Ányos Pál: Két jó barátomnak a Bakonyba
Két jó barátomnak a Bakonyba
| Mivel nem lehetek barátim ölében, |
Vegyétek helyettem bágyodt verseimet,
S ezekből lássátok magyar hivségemet.
Ti a kies erdők laktok árnyékában,
Hol árva gerlice piheg fájdalmában;
S hol Diánnának kevély haragjából
Akteonnak szarvak nőttek homlokából,
Ott hallyátok fujni a csendes szeleket,
Kacagjátok meleg házban a teleket,
Mellyek, ha felülnek jeges fellegekre,
Fehér fátyolt vonnak epres hegyetekre.
Szép magánosságtok lebeg hallgatásban,
Hol a sziv érezhet, s gyakran sohajtásban
Fejezheti magát, melly a kék egekre
Mint villám; ugy röpül s száll kedves szivekre.
Szóltok, tudom, néha Nelson mátkájával,
Kit a nagy Mármontel fest ékes tollával,
S könyveztek Ágisnak igaz fájdalmára,
Tekéntvén Spártának leomlott falára!
Melly édes mulatság egy ember szivének,
Midőn rendét láttya más történetének,
Kit a balszerencse felvévén szárnyára,
Száz sohajtás után tesz le révpartyára!
Kártigám szultánnak nyögött rabságában,
Énekelvén buját hárfája szavában,
S a szunnyasztó éjjel hiv setétségében
Könyvével öntözte virágit kertyében!
A szép Adelhaid Savoj hegyeiben,
Mellyeknek szüntelen hó függ teteiben,
Figyelmezett Fonros gyászos hobojára,
Melly pihegve felelt szive fájdalmára!
Mennyit nem szenvedett Telemak uttyában,
Keresvén Ulyssest Trójának hamvában,
S egy tündér Nimfának gyulladván tüzétől,
Hogy futott Mentorral Cyprus szigettyétől?
Barátim! ezeket borostyán kuttyánál
Olvasván, csergéssel folyó forrásánál,
Emlékezzetek meg magyar társotokról,
Ki holtig le nem mond hiv barátságtokról.
Buda, 18-dik November 1779.
