettük, hogy a nemzetségnek Hupkahelmeczi Helmeczy-ága, mely az 1298-iki osztály alapján a helmeczi birtoktest északi felében, vagyis Hupkahelmecen, Denklázon, majd Oroszkomorócon volt birtokos, a XVII. sz. közepe körül kihalt, annak ellenére, hogy egyidőben tekintélyesen felszaporodott.* Siettette kihalását, hogy Mohácsnál tagjai közül négyen is elestek, valamint, hogy a további idők folyamán kebelében többnyire leánygyermekek 95születtek. Birtokaik részint a kiházasítások kapcsán ezek és utódaik, részint a gyakori zálogosítások folytán zálogbirtokosok tulajdonába jutottak.* Mivel pedig igényjogosult véreiknek, a Minayaknak és a Korláthoknak nem volt hozzá módjuk; hogy azokat magukhoz válthassák, végleg idegen kezekben maradtak.
1640 után már csak egy Hupkahelmeczi Helmeczy Istvánt találunk. Azután ez is eltűnik s csak leányok maradnak. (L. Leleszi elenchust.)
L. leleszi konv. elenchusait és Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1778. nr. 26. (1614); fasc. 1759. nr. 26. (1633); nr. 33. (1663); nr. 47. (1649); nr. 62. (1638). – Kende-lt. 1659., 1665.
A XVII. sz. végén, a XVIII. elején a legkülönbözőbb birtokoscsaládokat találjuk itt: Gelvay, Kis, Petrovay, Felföldy, Katona, Székely, Usz, Unghváry, Pap, Thuróczy, Bogáthy, Ráthy, Szalai Barkóczy, majd Kende családokat s még több másat.* Közülök némelyek már a Korláth-ág területére is átcsaptak, amely – mint tudjuk – a Helmec déli részét képező Korláthelmecet, továbbá Nagyszlatinát ölelte magába s ezenkívül övé volt a hajdani ninaji birtok alsó fele, Ketergény is. Megfigyelhető, hogy az osztozkodás mindig úgy történt, hogy a család mindegyik ágának, sőt mindenegyes tagjának mind a három helyen legyen tulajdona. Csak kúriáik álltak más-más helyütt.* Korláthelmec és másik részen a vele egymezsgyés Hupkahelmec volt mindig a «caput bonorum» s ettől függtek a többi nemzetségi birtokok és lakosaik.* Az az állítás azonban, mely egyébként csak a XVIII. sz. közepén kezd felvetődni, hogy Sislóc is hasonló öröksége lett volna a Korláth-családnak, minden alapot nélkülöz. Nem egyéb tehát mesénél a hozzáfűzött magyarázat is; mely szerint ezt a birtokot a család úgy vesztette el, hogy az «öreg» Korláth György (Gáspár fia) megvert egy plébánost és a leleszi konvent 800 frt. büntetése fejében lefoglalta és eladta.* Sislóc sohasem volt a Korláthoké.
Kende-lt. 1692., 1694., 1697., 1731. stb.
Orsz. Lt.: Dic. conscr. Ung. 1543–1563. és az előadottak.
Kende-lt. 1730.
Kende-lt.: XVIII. sz.-i feljegyzés az 1692. évnél. – Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1276. nr. 54.
A Korláth-család ősi birtokain a leányág kevésbbé tudott tért nyerni. Ide főleg zálogosítások és eladások révén telepedtek be idegen birtokosok. Tudjuk, hogy a XVII. sz. első felében ez úton elsősorban két család fészkelte be magát erősen a Korláth-birtokba: a Brajanovics Horváth- és a Szalai Barkóczy-család, melyek ugyanekkor már a másik Helmeczy-birtokterületből, Hupkahelmecből és Oroszkomorócból is sokat szereztek. Különösen a Barkóczy-család, illetőleg Barkóczy Zsigmond gyarapodott ehelyütt rohamosan. 1661-ben csak magán Korláthelmecen, ahol már éppúgy, mint Brajanovics Horváth Ádámnak, neki is rendes lakó kúriája áll, ennek tartozékain kívül már 20 különböző földterület fölött rendelkezik.* S míg eddig a Korláth-családon kívül itt más donációs sohasem volt, ő 1659-ben ugyanitteni egyes szerzeményeire Wesselényi Miklós nádortól, mint királyi helytartótól adománylevelet eszközöl ki. Ezekbe beiktatása csak 1666-ban ment végbe, de a Mátyóczi Korláth-ágon élő (III.) László fia Miklós és általa képviselt kiskorú testvéröccse (IV.) László ellenmondása mellett.* Ez a kis akadály azonban elintéződött, mert Barkóczy és utódai gyökeres földesurakként maradtak bennük. Amiket pedig zálogban bírtak, azokat sem bocsátották ki többé kezeik közül. Ezúttal ugyanis a zálogosítás szinte egyértelmű volt az eladással, mert a zálogosítóknak alig lehetett reményük, hogy ők, vagy utódaik, avagy a Korláth-családnak bármelyik tagja valaha is képes lesz az így lekötött birtokrészeket visszaváltani. A zálogbirtokok tehát nem hogy fogytak volna, hanem számuk nőttön-nőtt úgy magának Barkóczy Zsigmondnak, mint leánya után való örököseinek a kezén,
Kende-lt. 1661.
U. o. 1666.
Barkóczy Zsigmondnak ugyanis csak leánygyermekei voltak s közülök a helmeci birtokokat Mária leánya örökölte, aki másodszor Kölcsei Kende Mihályhoz ment férjhez.* E házassággal 96kezdődik az egyébként Szatmár megyében birtokos Kendék korláthelmeci birtoklása, mely csakhamar annyira nőtt, hogy ők lettek és maradtak az ősi Korláth-birtokokon a legnagyobb földesurak.
* Szalai Barkóczy János; Zsigmond – Lekcsei Sulyok Mária; Kata 1. – Csicseri Orosz Tamás 2. – Fejérváry Zsigmond; Kata 1. – Tanyi Péter 2. – Muraniczi Horváth János; Mária 1. – Nagyiványi Fekete Ferenc 2. – Kölcsei, Kende Mihály; 2-től: Ferenc; László – Csicseri Orosz Éva; János
(Kende-lt.: 1679., 1685., 1694., 1730. és l. a «Genealogiák» fasciculusát.)
Barkóczy Zsigmondnak a helmeci birtokok megszerzésére irányuló igyekezetét ugyanolyan kitartással és következetességgel folytatta veje, Kende Mihály, legfőkép pedig ennek fia László szatmármegyei alispán, ugyanezen és Ung megye táblabírája, aki már a Korláth-birtok másik, Bálint-ágát illető felére is rávetette magát. A cél nem csupán a Korláth-birtokok, hanem a hajdani Helmeczi-nemzetség egész területére kiterjedő birtokjogok megszerzése volt. Ehhez a körülmények is kedveztek nekik. Miután a nemzetség Minay-családja és a Korláth-család gömöri ága már egyáltalán nem avatkozott az itteni birtokügyekbe, az egész nemzetségnek már csak két olyan fiúmaradéka élt, aki a Kendék tervei szempontjából számításba jöhetett. Az egyik Korláth Márton ágán: ifj. Gáspár fia (IV.) György, a másik a Bálintén: Ferenc és Fekésházy Borbála fia István. Előbbinek azonban, miután fiai meghaltak, nem voltak örökösei, utóbbi pedig még gyermek volt. Ennek lett egyik következménye már az is, hogy a korlát- és hupkahelmeci beszármazott birtokosok 1723-ban közös megegyezéssel Kende Lászlót választották meg erdőbírónak; holott azelőtt az erdőbíróságot mindig a Korláth-család gyakorolta szabad rendelkezési joggal. Leapadása miatt azonban most már elégtelennek tartották annak viselésére.*
Kende-lt. 1723. és 1730. – 1692 előtt pl, id. Korláth János (Ferenc és Sztankóczy Ilona fia) volt az erdőbíró. (U. o. 1692.)
A helmeci birtok nagykiterjedésű erdőségei úgy a Helmeczy-, mint a Korláth-családnak mindig igen fontos gazdasági erősségei, jövedelmeiknek jelentékeny forrásai voltak. Már a középkorban is sok per folyt miattuk s később is nagy gondot fordítottak úgy kihasználásukra, mint védelmükre. A Korláth-atyafiak az övékből egyeseket, mint például a Krai Mocsár nevűt, ahányan voltak, egymás között arányosan elosztották s nem volt szabad egyiknek a másik erdejében makkot szedni, a sertéseket egymás erdejébe behajtani. Másutt meg, mint a Szlatina határában fekvő Derenő-erdőből (ma Derenő-fürdő), csak a jövedelmeken osztoztak. Derenőre a szomszéd birtokos Homonnai Drugethek régente nagyon pályáztak. Láttuk, hogy több ízben is elfoglalták. A Korláthok azonban mindig visszaperelték. A «hosszúmezősi» erdő, melyet később «Homonnay-erdő»-nek neveztek, – 1730-ban kihallgatott tanúk vallomása szerint – egykor szintén a Korláth-család ősi öröksége volt. Állítólag egyik régen élt tagja adta oda a Drugetheknek egy pint borért, két kappanért és egy tál lencséért, mások szerint egy sült kappanért, meg egy felszerelt lóért. Egyik öreg tanú azonban ezt csak mende-mondának tartja.* Az erdőket úgy a Korláth-család, mint a többi tulajdonosok bizonyos meghatárolt körzeten belül (például a hupkahelmeci erdős hegyet fel, egészen a Hlubokánál elvonuló országútig) «avasnak fogták» és szigorú tilalomban tartották. Akit «avasban» azaz tilosban találtak, megbüntették; egyszer, gyermekkorában még Korláth Gáspárt is «makkra való hajtásért», pedig földesúr volt.*
Kende-lt. 1730.
U. o. 1692.
Az erdőbíróság átruházása magában is rámutat a Korláth-család vagyoni hanyatlására és ősi jogainak mind nagyobbmérvű feladására; ugyanakkor a Barkóczy-örökös Kendéknek az ő nemzetségi birtokain olyan nagyarányú terjeszkedésére, hogy immár az Árpádok óta törzsbirtokosok fölé kerekedtek. Nagy lökést adott ehhez, hogy a Brajanovics Horváth-család egyetlen, árván maradt sarja, Márton, az ugocsamegyei Fancsikára házasodván, korlát- és hupkahelmeci, úgyszintén szlatinai részbirtokait mind eladta részben Kende Mihály özvegyének, Barkóczy Máriának, részben Udvarhelyi Istvánnak. Utóbbi azonban 1726-ban az özvegy fiának, Kende I.ászlónak továbbította azokat.* Így az egész Braj. Horváth-rész Kende-tulajdon lett.
U. o. 1719.
Ezt és az erdőbíróság megszerzését követte 1724-ben Kende Lászlónak a gyermek Korláth István özvegy édesanyjával, mint természetes gyámjával kötött egyessége, melynél fogva az özvegy feljogositja, hogy a néhai férje (Korláth Ferenc) jogán gyermekeit (t. i. Istvánt és Máriát) illető, vagyis az összes Korláth-birtokok felerészére eső ama, jószágokat, melyeket férje, vagy elődei bármily úton-módon idegen kézre juttattak, magához válthassa s ezeket a Korláth-örökösök legfeljebb 97csak 10 év multán válthassák tőle vissza, természetesen nemcsak a zálogösszegnek, hanem az időközi befektetéseknek is a megtérítése mellett.* De vajjon lehetett-e ezt remélni, amikor az özvegy maga kijelenti, hogy az elidegenített birtokok visszaszerzésére még csak nem is gondolhat, mert – úgymond – táplálkozásra és ruházkodásra is nehezen telik. Fián, a kis Istvánon kívül pedig más Korláth-örökös nem volt a közelben.
Kende-lt. 1724.
Két évre rá Korláth János özvegye, Szesztay Éva, aki ekkor már Horváth Györgyné, azt a kúriát adja el Kendének,* melyre nézve annak idején úgy egyezett meg a gyermek István atyjával, Ferenccel, hogy csak haláláig lakja s azután Ferencre száll. Minthogy utóbbi előbb halt el, a kúria törvényes örököse István lett volna.
U. o. 1726.
Legjelentősebb lépése volt Kende Lászlónak a Korláth-birtokok megszerzésére, amidőn, mint ismeretes, ugyanekkor (1726) Márton ágának már csak egyedüli örökösétől, Korláth (V.) Györgytől – Ketergényen kívül – megvette az általa nemcsak ténylegesen bírt ingatlanokat, hanem az őt illető összes, tehát az egész Korláth-birtokterület egyik felére kiterjedő birtokjogokat is,* ugyanúgy, mint ezt a Korláth Ferenc özvegyével kötött fenti, 1724. évi megállapodásban annak a Bálint ágát illető másik felére nézve tette. Minthogy pedig egyrészről emlitett György, másrészről a kiskorú István, aki viszont Bálint ágának volt egyedüli örököse, a hupkahelmeci és hozzátartozó, de a Hupkahelmeczi Helmeczy-ág kihalása miatt idegenek kezén levő birtokoknak is törvényes igényjogosultjai voltak, Kende László a kötött megállapodásokat úgy tekintette, hogy általuk – a két Korláth által ezidőszerint még ténylegesen bírt részeken kívül – az egész ősi Helmeczi-nemzetségi területre szerzett jogot, beleértve természetesen a leányági utódokhoz került birtokrészek visszaváltási jogát is. Ebben az értelemben kért és kapott 1730. szept. 26-án gróf Pálffy Miklós nádortól adománylevelet valamennyi ősi Helmeczi-birtokra: Korláthelmecre, mint főbirtokra, továbbá Hupkahelmecre, Nagyszlatinára, Denklázra és Komorócra.*
U. o. U. o.
Orsz. Lt.: Proth. Don. Palat. XIV. k. fol. 273–74.
A birtokjogok átruházásával Kende Lászlőhoz került a család levelesládája is, melyet ekkor kétségtelenül a fönti Korláth György, mint a családnak nemcsak legöregebb, hanem egyben egyedüli férfikorú tagja is, őrzött. István még csak hatéves gyermek lévén, nem volt, aki ez ellen akkor szót emelt volna. Csak amikor anyjának másodszori, Bíró Jánoshoz való férjhezmenetele után Ung vármegye vette át hivatalból a kiskorú gyámságát, szólította fel ennek ügyésze Kende Lászlót a levelesláda visszaadására.* Hasztalan, a láda nem került többé vissza a Korláth-családhoz. Ott maradt a Kölcsei Kende-család iratai között s ezekkel együtt jutott újabb időkben a Magyar Nemzeti Múzeum levéltári örökletétjei közé.
Kende-lt.: Elenchusok (1730/31. évnél).
A Kendéknek a család régi irataira nagy szükségük volt, mert elsősorban ezek alapján állt módjukban megállapítani a megszerzett Korláth-birtokjogokban beállott változásokat és közelebbi tisztázásukra megindíttatni azokat a kiterjedt nyomozatokat, melyek 1730-tól kezdve jó egynéhány éven át folytak.* Erre a célra vette ki Kende László a leleszi konventből Helmec középkori határmegállapító okleveleit is.*
U. o. 1730. és köv. évek.
U. o. 1730.
Ami a nádori adományt illeti, ez több okból is megtámadható volt: 1. Mert törvényes, hozzá még egyik részen gyermek, jogainak védelmére képtelen örökös életében történt, akinek, mint legközelebbi vérségi atyafinak a Márton ágán várható magszakadás esetén emez ág birtokaira is örökösödési joga volt. Nem is lett volna szabad Korláth Györgynek ennek figyelembevétele, az ő, illetőleg gyámjának hozzájárulása nélkül a maga birtokait Kende Lászlónak eladni. Ily esetben még a király sem adományozhatott, mert a «ius regium» csak «per defectum seminis», vagy «per notam infidelitatis» léphetett a régi birtoklás helyébe. A szóbanforgó nádori adományozás a szokásos «salvo iure alieno» kitétellel történt, már pedig mivel magszakadás még nem következett be, ez a jog érintetlenül fennállott. 2. Nádori adomány 32 jobbágyteleknél többre nem terjedhetett ki; holott a Kendéknek adományozott birtokok ezt a határt messze túlhaladták. 3. Minthogy ily adományozások a kir. fiskus érdekeit is érintették, az 981715:33. t.-c. elrendelte, hogy azok egy éven belül a kamarákkal közlendők. Mint később megállapítják, ez sem történt meg.* Hihetőleg azért, mert a kamara a fenti okoknál fogva követelte volna az adomány érvénytelenítését.
Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1262. nr. 14. és 15.
Amikor kevéssel utóbb (okt. 26.) Kende Lászlónak a leleszi konvent által a birtokokba való bevezetésére került sor, az ellenmondások áradatával találta magát szemben. Fekésházy Borbálán és Ung vm. ügyészén, mint kirendelt gyámhatóságon kívül; akik a kiskorú Korláth István nevében emelték fel szavukat a beiktatás ellen, ellenmondott Szesztay Éva, előbbi férje, Korláth János jogán, Korláth Erzsébet, mint K. Sámuel leánya, és a Helmecen különböző módon birtokossá lett családok egész sora: az Iványi Fekete-, Csató-, Petrovay-, Bogáthy-, Unghváry- stb. családok.* Az ebből kifolyólag megindult per nehéz feladat elé állította Kendét, majd özvegyét, Csicseri Orosz Évát és fiukat, Jánost. Sikerült azonban egyezkedéssel legtöbbjüket leszerelni, másokat meg a bíróság makacsolt el távolmaradásuk miatt. Mindez azonban nagy költséggel járt, s már Kende László, később pedig özvegye is nagyobb kölcsönöket kénytelenek fölvenni a Berényi grófoktól, melyek ellenében egyéb birtokaikon kívül a korláthelmeciből, nagyszlatinaiból, dengláziból és oroszkomoróciból is nagyobb részeket zálogosítanak nekik.* Ezek visszaváltására csak jóval később került sor.
Kende-lt. 1730.
U. o. 1731–1744. és 1756. évek.
A még fenmaradt néhány ellenlábassal szemben a per a kir. táblán folytatódott. De a Kendék lassacskán ezekkel is dülőre jutottak. Az egyedüli, de leglényegesebb akadály már csak az egyetlen Korláth-fiúmaradék, István volt. Utóbbi elérvén nagykorúságát, 1741-ben, amikor is már megyei esküdt,* anyjától, miután róla kellően gondoskodott, különválik s ezentúl ügyeit maga intézi.* Ung vm. bizonyítványával igazolja, hogy ő igazi Korláth-ivadék s ezért az összes Korláth-javakat követeli mint törvényes jussát, annak hangsúlyozásával, hogy ezekben a királyi jognak nincs semmi helye. Ezt most már Kende részen is belátták. A kir. táblához fordultak tanácsért, mi volna helyesebb: továbbfolytatni a pert, vagy kiegyezni Korláth Istvánnal, aki maga is hajlik az egyességre, mert elszegényedett és a perlekedésre úgysem telik neki. Utóbbi álláspont győzött. Ugyanis arra az eredményre jutottak, hogyha nem velük köt egyességet a birtokjogok örökös átruházására nézve, másnak engedi át ezeket, tekintve, hogy úgyis csak csekély rész van belőlük birtokában. Ez pedig rájuk nézve igen sérelmes lenne, mert hiszen jórészüket már ők élvezik.*
1755-ben is az. U. o. 1741., 1755.
U. o. 1741.
U. o. 1733–1744. évekből való iratok és feljegyzések.
Létre is jött az egyesség 1744. febr. 4-én Pesten a kir. tábla előtt, Korláth István és Kende János személyes jelenlétében.* Eszerint Korláth István visszavonja az ellenmondást, melyet nevében annak idején Kende László statuciója alkalmával tettek, s mint egyetlen élő Korláth-örökös Kende János javára lemond az ősi nemzetségi birtokokhozvaló minden jogáról; csak amit ő és édesanyja ténylegesen bír, tartja meg továbbra is. Magszakadása esetén azonban ez is Kende Jánosra és utódaira száll. Ezért kötelezi magát, hogy e birtokrészeit nem fogja semmiféle módon elidegeniteni. Ha mégis rá volna utalva, szándékát a Kendéknek tudtára adja. Mindezek ellenében Kende 250 rajnai frt.-ot ad Korláth Istvánnak. Ebből 20 frt.-ot nyomban lefizetett; a hátralévő összeget Szt. Mihály napjára ígérte megadni.* De nem tette. Ezért Korláth István a következő évben Ung megye előtt Kende tartozását Mária nővérének, Szendy Jánosnénak, továbbá Korláth Borbálának (V. György leánya) és Erzsébetnek (Sámuel leánya) engedményezi, azzal, hogy addig ki ne menjenek az ősi Korláth-javakból, amíg Kende János vagy örökösei azt le nem fizetik.* Nővére különben a fenti szerződés ellen a maga részéről óvást emelt.*
Ebben az évben K. István e célra útlevelet kap Pestre Ung vm.-től (U. o. 1744).
Kende-lt. 1744. – Lelesz: Proth. 1744. fol. 37. act. nr. 41; act. anni 1744. nr. 43. – Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1262. nr. 13.
Kende-lt.: 1745.
U. o. 1744. – Lelesz: Proth. 1744. fol. 62; act. nr. 26. anni 1745.
A Korláthelmeczi Korláth-család.
(Korábbi felmenőit lásd az előző táblán.)
Konrád (Korlát) 1379–1418; István 1422–1430; György 1422–1450 – Orosi Orosz Veronika (?); Márton 1467–1482; Bálint 1471–1482; Leány – Raádi… 1471 †; Jusztina 1505 † 1. – Komoróczi Jakab 2. – Botfalvi Both…; János 1501– 1509; Aladár 1509–1526 (Elesett Mohácsnál); Péter pap 1509–1510; Máté 1504–1510; (I.) László 1509–1566 1. – Veskóczi Bernáth Lúcia 2. – Móricz Dorottya (2. férje: Hupkahelmeczi Helmeczy István; Benedek 1508–1510; Mihály 1510–1547; Ilona – Sztroghi Erdélyi Benedek 1505–1509; Tamás 1506–1523 – Salii Tibold Potenciána; Bernát 1508–1553 – Jenkey Hedvig (1510); 1-től Potenciána 1505; 2-től István 1505; Anna – Palágyi Benedek 1549; István 1525–1592; (II.) György 1606; Máté 1543–1549; (I.) György 1548 – … Ilona; Lénárd 1544–1560 – Petthry Kata; János 1571–1613; (Mátyóczi ág) Miklós 1543–1561; Anna – Bereczkii Szalonthay Máté 1546; Borbála 1546 – Helmeczi Szalay Miklós; Kata 1546 † – N. N.; Menyhért; Margit 1546 †; Bereczki Bereck; Anna 1551; Fruzsina 1551; (I.) Ferenc 1547–1564 – Pathó Anna (1. férje: Tarnóczy Ferenc); Farkas 1561–1588 – Bay Borbála; Anna 1589–1592 – Fekésházy Albert; Kata – N. N.; Erzsébet 1592–1506 – Mátyóczi Vid László; … Krisztina – Barbély Mátyás 1592; Miklós 1570–1582 – Minay Erzsébet (2. férje: Helmeczy Gergely [1587]); Gábor 1570–1588; Margit 1551 – Gersenyi János; Kristóf 1561–1604 – Dacsó Borbála; Borbála 1. – Belsey Benedek 1574 2. – Jánossy István 1587; Zsuzsánna – Bothfalvi Both János 1590; István 1585 kiskorú; Margit 1585 kiskorú; Zsuzsánna 1585 – Szécsényi István (?); Gábor 1612–1648 – Szeles Anna; Gáspár 1559–1592 – Radvánczy Anna; István *1591 körül, † 1637 1. – Possay Kata (1614) 2. – Nagyilosvai Ilosvay Ilona (1631 †) 3. – Rogoznai Bornemissza Kata; Anna 1596–1631 † – Virginás Boldizsár; (II.) László 1656–1672 – Petke Anna; Sámuel 1660–1686; János 1660; Erzsébet 1660–1666 – Bothfalvi Both Zsigmond; Mária 1660–1667 – Korláthelmeczi Korláth István; Miklós 1603–1610 – Pankotay Dorottya (2. férje Brajanovics Horváth Ádám); (III. id.) György 1605–1643 – Székes Anna; (II.) Ferenc 1590–1634 – Sztankóczy Ilona; 1-től: Judit 1629; 2-től: Borbála 1629–1665 – Mokcsay Ferenc; Kata – Felföldy János 1661; Erzsébet – 1. Daróczy Márton (1632) 2. Bornemissza Mátyás (1636); 3-től: Zsigmond * 1630 k.–1672 – Brajanovics Horváth Kata; János *1684 k.–1720; Erzsébet *1686 k.–1731 – Kiss László; (III.) László *1610 k.–1672 – Szomolyai Nagy Erzsébet; (IV. ifj.) György 1614–1643 – Eöri Dacsó Ilona; Erzsébet 1614–1620 – Füzesséry László; Dorottya 1658 † 1. – Miskolczy István; 2. – Baranyay … 3. – Kisszelemenczi Komjáthy János; Gáspár * 1631 k.–1694 1. – Buza Judit; 2. – Réz Judit; Miklós 1639; Sára 1. – Püspökladányi János (1659) 2. – Szilágyfőkeresztury István (1670); Eufrozina – Szabó Miklós 1641; János 1628–1688 – Makó Zsuzsánna (1670); István 1628–1694 – Korláthelmeczi Korláth Mária; István 1692. † 1695 körül; (III.) Ferenc 1628–1679 – Nagy Ilona; Pál 1644–1675 – Nagybégányi Bégányi Mária; Miklós 1644; Miklós 1666 † 1698; (IV. László 1666 † 1690 előtt; Mária 1691–1708 – Kálnássy András; Erzsébet 1565–1670 – Tarpay András; Zsuzsánna 1699–1704 1. – Herczegh János; 2. – Lengyel Csopák Simon 3. – Csízi Gersenyi György; Miklós 1639; István * 1631 k.–1686 – Mokcsay Anna; Mihály *1635 k.–1679 – Fáji Fáy Ilona; Anna 1642–1658 – Miskolczy András; (V.) György *1663 k.–1733 – 1. Tóth Zsuzsánna – 2. Szesztay Rebeka; Erzsébet – ifj. Bonk András 1692; Zsuzsánna – Görgei Dokos Márton 1692–1747; (IV.) Ferenc 1692–1720 – Fekésházy Borbála; Anna 1. – Balogh Zsigmond 1692 2. – Palaticz János (1698); János *1664 k. † 1707 – Szesztay másként Kaposy Éva [1. férje: Mészáros János 3. férje: Horváth Gyorgy (1726–1731) 4. férje: Balogh Imre (1744)]; Mihály 1667; (VI.) György 1694–1708 – Gedőfalvi Borbély Kata; István (Mátyócon) 1694–1711; Erzsébet – Iványi Fekete László 1711; (?) Kata – Rimanói Kis Lukács 1686; Ádám 1700 (Gacsalkon) – Molnár Zsuzsánna; Kata 1706 – Rolly János; Anna 1. – Olasz György 1700 2. – Cseh Márton; 1-től: István 1708 gyermek †; László 1608 gyermek †; Borbála 1708–1744 – Komonyi János; István *1720 † 1793 IX. 8. – Gyöngyössy Borbála (1766 † 1796 XI. 20.); Mária 1744–1772 – Szendy János; György 1733–1740 – Ján Mária; (V.) Ferenc 1766 † 1818 XI. 22. – Kelecsényi Ruszka Borbála † 1833 I. 30. esk.: 1784. II. 11. Gálocs; Zsigmond 1766 † 1810. III. 14.; János 1766; András – Niklián Mária; Mihály – Davidisz Mária; Zsuzsánna – Tomcsányi …; Klára – Gombos …; Erzsébet – Vietorisz András; Mária – Kiszely András; István *1784. XI. 20. 1. – Lüley Ágnes 2. – Gulácsy Zsuzsánna; Anna *1787 † 1789; Magdolna *1790; János *1792; László *1796 XI. 21. – Nyomárkay Anna esk.: 1870. IV. 8. (74 éves korában nősült);> Ida Izabella *1870 – Cséka Károly; György *1799. V. 19. 1. – Thuriki Thuránszky Ida 2. – Pálóczi Horváth Piroska esk.: 1833. III. 27. Nagygejőc; Ferenc *1801 † 1803, VIII. 25.; Ferenc *1803. XII. 20. † 1851. – Ippi Bideskuthy Amália; Rózsa *1806 – Borsay …; Károly *1809.; János; Mária; 1-től: István * 1822 IV. 20. † 1852 – Ujlaky Karolin; Honoráta † 1852; 2-től: Karola *1836 † 1837; Elek *1838. VII. 15. – Bogáthy Julia esk.: 1867. II. 25.; (ikrek); Mária *1838. VII. 15. – Fodor Bertalan; János * 1840; Péter Pál *1846. VI. 14. – Barla Matild; Ágnes Honoráta *1851. I. 20. – Vásárhelyi István; 2-től: Gyula † 1833. XI. 19.; Jolán * 1835. I. 9. – Minay István; Ottilia *1837. X. 31. – Minay Péter; Ödön *1839. XI. 20.; Dezső *1842. III. 2. † 1855.; László * 1844. III. 19. † 1891 – Tahvári és Tarkeői Tahy Ida; Árpád *1847. III. 17. – Fekésházy Zsuzsánna esk.: 1869. IX. 28. Botfalva; Béla *1834. VI. 6. 1. – Zboray Kornélia 2. Garamy Anna; Rudolf *1835. IX. 30.; Ferenc Vince * 1839. XI. 20. – Kornfeld Emma esk.: 1870. VI. 8.; Emma – Bölsei Buday Lázár; Malvin – Magyar Bertalan; Mária – Molnár Kálmán; István Ung. vm. alispánja; Erzsébet – Fodor János; Ida – Haraszthy Péter; Ilona tanárnő; Éva; György csendőrezredes; 2-től: Sándor *1861 † 1878; György *1864 † 1902; Sarolta – Bessenyey István (Migléc); Örs *1874 Érsekújvár (ny. ezredes); Mihály (New-Yorkban); Márta; Rozália *1868 – László Elek; Elek *1870. V. 8. – Rajsli Viktória esk.: 1895. IX. 17.; Gizella; Kornélia; Péter Pál *1880. VI. 20. † 1917; Géza *1883. IV. 7. (Amerikában); István *1887. VIII. 3. – Belinszky Julianna (Kisvárda); Matild; Gyula *1896. VI. 29. – Fodor Eta; Márta; László *1898. IV. 28. (Korláthelmecen); László – Nagy Gizella (Ignécen); Géza; István (Korláthelmecen) – Varga Magdolna esk.: 1919. XI. 20.; Jolán – Komonyi Aladár; György; Mária; Árpád; Bertalan; Béla; Piroska – Thorma Ferenc; György *1870 † 1931. V. 3. (törvényszéki tanácselnök Nyíregyházán) – Ekkel Mária; Árpád; István; Ödön; Klára; Jolán *1876. IX. 5. / Krémer Ödön; Jolán Kováts Miklós; Éva; Endre; Endre *1881. III. 10. Botfalva (v. prágai magy. szen., jelenleg képviselő) – Villei Pribék Sarolta † 1928; Andrea *1909. X. 20. Ungvár; Gabriella * 1910. X. 9. u. o.; Sarolta *1918. VI. 6. u. o.
)
Miután Kende János 1746-ban adósságából újabb részletet fizetett,* az 1730. évi nádori adomány és a Korláth Istvánnal kötött fenti egyesség alapján újraiktattatta magát az így szerzett birtokokba, még pedig ezúttal már ellenmondásoktól mentesen, vagyis «pura statutio»-val.* A következő évben pedig egész hátralékát megadván, újabb, pótszerződésben részletesebben körvonalozza és további pontokkal egészíti ki az 1744-i egyességet. Korláth István ekkor már mindössze az atyai kúriát, több puszta- és egy-két népes jobbágytelket, a helmeci hegyen egy «Simon» nevű szőllőt bír és részesedik az erdők jövedelmeiből.*
K. István nyugtája 109 frt-ról 1746. jún. 19. Kende-lt. 1746. A teljes kifizetésről u. o. 1747.
Kende-lt. 1746.
U. o. 1747.
A nádori adomány fogyatékosságáról a Kendék is meg voltak győződve s ezért 1756-ban megkísérlik, hogy a benne foglalt birtokjogokra királyi megerősítést eszközöljenek ki, azon a címen, hogy Korláth István utolsó férfitagja családjának. A szepesi kamarán azonban, ahová a kir. kamara az ügyet kivizsgálás végett áttette, kiderítették, hogy a nádori adomány a már föntebb kifejtett okoknál fogva szabálytalan s ezért érvénytelen. Mindamellett, tekintettel a Kendék érdemeire, valamint arra, hogy az utolsó Korláthnak, aki újólag rájuk ruházta ősi birtokjogait, magvaszakadt, a királyi consensus elnyerése ellen nem emel kifogást.
A Kendék látva, hogy ez alapon, kivált midőn még Korláth-örökös él, a dolog nem fog menni, a királyhoz benyujtott kérelmüket rövidesen visszavonták; mire a kamarák sem feszegették tovább a nádori adományozás jogalapját.*
Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1262. nr. 14.. és 15. – Kende-lt. 1756.
A magszakadás sem következett be. Korláth Istvánnak Gyöngyössy Borbála nejétől három fia született: Ferenc, Zsigmond és János. Ezek 1766-ban anyjukkal együtt már protestálnak is apjuk részéről 1744-ben a Kendéknek tett engedmények, valamint ezeknek ezt követő statuciója ellen. Tiltakozásukat 1779-ben megismétlik. Ugyanezt teszi 1772-ben nagynénjük, Szendyné Korláth Mária és Kamonyi Jánosné Korláth Borbála is.* Mi volt ezzel céljuk, csupán az ősi birtokjogok ébrentartása-e, nem tudjuk. Bizonyos, hogy tiltakozásuknak már csak eszmei értéke volt; mert hiszen ahhoz, hogy családjuk hajdani birtokait a Kendéktől visszaváltsák, nem volt elég anyagi erejük, sem pedig ahhoz, hogy költséges per útján atyjuk szerződéseit érvénytelenítsék, csak azért, hogy a birtokjogokat esetleg másra ruházzák. A Kende-család, noha ezekre a fenti kísérlet után sem kapott soha királyi adományt, végleg zavartalan birtokukban maradt. És a század vége felé a Berényi grófoknak elzálogosítottakat is visszaváltotta.*
Lelesz: Proth. fol. 74. act. anni 1766. nr. 91; fol. 51. act. a. 1771. nr. 16; fol. 22. act, a. 1779. nr. 10.
Kende-lt.: Elenchusok (1792. év). – «Fundationale prothocollum» a korláthelmeci ref. egyház birtokában.
Korláth Istvánnak és Gyöngyössy Borbálának Zsigmond és János fiaitól nem maradtak utódok. Ezzel szemben István fiuknak Kelecsényi Ruszka Juliannával kötött házasságából kilenc gyermeke született. Közülök a családnak ma élő tagjai Istvántól, Györgytől és az 1803-ban született Ferenctől származnak. 1848 előtt mindhárman Ung vármegye táblabírái, azonkívül György 1838-tól 1848-ig al-, majd főszolgabíró is.* Utóbbinak unokája dr. Korláth Endre, volt prágai nemzetgyűlési szenátor, jelenleg képviselő és a ruszinszkói magyar politikának 1918 óta vezetője.
Ung vm. jegyzőkönyvei.
Megemlítjük még, hogy az egy nemzetségből való, de még az Árpád-korban szétvált két külön ágból sarjadt Korláth- és Minay-család a mult század derekán ismét kapcsolatba került egymással, amennyiben imént említett Korláth György leányait, Jolánt Minay István, Ottiliát Minay Péter vette el. Utóbbi fia, István, Ung vármegyének az elszakítás előtt utolsó alispánja.
A Korláthelmeczi Korláth-család leszármazóit bővebben a mellékelt genealogiai tábla mutatja. Rajta a XVIII. század végétől kezdve feltüntetett születési, házassági és halálozási adatok, amennyiben külön megjelölés nincs, a korláthelmeci ref. egyház anyakönyveiből valók.
A család címere: Kék pajzsban zöld hármashalom középsőjén könyöklő, buzogányt tartó, páncélos kar. Sisakdísz: a buzogányt tartó pajzsbeli kar. Takarók: kék-arany, vörös-ezüst.*
Korláth István pecsétje 1627-ből. (Orsz. Lt.: Mokcsay-lt.) K. János szolgabíróé és K. Mihályé. (Kende-lt. 1659., 1660., 1666.) K. Ferencé 1665-ből. (Orsz. Lt.: N. R. A. fasc. 1739. nr. 49.) Rajza Siebmachernél: Der Adel von Ungarn. 246. t.
CZOBOR ALFRÉD.
