A nemességszerző Kalmárffy Ignác.
A nemességszerző Kalmárffy Ignác.
Tóth László hasonló című cikkében (Turul, 1940. évf. 88. l.) több tárgyi tévedés fordul elő, amit annál is érdemesebb kiigazítani, mert a szerző genealogiai és egyébirányú adataiból további, egyébként helyes, következtetéseket is levon. A szerző Takáts Sándornak egy tanulmányára hivatkozik* és ennek alapján azt állítja, hogy a Krammerlauff-Kalmárffy-család zsidó származású. Takáts Sándor a bécsi belügyminisztériumi levéltárban őrzött udvari rendőri hivatal (Polizeihofstelle) íratai alapján írta meg dolgozatát. Tudni kell azonban, hogy az udvari rendőri hivatal az egész monarchiában rendszeresen tartott rendőrkémek különböző helyekről beérkezett jelentéseit összegezte és ezért adatait igen szigorú kritikával kell fogadnunk; közülök hiteleseknek csak azokat tekinthetjük, amelyeket más bizonyítékok is megerősítenek. A rendőrkémek, különösen, ha rosszat jelenthettek, nem igen kutattak a valóság után s ezért jelentéseikben hemzseg a sok valótlanság. Takáts Sándor cikkéből mindössze az derül ki, hogy egy rendőrkém szerint Kalmárffy Ignác apját és nagyapját a budai jezsuiták térítették és keresztelték volna meg.
Takáts Sándor: Egy budai bíróról. A bécsi magy. tört. Intézet Évkönyve, II. évf. Bpest, 1932. 259, s köv. 11.
A rendőri jelentés adatait azonban nem nehéz ellenőrizni. Mindenekelőtt tudni kell, hogy a XVII. század első felében ugyan nem éppen ritka, de feltűnő dolog volt, ha egy zsidó a keresztény vallásra tért. Ha Pesten, vagy Budán zsidót megkereszteltek, erről még a bécsi hírlap, a Wienerisches Diarium is beszámolt. Így az 1735–1746 közötti időből öt ilyen zsidókeresztelésről adott hírt.* Ha tehát Kalmárffy nagyapja kikeresztelkedett volna, erről az egész város tudott volna; márpedig ennek nyomát sehol sem lehet találni. A Krammerlauff-család ugyanis nevezetes szerepet játszott a budai magisztrátusban és három emberöltőn át annyi hivatalnokot adott Buda városának, hogy szereplésével talán egyetlenegy másik budai család sem tud versenyezni. A nemességszerző Kalmárffy Ignác nagyapja, Krammerlauff Ferenc (tehát az, akit állítólag a jezsuiták kereszteltek meg), amint a budai polgárkönyvből kitűnik, 1715 január 28-án lett budai polgár. Tehát ekkor már katholikusnak kellett lennie, mert hiszen zsidót nem vettek föl polgárnak. És minthogy a budavári plébánia anyakönyveinek tanúsága szerint ugyanez év január 7-én kötött házasságot, akkor még gyermeke természetesen nem lehetett. Ezért nem állhat meg az az állítás, hogy a fiával együtt keresztelték meg. Foglalkozására nézve kocsmáros volt és egymásután nyerte el a városi tisztségeket: 1722-ben külső tanácsos, a következő évben az úgynevezett hatvanas bizottság tagja, majd törvényszéki esküdt, végül szószóló, ami akkoriban a város egyik legtiszteltebb megbízatása volt.* Aligha hihetjük, hogy ezt a tisztes polgári pályát egy kikeresztelkedett 39zsidó futotta volna be ilyen rövid idő alatt. Krammerlauff Ferenc 1739-ben kelt végrendelete a székesfővárosi levéltárban található.* Ebben kifejezi azt a végső óhaját, hogy a budai jezsuiták temessék el, de semmi olyanra még csak célzást sem tesz, hogy a keresztséget is a jezsuitáktól kapta volna.
Hanskarl Erzsébet: Budai, óbudai és pesti hírek a «Wiennerisches Diarium» első ötven évfolyamában. Fővárosi Könyvtár Évkönyve, VIII. k. Bpest, 1938. és különnyomat, 48–9. l.
A Kammerlauff-család hivatalviselésére Schmall Lajos: Adalékok Budapest székesfőváros történetéhez. Bpest, 1899. II. 271, 282, 285, 306, 310. l.
Budai végrendeletek, I. 1141.
Krammerlauff Ferencnek egy fogadott fián kívül még kilenc gyermeke volt. Legidősebb fia, János a kapucinus rendbe lépett, két másik fia pedig a budai magisztrátusban játszott szerepet. Krammerlauff Ferenc József 1753-ban lett polgár, hat év mulva a külső tanács tagja, újabb három év mulva tanácsnok. Ilyen minőségben egyik aláírója annak a panasznak, amit néhány budai polgár adott be Novák Péter kirurgus ellen állítólagos németgyűlölete miatt. Jóllehet a vádíratban nem kereshetjük a polgári nacionalizmus egyik korai megnyilatkozását, kétségtelen, hogy a német patrióta érzelmek áthatották az egész Krammerlauff-családot.* Krammerlauff Ferenc György, a másik fiú,* hatvanas, majd külső tanácsos; a harmadik fiú, Ignác 1757-ben lett budai polgár, a város életében szerepet nem játszott. Ő volt apja a nemességszerző Kalmárffy Ignácnak. Utóbbi 1782 április 29-én lépett a polgárok közé, még ugyanabban az évben törvényszéki aljegyző lett, de állásáról 1787-ben leköszönt. A következő évben már budai helyettes tanácsossá választották, 1789-ben tanácsossá, 1790-ben pedig bíróvá, 1791 március 16 óta használta a magyarosított Kalmárffy nevet. A bíróságot 1792-ben ugyan odahagyta, mert rokoni viszonyban állt a budai polgármesterrel, Laszlovszky Józseffel; 1797-ben azonban ismét bíróvá választották és ezt az állását egymásután még öt tisztújításon (1806, 1811, 1816, 1819, 1822) megtartotta és bírói székében érte utol a halál 1823-ban.*
Kósa János: Pest és Buda elmagyarosodása 1848-ig. Bpest, 1937. 58–9. l.
Ezt a nevet Schmall i. m. említi; a polgárkönyv csupán egy Kr. János Györgyről tud, aki 1744 febr. 14-én nyerte el a polgárjogot.
Schmall i. m. halálozási évét helytelenül 1825-re teszi.
Jóllehet Buda város történetében már előfordult, hogy egy polgár több ízben is bíróvá választottak, mégis ezt a magas méltóságot senki sem viselte oly hosszú ideig, mint Kalmárffy. Ez a tény önmagában is bizonyítja, amit egyébként több más tény is erősít, hogy Kalmárffy tiszteletben állott és becsült egyéniség volt polgártársai előtt. Ezért nem szabad megbízhatatlan rendőri jelentés alapján becsületében nem tiszta, megvesztegetett embernek beállítani. Hivatali működéséről a rendőri jelentésen kívül más egykorú iratokat is ismerünk, amelyek már más színben tüntetik fel alakját. Így pl. 1817-ben feljelentés ment az uralkodóhoz, hogy amikor Óbuda és Budafok között határrendezés folyt, Kalmárffy bíró nagy lakomát csapott, amelynek a költségét, 1000 forintot a városi házipénztárból fizetette ki. Az uralkodó Berzeviczy Pál helytartósági tanácsos útján kivizsgáltatta a panaszt és megállapítást nyert, hogy Kalmárffy mindenben a határrendezéskor szokásos formák szerint járt el és hogy a följelentés alaptalan.*
St. R. 1817: 8262. a bécsi állami levéltárban.
Habár előfordulhatott, hogy a XVIII. század második felétől kezdve félrevezető információk révén olyanok is szereztek nemességet, akik erre nem voltak méltók, Kalmárffyt az előadottak után és pusztán a megbízhatatlan rendőri jelentések alapján nem sorozhatjuk ezek közé.
Ha egyéni érdemeitől el is tekintünk (mert hiszen Tóth László feltevései nem állanak meg), a nemesi címre méltóvá tette őt a hivatala. 1750 után ugyanis az is szokásba jött, hogy a városi magisztrátusok vezető tagjai bizonyos állás és bizonyos szolgálati év után épp oly sikerrel folyamodhattak a nemesi privilégiumért, mint pl. a nemnemes kamarai hivatalnokok. Így pl. 1781-ben a pesti magisztrátus 13 vezetőtagja (polgármester, biró, tanácsnokok és főjegyző) közül hat volt nemes és csupán hét a polgár.* A későbbi évtizedekben ez az arány még tovább változott a nemesek javára.
Ungar. Kam. 1782, fasc, 26. no. 204 ex I. a bécsi udvari kamarai levéltárban.
Kósa János.
