HISTORICA SLOVACA.
HISTORICA SLOVACA.
Redaktor univ. prof. dr. Branislav Varsík. Slovenská Akadémia Vied a Umení. Academia Scientiarum et Artium Slovaca III–IV. Bratislava 1945–1946. 286 + 1 szn. + 31 melléklet.
A Szlovák Tudományos Akadémia kiadásában megjelenő évkönyvsorozat sorában örömmel üdvözöljük a Historica Slovaca 1946-ban megjelent új kötetét, melyben a szlovák historikusok részére fennálló újabb publikálási lehetőséget látunk a Matica Slovenská kiadásában megjelenő Historicky Sborník és az ugyancsak a Szlovák Tudományos Akadémia kiadásában megjelenő Linguistica Slovaca mellett. Ez utóbbi (ism.: Levéltári Közlemények XX–XXXIII. évfolyam, 1945.) több forráskritikai értekezést is közöl és történelmi forrásokat is publikál. A Historica Slovaca III–IV. kötetében megjelent értekezések legnagyobb része a magyar historikusokat is érdekli, részletesebben ózonban mégis csak azokra az értekezésekre térünk ki, melyek tárgya folyóiratunk célkitűzéseinek körébe vág. Ján Eisner az Ipoly menti Alsó-Szemeréden talált baldenheim-típusú két sisakot ismerteti (5–30. l.) bőséges francianyelvű kivonattal (30–45. l.), J. F. Babor a legrégibb képzőművészetről értekezik (44–61. l.), Vojtech Ondrouch pedig folytatja a Historica Slovaca I–II. kötetének 44–107. lapjain megkezdett értekezését a stomfai és borostyánkői római kori állomáson végzett ásatások eredményeiről (61–111. l.) francianyelvű kivonattal (111–119. l.). Alexander Húščava: K problému pôvodu Jána Literata z Madočian című értekezésében az átkosemlékű János deák leszármazásával foglalkozik. Értékes dolgozatában összeveti az ezzel a kérdéssel foglalkozó egész eddigi irodalmat és a vonatkozó levéltári forrásanyagot, összefoglalja mindazokat az eredményeket, melyeket századunk elején Horváth Sándornak és Kubinyi Miklósnak részben folyóiratunk hasábjain lefolyt polémiája alapján megindult kutatások eredményeztek. Megállapítja, hogy János deáknak leszármazását sem Horváth Sándornak, sem pedig Kubinyi Miklósnak nem sikerült teljesen megoldaniuk mert János deák nagyatyjának, Domennak további genealógiai kapcsolata még a mai okleveles anyag alapján is teljesen bizonytalan. Zsigmond királynak Temesvárott 1390. évi szeptember hó 26-án kelt és eddig teljes szövegében még ismeretlen oklevele János deáknak sem őseire, sem pedig utódaira nem tartalmaz adatokat, érdekes azonban abból a szempontból, hogy János deáknak csak birtokai elvételét említi és pedig azzal kapcsolatban, hogy azokat örök időkre Choltai Egyed fiainak: Jánosnak és Mártonnak adja. Ez az oklevél csak a pecséthamisítás vádját említi, az oklevelekét nem, valószínűleg azért, mert az, oklevelek hamisításának a híre ennek az oklevélnek keltezése idejére még nem érkezett el a királyi udvarba (120–146. l.) Rudolf Hikl: Szakolca városának kezdeteiről értekezik (147–146. l.) Ján Durovič a szlovák pietizmusról értekezik és annak XVIII. századi és azutáni hatásait ismerteti a szlovák szellemi életre (165–201. l.). Branislav Varsík: Príspevok ku genealogii rodu Milana Rastislava Štefaníka című tanulmányában megállapítja, hogy az 1919-ben szerencsétlenség következtében meghalt nagy szlovák tábornoknak és hazafinak őseivel kapcsolatban az a hagyomány, hogy apai ágon nemesi származású lett volna, nem állja meg a helyét, de az sem, hogy családja a fehérmegyei csata után menekült volna el Csehországból. Stefaník szlovák alakú családneve, valamint családjának evangélikus vallása, családja szlovák eredetére mutat, anyai ágon is szinte tisztán szlovák származású, magyar és cseh vér bizonyosan alig mutatható ki benne. (202– 222. l.) Vojtech Baker: Štiavnicki zlatnici című dolgozatában a Selmecbányái aranyművesek alkotásait ismerteti (223–227. l.). Teodor Lamoš: Červená pečat’ kremnickej kancelárie című dolgozatában azt teszi vizsgálata tárgyává, hogy milyen alapon használták a körmöcbányai kancelláriában már a XIV. század közepétől kezdve a vörös viaszpecsétet, noha csak jóval későbben. 1456-ban kapott a város erre kiváltságot. Megállapítása szerint a korai vöröspecsét használatának a gyakorlata azért alakult ki, mert a bánya comese volt egyben a városi közigazgatás legfőbb feje és a comes nótáriusa egy személy volt a város nótáriusával. Már a XIV. század első felében a kamara comesének nótáriusa, amikor oklevelet állít ki, megemlíti, hogy körmöcbánya városának is a nótáriusa. Ismerteti Körmöcbánya városa fejlett kancelláriájának munkáját, ahol már a XV. századtól kezdve liber civitatist vezettek. Az első eset, mikor vörös viaszpecséttel pecsételtek, 1361-ből való, a comes pecsételt a saját nevében vörös viaszpecséttel, de a comes nevében a város is adott ki vörös viaszpecséttel pecsételt oklevelet és ez, a gyakorlat a XIV. század közepétől kezdve vert gyökeret, melyet az 1456. évi kiváltságlevél már mint jogszokást ruházott, fel oklevélbe foglalt kiváltsággal. (228–238. l.) František Zagiba a szentpétervári konzervatórium professzorának, Karol Hynek Vojáčeknek szlovákiai kapcsolatait ismerteti. A „Prehlady'' Szemle rovatában megemlítendő Branislav Varsíknak a beszámolója a szlovák levéltáraknak az utolsó háború alatti sorsáról. Megállapítja, hogy az 1938. évi november hó 24 bécsi döntés következtében, melynek alapján a magyarok megszállottak a déli részeket, sok értékes levéltári anyag került Magyarországra, így elsősorban a jászói és leleszi 30konvent hiteleshelyi levéltára, Hont vármegye levéltára Ipolyságon és Gömör vármegye levéltára Rimaszombaton, továbbá sok városi levéltár, melyek közül lég-értékesebb Kassa városának levéltára és Rozsnyón a városi levéltár. Értékes levéltári anyag került át Komárom, Somorja és Jolsva városok levéltáraival és több családi levéltárral, köztük a Bárczay-családnak Bárcán elhelyezett levéltárával. Szlovenszkó megszállása oly gyorsan következett be a bécsi döntés után, hogy a megszállók a levéltárakat eredeti helyeiken találták. A háborús cselekmények következtében 1945-ben teljesen elpusztult Hont vármegye levéltára Ipolyságon, Rimaszombat városának ismeretlen helyre szállított középkori oklevelei sem kerültek elő. 1944 őszén a szovjet front közeledtére német birodalmi levéltárosok érkeztek a Szepességbe és Sáros megyébe, hogy a könyvtári és levéltári anyagot Németországba szállítsák. Ismerteti ez a levéltár elszállítási munkálatot. A háború befejeztével azonnal megkezdték a szlovák menekített levéltárak rejtekhelyeinek felkutatását és beszámol ennek a munkának az eredményeiről.
Bottló Béla
