A MAGYAR CÍMER HÁRMASHEGYE.
22A MAGYAR CÍMER HÁRMASHEGYE.
A Turul legutóbbi számában a kettőskereszt eredetére és a magyar címerben elfoglalt helyére világítottam rá.* Most címerünk hármashalmának, a kettőskereszt tartótalapzatának a multját szeretném vizsgálat tárgyává tenni.*
A magyar címer kettőskeresztje. Turul, 1941. 3–4. füz. 45–62. 1. (Az alábbiakban Kk.-val rövidítve idézem.) I. tanulmányomban néhány sajtóhiba maradt. A 46. 1. 2. oszl. 7. sorának mondata helyesen így kezdődik: Miuntius Félix szerint például azzal vádolták a keresztényeket...; 47. I. 30. jegyzetben helyesen: I sarcofagi....; 49. 1. 2. oszt. (3. és 10. sorban) Antoniadoi helyett Antoniades írandó; 53. 1. 1. oszl. 20. sorban XV. század XVI.-ra javítandó; 55. 1. 128. jegyz. 10. sorában intelligebam a helyes; 57. 1. 157. jegyz. 2. sor utolsó két szava; káza na...; 58. 1. 2. oszl. utolsó mondatban ószláv helyett régebbi szláv kifejezés a helyes; 59. 1. 1. oszl. 20. sor: bentük helyett: bennük.
Erről már egyszer írtam. (A magyar címer hármashalma. A bécsi gróf Klebelsberg Kunó Magyar Történetkutató Intézet Évkönyvének IV/1934. évfolyamában. (74–92. 1.) Azóta új anyag vált ismeretessé, több részletkérdés tisztázódott, s ez alkalommal a magyar hármashalomnak a cseh és a szlovák címerben való szerepére is rá tudok mutatni. Régebbi cikkem különben is nehezen hozzáférhető, s a kettőskereszt és a hármashalom amúgy is együvé tartozik. A régi jegyzeteket nem ismétlem, csak röviden utalok rájuk. (A cím rövidítése . Hh.)
Már a legrégibb címereken, pecséteken és miniatúrákon megfigyelhető a középkori művészetnek az a törekvése, hogy személyeket vagy tárgyakat nem lebegő helyzetben, hanem szilárd talajra állítottam, tehát természetesen ábrázoljanak. E törekvés megnyilvánulását láthatjuk a kor építészeti elemeiből, úgymint vonalakból, ívekből, idomokból, lépcsőkből, consolokból szerkesztett talapzatoknak változatos alkalmazásában; máskor a természetből vett alapokra, állatokra, hegyekre, felhőkre stb. helyezik alakjaikat.
A kettőskereszt bizánci eredetű. Vajjon tartója, a hármashalom, szintén bizánci ábrázolása a Kálvária hegyének, ahol Krisztus keresztje állott?
Kétségtelen, hogy a Kálvária-jelenetek ábrázolásain a kereszt többnyire hegyen áll. Ennek a hegynek többféle formája van.
Az idetartozó emlékek sorát a római S. Pudenziana apszismozaikja nyitja meg.* Rajta az apostolaitól körülvett és trónon ülő Krisztus hátterében Jeruzsálem városát látjuk; a város közepén, hatalmas (egyívű) koronás hegyen egy gemmás kereszt emelkedik a magasba. Ez a Kálvária hegye stilizálva.
Fényképe: Anderson, 4,790. sz.
A Kálvária-jelenet miniatűr ábrázolásainak legrégebbike a Rabula evangéliumában látható. (586)*. Krisztus keresztje itt egy dombon áll, melyet körülülnek a Krisztus ruhája fölött sorsot húzó katonák. A két lator keresztje puszta földbe van szúrva, s oszlopuk három-három cölöppel van rögzítve. A háttérben Jeruzsálem környékének egyéb hegyei látszanak.
Kk., 35. jegyz.
A VIII. századból két Kálvária-ábrázolást ismerünk: az egyik a római S. Maria Antiqua freskója,* a másik a velencei S. Marco egyik misekönyvének ötvösművű képe.* Mind a kettőn a kereszt egy-egy kis parabolaszerű hegyen áll. Ez a két hegy a Kálváriát jelképezi, amit külön is hangsúlyoz a velencei misszále dombjára festett koponya.
Anderson, 4.706. sz.
U. o. 24,564. sz.
A X. század óta a sztaurotékákon válik általánossá a Kálvária-jelenetek ábrázolása. Rajtuk is az egyeshalom az uralkodó. Ilyen emlékeink a bresciai sztaurotéka (X–Xl. század),* a párizsi Bibliothčque Nationale egy kéziratának a miniatúrája (XI–XII. század),* a vatikáni múzeumnak egy reliquiáriuma (X–XI. század),* a Louvrenak 23az úgynevezett szír zománcfeszületje (X–XI. század),* a riazani kereszt (XII. század),* a vatikáni múzeumnak egy reliquiáriuma (XI–XII. század),* a velencei S. Marco egy misekönyvének arany- és zománcművű fedele (XII. század),* az esztergomi sztaurotéka (XII. század)* s a S. Angelo in Formis egyik freskója (XII–XIII. század).* Természetes egyes hegy van a feltámadt Krisztus mögött a British Museum egy anastasis-minifúráján (XII. század).* Mind a Kálváriát jelentik, legtöbbjükön még a szimbolikus koponya is látható.*
Kk., 51. jegyz.
U. o. 50. jegyz.
U. o. 49. jegyz.
U. o: 52. jegyz.
U. o. 57. jegyz.
Volbach, W . F.: L’arte byzantina nel medioevo. Roma, 1935. VI. tábla.
Kk., 54. jegyz.
U. o. 116. jegyz.
U. o. 75. jegyz.
U. o. 65. jegyz.
Például a 6., 7., 8. és 10. jegyzetben jelzetteken.
A XII. század vége óta, különösen azokon a Kálvária-jelenetképeken, melyek Itáliában készültek és már a gótika hatását is mutatják, a kereszt dombszerű talapzata többé-kevésbbé hármasan tagolt, hármashalomszerű. Ilyenek: Enrico di Tedice pisai falfestménye (XII.. század),* a velencei S. Marco múzeumának egy aranytáblája (XII–XIII. század),* a British Museum egyik psalteriumának a miniatúrája (XII. század),* a lucignanói múzeum egy festett táblája (XII–XIII. század)* és a pisai múzeum egy festménye (XII–XIII. század).*
Kk., 75. jegyz.
U. o. 77. jegyz.
U. o. 55. jegyz.
U. o. 58. jegyz.
Vavala, E Sandberg: La croce dipinta italiana e 1’iconografia della passione... Verona, 1929. 42. 1. 19. kép.
A X. században feltünnek olyan Kálvária-ábrázolások, melyeken a kereszt és a mellette álló alakok egyszerűen sík, vagy göröngyös talajon állanak. Ilyen a párizsi Bibliothčque Nationale egy triptichonja (XI–XII. század)* a Louvre egy itáliai elefántcsont-reliefje (XI. század),* a pisai dóm portálreliefje, koponyával (XII–XIII. század)* és a gothai múzeum egy evangéliumának a borítólapja (aranydombormű, X. század).* Ez utóbbin a Földet egy mitológiai alak személyesíti meg (Terra), s a keresztet is ez tartja. Ebbe a csoportba tartoznak azok az ábrázolások is, amelyeken nincsen talaj, a Kálváriát csak a kereszt tövénél elhelyezett koponya jelképezi, például a Palazzo Venezia sztaurotékáján (X. század).*
Kk., 48. jegyz.
U. o. 73. jegyz.
U. o. 59. jegyz.
U. o. 70. jegyz.
U. o. 46. jegyz.
Ezek mellett a kifejezetten vagy jelképesen Kálváriát jelentő talapzatok mellett már az V. század óta lépcsőzetes talapzaton is találjuk a keresztet. Az idetartozó ábrázolások azonban már nem a keresztrefeszítés drámai cselekményét jelenítik meg, hanem csupán a korpus nélküli keresztet tartalmazzák. Ez lehet a liturgikus keresztnek legkorábban használt állványa. Kockaszerűen kiképzett hármas lépcsőn tartja a keresztet egy ravennai mozaik Jó Pásztora az V. századból.* Ugyancsak hármas lépcsőn áll a kereszt a vatikáni könyvtár egyik X. századi miniatúráján, a Menologionon,* ilyen a Dalton által közölt gemmás kereszt a XI. századból.* A bizánci pecséteken és pénzeken más talapzatok mellett* túlnyomóan ez a kettőskereszt általános talapzata, s legfeljebb csak a lépcsőfokok száma változik. Lépcsőt más tárgyak, sőt személyek alá is szívesen helyeznek. Ilyen hármaslépcsőn áll például Nazianzi Szt. Gergely is egy XI–XII. századból való miniatúrán,* s ilyenre erősítették a kettőskeresztet a velencei S. Marco előcsarnokának az oszlopfői között (XII. század).*
Daltop, O. M.: Byzantine art and archeology. Oxford, 1911. 349. 1. 209. kép.
Kk., 60. jegyz.
Dalton i. m. 359. 1.
Schlumberger, Gustave: Sigillographie de 1’empire byzantin... Paris, 1884. Passim. – Hóman Bálint A magyar címer történetéhez. Turul, 1918–21. 8–9 1.
Schlumberger, Gustave: L’épopée byzantine ŕ la fin du dixičme sičcle. Paris, 1896. I. 447. 1.
Kk. 9 kép.
Az elmondottakat összefoglalva megállapíthatjuk, hogy a bizánci művészetben a kereszt talapzata: a) a Kálvária-jelenet ábrázolásain 1. egyes, később hármasan tagolt domb, mely a Kálváriát jelenti, 2. puszta talaj, esetleg a Kálváriát jelképező koponyával, 3. ritkábban a 24koponya egyedül; b) más emlékeken, például pénzeken és pecséteken, lépcsőszerű képződmény.
*
A magyar címer kettőskeresztje a XII–XIII. században túlnyomóan lebegő, s csak néhányszor fordul elő pénzeinken a lépcsős talapzat.* Ez kétségtélenül bizánci hatás. Mégis a magyar címer hármashalma nem a bizánci lépcsőből, de a Kálváriából sem alakult ki, hanem a gótikus lóhereívből. Az utóbbi hatása alatt a XII. század végén a bizánci Kálvária is hármasan tagolódott, s éppen e miatt a későbbi rokonság miatt néhány címermagyarázónk a Kálváriát vélte benne felismerni.
Hh., 76 1.
Hazai pénzeink és pecséteink tanúsága szerint a kettőskeresztet már feltűnése idejétől kezdve a legkülönfélébb talapzatokra helyezték; a XIII. század eleje óta pedig arra törekszenek, hogy a keresztet állandó talapzattal lássák el, úgyhogy már ennek a kísérleti korszaknak a kereszttalapzatait is bizonyos rendszerbe tudjuk sorozni.*
Hh., 75 1.
Nálunk a legrégibb kereszttalapzat az országalma. II. András és IV. Béla pénzein egy erkélyszerű talapzaton nyugszik a kereszt. Újabb csoportot alkotnak az egyszerűbb geometriai idomokból és testekből álló talapzatok, amilyenek II. András, IV. László, III. András és I. Károly pénzein láthatók. Elég gyakori a kereszt félkörívű talapzata. Sokkal természetesebb a bizánci lépcsős talapzat. Ez általában három lépcsőfokból áll, a középső magasabbikon a kereszttel. Ilyet látunk IV. Béla, III. András és I. Károly pénzein.*
Hh, 76 1.
Leggyakoribb a koronának talapzatként való alkalmazása. Az országalmán kívül ez az egyetlen kereszttartó, mellyel a királyi nagypecsétek címeres lapján találkozunk. Legrégibb ilyen emlékünk II. András egy dénárja, melyen a kettőskereszt leveles koronából emelkedik ki. Ezután V. István és IV. László kettőspecsétjeinek hátlapján, III. András egyik érmén, majd Vencel és Ottó nagypecsétjeinek hátlapján találjuk a koronát. V. István és IV. László pecsétjeinek, valamint III. András dénárjának a koronája nyilt, leveles korona. V. István koronájának széles levelei sasfejet utánoznak.* Ilyen IV. László pecsétjének a koronája is.* A korona abroncsa olyan széles, mint az előlapok koronájáé, minek következtében lebegnek. Kivétel csak V. István koronája, mely a kettőskereszttel együtt egy bástyán nyugszik. Ellenben ezekétől eltérő alakot mutat Vencel és Ottó koronája. Vencel pecsétjei csak töredékekben ismeretesek. Az eredetiken, de az eddig publikált ábrákon is határozottan koronára ismerünk rá benne. Ezt az érzésünket fokozza különösen keskeny abroncsíve s főképen lebegő helyzete, miben teljesen megegyezik a koronák eddigi ábrázolási módjával, és határozottan elüt a későbbi hármashalomtól. Ez ugyanis telt idomú és csak igen ritkán lebegő. Hasonlókép szabadabb formát mutat Ottó pecsétjének a koronája (1. kép). Levelei azonban ennek is határozottan koronaleveleknek minősíthetők, lebegő helyzete és abroncsának mérete pedig szintén a korona alak mellett dönt. Mindenesetre szerkesztője más alakú (idegen) koronát vett mintául, olyat, amilyent például a Képes Krónikában Géza fejedelem fején látunk,* s amilyet Heinrich von Veldecke Aeneisének (XIII. század) illusztrációi mutatnak.*
Dl., 610. (1270) és 825. (1272.) sz.
Kassa város levéltára, 2. sz. priv.
Hh., 76–78. 1.
Kk., 62. 1. és 183. jegyz.
Nagy Lajos hármashalma nem követi a Vencel- és Ottó-féle mintát; nyilván azért, mert koronát láttak benne, vagy talán nem is látták e királyok pecsétjeit, s teljesen új talapzatot szerkesztettek. Mindezeknek tüzetesebb megbeszélése azért szükséges, mert Vencel és Ottó koronáit heraldikai irodalmunkban, természetesen tévesen, hármashalomnak tekintették, vagy ami ezzel egyértelmű, hazánk címerének a hármashalmát cseh eredetűnek tartották.*
Erzsébet királyné pecsétjén egy virágtartó-féle edényből két virág közül emelkedik ki a kettőskereszt. Az edény megszerkesztésénél a korona motívumait használta fel a pecsétnyomó készítője. Hh., 78. 1.
A koronával kapcsolatban felmerül az a kérdés, vajjon csak művészi ötlet folytán, mint dísz került-e az a kereszt alá, vagy valamely határozott cél szolgálatában kapta-e ezt a helyet? Minden más nézettel szemben az az érzésünk, hogy a koronát, mint a királyi hatalom jelvényét már régebben is a kereszttel együtt használták és ilyen előzmények után került rá a pecsétek pajzsára. Világosan bizonyítja a koronának szimbolum 25voltát V. István kettőspecsétjének a mellékkörirata: Corona et Crux sit virtus sigilli. Az ábrázolás meg is felel ennek a mondatnak, mert a kettőskereszt egy koronás bástyán nyugszik.*
Kk., 61–62. 1. – U. o. 154. jegyz.
*
Ha a hármashalom ősi formáját a felsorolt talapzatokban keresnők, akkor még leginkább arra lehetne gondolni, hogy az a kereszt lépcsős talapzatából, vagy a koronából származik olyformán, hogy a lépcsős talapzat szögleteit, illetőleg a korona leveleit lekerekítették. Különösen Vencel és Ottó nagypecsétjeinek koronája – felületes szemlélés esetén – tagadhatatlanul adhat alapot ilyen feltevésre. De ha meg is engednők a Vencel- és Ottó-féle alakzat hármashalom-jellegét, a Nagy Lajos-féle hármashalom formája annyira elüt ezekétől, hogy még ebben az esetben is máshol kell keresnünk eredeti formáját. Mi az átmeneti, illetve a gótikus stílű lóhereívben látjuk a csiráját, mely a felkörív hármas megtörése révén keletkezett, s melyet aztán a gótikus építészet oromzatokon, frízekben, az ajtók és ablakok kereteiben, de különösen a mérművekben (Masswerk) használt fel oly hatásosan és annyi változatban, nem is szólva a középkori iparművészetről, melynek alig van olyan terméke, melyen a félköríves, vagy csúcsíves lóhereívet vagy mind a kettőt együtt meg nem találnók. Így a pecséteken, pénzeken és sírköveken is. Idevágó első ismert emlékünk, mely osztóvonalként, de egyszersmind talapzatként a töretlen ívekből álló lóhereívet használja fel, Albert rigai érsek pecsétje a XIII. század közepe tájáról. A pecsétet ez az ív osztja két mezőre, melynek középső, magasabb domborulatán, mint talapzaton, térdel az érsek. Hogy a pecsétvésnök tényleg valamely gótikus épület lóhereívére, talán éppen egy frízre gondolt, arra az ívcsúcsok dudorai és a két végén levő oszlop főszerű alakzatok mutatnak. A pecsét alján növények, építmények tartójaként találjuk ezt a hármasívet 1253-ban, Minzenberg Ulrik pecsétjén. Ennek szélső halmain egy-egy bástya nyugszik, a középsőn pedig virág emelkedik fölfelé. Ugyancsak a XIII. század második feléből való Kirberg város pecsétje, melyen a várost jelképező épület szintén ilyen hármashegyen nyugszik. A német területen kívül ugyancsak a XIII. század közepén (1256) Franciaországban is feltűnik a hármasív.*
Hh., 79–80. I. Chaloupecký (a 69. jegyzetben i. m. 159. 1.) azokra a cölöpökre gondol, melyek néha a Kálvária-keresztek tövében láthatók. De nem belőlük alakult ki a hármashalom. Számuk u. i. 4, és akkor is előfordulnak, ha a Golgota hármashalomszerű!
Nálunk csaknem egykorúan V. István két dénárján,* (2. kép) továbbá Kún Erzsébet* (1272.), Fenenna* (1291.) (3. kép) és Mária* (1312.) királynék pecsétjein találjuk meg a hármasívet. A dénárok ábrája rokon kivitelű Kirberg város pecsétjével: a hármasív két szélső dombján egyegy torony áll; a középsőn pedig egy épület nyugszik. Az egyiket még egy külön lóherelevél is díszíti.
Hh., 58. jegyz.
Dl. 954 (1276.) sz.
Dl. 1120. (1291.) sz.
Dl. 1814. (1312.) sz.
A királynéi pecséteken a hármastagozatú, stilizált lóhereív már a kettőskereszt tartójaként szerepel, s talajjellegét a kereszt tövéből kinövő lombozat is mutatja. Az országcímer egyszerű hármashalma azonban mégsem közvetlenül a királynéi pecsétekről vette eredetét, hiszen III. András pecsétjén,* de I. Károlyén is a kettőskereszt lebeg,* Vencelén* és Ottóén* pedig koronából emelkedik ki.
Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Budapest, 1930. 14. és 15. kép.
Bécs, Staatsarchiv, I. Rep. 26. sz.
Dl. Múz. törzsa. 1302. IX. 21.
Dl. 1701 (1307.) sz.
Mária királyné pecsétjén kívül a XIV. század elején a síremlékeken találkozunk újra a lóhereívvel, mégpedig szintén mint a sírkőlapra vésett keresztek tartójával. Ezeken a sírköveken a kereszttartó félkörív és a lóhereív közötti átmenet fokozatait is megfigyelhetjük. A XIII. században a kereszt még egy kis félkörívű talapzaton nyugszik (egyeshalom). A XIV. század különböző évtizedeiből származó kassai sírköveken ez az ív megnagyobbodik, s azon belül már föllépnek a lóhereívek is. A legrégibbeken ezek az ívek, valamint az egész kép csak a kontúrok kivéséséből keletkezett, s a hármasívnek egyszerű dudorai is vannak (4. kép). Ugyanezeket a lóhereíveket látjuk a kereszt szárainak felső két szögletében is, de az ívek ott már hegyesek. Lényegében 26azonos jellegű, de díszesebb kiképzésű egy másik kassai sírkő (5. kép). Itt is egy félköríven nyugszik a román kereszt, de alatta a «hármashalom» már határozottabb és plasztikusabb kiképzést nyert, úgyhogy a félkörív már szinte elkívánkozik a kereszt alól. A csúcsos lóhereívek itt a keresztszárak alsó szögletében láthatók, míg fönt levélmotívummá alakultak át. Lényegében azonos szerkezetűek a későbbi kassai sírkövek is. A fejlődés további fokozatait hazai anyagon nem kísérhetjük tovább figyelemmel, de hogy valóban szó lehet itt fejlődésről, azt több, a XIV. század első feléből származó, tiszta gótikus stílű sziléziai sírkő mutatja. Közülük kettőt be is mutatok. Az elsőnek a felülete keretnélküli, keresztje egyszerű félhengerrudakból áll, alapja töretlen ívű hármashalom, végei szintén lóherelevelek, de már hegyesívűek és kissé stilizáltak (6. kép). A második, valamivel fiatalabb sírkőnek már kerete is van, hármashalmú talapzatának középső íve pedig csúcsban végződik (7. kép).*
Hh., 79–81 1. – Kőszeghy Elemér: Kassa műemlékei. Budapest, 1939. 5. kép.
A sírköveknek ez a díszítési módja a gótika egész területén vált általánossá, úgyhogy nem is valami nagy újítás nálunk a hármasívnek a kisplasztikában és a miniatúrában való használata, főleg pedig a kettőskereszt alá való helyezése. Ezt a fejlődést (magyar viszonylatban) szerencsésen szemlélteti Kompolti László báró leányának, Ozsanna Szt. Domonkosrendi apácának sírköve.* (Magyar Nemzeti Múzeum.) A fedőlapon ormós várfalon kereszt áll. A keresztszárak középen bordázottak; az így keletkezett vonalaskereszt egy finomívű hármashalmon áll. A sírkőlap felső bal sarkában a hármashalmon nyugvó keresztnek miniatűr alakja is látható (8. kép), jeléül annak, hogy a lóhereívnek talapzatként való alkalmazása a gótika virágkorában tudatos művészi munka volt. A bizánci sztaurotékák Kálváriája is a gótika hatására nyer hármas tagozódást. A gótikus lóhereívnek nálunk való ilyetén alkalmazásával először Nagy Lajosnak, majd közvetlen utódainak pecsét-, címer- és éremtani emlékein találkozunk.
Magyar művelődéstörténet. I. 413. 1. (Szerk. Domanovszky Sándor.)
Lajos király első kettőspecsétje mutatja a kettőskeresztet ezen a hármasíven. A hármashalom meg a kereszt itt sima felületű és egyenletesen plasztikus kiképzésű, csak a pajzs van damaszcírozva. Második nagypecsétjén ugyanilyen a hármashalom kivitele, de a felülete már nem síma, hanem egy plasztikusan alakított stilizált liliom látható rajta (9. kép). Mária királynő nagypecsétjének liliomos hármashalma pedig teljesen olyan, mint a Lajos király pecsétjéé. Lajos és Mária pecsétjein a kettőskereszt nem hegyes, hanem talpas kereszt, azért nem nyugszik közvetlenül a hármashalmon, hanem lebeg fölötte. A kettőskeresztnek a hármashalommal való végleges összekapcsolása csak Zsigmond alatt következik be, s az ő uralkodása óta heraldikánk más címeralakok talapzataként is használja.
A Nagy Lajos korabeli heraldikai emlékeink közül a Képes Krónika számos miniatúráján és Lajos király oxfordi kódexének címlapján találjuk meg a kettőskeresztet különböző színű hármashalmokon. A Képes Krónika címlapjának alsó margóján ugyan egyes halmon látjuk a keresztet, ez azonban világosabb és sötétebb zölddel szintén hármasan tagozódik. A többi kép azonban, egy bizonytalant leszámítva, mind hármashalmon ábrázolja a keresztet és a pecsétekétől eltérően sohasem lebegő formában. Összesen tizenhétszer fordul elő a Krónikában a hármashalom, általában félkörívű formában (10. kép, II. András zászlaja, 11. kép: Szent István és Sámuel bolgár kán harca).* Színe általában zöld, világoszöld és zöldesbarna, de előfordul barna- és aranyszínben is. Az oxfordi kódex címlapján rutaalakú pajzsban kerekívű hármashalmon áll a kettőskereszt (12. kép). A külföldi heraldikai gyüjtemények közül az egykorú Gelre Herold Wappenboek-ja tartalmazza a hármashalmon nyugvó kettőskeresztet.
Ambrózy György: A magyar csatakép, Budapest, 1940. és Dercsényi Dezső: Nagy Lajos kora. Budapest, (1942.) passim.
Legkevesebb díszítőelemet a numizmatikai emlékek mutatnak föl. Nagy Lajos és utódai alatt a kettőskereszt nem is fordul elő pénzeinken, minek magyarázata bizonyára az, hogy az Anjouk alatt a vágásos címer jelentősége emelkedik, később egyenrangúvá válik a kettőskereszttel, s a XV. század elején a pajzs második helyére szorítja azt. Eddig föltárt numizmatikai emlékeinken a kettőskereszt 27hármasívén csak egyszer, Hunyadi János garasán fordul elő.
Összefoglalva az elmondottakat megállapíthatjuk, hogy nemzeti címerünk mai hármashalma az Anjouk alatt, nevezetesen Nagy Lajos idejében lép föl szfragisztikai, heraldikai, numizmatikai és miniatúrás emlékeinken, s alapformája a csúcsíves művészet lóhereíve. Továbbá megállapíthatjuk azt is, hogy ez a hármashalom Lajos és Mária enemű emlékein a klasszikus heraldika szabályainak megfelelően egyszerűen, körvonalaiban, az egyes halmok későbbi plaszticitása nélkül fordul elő.
Természetesen a hármashalommal egyidőben és még azután is előtünnek néha a régi talapzatok is, különösen a pénzeken, de már nem a régi formák sokféleségében. Leggyakoribb még a korona, magánál Lajos királynál is, majd V. Lászlónál és I. Mátyásnál, de sokkal gyakrabban lebegve, vagy osztott pajzsokon az osztóvonalra téve.* Azonban pecséteken és címereken ezután, egy-két ritka kivételtől eltekintve, egészen napjainkig csak a hármashalmot látjuk a kettőskereszt alatt, de más címeralakok alatt is.* A talapzat újabb formája már nem alakul ki többé.
Hh., 81–84. 1.
A címeresgyüjteményekben erre számtalan példát találunk. Külön nem idézem őket. Az egyes városok címerében előforduló hármashalmok mind az országcímerből valók. A király adományozta őket, helyi jellegű következtetések tehát nem vonhatók le belőlük.
*
Mint látjuk, a hármashalom a kora-gótikus stílus eleme. Ebből a jellegéből következik tehát, hogy a művészeti stílusváltozások nem hagyják érintetlenül, hanem koronként a maguk bélyegét sütik reá. A késő-gót korszakban veszíteni kezdi a hármashalom eredeti síkfelületű formáját, és az egyes karéjok plasztikus kiképzést nyernek. Ennek az átalakulásnak első nyomait Zsigmond pecsétjein találjuk meg. Első és második nagypecsétjének a hátlapján az egyes halmok már élesebben különülnek el az eddigi egységes lóherelevélből, és a legplasztikusabbak 1435-i nagypecsétjének a hátlapján láthatók (13. kép). Ám az a körülmény, hogy a vágásos címer ez időben elfoglalja a pecsét címeres lapján a kettőskereszt helyét (különösen I. Mátyás óta), s ez utóbbi csak a pecsétkaréjok egyikében húzódik meg, vele együtt a hármashalom szerepét is erősen háttérbe szorítja. Talán ennek köszönhető, hogy ezután lényegesebb változáson már nem megy keresztül: kicsiny méretei nagyobbmérvű formai alakítást nem engednek meg rajta, s így sokáig eredeti körvonalait is megőrzi.
A heraldikai emlékek csak a renaissance óta mutatják a hármashalmot plasztikusan. Mint az egész címer szerkezetében, úgy itt is a renaissance egyénileg alakít, a tér szűk volta miatt azonban nem hoz létre új formát. A halmok középsője most is magasabb, néha azonban mind a három egyforma. A látszólagos változatosságnak főleg az a magyarázata, hogy a rajzolók a három halmot hol egy síkban ábrázolják (mint régen), hol meg a két szélsőt helyezik előre, s a középsőt háttérben hagyják, vagy megfordítva: a középső van elől és a szélsők állanak hátrább. De elég korán találkozunk a hármashegynek azzal az alakzatával is, mely a halmokat ferdén lépcsőzve, kuliszaszerűen mutatja. E hármashalomfajtákat néha a gerincvonalak csipkézésével is szaporítják.
A barokk-kor folyamán kétirányú újítást figyelhetünk meg a hármashalmon: eddigi körvonalai a barokk stílusnak megfelelően lassan parabolikus formát vesznek fel, mivel az ismét megnagyobbodik; másrészt mind sűrűbbé válik a halmoknak természetes hegyként való ábrázolása. Az első forma legrégibb ismert emlékei. közé tartozik II. Mátyás koronázási érme, de legtisztábban a Cheőssy-család 1624-i címerének a keretében láthatjuk (14. kép. Nyári: A heraldika vezérfonala, 333 1.). A hármashalomnak ezt a tipikusan barokk alakját láthatjuk címerkép gyanánt alkalmazva a Thüssen-család bárói diplomáján. (1722.) Naturalisztikus alakjában találjuk a hármashegyet II. Rákóczi Ferenc 3 érmén, a Vitam et Sanguinem-jelenetet ábrázoló és egy másik Mária Terézia korabeli egykorú metszeten stb. (15. kép). Bél Mátyás Notitiájában, Palma heraldikájában és néhány XIX. századi címeren pedig, talán az akkor nyert újabb jelentésének megfelelően már egy sziklás, háromcsúcsú magashegy alakját veszi fel (16. kép). A kúnhegyesi csizmadia-céh szabályzatán, (Magyar Nemzet Története IX. 61. 1.), Görgey érdemrendjén, s a kiegyezési törvény első lapján viszont ismét a barokkvonalú, koronás hármashalmon nyugszik e a kettőskereszt, s a XVIII. században meginduló 28magyar tudományos heraldika is ezt a kétféle hármashalmot ismeri. Kivételképen ebben a korszakban is találkozunk néha az egyes halommal. A gyakorlat tehát még most sem következetes, hanem az illusztrátorok ízlése szerint ingadozó.
A kiegyezés után 1874-ben hivatalosan megállapított államcímerben a hármashalom barokkkori alakjában szerepel. A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság 1884-ben a miniszterelnök fölszólítására «Magyarország és társországainak címere felől» benyujtott véleménye kifogásolja a hármashalomnak naturalisztikusan való ábrázolását: «...a hármashalom heraldikailag stilizálandó; vagyis a rajz ne iparkodjék a halom természetes alakját visszaadni. A három halom közül a két szélső egyforma magasságú legyen, a középső kiemelkedő hatalmasabb, s ezen foglal helyet a román ízlésű kereszt.» Ezzel visszatértek a hármashalom eredeti formájához. Az 1896-ban közzétett címer már ezt a stilizált, koronás hármashalmot mutatja, melyet aztán az 1915-ös címerrendezés is épségben hagyott.*
Hh., 81–87. 1.
*
A hármashalom külföldön is a miénkhez hasonló fejlődésen ment keresztül. Eredeti formája a tiszta lóhereív, mely pecséteken és armálisokon sematikus, címereken pedig plasztikus tartója a legkülönfélébb címeralakoknak. Színe rendszerint zöld, de más színű hármashalom is gyakori. A renaissance korában szintén a mi hármashalmunk ismertetett változatait mutatja, a barokk pedig ovális, majd természetes külsővel ruházza föl, de hegyes, kúpalakú formában is előfordul. A hármashalom igen gyakori azoknak a német városoknak a címerében, melyek neve a Berg-szóra végződik (beszélő címer), például Triberg, Boxberg, Hornberg, Heidelberg stb. város pecsétjén, s rajtuk ugyanazon hely címerének fejlődését figyelhetjük meg párhuzamosan a művészeti stílusok fejlődésével. Különösen gazdag anyagot közöl Weech Heidelberg városára vonatkozólag (23 drb.), s ezért tábláin a hármashalom fejlődési fokozatait csaknem napjainkig terjedően szemlélhetjük.*
Hh., 88–89. 1.
Itáliában a hármashalom oszlopszerű formát mutat, talán a sok obeliszk és oszlop hatása alatt. Ilyen hegyen áll a Szent Péter-tér obeliszkjének a keresztje, valamint Bolognában, a Basilica di S. Bartolomeo 2. kápolnájának egyik címerének a keresztje. A pápai címerek közül VII. Piusén hármashalmon kettőskereszt áll. XI. és XIV. Kelemen címeralakként használja az oszlopszerű hármashalmot.*
Magyar Katholikus Almanach. Budapest, 1929. 38–39. 1.
A hármashalom ívei néha többszörösen előfordulnak, miáltal hatos és kilences halom jöhet létre, de lehetnek a halmok páratlanszámúak is.
A hármashalmon nyugvó korona a királyi hatalom szimboluma, de egyúttal heraldikai dísz, sőt bizonyos mértékben talán talapzat is. II. András egyik dénárján a kettőskereszt kétágú, (a harmadik el van takarva) koronából nyúlik ki. Ezután V. István és IV. László kettőspecsétjeinek hátlapján, III. András érmén, majd Vencel és Ottó nagypecsétjeinek hátlapján találjuk a koronát. V. István és IV. László pecsétjeinek, valamint III. András dénárjának a koronája nyílt. V. István koronájának szélső levelei sasfejet utánoznak. Ilyen IV. László pecsétjének a koronája is. Kivétel csak V. István koronája, mely a kettőskereszttel együtt egy bástyán nyugszik. Az Anjouknál már határozottan hármasívű halmon áll a kereszt, pecséteken korona nélkül, pénzeken néha koronából.* Eltekintve V. László uralkodásától,* újból a Habsburgok alatt, Rudolf király nagypecsétjén jelenik meg. Lehet, hogy az Árpád-kori emlékek hatására történt ez. Erdélyben Bethlen Gábor címerén látjuk először a koronát a hármashalmon. De megtaláljuk ezután II. Mátyás koronázási érmén, a Cheőssy-család címerén, Pázmány Kalauzának II. kiadása címlapján, I. Lipót pecsétjén és díszruháján, II. Rákóczi Ferenc pénzein, III. Károly nagyecsétjén és helytartótanácsi pecsétjén (erdélyi pecsétjén hiányzik), Mária Terézia emlékein következetesen, ezenfelül a XVIII. és XIX. század számos nyomtatványának a címlapján. A korona ebben az időben annyira járulékává lesz a hármashalomnak, hogy III. Károly a Thüssen-családnak címerképül már a koronás hármashalmot mányozza.
Réthy László: Corpus nummorum Hungariae. Budapest, 1899. II. 89/B. sz.
U. o. II. 191. sz.
29Mint érdekességet említjük meg, hogy a szabadságharc idejében a független magyar állam pecsétjén a hármashalom koronátlan, Görgey érdemrendjén azonban már ott van a korona.* Nyugodtan mondhatjuk tehát, hogy címerünkben az Árpádok óta a hármashalom koronás, s ez a korona a királyi hatalom szimboluma.
Kk., 61–62. 1.; Hh., 88. 1.
*
Föl kell vetnünk azt a kérdést is, vajjon a hármashalom csak díszítő eleme volt-e címerünknek, vagy volt-e hajdan valami szimbolikus jelentése is? A külföldi városi pecséteken és más ábrázolásokon, mint már láttuk, kétségtelenül hegyet, illetőleg talajt jelent. Egy 1175 körüli időből való északfranciaországi miniaturán a hármashegyre rá is írták, hogy terra* (17. kép). Hogy nálunk mikor kapcsolják a hármasív figurájához a hegy fogalmát, nem állapítható meg pontosan. Sok adatunk azonban arra mutat, hogy a hármashalom már feltűnése idejében nálunk is talajt jelentett, mert épület van rajta, fű vagy lombozat nő ki belőle stb. A címereken túlnyomóan zöld színnel való ábrázolása szintén ezt az értelmezést támogatja, ellenben feltűnő, hogy Werbőczy korában a halmoknak még nincsen szimbolikus tartalma. A hármashalomra mint hegyre vonatkozó legelső biztos adatunk Oláh Miklóstól való, aki a négy folyóról szólva megemlíti, hogy ezek és a zöld hegyen álló fehér kettőskereszt az ország címerét alkotják: «Haec quatuor flumina ... cum duplicata cruce alba, e monte viridi enata, insignia sunt Hungariae.» Oláh Miklós műve földrajzi részében a «Mons Carpathus» szerepel már, de mégsem azonosítja vele a kettőskereszt «mons viridis»-ét.* A tricollis nála még absztrakt fogalom. Ilyen értelemben használatos a hármashalom abban az időben más, például a családi címerekben is.*
Kk., 61. 1. 174. jegyz.
Hh., 89–90. 1.
Ld. a 56. jegyzetet.
A Tátra-, Mátra-, Fátra-féle szimbolikus magyarázattal a portugál származású jezsuitának, Antonius Macedónak Divi Tutelares... című, 1687-ben megjelent művében találkozunk először. Szerinte a hármashalom az ország három legnagyobb hegyét jelképezi: «... mons essurgit numero triplex qui tres praecipuos ejusdem regni montes significat», írja Macedo, nevüket azonban még nem mondja meg. A század magyar írói nem ismerik Macedo művét, sem az ő magyar forrását, s így ez a címermagyarázat nem terjedt el az akkori magyar társadalom gondolkodásában.* A XVII. század végén élt legelső heraldikusunk, Páriz Pápai sem emlékezik meg a hármashalomról. Ha lett volna általánosan ismert jelentése, bizonyára nem feledkezett volna meg róla. Macedo magyarázata csak a XVIII. században tűnik fel ismét az irodalomban, mégpedig 1734.-ben két jezsuita munkában, nevezetesen Koller József Cerographiaja-ban és Timon Imago Novae Hungariae című művében. Koller «De Tricolli Hungariae» című fejezetében ezeket írja: «Alteram scuti partem Montes Regni praecipui, iique summi insigniunt. Nomen illis: Tatra, Fatra, Matra, vulgare passim, atque omnium est cognitum». Koller szerint ez a magyarázat tehát akkor már közismert. A keresztet azért helyezték a hármashegyre, «ut eminus, lateque pateret». A címer színeit pedig így magyarázza: «Crucem argenti, Coronam auri praetium ut passim regale ditat. Fascis, seu fluminibus quaterni albedinem, Tricolli virorem natura pinxit». Timon szerint az ország ősi címere a kereszt, melyhez később három hegygerinc csatoltatott, t. i. a Tátra, Mátra és Fátra.*
Kk., 61. I., 175. jegyz. Ld. még a 76. jegyzetet. Úgy látszik, hogy már a XVII. század elején keresik a hármashalom természetes mását.
Hh., 90. 1.
Koller és Timon után a század csaknem minden történésze elfogadta ezt az értelmezést, és műveikben néha hosszasan is elmélkednek e három hegységről. Bél Mátyás 1736-ban megjelent Notitia-jában már szintén közli, de megjegyzi, hogy némelyek szerint a hármasív Pannonhalmát jelképezi. A Fátráról pedig így ir: « ... eo maxime celebris, quod in Hungariae insignia delatus creditur. In his tres montes visuntur, ... sunt autem Tatra, Fatra, Matra.»* Mindenesetre a XVIII. század 60-as éveiben még egyöntetű a felfogás: A hármashegy a Tátrát, Fátrát és Mátrát jelenti; ezek azonban még Magyarország hegyei, s nem egyedül a Felvidéket jelképezik. 30Ezt a felfogást vallja 1767-ben a Compendium Hungariae Geographicum névtelen írója.* Legszemléletesebben látszik ez Kollár Ádám egyik könyve címlapján: kulisszaszerűen három hegyet látunk egymás mellett, a két elsőnek a tetején a kettőskereszttel, s a völgyekből előtör a négy magyar folyó, a Duna, Tisza, Dráva, és Száva (18. kép).* Palma is ezt a felfogást vallja, de már kritizál: «Tricolle hoc praecipuos Hungariae montes indicari tritum, vulgatumque est ... Frimum D. Stephanum Apostolicae Cruci Tricollem adjecisse; inter fabellas reponendum puto.»* Ezt a hagyományt ismeri már Windisch is.* Pálmánál is nagyobb kritikával szól a hármashalomról a szepesi származású Schwartner Márton. Szerinte a hármashalom értelmezése feltevéseken alapszik, s bár hozzáteszi, hogy a heraldika már sok nevetséges magyarázatot nyujtott, ő is gyárt a hármashalomnak egy elég önkényes jelentést. Szerinte a hármashalom az ország három rendjét, a főpapságot, a főurakat és a nemességet jelenti.* Bartolomeides Schwartner nemzeti gondolatát nemzetiségivel pótolja, s a hármashalomban a Felvidék három nemzetét: a magyart, a németet és a szlovákot látja jelképezve.* Pray az első, aki tudja, hogy az utolsó Árpádok pecsétjein néha koronából emelkedik ki a kereszt, Ottó koronáját azonban hármashalomnak nézi: a kereszt «tribus semicirculis» emelkedik ki, «qui speciem collium imitantur». Pray, bár Ottónál nem ismerte fel a koronát, szinte öntudatlanul rátalált a hármashalom alapformájára (ív), azért értelmezésétől is tartózkodik és óvatosan csak jegyzetben említi meg az akkori közfelfogást: «Forte hinc sensim Tricollis origo, quo nostri Tatram, Matram et Fatram, tria montium Hungariae altissima iuga intelligunt: «Talán ebből keletkezett a hármashalom, melyben kortársaink Tátrát, Mátrát és Fátrát, Magyarország három hatalmas hegységét látják.* Annyit midenesetre biztosan állíthatunk, hogy a Tátrát, Fátrát és Mátrát a XVII. és XVIII. század fordulójának a felvidéki írói hozták kapcsolatba a hármashalommal. Az eszme a nagyszombati jezsuitaíróknál születhetett meg. Macedo ugyanis 20 évig élt Rómában, s bizonyára magyar rendtársaitól kapta adatait. Voltak, akik Pannonhalma dombjaiban, mások pedig másutt keresték eredetét.* Az elsőség mindenesetre a felvidéki magyar íróké, kik országrészük három nagy hegyére vonatkoztatták. A török megszállás idején a Dunántúl mellett ebből állott Magyarország zöme. Erdélyben más volt a címer, ott nem is kereshettek akkoriban a hármashalomnak címertani magyarázatot.
Chaloupecký, Václav: O znaku Slovenska, 166–167. 1. Ld. még: Kk., 157. jegyz.
Pozsony, 1767. A IV. §-ban a Tátráról, az V.-ben a Fátráról és Mátráról szól.
Kollár, A. Fr.: Historiae diplomaticae iuris patronatus apostolicorum Hungariae regum... Vindobonae, 1762.
Hh., 90–91. 1.
K. G. von Windisch: Geographie des Königreichs Ungarn. (Pozsony, 1780.) 19. 1.
Hh., 91. l.
Chaloupecký i. m. 167. 1.
Hh., 91. 1.
Például a jászóvári sziklában. Ledentu János 1639-ből való rajzán hármasan tagozódik a szikla, s minden dombján egy-egy (egyes) kereszt látható. (Bécsi Hadi Levéltár.)
Egy másik, későbbi és kevésbbé elterjedt magyarázat szerint a Golgotát (Kálvária) jelentené a hármashalom. Különösen Bárczay képviseli ezt a felfogást, és azt kívánja, hogy «a hármashegyet ne naturalisztikusan formáljuk, hanem úgy, mint azt legrégibb emlékeinken látjuk, és amint a középkorban a Golgotát formálták. Ne gondoljunk a Tátra-, Fátra- és Mátrára, mert hazánk e három hegységének semmi köze sincs az apostoli kereszt alapzatául szolgáló halmokhoz... Ha valamit jelent és nemcsak talapzatként alkalmazták, akkor csak a Golgotát jelentheti...» A Kálvária-ábrázolásról már a bevezetésben szóltam. A hármashalom nálunk mégis önállóan fejlődött ki. A középkori művészet Krisztus Urunk keresztjét nálunk síkon, többnyire pedig egyeshalmon ábrázolja. Később van hasonlatosság a hármashalomhoz. Azonban itt csak későbbi analógiáról lehet szó, és nem áll az, hogy az országcímer hármashalma a Kálvária mintájára keletkezett, hanem, hogy a gótika korában a Golgotát is nemcsak nálunk, hanem másutt is hármashalomszerűen alakítják. Ezt a nézetet támogatja az a körülmény is, hogy a XVIII. századi jezsuitarendi nagy történészeink semmit sem tudnak a Kálváriáról, hanem a Tátra-, Fátra- és Mátra-értelmezést terjesztik. Pedig éppen a jezsuiták kultiválták erősen nálunk a keresztúti ájtatosságot, és karolták föl a Kálváriák emelését. Ezek 31a kálváriák semmit sem mutatnak szerkezetükben a hármashegyből, s az építkezéssel kapcsolatos iratok is csak egy hegyről, «Mons Calvariae»-ről szólnak.*
Hh., 91–92. 1.
Mind a két értelmezés tehát az újabb kor terméke. Régibb történeti multja a nemzeti színezetű Tátra-, Fátra- és Mátra-magyarázatnak van, és ma is ez él a nemzeti köztudatban.
*
Ezzel azonban még nem merítettük ki teljesen a hármashalom kérdését, mert a trianoni nemzetcsonkítás újabb kérdést vetett a magyar heraldikus elé; azt tudniillik, hogy a hármashegyen. nyugvó kettőskereszt, hazánk címerének ez a kétségtelenül magyar eredetű és jelentésű integráns része miképen került be a cseh, majd a szlovák állam címerébe? Teljesség kedvéért ezt a kérdést sem hagyhatjuk válasz nélkül.
A magyar címerpajzs bal mezejének szlovák értelmezése és a szlovák politikai törekvések jelvényéül való kisajátítása a romantika terméke. Eleinte azonba a szlovák írók is magyarországi hegységnek tekintették a Tátrát. Palković 1804-ben, az akkori magyar geográfiai felfogást vallva még így énekelt:
«Tatry převeliké, menši od nich Matra
V Uhřích známé hory, liptovská i Fátra.»*
V Uhřích známé hory, liptovská i Fátra.»*
Chaloupecký i. m. 167–169. 1.
A romantikus szépirodalom figyelme fordult elsőnek a hegyek felé, nyomában pedig a művészet, majd a tudomány is kezd velük foglalkozni. Ez az idő egyúttal a turisztikának is a hőskora.* Korábban csak a földrajzi munkákban találunk említést a Tátráról és általában a Kárpátokról, most azonban a franciák, svájciak, olaszok és németek alpesi kultuszához csatlakozik a szlovákság Tátra-imádata. A XIX. századi szlovák nacionalizmus a Tátrában a szlávság és szlovákság szimbolumát véli felismerni. Jungmann a szlávság bölcsőjét a Tátra tövében látja (1813). A Múza Slovenská-ban (1814.) a Tátra már a szlovák gondolat megtestesítőjeként szerepel. Šafařik későbbi költeményeiben gyakori poétikus figurája a Tátra. Kollár János, «a Tátra fia», már csak szlovák Tátrát ismer, 1836-ban pedig tátrai szlovákokról ir. A Tátra szerinte is az egész szlávság fészke: «Tatry jsú hnízdo a kolébka všech Slávov.»
Jankovich Marcell: Az Alpesek. Budapest, 1911. Bev. – Chaloupecký i. m. 168. 1.
A XIX. század 40-es éveinek a szlovák ifjúsága már egészen a Tátra romantikájában él. Ekkor indul meg a Felvidéken a Tatranka, az Orel Tatranský. Ekkor alapítják «a szlovák nép és szlovák élet kedvelőinek az egyesületét» Tatrin néven (v. ö. Philomusa!), és ekkor jelenik meg Štúr Károlynak Ozvena Tater című költeménykötete is. Hrobon verset írt a «szent» Tátráról (Tatro svata), sekkor születik meg a «Nád Tatrou sa blýska» kezdetű ének is. Sőt ekkor a nyelvük is már tátrai nyelvvé lesz, mert hitük szerint a Magas Tátra völgyében, a maga eredeti érintetlenségében és tisztaságában származott át rájuk, s a Tátra védelme alatt idegen nyelvek nem torzították el. Ez válik a szlovák romantika irodalmi nyelvévé is.
Štúr tovább szőtte ezeket az ábrándos gondolatokat, és politikai tartalommal is megtöltötte őket. Szerinte a Tátra volt a szlávság őshazája. Ott ringott a bölcsőjük a szent ősöknek és nyelvüknek, s ebből a fészekből keltek ki a többi szláv nyelvek. Nem véletlen tehát, hogy ez a romantikus mentalitás ismer rá, természetesen tévesen, a magyar címer hármashalmának szlovák eredetére és jellegére, s rövidesen ez lesz a politikailag szabadnak óhajtott Szlovenszkó szimbolumává. Az átvételnek nyoma van már Štúr költészetében is, s erre mutat Chalúpka és Pauliny nem egy költeménye, de legvilágosabban Hurban József felfogása tükrözteti vissza, aki romantikus extázisában azt kiáltja, hogy «Tatrí sú skameňelá, v tvrdej hmote vtelená idea Slovenska.»
A következő lépést a történészek és politikusok teszik meg, s a hármashalmon nyugvó kettőskeresztes magyar címer 1848-ban a politikailag is öntudatra ébredt szlovákság általánosan és tudatosan elfogadott jelvényévé válik. 1848 májusában a liptószentmiklósi nemzeti gyűlés gondoskodott arról, hogy a szlovák nép, a Tátra szabad fiai, nemzetiségüket minden akadály ellenére színnel és zászlóval is kifejezhessék. Háromféle zászlót különböztettek meg ezen a gyűlésen: a magyart, a szlovákot és a közöst; vagyis a birodalmit: «zástavi červeno-bjele máme za slovenskje, červeno-bíele-zelené za mad’arské, zástavi červeno-bjelo-zelenje s címerom úherskym 32za krajinské». Ez a felfogás tehát egy birodalom keretében két egyenrangú népet ismer; a magyart és a szlovákot.*
Chaloupecký i. m. 170. 1.
Ennek a körülményekhez képest elég lojális elgondolásnak azonban, úgy látszik, külpolitikai természetű háttere is volt. A 40-es években a XIX. század kultúrpánszlávizmusa már cseh, szlovák és illír mozgalommá formálódott, amely a monarchia németségével, illetve magyarságával szemben hatalmi érvényesülésre törekedett. Addig a hazai szlovákság nagy szülöttei (Dobrowsky, Kollár, Saffarik) jóformán semmivel sem járultak hozzá saját népük kultúrájához, mert szorosan csatlakoztak a pánszlávizmus egyetemes vonalához. A pánszláv eszmén kívül azonban a felvidéki evangélikusok egyházi nyelvében megnyilvánuló cseh hatás is akadályozta a szlovák fejlődést. Ez alól a cseh befolyás alól Štúr Lajos és Hurban József szabadította fel a szlovák mozgalmat. De nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy a pánszláv-eszme és a szlovák mozgalom is csak a mozgalom vezetőit állította szembe a magyarsággal s ne feledjük, hogy a szabadságharcban körülbelül 40,000 szlovák is harcolt a magyarság oldalán.
1848-ban Štúrék politikailag a csehek mellé állnak, de vigyáznak már a szlovák érdekekre is. A március 11-i prágai peticióra a csehek áprilisban kapnak külön minisztériumot, de amikor a frankfurti parlament a német egység gondolatában, történeti jogon a cseh királyság felé is kinyujtotta kezét, a csehek hevesen tiltakoztak a birodalomba való bekapcsoltatás ellen. Palacký akkor jelentette ki, hogyha Ausztria nem volna, ki kellene azt találni, mivel megalapította a pánszláv-orosz álmok helyébe az ausztroszlávizmust, mely a német-magyar hegemónia ellenében Ausztriából szláv birodalmat akart csinálni. Ennek az érdekében hívták össze május végén Prágába a szláv kongresszust, amelyen a csehek az egykori nagymorva birodalomra hivatkozva a szlovák területnek Csehországhoz való csatolását sürgették. Štúrék tiltakoztak ez ellen a terv ellen. Hurbán például kijelentette, hogy ők a magyarok ellen csak védelmet keresnek, de nincs szándékukban azt a történeti kapcsot felbontani, amely őket Magyarországhoz fűzi. A liptószentmiklósi zászlóhatározat tehát, úgy látszik, Štúréknak ezt a csehek elleni állásfoglalását tükrözteti vissza. «A csehek éppen ebben az időben dolgozták ki a dinasztia árnyékában és remélve, hogy annak kedvére cselekszenek, a monarchiának azt az új felosztási tervét, mely a Felvidéket Csehországhoz csatolja, és nem hagy a magyaroknak egyebet, mint a Dunántúlt és a Nagy-Alföldet», tehát a trianoni Magyarország területét.
A prágai forradalom leverése után (június) Stúrék is csatlakoztak az ausztroszlávizmushoz, s Bécsben azt hangoztatták, hogy a szlovák nép melléjük fog állni. Szeptemberben Miavánál az országba törnek, de alig csatlakozott valaki hozzájuk.* Ezen forradalmi megmozdulásukhoz fűződik Szlovenszkó címerének a felvétele. A határon gyülekező szlovák, morva és cseh önkéntesek Štúr Lajos vezetése alatt a szlovák háromszínű és Szent István címerével (hármashalmon álló kettőskereszt!) díszített zászlóra esküdtek föl. A hármashalmot itt már kékre festették át.* Ez a címer kerül a Stúr, Hurbán és Hodzsa irányítása alatt fölállított Szlovák Nemzeti Tanács pecsétjére és a mozgalom dalaiba is. Így lett a magyar hármashegy és kettőskereszt szlovák cimerré.* A magyar kormánybiztos könnyen leverte ezt a megmozdulást, és hasonlóképpen eredménytelen volt a decemberi Hurbán-féle betörés is. A magyar állameszme a szlovákság körében egyelőre tehát erősebbnek bizonyult a cseh ausztroszlávizmusnál.*
Hóman-Szekfű: Magyar történet. Budapest, 1936. V. 402–403. 1. – U. azok: Magyar történet, I. kiad. V. 190–194. 1. és 234–235. 1.
A szláv trikolór hollandiai eredetű. Ld. Széll Sándor: Városaink neve, címere és lobogója. Budapest, 1941. 56. 1.
Chaloupecký i. m. 170. 1.
Hómon–Szekfű i. m. 403–404. 1.
Az 1848-as sikertelen kísérlet után lelohadt a szlovákságnak a Tátra iránti lelkesedése, és a címerkérdésben ezután a kettőskeresztre tolódik át a hangsúly, de a hármashalom ezután is magától értetődő talapzata a keresztnek. A mult világháborúban az ellenség földjén alakult cseh légiók mind a kettőt felveszik jelvényeik közé, sőt a mai szlovák államnak is ez a hivatalos címere.*
Kk., 58–62. 1.
KUMOROVITZ L. BERNÁT.
