Ady Endre: Bujkálás a Szánalomtúl
Bujkálás a Szánalomtúl
Úgy bujkálok a Szánalomtúl,
Találkozástúl és beszédtűl,
Mint aki nagyon-nagyon szédűl,
De kell, hogy lenézzen a Mélybe.
Találkozástúl és beszédtűl,
Mint aki nagyon-nagyon szédűl,
De kell, hogy lenézzen a Mélybe.
Bús, rozzant konflisnak ölébe
Dobom magam és gyávaságom
S kullogok a pesti utcákon
Űzött kutyaként, félve-félve.
Dobom magam és gyávaságom
S kullogok a pesti utcákon
Űzött kutyaként, félve-félve.
S én lennék a Hírnek kevélye?
Ki, mint egy ingét féltő senki,
Nem ér rá gyűlölni, szeretni
S csupán bujkál a Szánalomtúl?
Ki, mint egy ingét féltő senki,
Nem ér rá gyűlölni, szeretni
S csupán bujkál a Szánalomtúl?
