I.
I.
A székely rendi társadalom fejlődése a magyar rendi társadalom fejlődésétől több tekintetben eltér. Ennek az eltérésnek okát csak akkor értjük meg, ha előbb egy kérdést tisztázunk, mely a következő: Árpád fejedelem népének Magyarország területén való megjelenése előtt itt laktak-e már a székelyek, s valóban a húnoktól való származásának hagyományát őrző nép volt-e a székelység? Ha a források fényénél e kérdésre megnyugtatóan kielégítő feleletet sikerül kapnunk, akkor megértjük a székely nemzet sajátos történeti fejlődésének okát.
Tanulmányomnak nem tárgya a székely nemzet eredete. Az a kérdés, hogy a székelységnek a húnokkal való kapcsolata miben állott, tárgykörömön kívül esik. E tekintetben a történettudomány mai állásfoglalása alapján elég annyit mondanom, hogy a székelyek ahhoz a nyugati törökséghez tartoztak, amelynek a húnok, az avarok és Árpád magyarjainak török eleme is egyes részeit alkották, s a hatalmas kiterjedésű hún birodalom virágzásának idejében annak kebelében éltek. Írásos emlékeink szerint a székelység hat nemzetségre oszlott, s minden nemzetségben négy ág volt, mely felosztás ősi emléket őrzött meg és nem keletkezhetett későbbi telepítés során. Feltűnő ennek egyezése az oguz-török törzsrendszerrel, ahol szintén hat törzs volt, s minden törzsben négy nemzetség. Ugyancsak török eredetre vall szálláshelyüknek ősi elnevezése, a csigla szó, valamint a róvásírás és a hivatali tisztségeknek vérségi alapon való öröklése. Kétségtelen az is, hogy a székely nem valamely foglalkozást jelentő szó, hanem mint nemzetnév nomen proprium, mellyel középkori okleveleinkben a magyartól eltérő nemzetet jelöltek meg. A székely népnév értelme a török nyelvből fejthető meg, s eredetileg annyit jelent, mint a herceg törzse, a herceg népe.*
A székelyekre vonatkozó tudományos irodalmat l.: Csutak Vilmos «Emlékkönyv a Székely Nemzeti Múzeum ötvenéves jubileumára» 686–714.; Szádeczky-Kardoss Lajos «A székely nemzet története és alkotmánya» 8–19.; Sándor Imre «A székelyek letelepülése» 77–86.; Endes Miklós «Erdély három nemzete és négy vallása autonómiájának története» IX–X. és 9–29.; Németh Gyula «A székelyek eredetének kérdése» Századok 1935. évf. 129–156.
Ennek előrebocsátása után arra az előbb feltett kérdésre felelek, hogy Árpád népének hazánk területén való megjelenése előtt itt laktak-e már a székelyek, s valóban a húnoktól való származásának hagyományát őrző nép volt-e a székelység? E kérdés eldöntésénél első sorban Névtelen Jegyzőre hivatkozom, aki krónikájának 50-ik fejezetében azt mondja, hogy «a székelyek, kik előbb Attila király népei voltak, meghallván Ősbő hírét, mindnyájan békességesen elébe menének és fiaikat különféle ajándékokkal önként túszokul adák, s Ősbő serege előtt az első sorban kezdének Ménmarót ellen harcolni». Kézai Simon krónikája I. könyve IV. fejezetének 6. §-ában pedig a következőket írja: «Maradt volt még a húnokból háromezer ember, kik a krimhildi csatából futással menekültek, ezek félvén a nyugati nemzetektől, Árpád idejéig a Csiglamezőn maradtak, s ott magukat nem húnoknak, hanem székelyeknek nevezték. E székelyek ugyanis a húnok maradványai, akik mikor meghallották, hogy a magyarok másodszor is Pannóniába költöznek, a visszatérők elé mentek Ruténia határán és miután Pannóniát együttesen hatalmukba vették, ebből részt kaptak, de nem a pannóniai alföldön, hanem a blakokkal együtt a határszéli hegyek közt kapták ki részüket. Így tehát a blakok közé keveredve, amint mondják, azoknak betűit használják». Ehhez csak annyit teszek hozzá, hogy a Csiglamező Erdélyben van; * a s a székelyek nyilván azért mentek a magyarok elé, mert Árpád velük már előbb érintkezésben állott. Ha nem hagyjuk figyelmen kívül azt, hogy a székelyeknek a húnokhoz 2tartozását és hazánk területén való korábbi ittlakását a XII. században írt első ismert magyar krónika mondja, akkor ezt az állítást feltétlenül elfogadhatjuk. Ha őseink Erdélyt csak a X. vagy XI. században szállották volna meg és a székelyek is csak ekkor telepedtek volna oda, akkor erről a hadászatilag jelentős és nagyfontosságú dologról a XII. és XIII. századbeli krónikaírók – akiknek még a Szent László korabeli Gesta Ungarorum rendelkezésükre állott* – nyilván tudtak volna, s ha ezt az eseményt valamilyen okból tudatosan elhallgatnák is, a székelyekről semmiesetre sem mondanák azt, hogy már a magyarok bejövetele előtt Erdélyben laktak. Hitelt érdemel ez az állítás azért is, mert Árpád honfoglalásának és a tőle származó dicsőséges királyi családnak krónikásai nem írták volna a székelyekről, hogy már Árpád előtt hazánkban voltak, ha erre nem lett volna komoly bizonyítékuk. Igaznak fogadhatjuk el tehát azt az állítást, hogy a székelyek már a magyarok megjelenése előtt hazánkban laktak és a nemzeti köztudat őket a húnokhoz tartozóknak ismerte. Hóman Bálint ugyancsak azt állapítja meg, hogy «a XI. században a székelyeket Magyarország honfoglalás előtti lakóinak és Attila népének tartották».*
A Csiglamező helyének meghatározásánál Lenk Ignác «Siebenbürgens geogr., topogr., statist., hydrogr. und orogr. Lexicon» c. négykötetes művének Zigla címszó alatti adataira is figyelemmel voltam.
Hóman Bálint «Magyar Történet» I. 75.
Hóman id. m. I. 124.
A székelység hazánk területén többfelé elszórtan lakott. A nyugati és a déli határszéleken, valamint egyebütt is éppen úgy feltalálható, mint Erdélyben. Legnagyobb tömegben nyilvánvalóan az erdélyi részekben a Csiglamezőn élt. Ezért a délkeleti részeken jelölték ki szálláshelyét és az ottlakóknak biztosították a székely törzsszervezet fenntartását, mert ezt a szervezetet egymástól távoleső kis területeken lehetetlen lett volna életben tartani. Az ország többi részében lakó székelység előtt tehát két lehetőség állott: a honfoglaláskori lakóhelyén való megmaradás és ezzel együtt a környező népességbe való folyamatos beolvadás, vagy a délkeleti Székelyföldre való átköltözés. Úgy látszik, hogy a Moson és Pozsony környéki székelység egy csoportja az utóbbit választotta s átköltözésének emlékét az Aranyosszékkel akkor még nem bővült Székelyföld nyugati szélén fekvő Marosszéknek Moson nevű faluja, továbbá ebben a székben fennmaradt Pozsony nemzetségi ágnév őrzik. Ennek az átköltözésnek lehet emléke az ugyancsak Marosszékben előforduló és németszármazásúnak látszó Vácmán ágnév is. A Nagy Károly frank-római császár által szervezett, s Moson és Pozsony környékén fekvő avar népességű határgrófság lakossága 875 körül keresztény volt.* Talán ez adja magyarázatát a marosszéki székelység nemzetségi és ági nevei közül az Ábrán, Adorján, Balázs, Gyerő, György, Karácson és Péter neveknek, melyek korai keresztény hatásra vallanak. Ezek a körülmények megengedik azt a feltevést, hogy a nyugati székelyek a magyarok bejövetelekor már keresztények voltak, nemzetségi és ági neveiket a kereszténység hatása alatt korábban megváltoztatták és erdélyi testvéreikhez költöző csoportjaik ezeket a neveket vitték magukkal.
Hóman id. m. I. 74–75.
Ha a krónikák állítását összevetjük a székelyek régi emlékeivel, történetével és sajátos jogviszonyaival, akkor a székelységben olyan törökfajú népet látunk, mely a magyarság török elemeivel rokonságban állott, azzal közösen hún-hagyományt őrzött, már Árpád honfoglalása előtt hazánk területén lakott és a beözönlő magyarságban fajtestvéreit látva, ahhoz az új haza területén önként békésen csatlakozott. A székelység a haza védelmében fegyveresen résztvett és a törökfajú csatlakozó népek szokása szerint a harcban az első hadrendben küzdött, emellett az államalkotó magyarság összes előjogait és mentességeit élvezte, s csak a fejedelem trónraléptekor, első házassága és első fia születése alkalmával adott ú. n. ökörajándékot. Ezzel szemben a magyar nemzet tiszteletben tartotta az új haza területén már itt talált s önkéntesen és békésen csatlakozott fajrokon székelységnek a törzsszervezet fenntartására irányuló és soha fel nem adott kivánságát. Ha a székelyek helyzetét a többi törzs sorsával összehasonlítjuk, akkor azt látjuk, hogy a törzsszervezet fenntartása a székelységnek ősi joga volt, melyet a magyar nemzet egyetemes köztudata mint székely kiváltságot ismert. A székelyek féltékenyen őrizték ezt az ősi szervezetet, mely nem a király kegyelméből eredt, hanem az első foglalás jogán alapult, s melynek megváltoztatására a királyi hatalom nem volt illetékes.
Így maradt fenn a magyar nemzet mellett a székely is politikai nemzetként. Ez az oka annak, hogy a magyar királyi hatalom a székely rendi társadalomnak a magyar társadalomtól eltérő fejlődését a legújabb időig mindenkor elismerte. 3A székely törzsszervezet fennmaradásából az egyetemes magyar történettudománynak az az előnye, hogy annak keretében a törzsi élet eljutott az írásbeliség korába. Így a székely vonatkozású oklevelek nyujtotta anyagból visszakövetkeztethetünk a magyar törzsek jogviszonyaira, amelyek már az írásbeliség bevezetése előtt a királyi vármegyékbe beolvadván, csak igen kevésszámú okleveles emléket hagyhattak az utókorra.
