A NAGYSZALONTAI ÉS FEKETEBÁTORI THOLDY-CSALÁD EREDETE.
74A NAGYSZALONTAI ÉS FEKETEBÁTORI THOLDY-CSALÁD EREDETE.
Kevés családunk van, mellyel annyit foglalkozott volna a történetírás és irodalom, mint éppen a Tholdyakkal. Arany hatalmas trilógiája nyomán önként kínálkozott a kérdés: ki volt Toldy Miklós s melyik családhoz tartozott? Tág tere nyílott a találgatásnak s íróink ki is használták ezt. Voltak, akik tagadták, hogy Toldy Miklós valaha is élt volna, s idegen (francia) mondakör átültetését vélték Ilosvai Selymes Péter ponyva-versezetében fellelni, de Szilády Áron* már a komoly történetíró szemével vizsgálja Toldy Miklós származását s az akkor ismeretes gyér okirati anyagból bámulatosán helyes utat követ, melyen továbbhaladva, Bartha József,* Karácsonyi János* és Mályusz Elemér* mindazt közlik, ami okiratokból a Tholdyak XIII–XV. századbeli történetéről kiolvasható. Ma már bizonyos, hogy történelmi élő alak volt az a Toldy Miklós, ki 1320 körül született Biharban (és nem Nógrádban), s aki 1354-ben pozsonyi alispán, 1372-ben hevesi, 1375-ben bihari, 1382–1385 szabolcsi főispán, királyi testőr (miles), 1305-ben pedig az angol Mortimer Hugó, a «fehér zsoldosok» vezére alatt a magyar zsoldosok főkapitánya (dominus Nicolaus comes de Thodi [így!] Ungarus, ahogy az olasz közjegyző írja); de az aztán egyáltalán nem bizonyos, hogy ő lett volna a hőse annak a mondakörnek, amely a magyar folkloreban kialakult s melynek gyatra versekben örök időkre szóló emléket állított Selymes Péter, ki a Tholdyak közeli atyafiájánál, Telegdy Miklósnál afféle udvari poéta lehetett. Ha valónak vesszük egy 1341. évbeli osztálylevél hátára vezetett jegyzetet, hogy az abban osztozkodók Tholdyak voltak, úgy élt 1341-ben még egy Tholdy Miklós (Albert fia). Hátha ez volt az «erős»? Nem célunk most a Toldy-mondakörrel foglalkozni, ezt részben már elvégezték nálunknál hivatottabbak, részben még ezután lesz a francia és magyar premontreiek történetének alapos áttanulmányozása után felderítendő, vájjon tényleg a francia Rainouart vagy Gamelyn alakját magyarították-e Toldy Miklós nevével. Most bennünket csak az érdekel, hogy honnan eredt az a család, amelyből a Nagy Lajos korában élt Toldy Miklós származott?
XVI. századbeli magyar költők művei. III. 341. s köv. l.
A Tholdy mondakör. (Kath. Szemle, XIII. k. 1899.)
Toldy Miklós származása. (U. o.)
A Toldy-monda tört. alapja. (Hadtört. Közl. XXV. évf. 1924.)
Előre kell bocsájtanunk, hogy az a családfa, melyet Nagy Iván használt, s melyet Tholdy Ádám grófi rangra emelése idejében (1755 körül) állítottak össze, amennyiben az a mohácsi vészt megelőző időre vonatkozik, teljesen hamis s az okirati emlékeknek ellentmondó; valószínűleg Selymes Péter után s okiratok hiányában 1552-ig amolyan szóhagyomány után készült. Ám az 1552-iki biharmegyei porták összeírásától kezdve «mutatis mutandis» használható s nagyjában hiteles. Okiratilag igazolható az a leszármazástöredék, melyet Karácsonyi közöl s Mályusz E. a XVI. századig kiegészít. Azzal tehát rendben volnánk, hogy mely családtagok éltek a XIII–XV. században a meglévő okirati emlékek szerint, s hogyan kell ezeket összekapcsolnunk az 1552-ben élt családtagokkal, hogy szakadatlan, ízről-ízre terjedő leszármazást kapjunk a Tholdy-néven éltekről, kb. 1240–1862-ig.
A Tholdyak sorsa eléggé ismeretes a XVI–XVII. században is. A német és török közötti versengés áldozatai lettek s elvesztették magyarországi birtokaik jórészét. Helyettük Erdélyben szereztek szép birtokot, közöttük a legszebbet, Bolyát Küküllőmegyében. Még az 1552-iki összeírás (közölve Biharmegye–Nagyvárad, Magyarország 75vármegyei és városi sorozatban, 500 s köv. lapokon) szerint a 6380 világi birtokosok kezén lévő portából csaknem fele hat család kezén volt (Enyingi, Török, Csáky, Bajomi, Telegdi, Szepesy és Tholdy) s ebből 180 porta volt a Tholdyaké. De a Hunt-Pázmán nembeli egyéb családok közül is bírtak még ekkor: a Pázmánok 77, Forgáchok 42 portát, 20 portán alól bírtak a Czibakok, Esztáryak és Peterdyek. De már a következő évben nagy csapás éri a családot. A Ferdinánd-párti Zaberdjai Mátyás váradi püspök a feketebátori várában ostrom alá vett és elfogott ifj. Tholdy Miklóst Váradon kivégezteti, azért, mert ez a többi bihari urakkal, az Árthándiakkal, Csákyakkal, Bethlennel és Nadányiakkal János Zsigmond pártjára állott. A török előnyomulás következtében sok, Tholdy-birtok elveszett, Bocskay alatt pedig a hajdúk letelepítése Szalontára az ottani főbirtokukat is csaknem értéktelenné tette, s ezért 1025-ben Tholdy István eladja a hajdúknak nagyszalontai birtokát s helyette Erdélyben szerez szép jószágokat. Tholdy István, ki a székelyek főkapitánya és fejedelmi tanácsos lesz, Erdélyben vitézkedik; Székely Mózessel együtt a szabadság lobogóját bontja ki, sok ütközetet nyer, de 1603 júl. 17-én Frassó mellett az Alabori-völgyben, Erdély «Marathon»-jánál súlyos sebet kap s Brassóban meghal. Itt pusztul el Erdély főnemességének színe-virágával s nem túlzás tömegsírjok felirata: Quos genuit cives, hic Transsilvania claudit. Heu parvo tumulo quanta ruina jacet!
De családját tovább viszi fia György, s megalapítója lesz a család erdélyi ágának, melyből Zsigmond és Ádám 1755 aug. 26-án grófságot nyernek. 1862-ben Tholdy Sámuel gróffal a család fiágon kihalt s csak örökbefogadás útján ruháztatott át királyi engedéllyel a család grófi rangja, címere és előneve (1858. III. 31.) br. Petrichevich Horváth János lovassági tábornokra, ki azután gr. Horváth-Tholdy néven vitte tovább a családot.
Az a kérdés azonban, hogy a Tholdyak mely nemzetségből erednek, eldöntve még nincs. Mályusz Elemér felveti inkább kérdés formájában, vajjon nem egy-e a két Tholdy-család, a nógrádmegyei és a biharmegyei, s ha igen, nem származik-e a szalontai Tholdy-család is a Kökény-Radvány nemből? Ő maga is azonban erre a kérdésre a feleletet későbbi kutatásoktól várja. Megkísérlem a magam szerény véleményét röviden összefoglalni. A gyulafehérvári káptalannak van egy oklevele (Mise. 3. 3. 32.) 1341. III. 14-i kelettel,* melyben a nagyváradi konvent előtt Albert és Cybak fiai Mezőtelegdtől délkeletre az ú. n. Erdőháton Biharmegyében a Körös völgye mentén fekvő 7 vagy 8 községben lévő birtokaikon s egy ősi Szent Erzsébet tiszteletére rendelt egyházon megosztoznak. Ezekről a családtagokról Karácsonyi azt állítja és bizonyítja, hogy a Hunt-Pázmán nemzetség ú. n. bihari ágának tagjai.*
Közölve Anjoukori Okmánytár, IV. k. 78–80. l.
Magy. nemzetségek tört. II. 220. l.
Albert; Cybak; Mihály; Miklós; Mihály; János
A községek és lakott helyek mai néven ezek: Esküllő, Keszteg, Ürgeteg, Cécke, Fancsika, Tövisesmezeje, Kurzák, Körtvélyes, Kerekliget és Szenterzsébetegyháza. De hat évvel előbb, 1335-ben ugyancsak Albert és Cybak fiai megosztoznak más birtokokon is: a Cybak fiák kapták Palotát (ma Újpalota, Váradtól nyugatra) és Esztárt (a Berettyó mellett), az Albert-fiák pedig Marját (ma Kismarja, Váradtól északnyugatra), Vadászt (ma puszta Palota mellett) és Mindszentet (puszta Váradtól nyugatra).*
U. o. 223. l.
Az 1341-iki oklevél hátára fel van jegyezve későbbi kézzel: «Az Tholdiak keozt való diuisio». Ez volna az első nyom, amely arra mutat, hogy a Tholdyak a Palotai Cibakokkal és a Battyáni Battyániakkal közelrokonok vagy talán azonosak is. De nézzük a Tholdy-birtokokat Biharban! 1284-ben Tholdy Albert comes fiai György és Buchor mester (Buchon? Bökön?) osztoznak a csehi birtok felett.* Ez a Kőrösnél feküdt Tóti mellett, Szakái község határában. 1322-ben Toldi Ábrahám mint nemzetségbeli említtetik Benczencz özvegye és fiai közti osztozásnál a tóti birtokban.* 1335- és 1341-ben fentebb láttuk az osztozást az Erdőháton, a Berettyó és Körös melletti Esztár, Palota, Vadász, Mindszent felett az Albert-fiák és a Czibak-fiak közt. A Tholdyak ősfészke volt Told (ma Puszta-Told, Mezőkeresztes alatt), de magukat Nagyszalontáról és 76Fekete-Bátorról írták. Birtokaik pedig elterjedtek Bihar megye déli szélétől, Erdőgyaraktól annak északi széléig, Gálos-Petriig és Olasziig (ma Érolaszi). Az 1552. évi összeírás szerint az akkor élő felnőtt férfitagok birtoka ez volt: Szalontai Tholdy Mihály birtoka Gálos-Petri, Megyer, Vadász, Nagyfalu, Alsógyőrös, Görbed, Pester, Oláh és Magyarhódos, Szentmiklós, Felsőszakál, Gyonte, Esztár, Told, Szalonta, Feketebátor, Olaszi, Homorogd községekben 67 és fél porta. Feketebátori Tholdy Tamás Toldon, Feketebátoron, Nagyfalvi Toldy Miklós Atyás, Papi, Szentmiklós, Erdőgyarak, Szalonta, Martonlelke, Gyonte, Felsőszakáll, Olaszi, Told, Feketebátor, Nagyfalu községekben, Kistoldi Tholdy Miklós bírt Toldon, Feketebátoron. Nagyfalut, Szalontát, Fekete-Bátort teljesen ők bírták, Tóldon egy telek kivételével valamennyit.*
Árpádkori Uj Okmt. XII. k. 421. l.
Anjoukori Okmt. II. 26. l.
Nagy I.: Magyarorsz. családai. XI. k. 158–159. l.
Feltűnik, hogy e birtokok között ott vannak azok (Eszter, Vadász), melyeken 1355-ben az Albert-fiak és a Czybak-fiak osztoztak. Ebből az következik, hogy ez őket vérségi leszármazás jogán illette meg, mert különben a Hunt-Pázmán nemzetség más élő ágai (Forgáchok, Pázmányok, Újhelyiek stb.) ezt maguknak követelték volna.
A Hunt-Pázmán nemzetségből származott más családok birtokai Bihar megyében a Tholdy-birtokok tőszomszédságában voltak, sőt ezekkel részben azonosak is, amint ezt vázlatos birtoktérképünk mutatja. A Panaszi Pázmánok eredeti lakóhelye Panasz (ma puszta, Nagyszalonta határában) volt, ennek közvetlen tőszomszédságában a Mindszentiek lakóhelye, Mindszent (ma puszta), Váradtól nyugatra a Tholdyak palotai és vadászi birtoka mellett. Ez a Vadász-birtok a Cybak- és Albert-fiak között 1335-ben végbement osztozásnál már szerepel. Az Esztáry-család lakóhelye, Esztár Tholdy-birtok, a Peterdyek (az Ugra melletti, kőrösparti Peterdről) származáshelye Peterd-puszta, Oláhszentmiklós határában, mely ősi Tholdy-birtok, s amelynek területébe olvadt be a hajdani Nagyfalu is, hol a Tholdyak eredetileg is bírtak. A Védiek ősi fészke Véd (ma puszta Székelyhíd mellett), (Ér-)Olaszi tőszomszédságában, mely Tholdy-birtok, a Fancsikayaké, Fancsika, Nagyfalu és Atyás Tholdy-birtokok tőszomszédságában (ma Ugra és Zsadány mellett puszta). Azt hiszem, ebből elég is ennyi annak igazolására, hogy ez a terület nemzetségi település képét mutatja, s hogy szorosan egymás mellett bírtak e családok. Ha pedig a nemzetségi birtok jogviszonyait s a nemzetség kebelén belül való öröklési igényt vesszük figyelembe, kétségtelen, hogy a Tholdyak nem lehettek idegenek, különben a még életben lévő Hunt-Pázmán nembeli családok sarjai a perek oly tömegét indították volna ellenök ősi birtokaikért, hogy egy levéltárra való pörösirat maradt volna az utókorra. Egyetlen adat sincsen arra, hogy a Tholdyakat azon a címen vonták volna perbe, hogy mint idegenek nemzetségi birtokokat szereztek meg. Ellenben azt tudjuk, hogy ilyeneket bőséggel bírtak a XIV–XVI. században. Ez volna a második érv. De lássuk, mi volt a Hunt-Pázmán nemzetség címere?
Azt hiszem, Karácsonyi téved, amikor abból az egy tényből, hogy a nemzetségnek Hypolit nevű tagja is volt, ennek olasz voltára következtet. Tudjuk, hogy a keresztneveket az akkoriban túlnyomó részben idegen származású papok adták (a szentek és mártírok neveiről, legtöbbször éppen arról, akinek névnapján a gyermek született). Ez tehát nem bizonyíték a krónikák egyező előadásaival szemben (Kézai és a Képes Krónika), hogy Hunt és Paznan vagy Pazman német lovagok voltak, kik Géza udvarába jöttek, hol magas méltóságot nyertek el s később István király személyes testőrei voltak, pl. a Koppány elleni csatában. Német eredetökre mutat beszélő címerük, melyet a Képes Krónika közöl, hol Hunt lovag vörös pajzsán ezüst kutya (Hund)-fej látható. Hogy ez tévedés lenne – mint Csoma J. állítja, – arra nincsen bizonyíték; ez csak feltevés. Tény azonban, hogy a nemzetségből származott családok háromféle címert használnak. Megőrizte az ősi kutyacímert az Újhelyi-család két szembenálló kutya alakjában, melyek kardot tartanak, felvették a holdat és a hatágú csillagot, néhol más alakkal kiegészítve a következő családok: Bucsáni Bucsányi, Fancsikai Fancsikay, Ghimesi Forgách, Kővári, a Szentgyörgyi és Bazini grófok. S végül páncélos behajtott kart, mely görbe kardot tart, használtak címerül a következő családok: Jánoki Jánoky, Keszi Keszi, Nagyklopodiai Pogány; az Osgyáni Bakosok a sisakdíszbe emelték ezt a címerképet, mikor beszélő címerként 78az ágaskodó bakkecskét vették fel, s végül ilyen behajtott páncélos kart ábrázoló pecsétet használ a Forgáchok közül Gimesi Forgách Ferenc, bár nem karddal, hanem buzogánnyal.*
Csoma I.: Magy. nemz. címerek és a Hunt-Pázmán n. címere. Turul, 1890. 112. l. – Wertner Mór: Magyar Nemzetségek. II. 57.
)
Látjuk tehát, hogy csaknem ugyanannyi család használja a páncélos kart, mint a csillagos, holdas címert. Lehet, hogy ezt tényleg azért tették, mert nem akarták, hogy a török zászlóhoz hasonlítson a címerük, de lehet ennek más oka is. Az a fontos, hogy a Hunt-Pázmán nemzetségbeli családok nem mindig a holdas, csillagos címert használták. Ha most a Tholdy-család címerét nézzük, ott is megtaláljuk a kardot tartó, páncélos, behajtott kart, mely a grófi címernél az osztott paizs egyik részébe került, de kiegészült valószínűleg a Toldy Miklós-mondakör bikája fejével, melyet Miklós megfékezett, ha ugyan ez a bikafej nem volt eredetileg kutyafej, vagy nem a csillag és félhold emblémából keletkezett s csak az idők folyamán alakult át bikafejjé. A címertan tehát szintén azt igazolja, hogy a Tholdyak címere azonos a Hunt-Pázmán nemzetség több családjának címerével. Ez volna a harmadik érv. Ha pedig mindehhez még azt is hozzávesszük, hogy a Tholdy-család Bihar megye egyik legnagyobb birtokú családja volt már a középkorban (a mohácsi vész után 180 jobbágytelkük van csak Biharban), s hogy már az Árpádok korában (1284) comes-nek írják Tholdy Albertet, hogy továbbá a Tholdyak a legelőkelőbb családokkal voltak összeházasodva (T. János Debreczeni Dózsa nádor veje, T. Csuka Telegdi Csanádnak, az esztergomi érseknek nővérét vette el), hogy végül két tagja a XIV. sz. elején főispánságot viselt, ezek a tények mindazt igazolják, hogy előkelő, gyökeres nemzetségből kellett származniok. Mivel pedig Bihar ezen részén a Hunt-Pázmán nemz. telepedett le s a nemzetség egyes ágainak birtokai a Tholdy-birtokokkal szomszédosak, sőt azonosak is, figyelemmel a fenti okfejtésre, emberileg bebizonyítottnak vehető, hogy a Tholdyak szintén e nemzetségből valók. Ezt igazolja az 1341. évbeli osztálylevélre többszáz évvel ezelőtt rávezetett feljegyzés is, mely az Albert- és Cybak-fiak osztályát Tholdy-osztálynak nevezi.
Nem mulaszthatjuk el, hogy néhány sorral ne egészítsük ki Komáromy András véleményét a Hunt-Pázmán nemz. bihari monostoráról, mely Szent János községtől a Sebes Körös partján délnyugatra feküdt Palota és Vadász szomszédságában. Igaza van abban, hogy apátságával együtt ezt az a nemzetség alapította, mely mint központtal a szomszédos Szt. János, Géres, Vadász stb. községeket bírta. Csak abban téved, hogy Vadászt a mai Pelbárthidának véli, Váradtól északra; holott ez más Vadász. Ez ma puszta Palota határában s Váradtól nyugatra terül el. Az a másik Vadász (Pelbárthida) tényleg a Gutkeled nemzetségé volt, de ez utóbbi soha. Ez utóbbin osztoznak 1341-ben Albert és Cybak fiai, kikről az oklevél hátán az van feljegyezve, hogy Tholdyak voltak. Tudjuk, hogy Czibak Imre, a váradi püspök, a Gutkeled-címert használta. Azonban már Karácsonyi megállapította, hogy ezt anyja után vette fel, aki ebből a nemzetségből származott, s akitől hatalmas uradalmat örökölt. (Az ilyen kölcsönvett címer nem ritkaság. A Forgáchok címerének női alakja is az Ákosnemzetség ősi címere, csak a két hal helyett ők két holdsarlót használtak, nyilván azért, mert így összeegyeztették a saját címerükből vett holdsarlót az Ákos-nemz. címerével.) Komáromy cikkét 1893-ban írta.* Azóta az okirati anyag bővült s ma már eldöntött kérdés, hogy a szentjánosi monostor a Hunt-Pázmán nemzetségé volt.
Századok, 1893. évf. 879. l.
De volt a Tholdyaknak saját külön monostoruk is, Bátoron, melyet egy 1344. évi oklevél említ (terrae monasterii de Batur),* mely a Fekete Körösmenti Bátor keleti szélén emelkedett és a néphagyomány szerint a veres barátoké volt. Bátor a Tholdyak egyik főbirtoka, hol váruk állott s honnan magukat nevezték is. E várat ostromolta és vette be 1553-ban a Ferdinándpárti Zabardjai, váradi püspök s a vár urát, ifj. Tholdy Miklóst itt fogták el.*
Hazai Okmánytár, III. 150. l.
Bunyitai: A váradi püspökség története. II. 425. l.
Hogy hol kell belekapcsolni a Hunt-Pázmán nemz. bihari ágába a Tholdyakat, egész bizonyossággal nem tudjuk, de valószínű, hogy a Karácsonyinál közölt leszármazás-töredékben előforduló II. és III. Albert egy személy, s hogy I. Albertnek 1284-ben két élő fia volt, György és 81Buchur, a harmadik fiú Mihály pedig 1284-ben már nem élt.
79Albert de Thold comes 1284; György a csehi birtokon osztozik 1284; Albert 1322; Buchon (Bencenc?) magister 1284 † 1322 előtt 1. ~ N. 2. ~ Mókafia leány; Ábrahám 1322; László 1353; György 1376–82 bihari főispán (Talán Albert harmadik fia, aki 1341-ben még nem élt); Czibak 1335, 1341; Albert 1341; György?; Mihály; János; 1341 osztályt tesznek Erdőhátai birtokok felett ~ Debreczeni Margit; Mihály 1341; Miklós; 2.-tól: János 1322; Péter 1322; Márton 1322; Jakab 1322; Csóka (Csuka) 1320–27 bihari főispán ~ Telegdy leány; Mihály 1320 váradi kanonok; János 1333 egri és esztergomi kanonok; Mátyás 1348–60; Miklós (az erős) 1320–90 Gömöri és pozsonyi alispán, Heves, Bihar és Szabolcs megye főispánja, miles, a fehér zsoldoscsapat vezére Olaszországban (1354-85), 1354 jan. 3 pozsonyi várnagy; György (mester) 1379–82 bihari főispán 1398 ~ Juliánna; János 1387–1433; Miklós † 1466 előtt ~ Nadabi Katalin; Pál 1433 magvaszakadt; László 1422–1433 1446-ban Hunyadi János debreceni tisztje † 1459 előtt ~ Marhatfy Potenciána ~ (Károlyi?) Katalin; Miklós † 1459 előtt ~ Nadabi Erzsébet; Erzsébet; György; László; Ferenc; Tamás 1459, 1466, 1473 ~ Anna 1465 ~ Justina 1485; László; Lukács Károlyi ~ Láncz Hedvig; Antal 1489 Hypolit érsek apródja; Demeter 1508 budai perjel; György 1508; László 1526. 1534; Lukács 1534 Máramarosban él; Mihály 1502 békésmegyei szentandrási uradalom birtokosa † 1512 előtt ~ Makófalvi Makó Borbála; János 1503 Telegdi birtokát elzálogosítja; János (feketebátori); Miklós; Ágnes ~ Király György; Tamás; Péter; László; Imre 1465; Ferenc; Potenciána 1485; Miklós; Anna; Kata; Mihály (Tholdy de Nagyszalonta) ~ Kőrösszegi Csáky Borbála 1561 bihari alispán 1552 esztári birtokos (Folytatása a túloldalon); László; Miklós 1552 Marján birtokos; Gergely 1579 ~ Panaszi Pázmány Bora; Miklós 1512–1564 † 1571 előtt; Klára ~ Székely Miklós; Miklós; Albert 1600;
80Mihály ~ Kőrösszegi Csáky Borbála (Lásd az előző oldalon) ~ Ferenc; István (hadvezér) Erdélybe jön † 1603 ~ Losonczi Bánffy Klára később Csáky Gáborné; Mihály ~ Szalánczy Klára a 1650; Anna; Erzsébet ~ Iktári Bethlen István; Petronella; Borbála 1580 (Pázmány Péter mostohaanyja) ~ Panaszi Pázmány Miklós bihari alispán; Farkas (borosjenői) 1628 júl. 12 Bethlen Gábor címert adományoz neki; György † 1645 előtt, 1629-ben Bethlen Gábortól kapja Bólyát ~ Rozsályi Kun Katalin (Ilona) később (1645 XII. 4) Ebeni Istvánné; Petronella ~ Tornyi Tamás; István † 1660, megölik a tatárok 1. ~ Torockószentgyörgyi Thoroczkay Katalin 2. ~ Apaffy Krisztina; György 1656 1. ~ Losonczi Bánfify Druzsianna 2. ~ Kálnoki Kata; Miklós † 1657 Lengyelországban ~ Kőröstarcsai Weér Judit később Teleky Mihályné; Druzsianna ~ Miske György; Miklós; Mihály a nemesi ág őse ~ Szalánczi Szalánczy Mária; György † 1726 VII. 31 ~ Naláczy br. Naláczy Klára; Miklós; István 1700–1709 ~ Toroczkószentgyörgyi Thoroczkay Krisztina; György ~ Veszprémy Zsuzsa; József ~ Széky Mária; Miklós; Ádám 1723–1741 † 1771 IX. 22 ~ Széki gr. Teleki Krisztina esk. 1721 VIII. 12; László Fejérmegyei alispán ~ Malomvizi Kendeffy Erzsébet; Anna ~ Somogyomi Tordai János; Mihály † 1730; Mária ~ Sombory János; Klára ~Szabadszállási István; György; Ágnes ~ Érmindszenti Pelei Zsigmond; Miklós ~ Kölcsei Kende Erzsébet; László 1767; Éva ~ Szászvárosi Eperjessy János; Kata ~ Br. Sztojka Lajos; Erzsébet ~ Br. Kemény Sámuel; Mária ~ Puji Puj Dániel; Rákhel; Miklós 1804 ~ Hunyor Teréz; Anna ~ Horváth Ferenc; Erzse ~ Miske Samu; Bora ~ Betleni gr. Bethlen János esk. 1741; György 1741; Zsigmond * 1732 1755 VIII. 26 gróf Közép Szolnok m. főispánja † 1806 V. 6 1. ~ Losonczi br. Bánffy Rákhel 2. ~ gr. Bethlen Terézia; Ádám 1755 gróf † 1765 III. 8 ~ Tancsi Földváry Sára esk. 1749 II. 9; György; Sára * 1756 III. 6 † 1813 I. 20 Krasznahorváti ~ Széki gr. Teleki Lajos esk. 1777 IX. 11; Krisztina ~ Murányi Péter; Rákhel ~Borosjenői Korda Zsigmond; Anna ~ M.-Nagyzsombori Zsombory Samu; Klára ~ Éless Gábor; Juliánna ~ Ujfalussy József; Mária ~ Horváth György; Anna Mária * 1750 † 1777 IV. 27 ~ Széplaki Petrichevi Horváth Dániel esk. 1767; Sámuel 1779–1862 I. 26 (A család utolsó férfitagja) ~ Felsőszálláspataky Mara Kata; Ádám 1803 ~ Ilosvai Ilosvay Krisztina; Zsuzsánna ~ Hidvégi gr. Nemes József; Zsigmond * 1785, † 1833 X. 18 Nagyenyed ~ Tancsi gróf Földváry Klára esk. 1808; Rozália * 1814, † 1891 X. 6 Sófalva ~ Sombory János; Eulalia * 1812, † 1885 Sófalva ~ Sombory Elek; Lujza ~ László Ede; Amália * 1816 † 1908 III. 11 (A család utolsó nőtagja); Lajos * 1818 † 1855 IX. 30 Tordán; Zsófi † 1840 ~ Miháldi br. Splényi Henrik; Rákhel † 1871 VI. 1 Székelyudvarhely; Ferenc ~ Jeszenszky Karolina; Karolina † 1871 XI. 10 Marosvásárhely ~ Ürmösi Maurer Károly; Kata * 1805, † 1878 III. 9 Székelyudvarhely ~ Széplaki Petrichevich Horváth Dániel esk. 1834; Lőrinc ~ Nagyercsei Tholdalagi Druzsianna 1871 özvegy?; Joséfa * 1820 † 1882 VII. 2 Marosvásárhely ~ Váralyi Száva Sándor
Igen nagy akadálya annak, hogy a Tholdy-családról pontos és hiteles leszármazást készíthessünk az, hogy a család levéltára elveszett; * így tehát csak a régi családi egybeállításokkal és a peresiratokból szerkesztett leszármazással kell megelégednünk, melyek azonban csak a fennmaradt ágak leszármazására voltak tekintettel.
Az Erdélyi Nemzeti Múzeumban van egy regestrum 1808-ból, amely szerint ekkor a levéltár 1101 iratból állott, igen gazdag tartalommal. A Tholdy-családon kívül a Jakcsi-, Parlagy-, Dengelegi-, Ábrahámfi-, Kidei-, Kende-, Ebeni-, Kendeffy-családok oklevelei is az 1369–1781. évekből itt őriztettek. Ám ez a gazdag levéltár – sajnos – ismeretlen helyre került. Lehet, hogy egy része az Ürmösi Maurer-család irataival együtt valahol megvan. Egy kis újabbkori része a Petrichevich Horváth-levéltárba került, mikor gróf Tholdy Sámuel, családjának utolsó férfisarja, báró Petrichevich Horváth János lovassági tábornokot 1858-ban örökbefogadta.
Megkíséreltük egy ilyen leszármazás egybeállítását, amely éppen az okirati anyag hiányosságánál fogva nem lehet sem teljes, sem hibátlan, de az eddigieknél sokkal terjedelmesebb.* A leszármazási táblát az előző két oldalon adjuk.
Sok adatot merítettem Mike Sándor «Coll. Geneal. Nobilitatis Transsilvanicae» (B. 2. pag. 750.) gyüjteményéből, de az általa ismert oklevelek ma nincsenek meg. E gyüjtemény jelenleg Kolozsvárt az Erdélyi Múzeum levéltárában van.
A gróf Tholdy Sámuel által örökbefogadott unokaöccse, Széplaki báró Petrichevich Horváth János által alapított Széplaki, Nagyszalontai és Feketebátori gróf Horváth Tholdy-család leszármazása:
Gr. Horváth Tholdy János * 1801 VI. 21 Kőhalom 1858 III. 31 osztrák grófság † Pest 1865 IV. 20 altábornagy, testőrhadnagy cs. és kir. kamarás, v. b. t.t. ~ Branyicskai báró Jósika Jozefa * 1810 X. 30 † 1836 VIII. 21 esk. 1833 III. 19; Róza Jozefa * 1836 VIII. 19 † Csesztve 1923 III. 18 csillagkeresztes hölgy ~ Zabolai gr. Mikes Árpád esk. 1863 V. 25; Lajos főrend, országgy. képv. cs. kir. kamarás * Kolozsvár 1834 I. 20 1883 V. 22 magyar grófság ~ Bethleni gr. Bethlen Irma * Bonyha 1844 VII. 22 † 1932 V. 30 esk. Kolozsvár 1862 X. 4; Kozma tengerészhadapród * 1864 I. 1 † Kolozsvár 1884 X. 28; János * 1866 IV. 15 † Ádámos 1882 VIII. 7; Petrichevich Horváth Rudolf örökbefogadott fia * Széplak 1870 I. 2 1888 IX. 5 magyar grófság † Marosnémeti 1931 I. 24 ~ Czegei gr. Wass Ráchel * 1879 esk. Szentgotthárd 1902 VIII. 15; István * Kolozsvár 1904 IV. 2 ~ Borbély Nóra; Gábor 1936 XII. 7 Kolozsvár; Margit * Kolozsvár 1909 II. 26 ~ Muhle Gusztáv esk. 1927 Hamburg
BÁRÓ PETRICHEVICH HORVÁTH EMIL.
