A szöveg közléséről
A szöveg közléséről
A Váradi Regisztrum nem csak a 13. századi magyar társadalom- és művelődéstörténet felbecsülhetetlen forrása, hanem egyben magyar és latin nyelvtörténeti emlék. A korabeli kézirat, melynek alapján az 1550. évi nyomtatvány készült, azt követően, hogy a kiadás elhagyta a nyomdát, elkallódott vagy elpusztult, így ma már az eredeti kézirat jellemzőiről csak a nyomtatvány alapján alkothatunk képet. A nyomdász, amellett, hogy számos hibát is ejtett, úgy látszik, törekedett a szöveghűségre, igyekezett reprodukálni a kéziratban olvasott jellegzetesen középkori jeleket és rövidítéseket. Ma már nehéz eldönteni, hogy a tipográfus az e-caudata használatában, mely éppen a 12-13. század fordulójáig volt korjellemző, majd a humanista írásmóddal újult meg, saját korának (alapvetően dekoratív célú) szokásait követte, vagy éppenséggel az előtte fekvő kéziratot szándékozott minél pontosabban kinyomtatni. A magyar személy- és helyneveket minden valószínűség szerint gyakran elrontotta, a magyar ragok használata azonban ezek esetében is kielégítően igazolja igényét a pontosságra. E két jellemző, ti. hogy a latin szöveg és a magyar névanyag egyaránt értéke a kiadványnak, arra indított bennünket, hogy eltérve mind a (klasszikus és középkori) latin, mind pedig a magyar filológiában megszokott módszerektől, olyan közlést készítsünk, mely lehető pontossággal tükrözi az 1550. évi nyomtatvány szövegét, ugyanakkor folyamatosan olvasható, s lehetséges mértékben az eddigi kiadások hibáit is kiküszöböli, vagyis csak csekély mértékben normalizált szöveget nyújt. A magyar személy- és helynevek közlésében a betűhűségre törekedtünk, ettől csak a szóvégi –ij esetében tértünk el, ezt ugyanis minden esetben szándékunkban állt visszajavítani –ii-re, valamint a legnyilvánvalóbb és legindokoltabb esetekben Karácsonyi és Borovszky ajánlása szerint a helyes névalakot tüntettük fel a főszövegben (a latin alakú személyneveket természetesen normalizáltuk). A latin szöveg közlésében is a betűhűségre törekvés vezérelt bennünket, a nyilvánvaló hibákat ugyanakkor mindkét esetben Karácsonyi és Borovszky kiadása alapján a szövegben javítottuk, ezek (nem súlyozott, tehát a sajtóhibákat is feltüntető) jegyzékét a szöveg végén állítottuk össze. A jegyzék természetesen nem tér ki a félhangzók (u-v, i-j) jelölésének normalizált alakjaira. Az egybe- és különírás valamint a nagybetűk használata tekintetében a nyomtatvány szövegét nem tekintettük mérvadónak. Szokatlannak látszik, hogy az ortográfiát nem normalizáltuk (pl. ugyanannak a hosszú –e hangnak a jelölésére, melyet az antik latinság –ae-vel adott vissza, akár egy soron belül is háromféle megoldást találunk: ae, e, ę; amikor viszont ezt a hangot is tartalmazó, szokásos középkori kontrakciót fordul elő negyedikként, ezt az iskolai latinság prae-jével adtuk vissza a nyomdász szokásának megfelelően), ennek azonban az az oka, hogy a szöveg kronológiai rétegeinek jellemzőit nem kívántuk eltüntetni. A nyomdahibának is minősíthető ékezetes betűket (á, é), továbbá az adverbiumi végződést és az igei (praes. perf. Pl/3 –ere –erunt helyett) rövidülést jelölő ékezetet megjegyzés nélkül javítottuk ill. elhagytuk. Két-három esetben (215/2; 338/245) szóvégen magánhangzó fölé írt magánhangzó szerepel a nyomtatványban, ilyenkor a suprascriptumot a szóvégére sorközbe írtuk. A központozásban takarékosan igyekeztünk eljárni. A hasonmás segítségével változtatásaink könnyűszerrel szembesíthetők az 1550. évi nyomtatvány, valamint az annak szövegét történetkritikai kiadásban közzétevő Karácsonyi-Borovszky-kiadással. Az apparátus összeállításában is törekedtünk a célszerűségre, így többek között a román nyelvű fordítások adatait nem tüntettük fel, ezek azonosítói megtalálhatók az Erdélyi okmánytár apparátusában. Történeti jellegű magyarázatot ritkán csatoltunk a szöveghez, ezeket pótolja a hasonmás közlés jegyzetanyaga. Kivételt csak a miseintroitus szerinti keltezések esetében tettünk, ahol is Karácsonyi és Borovszky keltezéséhez tartottuk magunkat, az introitus biblikus idézetének azonosításától ezen esetekben eltekintettünk.
Szovák Kornél
