A zürichi, VIII. nemzetközi történelmi kongresszus.
A zürichi, VIII. nemzetközi történelmi kongresszus.
A f. év aug. 28-a és szept. 3-a közt Zürichben tartott VIII. nemzetközi történelmi kongresszus tanulságosan igazolta a történettudomány iránt még a válságos időkben is megnyilatkozó érdeklődést. Ámbár előzőleg a politikailag zavaros világhelyzet következtében egy ideig még az is kétséges volt, hogy egyáltalában meg lehet-e tartani a kongresszust, a világ minden részéből összesereglett résztvevők száma mégis várakozáson felül nagy lett. Talán magának a helynek: a semleges államban fekvő, kies és barátságos Zürichnek is szerepe volt abban, hogy az öt világrészből, 48 államból a közzétett jegyzék szerint a kisérőkkel együtt 1200-nál több személy jelentkezett a kongresszusra. A jelentkezők egy része elmaradt ugyan, de a megjelentek száma mégis 1000 körül volt, a hirdetett előadásoké pedig csaknem 300, ámbár ezek közül is több elmaradt.
Legnagyobb számban jelentkeztek (a kb. 200 svájci jelentkezőt nem számítva) a németek: 181-en, s utánuk következtek a franciák, 110-en. A 37 magyar jelentkező közül a magyar kormánynak és a tudományos intézményeknek jóvoltából 32-en vettek részt, s közülük 16-an tartottak előadást.
A kongresszus lefolyása, némi kisebb, rendezési zökkenőket leszámítva, nagyon hatásos és sikerült volt. A vendéglátó Zürich város és annak különféle tudományos és társadalmi testületei is igyekeztek a kongresszus résztvevői számára kellemessé és emlékezetessé tenni az ott tartózkodást. Csak az időjárás volt éppen a kongresszusi hét alatt kellemetlen és zavaró.
A kongresszusi előadások a zürichi műegyetem épületében folytak, a történettudomány különféle ágai szerint 15 szakosztályba (sectióba) osztva.
A társulatunk által művelt tudományágak (az ú. n. «történelmi segédtudományok») a 3-ik szakosztályba voltak sorozva. Azonban – eltérően a legutóbbi, varsói kongresszuson követett helyes beosztástól – a heraldikát most nem ebbe, hanem az egyebek mellett a művészettörténetet is magában foglaló XII. szakosztályba sorozták. Igaz, hogy heraldikai tárgyú előadás csupán egy volt hirdetve: P. Ganznak, a svájci Herald. Társulat elnökének «A régi Zürich heraldikai emlékei» című felolvasása. Ennek azonban mindenesetre a III. szakosztályban lett volna helye.
A III. szakosztály négy ülést tartott. Az első ülésen H. Hirsch bécsi egyetemi tanár olvasta fel «Az oklevélkutatás módszerei és problémái» c. németnyelvű előadását. Az oklevéltannak Sickel óta követett útjait és fejlődését vázolta s azt emelte ki, hogy a XI. és következő századokra irányuló oklevéltani kutatásoknak főképpen a filológiával kell kapcsolódniok, és a korábbi századokra alkalmazott, Sickel-féle módszereket (írás- és stílusösszehasonlítás) a filológiai kutatás eredményeivel kell kiegészíteni. Hangsúlyozta azt is, hogy az oklevéltan nem szerepelhet többé csupán mint a történettudomány előkészítő segédtudománya, hanem éppúgy, mint a történelem többi résztudományai, olyan alapul szolgálhat, amelyről a legmagasabb problémákig vezet az út, melyeket a történetkutatás és feldolgozás egyáltalában ismer.
A második ülésben három előadás volt. Az elsőt Šebánek brünni egyetemi tanár tartotta, azt a módszert ismertetve, amellyel Bočeknek, a «Codex diplomaticus et epistolaris Moraviae» kiadójának († 1847) hagyatékát vizsgálva, ennek alapján Boček számos hamisítását leplezte le.
A második előadást ebben az ülésben e sorok írója tartotta «Az oklevélkutatás jelenlegi állása Magyarországon» címen (német nyelven), vázolva az oklevéltan terén hazánkban az utóbbi időkben végzett tanulmányokat és az elért eredményeket. Rámutatott mint tanulságra arra, hogy az általános oklevéltan nem állapodhatik meg – amint eddig történt – a pápai s a német és francia okleveles gyakorlat vizsgálatánál, hanem a kisebb népek középkori okleveles viszonyait is figyelembe kell vennie. Ezeknél sok olyan kérdésre kaphatunk választ, melyekre az eddigi általános diplomatikai kutatásoktól, amelyek csak a legnagyobb gyakorlatú kancelláriákra terjedtek ki, nem lehet teljes felvilágosítást kapni. Az előadáshoz, annak fejtegetéseit teljesen magáévá téve, Brandi ny. göttingeni egyetemi tanár, az Archiv für Urkundenforschung szerkesztője szólt hozzá, különösen a XII. században az oklevélnyerők által benyujtott s a királyi notarius által átjavított fogalmazványok iránt érdeklődve, amelyeket az előadás érintett.
Harmadiknak Maleczynski, lembergi magántanár, a lengyel okleveles gyakorlat szorgalmas 87kutatója tartott szintén németnyelvű előadást «Nyugati hatások a lengyel oklevelekre a XII–XIV. században» címen. Főleg a pápai, a francia és a német császári oklevelek hatását igyekezett meg világítani.
Ezeken az előadásokon kívül még az osztálynak negyedik ülésében voltak oklevéltani tárgyú előadások. Az egyik Dölgernek, a bizánci oklevelek ismertnevű kutatójának előadása volt «A bizánciak császári oklevelei mint politikai nézeteik kifejezői» (német nyelven), a másik előadásban pedig W. Peitz professor (Róma) a pápai kancellária híres formulariumával, a Liber diurnusszal foglalkozott, erre vonatkozó korábbi tanulmányait egészítve ki újabb megállapításokkal. Ugyanebben az ülésben O. Liiv, a tartui központi levéltár igazgatója az egyetemes és a nemzeti történet forrásainak közzétételével, a kiadás alapelveivel foglalkozott, Buck pedig, a washingtoni nemzeti levéltár igazgatója, angolnyelvű előadásában az Egyesült Államok levéltárainak kezelését ismertette.
Ez az utóbbi előadás már a levéltári tárgyú előadásokhoz vezetett át, amelyek egészen betöltötték a jelen sorok írójának elnöklete alatt tartott, harmadik ülést. Ezen az ülésen első volt Bittnernek, a bécsi állami levéltár főigazgatójának előadása, amelyben a vezetése alatt álló levéltárnak a provenientia elve szerint való átrendezését és az ennek alapján kiadott, nagy inventariumot ismertette. Az előadás kapcsán Bittnert többen üdvözölték a végzett nagy munka iránt való elismeréssel és mondtak neki köszönetet a külföldi kutatók nevében a bécsi állami levéltárban való kutatások közben tapasztalt előzékenységéért. Magyar részről Jánossy Dénes levéltári osztályigazgató, valamint e sorok írója is meleg szavakkal csatlakoztak az üdvözléshez.
A további előadások ezen az ülésen a következők voltak. Karvasinska k. a. (Varsóból) francianyelvű előadásában arról beszélt, hogy a levéltárak átadása hogyan szerepelt a keleteurópai béketárgyalásokban. Majd Siemienski varsói levéltári főigazgató (ugyancsak francia nyelven) a provenientia elvét tárgyalta, Scott Thomson asszony pedig (angolul) az angol családi levéltárak ügyéről adott áttekintést. Az utolsó előadást ebben az ülésben J. Prokeš prágai egyetemi tanár tartotta (német nyelven), s ebben a készülő cseh levéltári törvényt ismertette. Az előadás hosszabb vitát keltett, mert a cseh törvényvázlat egyes alapelvei, így az összes levéltárak kötelező beszolgáltatásának elrendelése, ellenző bírálattal találkoztak a kongresszus résztvevői részéről.
P. Ganz már említett előadását közbejött körülmények miatt nem tarthatta, meg s így azt nem hallhattam. Ellenben módomban volt Zürichben lépten-nyomon bizonyítékait találni a svájci heraldikai emlékek gazdagságának. Társulatok és testületek tagjaik címereit táblákon gyüjtik össze, épületek s egyéb monumentális emlékek sok-sok címert őriznek; különösen pedig a zürichi országos múzeumban (Landesmuseum) látni a XIV–XV. századból származó ablakfestményeken, egyházi és háztartási tárgyakon, fegyvereken stb. a szebbnél-szebb címerek kimeríthetetlen tömegét. Ezt látva, könnyen megértheti az ember, hogy a multnak gazdag emlékei között s azoktól folytonos tápot kapva hogyan virágzott fel s miért virágozhatik úgy most is a svájci heraldika.
Egészben a látottak és hallottak s a legtávolabbi nemzeteket képviselő történetkutatókkal való érintkezésből nyert ösztönző benyomások bőségesen igazolták a kongresszus hasznosságát és megtartásának még az ilyen nehéz időkben is szükségét.
Szentpétery Imre.
*
A Magyar Heraldikai és Genealogiai Társaság november 10-én tartotta 1938. évi őszi és december 16-án a múlt évben utolsó igazgató-választmányi ülését.
Annak a határtalan örömnek és lelkesedésnek a hatása alatt, melyet a Felvidék egy részének az anyaországhoz való visszacsatolása minden magyar ember lelkében keltett, Szentpétery Imre elnök az őszi ig. vál. ülést a következő beszéddel és egyben indítvánnyal nyitotta meg:
Mélyen tisztelt Igazgató Választmány!
Az alapszabályaink által előírt őszi választmányi ülésünk megtartását a mindannyiunk lelkét aggódó izgalomban tartó események folytán mindeddig halasztanunk kellett. Célszerűnek látszott a társulatunk ügyeivel való foglalkozás fonalát majd jobb és nyugodtabb időkben felvenni, amikor a haza ügyeiért való gond és aggódás már nem tol félre minden egyéb iránt való érdeklődést. És a Gondviselés, íme, megérnünk engedte, hogy két évtizedes keserűség után a magyar nemzet örömre derülhetett. Éppen ma fejeződik be az a gyönyörű, mindannyiunk szívét megdobogtató aktus, amely a hazánk testéből húsz év előtt elrabolt részekből a legfájdalmasabb érzéssel nélkülözött darabot adta vissza: felvidéki magyar véreinket s az általuk lakott felvidéki területet. A gyönyörű Felvidéket, a színmagyar Csallóközt, Komáromot, a palóc területeket: Losoncot, Rimaszombatot, továbbá Ungvárt, Munkácsot és az éppen ma visszatért Kassát, Rákóczi 88városát, ahová holnap ünnepélyesen vonul be Magyarország kormányzója.
Legelsőbben talán azoknak szíve telik meg csordultig örömmel, akik maguk is felvidékiek, akik a Felvidékben szűkebb hazájukat látják; szerencsésnek vallom magamat azért, hogy magam is ezek közé tartozom. De felvidéki legyen bár vagy nem, nincs magyar ember, akinek szívét ne töltené el határtalan örömmel ez a nagyszerű és nagyjelentőségű esemény, amely a hazának testén ejtett fájdalmas sebek gyógyulásának megindulását jelenti.
A M. Heraldikai és Genealogiai Társaság mint a magyar múlt emlékeinek kutatója és őrizője, s a nemzeti gondolat hű ápolója szívvel-lélekkel osztozik a nemzet örömében és az összezsugorító bilincsekből meginduló kiszabadulás perceiben bizakodva tekint a derengő szebb jövő felé.
De mélységes hálával is gondol társulatunk a magyar nemzet bölcs és kitűnő vezetőire, valamint a baráti hatalmak államférfiaira, akik, a felszabadulásnak ezt a nagyszerű mozzanatát előkészítették és megvalósították. Legelső sorban pedig mélységes tisztelettel övezett bölcs államfőnkre, vitéz Nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Ő Főméltóságára gondolunk igaz hálával, aki ezt a megkínzott nemzetet húsz esztendővel ezelőtt elesettségéből talpra állította a megsemmisülés szélén, s aki most hajlott korát meghazudtoló fáradni nem tudással, de egyszersmind bölcs óvatossággal is lehetővé tette, hogy ezt a mostani örömet, ezeket a mostani örömnapokat a magyar nemzet megérhette.
Indítványozom, hogy Társulatunk a mai igazg. választmányi ülés jegyőkönyvében fejezze ki a Felvidék magyar területeinek visszacsatolása fölött érzett igaz örömét és a Kormányzó úr Ő Főméltósága iránt, valamint a visszacsatolás megvalósításában közreműködött kormányférfiak iránt érzett mély háláját.
Az elnöki indítványt a választmány egyhangúlag és lelkesedéssel tette magáévá.
Ezután az ülés napirendje előtt Domanovszky Sándor ig. vál. tag a választmány nevében közvetlen, meleg szavakkal üdvözölte az elnököt abból az alkalomból, hogy kevéssel előbb töltötte be életének 60-ik esztendejét; a választmány nevében tolmácsolt üdvözlés kapcsán utalt azokra a baráti szálakra is, amelyek őt az elnökhöz ifjú kora óta fűzik. Az elnök meghatottan köszönte meg a kedves és őt váratlanul ért üdvözlést és hangsúlyozta, hogy erőit a jövőben is legteljesebb mértékben kívánja a társaság érdekeinek szolgálatába állítani.
Ugyancsak a novemberi ülés napirendje során tájékoztatta az elnök a választmányt a Zürichben tartott 1938. évi, VIII. nemzetközi kongresszusról. Az erről szóló előadása szövegét e rovatunk élén közöljük.
Mindkét ülés napirendjén a folyó ügyeken kívül főleg a Turul 1893–1936., összesen negyven évfolyamához készülő Név- és Tárgymutató további munkálatainak a megtárgyalása szerepelt. A jelzett évfolyamok anyagának ily irányú kicédulázása már elkészült s ezek rendszerezése és sajtó alá rendezése is folyamatban van. Ezzel a munkával a választmány Fekete Nagy Antal ig. vál. tagot bízta meg. Remélhető, hogy a választmánynak a legközelebbi ülések egyikén, amikor a mutató terjedelméről és nyomdai költségeiről hozzávetőlegesen már tájékoztatást kaphat, módjában lesz annak árát megállapítani és az előfizetési felhívások kibocsátása iránt intézkedni.
A Turul szerkesztőjének megbízatása az 1938. év végével lejárván, a választmány az őszi ülésen további hat évre egyhangúlag újból Czobor Alfréd eddigi szerkesztőt és a társaság titkárát választotta meg a folyóirat szerkesztőjévé.
Kegyelettel hódolt a választmány a közelmultban elhúnyt két tagja, gróf Andrássy Géza és dr. Závodszky Levente emlékének. Utóbbi a társaságunk körébe tartozó tudományágaknak is kiváló művelője volt s csak néhány esztendeje, hogy a Turulban megjelent egy nagyobb tanulmánya a Grassalkovichokról.
A titkár.
