Lovera di Castiglione, Carlo: Un Feld-Marschall di Piossasco. Bolletino della Societŕ Piemontese di Archeologia e Belle Arti, v. …
Lovera di Castiglione, Carlo: Un Feld-Marschall di Piossasco. Bolletino della Societŕ Piemontese di Archeologia e Belle Arti, v. XVI. (Torino, 1932.), pp. 107–129.
A dolgozat egy olasz származású, de teljesen elmagyarosodott mágnás, Ludovico Piossasco d'Airasca, életét eleveníti fel, akinek metamorfózisát az eredeti Piossascoról Biosaskőre magyarosított neve is érdekesen szemlélteti. Ludovico 1673-ban született Piemontban, hol atyja, Giuseppe, a szárd királyi ház főistállómestere volt. Ő maga mint karabélyos-tiszt kezdte regényes pályafutását, de már 1697-ben elhagyta hazáját és Savovai Eugénnek ajánlotta felszolgálatát, kinek oldalán részt vett a Magyarország felszabadításáért viselt hadjárat utolsó aktusaiban. A szerző Jenő herceg e kétségkívül érdekes pártfogoltjában a piemonti katona («soldataccio piemontese») típusát ábrázolja, aki vitézi erényei mellett műveletlen, a bor és szerelem örömeinek mértéktelen élvezője volt, mindazonáltal sikerült elérnie a tábornagyi rangot, a magyar nemességet és a grófi címet, s mint ilyen a szegedi vár kormányzója lett. Egyéniségére igen jellemző, hogy magát, eredeti nevének (Ludovico di Piossasco) megtartásával, ugyanazon névből faragott három predikátummal (Biosasconsi von Plosask e Biosaskő) szokta volt nevezni. Mint szegedi 41várúr illőnek tartotta a magyar arosztokráciába házasodni, s a dúsgazdag Batthyányi Mária Gabriella grófnőt vette feleségül, akivel való házasságából született első gyermekét Eustachiát, a Torino mellett ma is meglévő ősi családi kastélyukban neveltette és aki később egy előkelő piemonti főúrnak, Giuseppe Antonio Porporato di Falcombello őrgrófnak lett felesége. Ludovico Piossasco kicsapongó élete mellett is boldog házasságban élt Batthyányi grófnővel, mígnem az útlevelek és határátlépési igazolványok kiállítása körüli gyanús üzelmei miatt fel nem jelentették Bécsben. A szerző szerint csak nagy befolyásának köszönhette hogy a vizsgálat teljes rehabilitációjával végződött, mindazonáltal felesége otthagyta férjét és gyermekeivel Bécsbe költözött, hol mint udvarhölgy fényűző életet élt. A tábornagy pedig Szegeden folytatta gyanús üzelmeit; de ezek ellenére is 1740-ben bekövetkezett halálakor több mint 2000 aranyforint adósságot hagyott hátra. Szerzőnk azt állítja; hogy a szegedi székesegyházban («cattedrale!») helyezték örök nyugalomra, hol ma is olvasható sírfelirata: «Hic iacet Ludovicus Comes de Biosaskő praefectus arcis, pro Caesarea Maisetate obiit anno Domini MDCCXL., XXVII. Kal. Mai.» Özvegye továbbra is a császári udvarban maradt, s egy Bécsben kelt okmány 1747-ben Carlo, Giuseppe, Antonio, Maria, Isabella és Teresa anyjának mondja, akik Piossascoval való házasságából születtek. Ezek leszármazottait kik a szerző szerint hihetőleg Magyarországon, Ausztriában és Lengyelországban élnek, keresi az ősrégi piemonti család olasz ágának utolsó életben levő tagja.
Banfi Florio (Róma).
