Ányos Pál: Barcsay kapitánynak
Barcsay kapitánynak
| Melly hosszu hallgatás mindkettőnk részéről! |
Kiket felemeltünk scythák mezejéről,
Hogy sugarollyanak ránk Pállás öléről.
| Látom, hogy könyveznek, nem hallván lantunkat, |
Hidd el, kedvellették hallani szavunkat,
S hogy köttyük versekbe bús magyarságunkat.
| Ne legyünk kemények!... vigasztaljuk őket! |
Te vidd oltárokra az olaj vesszőket,
E rózsa- s jázminnal terhelt keszkenőket.
| Ird meg, melly angyal vitt Tyberis partyára, |
És letelepedvén nyájosság karjára,
Szüljetek örömet hazátok számára!
| Millyen paradicsom tünik szemetekben, |
Kinek szép árnyéka győzedelmetekben
Veletek lebegett, nyögött szivetekben!
| Igaz az, egy ifju scythák istenének |
Szerelmet érdemel s kedvét nemzetének,
Hozván vérben ferdett élét fegyverének.
| Ó boldog békesség! melly gyönyörüséget |
Hogy a sok szenvedést s drága dicsőséget
Jutalmazd, édessé tévén a hivséget!
| Ti pedig, nagy lelkek, kik Mars mezejében |
Áldgyuk sirotokat, s onokák szivében
Irjuk neveteket érdemlett fénnyében.
| Élni fog Rakovszki! ki Glatz határában |
S midőn már feredett vére patakjában,
Még akkor is vágd! vágd! hallatott szavában.
| Igy holt meg amaz is Pompéjus hadában, |
Hogy még terhével is ártson halálában,
Sülledő ellenség ugrott hajójában.
| Csudáljuk barátom e nagy embereket, |
Hogy immár elizi kies térségeket
Sétálják, s borostyán fedezi fejeket!
Buda, 21-dik November 1779.
