DUBÉCZY GYÖRGY, ZÓLYOM VÁRMEGYE NOTÁRIUSA.
1DUBÉCZY GYÖRGY, ZÓLYOM VÁRMEGYE NOTÁRIUSA.
Felolvastatott a Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaságnak 1938. évi április hó 28-án tartott közgyűlésén.
A XVII. század egyik legműveltebb és kiváló fiáról, a latin- és magyarnyelvű fogalmazásban és ékesszólásban egyaránt tündöklő, költő Dubéczy vagy – ahogyan az akkori kor szokásának megfelelően nevét gyakran használta, – Dubecius Györgyről akarunk megemlékezni, aki a legnehezebb viszonyok között is, szegényen, egyedül csak tehetségével s fáradhatatlan tevékenységével, országos hírt és megbecsülést vívott ki magának.
1585 körül született, mint egyszerű polgári szülők gyermeke; de mint maga is mondja egyik, hattyúdalának tekinthető költeményében: «si patre obscurus, nobilis arte tamen», vagyis kitűnő s gondos nevelésben részesült, iskolázott ember volt. Főiskolai tanulmányait egyik külföldi egyetemen végezte s még évtizedek mulva is számos külföldi egyénnel baráti levelezésben állott, akikkel egyetemi éveiben ismerkedett meg. S hogy késő öregségéig állandóan művelte magát s élénk szelleme az akkori tudomány minden ága iránt érdeklődött, mutatja szerény otthonának legfőbb dísze: tartalmas magánkönyvtára, amelynek jegyzékét máig is őrzi a vármegye levéltára.* E könyvek az akkori hitvitázó kornak megfelelően első sorban vallási tartalmúak voltak ugyan; de volt köztük számos latin és görög classzicus és korabeli bölcselkedő mű.
Zólyom vm. levéltára: E. «Werthlose Gegenstände». (1599–1697) No. 27.
Felsőbb tanulmányainak befejezése után legelőször Breznóbányán tűnt fel, 1612-ben, mint e városka notáriusa.* A következő évben hallatta először szavát a vármegye rendei előtt, midőn városa nevében panaszt tett Trybell Gáspár zólyomlipcsei várúr ellen.* A kiváló képzettségű litteratus fiatal embert – híre elterjedvén – csakhamar Zólyom város is notáriusává választotta s utóbb itt telepedett le. A tisztségeivel járó kettős fizetés rövidesen olyan anyagi helyzetbe juttatta, hogy családot alapíthatott és házat is vehetett magának; sőt, 1623-ban már azt is olvashatjuk róla, hogy Herlich Fülöp besztercebányai polgárnak 47 magyar frtot kölcsönöz.*
Zólyom vm. protoc. No. 6: 140.
U. o. 153.
Zólyom vm. levt. Werthl. Gegenst. No. 24.
Ebben az időben hiány lévén még az «ars notarialis»-ban s a latin és magyar fogalmazásban egyaránt jártas egyénekben, több vármegye közös notáriust tartott. Így Zólyom vármegye is a szomszédos Turóc vármegye notáriusát, az ekkor már idős Ruttkay Jánost alkalmazta. Minthogy azonban Ruttkay ugyanakkor Hont és Nógrád vármegyék notáriusi tisztségét is viselte* és így csak ritkán látogathatott el a vármegyébe, szükségessé vált egy új, a helyettes vagyis vicenotáriusi tisztség életbeléptetése. Zólyom vármegye tehát, mint egyike az elsőknek, amelyek e tisztséget megszervezték, főispánjának, Esterházy Miklósnak beleegyezésével, 1624-ben ezt az új tisztséget az ekkor már az egész vármegyében ismert és becsült Dubéczy Györgyre ruházta. Az 1624. márc. 18-iki közgyűlésen kezdte meg szereplését mint vármegyei tisztviselő, amikor is a rendek az 2új vicenotáriust, bár polgári származású volt s nem volt még nemeslevele, hites ülnökké (iuratus assessor: a későbbi táblabíró) és a számadások átvizsgálására kiküldött bizottság tagjává is megválasztották.* Ez a közgyűlés egyébként arról is nevezetes, hogy a vármegye, amelyet a török közelsége és a martalóc csapatok gyakori becsapása s nem utolsó sorban a politikai zavarok is állandóan izgalomban tartottak, ez alkalommal új kezekbe tette le sorsának intézését. Az eddigi, az alispáni székben egymást váltogató idősebb nemesek: Gyürky Benedek, Radvánszky Ferenc, Osztroluczky Menyhért, Hudoba Ábrahám mellőzésével, akik különben sem törték magukat e nehéz és ebben az időben felelősségterhes tisztségre, fiatal, tevékeny és gyorskezű férfit akart az alispáni székben látni. A választás az ekkor 37 éves Asgúthy Istvánra esett, aki azonban még a szokásos 100 frt büntetés terhe mellett sem volt hajlandó a tisztséget elvállalni. A márc. 18-iki közgyűlésen azután, amelyre a nagybirtokosok s az elkedvetlenedett tehetősebb nemesek már el sem jöttek, Esterházy Miklós főispán és a köznemesség sürgető nyomására Asgúthy végre vállalta az alispánságot és ettől kezdve – az akkori időben szinte példa nélküli – hosszú időn, 23 esztendőn át intézte vármegyéje ügyeit. E működésében leghűségesebb munkatársa és osztályosa a vele egy napon tisztségbe lépett Dubéczy György maradt.
Főglein: «A vármegyei notárius». Levéltári Közlemények, 1936. 157.
Várm. prot. No. 7: 208.
A most már hármas tisztsége révén tekintélyes és becsült vicenotáriust 1625 év őszén ott láthatjuk már Sopronban, a nádorválasztó országgyűlésen is, mint a városok követét. Itt is csakhamar a legnépszerűbb emberek egyike lett. Nemcsak a délelőtti komoly tárgyalásokon, a zöld asztalnál, az ész, logika s latin eloquentia fegyvereivel felszerelten állta meg a helyét, hanem az esti fehér asztalnál is. Az országgyűlésre mindenünnen felrándult nagyszámú vidéki nemességnek ezek az esti baráti összejövetelek voltak a legkedveltebb szórakozásai. A víg poharazásnak nélkülözhetetlen kísérői voltak Dubéczy György szellemes, okos társalgása, első sorban magyar és latin költeményei. Mindenkinek udvarolni s kedvében járni óhajtván, emlékversekkel, felköszöntőkkel, lelkes ódákkal kedveskedett. Névnapi ünnep elképzelhetetlen volt Dubéczy verses felköszöntői nélkül. Ebből az időből két ilyen ünnepi versét őrzi a vármegye levéltára,* amelyeket András napján Bene András nógrádi és Keczer András sárosi követtársai tiszteletére szerzett és olvasott fel.
Várm. prot. No. 9: 60., 61.
Az öreg Ruttkay János notárius, a «főjegyző», a turócvármegyei Felsőrutkán lakott. Innen járt négy vármegye közgyűlésére és ítélőszékére s innen hordozta magával gyakori útjain a vármegyék jegyzőkönyveit és iratait. Zólyom vármegye szomorúan tapasztalta, hogy iratai sorra elkallódnak; tehát tennie kellett valamit. 1626 márc. 26-án levelet írt a nádorhoz, mint főispánjához és arra kérte, engedje meg, hogy Ruttkayt tisztségéről lemondassa és jegyzőkönyveit visszaszerezhesse. A notáriusságra pedig Dubéczy Györgyöt ajánlotta, akinek körükben van «residentiája» és teljes mértékben alkalmas erre a tisztségre.* A nádor-főispánnak nem volt semmi kifogása a vármegye terve ellen és elfogadta Dubéczy jelöltetését. Dubéczy ugyanazon év április havában levelet írt az öreg Ruttkaynak és felkérte, jőjjön át Zólyomba a legközelebbi ítélőszékre s hozza el magával a jegyzőkönyveket s adja át azokat.* De még mielőtt Dubéczy átvehette volna a vármegyének e féltett kincseit, súlyosan megbetegedett. Már a végét érezte közeledni és április 18–19. közti éjjel megírta saját sírfeliratát.* Ebben megnevezvén tisztségeit, önérzettel hangsúlyozta költői, jogászi és fogalmazói tehetségét és kiválóságát:
Főglein id. tanulm. Levélt. Közl. 1936. 158.
Várm. prot. No. 8: 13.
U. o. 69–71.
…«Cultor Sacrorum, studii studiosus honesti
Atque peridoctus carmine, jure, stylo.
Nobilis gratus Solii Zoliensis et una
Scribendi acceptus civibus arte fuit.
Casibus humanis obnoxius hinc quoque morti
Deditus ut moritur, sic tumulatur humi.
Si quis adhuc forsan desiderat amplius in me
Si vivum multis ipse carere sciat
Te precor o Clemens mihi clementissime Christe
Sis misero miserans et miserere mei,
Sanguine parce tuo precioso gaudia Coeli
Absque meo merito Regnaque celsa fave!»
Atque peridoctus carmine, jure, stylo.
Nobilis gratus Solii Zoliensis et una
Scribendi acceptus civibus arte fuit.
Casibus humanis obnoxius hinc quoque morti
Deditus ut moritur, sic tumulatur humi.
Si quis adhuc forsan desiderat amplius in me
Si vivum multis ipse carere sciat
Te precor o Clemens mihi clementissime Christe
Sis misero miserans et miserere mei,
Sanguine parce tuo precioso gaudia Coeli
Absque meo merito Regnaque celsa fave!»
3Betegségéből azonban felgyógyult s az 1626 ápril. 30-iki közgyűlésen a zólyomi és breznóbányai városi tisztségének megtartása mellett a vármegye notáriusává választatott.* Ugyanekkor az a megtiszteltetés is érte, hogy a nádor s egyúttal főispán, valamint a zólyomi vár és uradalom birtokosa, udvari jegyzőjévé is kinevezte. Mint vármegyei notáriusnak eleinte évi 60, majd néhány év mulva az alispánéval egyenlően évi 100 frt volt a fizetése.
Várm. prot. No. 7: 93. – Tévesen szerepel tehát a Turul 1886. évf. 129. lapján már 1620-ban mint a vármegye notáriusa. Ekkor még csak Breznóbánya és Zólyom városok notáriusa volt.
Ettől kezdve az ő jellegzetes, éktelenül rossz, sokszor szinte olvashatatlan írása tölti be a vármegyei jegyzőkönyveknek lapjait. Drága lévén a papír, a jegyzőkönyvek üresen maradt lapjait, még a féloldalakat is felhasználta magánfeljegyzéseire. Mindent teleírt zamatos, remek és tömör magyarságú istenes énekeivel, bibliafordításaival, idézeteivel és latin költeményeivel. Számos, főleg az Esterházyakhoz írt ódáját őrzik ezek a jegyzőkönyvek.* Nem volt az az öröm- vagy gyászünnepély, amelyet, amint tudomást szerzett róluk, azonnal meg ne énekelt volna. Ha egy nevezetes, szereplő férfi, vagy valamely tekintélyes családnak sarja elhúnyt, máris jelentkezett részvétiratával; beküldte emlékversét vagy az illető sírfeliratának tervezetét. Így küldte meg Gömör vármegyének Traybl Konrád murányi kapitány sírfeliratát* és énekelte meg a törökök által agyonkaszabolt Mossovszky Mátyás gyászos halálát.* Mondanunk sem kell, hogy ezekért az udvarlásaiért és készségeért illő díjazást kapott, amit mint családos ember annál is inkább elfogadott, mert bizony a vármegye pontatlanul fizetett és salariumot sokszor csak sürgető kérésre kapott.*
Ilyen az Esterházy Pál, főkapitány, fiának, Miklósnak születése alkalmával írt üdvözlő és dicsőítő költeménye. (Várm. lt.: B. fasc. II. 59.)
Várm. lt.: «Werthlose Gegenst.» No. 27.
Várm. protoc. No. 3: 863.
Várm. lt.: Miscellanea, XXIV. fasc. I. 47.
A vármegyei szereplésnek elengedhetetlen feltétele lévén, hogy az illető nemes ember legyen, Dubéczy is érezte, hogy – már saját érdekében is – nemesség adományozásáért kell folyamodnia. 1628-ban tehát benyujtotta felségfolyamodványát,* amelyet a vármegye meleg pártolásán kívül maga a nádor is támogatott. A kérelem meghallgatásra talált s II. Ferdinánd király Bécsben, 1628 nov. 4-én kelt adománylevelével Dubéczy Györgyöt s általa fivéreit, Simont és György-Jánost, valamint gyermekeit eddigi polgári állapotukból a magyar nemesek sorába emelte. A címeres nemeslevél – amely egyébként könyvalakban állíttatott ki – kiemeli, hogy az adományos művelt, tanult ember, aki a nádor és egyúttal zólyomi főispán udvarának és több szabad kir. város notáriusa, az udvari kamara tisztje* és néhány év óta Zólyom vármegye notáriusa. A nemeslevél a közgyűlésen – érthetetlen okból csak az adományozást követő ötödik évben, 1633 jan. 20-án hirdettetett ki.* Az adományozott címer: Kék mezőben zöld babérfűzéren álló természetes színű papagáj fölemelt jobbjában fehér és vörös rózsát tart; felette hatágú arany csillag. A jobbra fordult koronás nyílt lovagsisak dísze a pajzsbeli papagáj, két pálmaág között. A takarók színe jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst.
Várm. lt.: Public. Polit. fasc. IX. 6.
Erre vonatkozólag a vármegye jegyzőkönyveiben nem található adat.
Várm. prot. No. 9: 331.
1630-ban nagy csapás érte Dubéczyt. Leégett – az akkori idők szokása szerint még javarészt fából épült – zólyomi háza. Népszerűségét és az iránta érzett megbecsülést mutatja, hogy bár a tűz az ő házában ütött ki először* s átterjedt a többi házra is, – a kárvallottak tehát őt okolták – alig jelentette be a vármegyének kárát, gróf Esterházy Pállal az élén az egész vármegye birtokossága, a véglesi Pogrányi-, a zólyomlipcsei Listius-uradalmak, az Osztroluczky, Beniczky, Zolnay, Horváth, Messko, Gyürky, Domaniky, Bakalár, Rákóczy, Hudoba, Castor stb. családok azonnal segítségére siettek s adományaikból felépítették a házát.* Más alkalommal pedig, mikor egy nagy vihar letépte a háza tetejét, a zólyomi uradalom provizorától kapta a tetőzethez szükséges fát és zsindelyt.*
Orsz. Levéltár: Garamszentbenedeki konv. elench. fasc. 107. No. 16.
Várm. lt. B. fasc. II: 227.
U. o. «Werthl. Gegenst.» c. fasc.
Dubéczy György Zólyom vármegye küzdelmes életének egyik legnehezebb korszakában viselte tisztségét. A vármegyének állandóan résen 4kellett lennie a bécsi udvar türelmetlen politikájával szemben; de ugyanakkor a török veszedelem is végpusztulással fenyegette. Soha annyi török martalóc nem tört a vármegyére, pusztította, égette a falvakat, hurcolta rabságba a szegény népet. A nádor felszólítására 1632-ben fegyverbe is szállt a vármegye nemessége s a felkelt 92 főnyi lovascsapatban Asgúthy István alispán mellett ott volt Dubéczy is.* A vallási és politikai egyenetlenkedés teljesen feldúlta a belső életet s a harminc éves háború eseményei és izgalmai sem kímélték a vármegyét. Német, magyar hadak vonultak át rajta s mérhetetlen kárt és szenvedést okoztak a szerencsétlen jobbágyságnak s a kisebb birtokú nemességnek. Hontalan, földönfutó, kóbor népség dúlt, rabolt, fosztogatott. Bethlen Gábor, majd Rákóczi György mozgalma is állandó nyugtalanságot s bizonytalanságot okozott s különös felelősséget rótt a vezető tisztviselőkre. Szünet nélkül úton, sokszor heteken, hónapokon át távol kellett lenniök otthonuktól, állandó életveszedelmek között a közbiztonság teljes hiánya miatt. Hol az udvarnál, hol a nádornál vagy főispánnál, hol valamelyik vezénylő tábornoknál vagy az udvari kamaránál kellett kilincselniök. Egyik helyen alázatosnak kellett lenniök, amott meg agyafúrtnak. Az effajta küldetésekhez keresve sem találhattak alkalmasabb férfit, mint Dubéczy Györgyöt, aki ilyenkor volt igazi elemében. Ha csak a közgyűlési jegyzőkönyvek hiányos feljegyzéseit vizsgáljuk is, látjuk, hányszor fordult feléje a vármegye bizalma. A városoknak állandó országgyűlési követe volt. Ott látjuk őt az 1634–35. évi soproni* és az 1637–38. évi pozsonyi országgyűlésen.* A vármegye jegyzőkönyve* ma is őrzi klasszikus tömörségű latin beszédjének fogalmazványát, amelyet 1637 dec. 22-én a király előtt a török veszedelemtől rettegő Breznóbánya városnak falakkal leendő megerősítése érdekében elmondott. Ugyancsak a városok követe volt az 1642.* és 1646.* évi pozsonyi országgyűléseken. Ő képviselte követi minőségben a vármegyét a III. Ferdinánd király által a végvárak megerősítése és a török elleni hathatósabb védekezés tárgyában Nagyszombatba egybehívott tárgyaláson.* De ezen kívül is számos bizalmas és fontos megbizatással járt követi megbízólevéllel a nádornál is; így 1638-,* 1642-,* 1643-,* és 1644-ben.*
Várm. prot. No. 11: 38.
U. o. No. 9: 80., 81.
Várm. ltár.: B. fasc. I.
Várm. prot. No. 9: 81., 93.
U. o. No. 13: 69., 93., 97.; No. 14: 217., 393.
U. o. No. 5: 879.; No. 12: 132., 191.
U. o. No. 13: 205., 207.
U. o. No. 11: 549.
U. o. No. 3: 509.; No. 13: 69.; No. 14: 396.
U. o. No. 14: 443.
U. o. No. 12: 35.
A legkényesebb és a vármegyére nézve legfontosabb követi megbizatását 1644-ben, I. Rákóczi György felkelése idején kellett vállalnia. A vármegye helyzete ekkor nagyon bizonytalan volt. III. Ferdinánd hűséget követelt ugyan, de a vármegyét megvédeni nem tudta. A nemesség Rákóczihoz húzott, bár főispánjától, Esterházy Miklós nádortól sem akarta régi, hűséges vonzalmát megtagadni. Ezt Dubéczy György őszintén ki is fejtette a nádor előtt. Közben azonban Bornemissza Pál, Rákóczi főkapitánya 4000 emberével a gömöri hegyeken át veszedelmesen közeledett s a vármegye még mindig nem tudott dönteni. Hogy időt nyerjen, egyelőre a főkapitány udvarlására követeket küldött Breznóbányára, ahová az márc. 30-án érkezett meg. Ugyanekkor a vármegye a nádortól is tanácsot kért, mitévő legyen.* A nádor ellenállásra szólította fel a vármegyét; de már elkésett, mert márc. 31-én már Zólyom falai alatt állott az erdélyi had.* A vármegye joggal kétszínűnek nevezhető eljárását most már csak egy nagyon eszes, fortélyos és tekintélyes ember tisztázhatta. Erre pedig csak egy ember látszott alkalmasnak: az ekkor már országos hírű notárius: Dubéczy György. Április 1-én Bornemissza menlevelével útra is kelt Zolnay Péter társaságában a fejedelemhez,* akit sikerült kiengesztelni s a vármegye iránt jóindulatra hangolni. A fejedelem elfogadta a behódolást s oltalmat igért.*
Várm. ltár.: Miscell. XXIV. fasc. I. 68.
Esterházy Pál újvári kapitány levelei a nádorhoz. Tört. Tár, 1907. 568–613.
Várm. prot. No. 12: 40. – B. fasc. II. 32.
U. o. 33. – A turóci conv. Index protoc. B. 2. No. 32.
A vármegye így elkerülte a veszedelmet s a fejedelem védelme alatt a vagyon és élet biztonságát élvezhette. De egyes személyeket s első sorban 5magát Asgúthy István alispánt, királyhűséggel vádolták s üldözni kezdték őket. Csáky László véglesi uradalma is Rákóczihoz pártolván,* az itteni tiszttartó, Jenei Péter, embereivel megrohanta Asgúthy ocsovai, cserényi, csécsényi, horháti és zolnai jószágait, azokat feldúlta és a barmokat elhajtotta. Az elkeseredett alispán elégtételért és segítségért a nádorhoz sietett. Ellenfelei ezt nyílt hűtlenségnek s a fejedelem iránti szószegésnek minősítették. Az úton elfogták és Patakra hurcolták, ahol bántalmazások között bebörtönözték. Rabságából csak 2000 tallér váltságdíj ellenében szabadulhatott ki.* Asgúthyt, aki egy emberöltőn át szolgálta hűséggel és önzetlenül vármegyéjét, mélységesen elkeserítette ez a méltatlan bánásmód. Ehhez járult még, hogy éppen Csáky László lett a vármegye új főispánja, akinek emberei a jószágait hatalmasul elfoglalták és kifosztották. Lemondott tehát az alispáni tisztségről.* Általános óhajra és rábeszélésre a lemondását visszavonta ugyan s az erdélyi fejedelemmel kötött egyezség végrehajtására kiküldött bizottság elragadott javaiba is visszahelyezte,* de az őt ért sérelem feletti bánkódás s az elszenvedett nehéz rabság felőrölte erejét és 1647 dec. 2-án meghalt. Dubéczy, aki néhány évvel előbb Zólyomból Breznóbányára ment lakni,* itt értesült Szalatnay Gáspár adórovó dec. 3-iki leveléből jóakarója, tisztviselőtársa s legjobb barátja haláláról.*
Várm. ltár. Miscell. XXIV. fasc. I: 71.
U. o. B. fasc. XI: 40.
Várm. prot. No. 3: 693.; No. 5: 831., 832., 847., 848.; No. 15: 87., 91., 99.
U. o. No. 12: 146., 181.
U. o. No. 12: 97., 141.
U. o. No. 3: 725.; No. 5: 851.
De a keserű poharat ő sem kerülhette el. Asgúthynak király- és nádorhűsége miatt kellett szenvednie; Dubéczynak viszont azért, mert ellenfelei, a bécsi udvar köréből, nem feledték el, hogy a vármegye behódolását ő vitte el az erdélyi fejedelemnek. Az udvari kamara egyik főhivatalnoka, Lobkoviczi Poppel Udalrik azzal vádolta meg Dubéczyt, hogy Breznóbánya város királyi taksáját csak részben fizette be a kamara pénztárába. A hátrálékos részt tehát Dubéczyn akarta behajtani, s minthogy ez erélyesen visszautasította a követelést, a kamara nyomására a város Dubéczyt 1648-ban őrizetbe vette. Az önérzetében mélyen sértett idős férfit nagyon elkeserítette, hogy éppen attól a várostól kell e megaláztatást elviselnie, amelynek érdekében – hogy t. i. falakkal vétessék körül és megerősíttessék – egy évtizedet meghaladó időn át annyit fáradozott országgyűléseken, a király előtt és számos külön felterjesztéssel.* Nem is felelt a vádra és a hozzá intézett kérdésekre; csak szidalmazta ellenfeleit és erélyesen követelte szabadlábra helyezését.* Csakhamar kiszabadult. Maga Wesselényi Ferenc nádor sietett védelmére ítélte el Breznóbánya város hatalmaskodását.* Utóbb, 1650-ben III. Ferdinánd király leirata is elégtételt szolgáltatott neki meghurcoltatásáért.*
Várm. lt.: B. fasc. II. 64. – Protoc. No. 3: 847.
Orsz. Levélt.: Kincst. lt., Litterae ad Cameram. Series I. fasc. 49.
Várm. prot. No. 3.: 717., 865.
Várm. lt.: A. Theca, IV. fasc. 29: 6.
Dubéczy csorbítatlan tekintéllyel viselte tovább tisztségét. Már a következő, 1649. évben Gyürki Gáspár alispánnal együtt mint a vármegye követe részt vesz a pozsonyi országgyűlésen.* Breznóbánya várossal is elsímultak ellentétei és 1650-ben maga Dubéczy fogalmazta meg a város felségfolyamodványát, amelyben a király védelmét s szabadságának újból való megerősítését kérte, amit a király 1651 febr. 11-iki oklevelével teljesített is.*
Várm. prot. No. 5: 449.
Orsz. Levt.: Kir. Könyvek, X. 554.
A megöregedett Dubéczy azonban már csendes ember lett. Megszűnt minden iránt érdeklődni és mindenkivel levelezgetni. Többé sehol sem szerepelt. Egyedül a közgyűlésekre járt el, miként a jegyzőkönyvekből látható s írta az üresen maradt lapokra buzgó magyar istenes énekeit s fohászait. Régi vágyát, hogy t. i. otthonát, Breznóbányát falakkal megerősítve lássa, nem érhette már meg. Meghalt 28 évi vármegyei s 40 évi városi szolgálata után 1652 augusztus havában.*
Várm. prot. No. 16: 8.
Dubéczy Györgynek négy gyermekét ismerjük: Ferencet, Györgyöt, Juditot és Zsuzsannát.
Ferenc, atyja nyomdokain indulva, tanult, művelt ifjúvá fejlődött. Már 1648-ban a vármegye hites ülnökévé választották.* 1650-ben bizalmas 6megbízatásban a vármegye követe a nádornál;* 1651–1653. években főszolgabíró; 1654–1657-ben hites ülnök, majd ismét főszolgabíró;* közben a vármegye főispánja, Csáky László véglesi uradalmának jószágigazgatója is volt.* Meghalt fiatalon 1657 december havában.*
U. o. No. 15: 100.
U. o. 521.
U. o. No. 16: 315.
U o. 131., 133.
U. o. 322.
György, az ifjabbik fiú, katonai pályára lépett. Fékezhetetlen és kalandos természete sok gondot és keserűséget okozott atyjának. Meggondolatlansága többször bajba keverte s ilyenkor mindig atyja népszerűségének és összeköttetéseinek köszönhette a szabadulást. Ilyen kellemetlen ügye volt 1643-ban a királyi táborban is. Az öreg Dubéczy kénytelen volt írni Szeleczky Dánielnek Pozsonyba és Trniey György galgóci notáriusnak, hogy szabadítsák ki a fiát.* Más alkalommal Wesselényi Ferenc nádornál kellett fia duhajkodásait és léhaságát kimagyaráznia.* 1648-ban az ifj. Dubéczy György visszatért szülővármegyéjébe s itt telepedett le. A közéletben azonban soha sem szerepelt. 1664-ben a török ellen felkelt nemesek között találjuk.* További sorsáról nincs adatunk. Vele férfiágon kihalt a család.
U. o. No. 13: 25–28.
Várm. lt.: Werthlose Gegenst. No. 27.
Várm. prot. 1664: 253.
Dubéczy Judit először Bezegh Mátéhoz ment nőül.* 1639-ben volt az esküvő, amely alkalommal a vármegye, notáriusa iránt való megbecsülésből, a lakodalmi ünnep költségeire egy aranyat és hat tallért (13 frt 53 kr) szavazott meg.* Második férje (1654) Rudnay János volt.*
Várm. lt.: A. Theca, IV. fasc. 18: 1.
U. o.: Werthlose Gegenst.
Várm. prot. No. 16: 186.
Dubéczy Zsuzsánna Szent-Ivány Dániel neje lett.*
Várm. lt.: B. fasc. II. 241.
Adataink vannak egy Dubéczy Rachelről is, aki 1670. körül mint idősebb Szeleczky János neje említtetik.* Lehetséges, hogy ő is az öreg Dubéczy György leánya volt.
Várm. prot. 1667–1678: 127.
A XVIII. század elején szerepel még egy Dubéczy Mária is, aki Winkler Vilmosnak, II. Rákóczi Ferenc egyik főtisztjének volt a felesége. Férjével együtt, aki 1685-ben került Zólyom vármegyébe és hirdettette ki nemességét, Korponán házat, majd Ocsován s utóbb a hontvármegyei Tésán (1712) birtokot is szerzett.* E Mária minden valószínűség szerint az ifjabbik György leánya volt.
Orsz. Lev. Garamszentben. conv. elench. prot. X: 190., 193. – Post advoc. 59–14. – Zólyom vm. elench. Protest. 144.
Dubéczy Juditnak első férje révén az atyjának 1628-ban adományozott címeres nemeslevél a Hajniki Bezegh családhoz került s ennek a családnak a levéltárában találták meg 1798-ban. Minthogy pedig egy előző, még 1765 május 20. kelt királyi rendelet* úgy intézkedett, hogy annak megakadályozására, nehogy magvaszakadás esetén valamely nemes család címeres-nemeslevelével egy esetleg hasonnevű nem nemes család, vagy az illető nemes családnak meg nem nemesített ága, rokonsága vissza ne éljen, a vármegye a tiszti ügyész útján az ilyen magvaszakadt család nemes levelét vonja be és rájegyezvén az utolsó sarj halálesetét, a levéltárában helyezze el, – a Dubéczy-család nemeslevelét is beszolgáltatták Zólyom vármegye levéltárába, Besztercebányára,* ahol máig is őriztetik.
U. o. Helytartótan. oszt. Ideal. Miscell. 1765, No. 8.
Várm. prot. 1798: 75.
E nemeslevél és a vármegye levéltárában őrzött számos fogalmazvány, a jegyzőkönyvek lapjain olvasható, gyönyörű magyarsággal írt istenes énekek, bibliafordítások és latin distychonok őrzik ma egyedül annak a férfinak emlékét, akit, ha más korban és szerencsésebb körülmények között élhetett volna, ma vagy mint nagy államférfit, vagy tudóst, vagy költőt tisztelhetnénk. A küzdelmekkel terhes XVII. században azonban csak egy szegény, gondokkal küzdő notárius életét élhette.
FŐGLEIN ANTAL.
