Ady Endre: Ésaiás könyvének margójára
Ésaiás könyvének margójára
1. Seirből kiált énhozzám is az Úr: »Vigyázó, mit mondasz az éjszakáról,
vigyázó, mit mondasz az éjszakáról?« Ilyen hiábavalóság hát az ember
isteni elméjének fényessége, hogy egy fuvalom által éjszaka lesz?
vigyázó, mit mondasz az éjszakáról?« Ilyen hiábavalóság hát az ember
isteni elméjének fényessége, hogy egy fuvalom által éjszaka lesz?
2. Hányszor kell még sírnia a szeretet és géniusz doboló vigasságának
szűnésével a Földnek, megromolnia s megerőtlenedniök a Föld népe nagyjainak?
szűnésével a Földnek, megromolnia s megerőtlenedniök a Föld népe nagyjainak?
3. Miért, hogy a föl-fölemelkedett Embert mindig visszarántja Valaki,
kit Úrnak is neveznek, Jehovának is, Rendelésnek is, Sorsnak is? Az
Ember már-már készül jónak és Istennek változni, de Perazim hegyén
fölkél az Úr.
kit Úrnak is neveznek, Jehovának is, Rendelésnek is, Sorsnak is? Az
Ember már-már készül jónak és Istennek változni, de Perazim hegyén
fölkél az Úr.
4. Mi jókedvet csinál az Úrnak, hogy csak mutogatja az Embernek nagyszerű
célját, az Élet egyenlő kibékülését mindnyájunkkal s a békének szivárványhídját?
Miért keresi meg bennünk, mint a Gibeon völgyében megharagvásában,
a mi ősi vadságunkat, hogy gonoszságainkat egymásra tüzelje?
célját, az Élet egyenlő kibékülését mindnyájunkkal s a békének szivárványhídját?
Miért keresi meg bennünk, mint a Gibeon völgyében megharagvásában,
a mi ősi vadságunkat, hogy gonoszságainkat egymásra tüzelje?
5. Bizony a »kegyetlen, hosszú Léviátán kígyót és a tekergő Léviátán
kígyót« kemény, nagy és erős fegyverével nem látogatja meg senki.
És a »veres ború szőlőt« vérrel öntözi most megint az Úr. Óh, miért
olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember, ki úgy kívánja a szeretetet
és boldogságot? Vigyázók, hiába vigyáztok, óh, jaj, vigyázók, hiába
vigyázunk, mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca.
kígyót« kemény, nagy és erős fegyverével nem látogatja meg senki.
És a »veres ború szőlőt« vérrel öntözi most megint az Úr. Óh, miért
olyan szeretetlen és boldogtalan az Ember, ki úgy kívánja a szeretetet
és boldogságot? Vigyázók, hiába vigyáztok, óh, jaj, vigyázók, hiába
vigyázunk, mert újra és újra leesik a sárba az Embernek arca.
