Ányos Pál: Bessenyei Györgynek
Bessenyei Györgynek
| Bölcsen okoskodol küldött leveledbe, |
Midőn a tanittást forgatod eszedbe, -
Mellyet velem vettél még gyermekségedbe'.
| Kijöttünk semmiség setét barlangjából, |
Prometheus adott részt lopott lángjából,
S igy emberek lettünk nem voltak számából.
| Mihelyt e nagy világ fiaivá lettünk, |
Már szabadságunkba akkor csorbát vettünk,
Midőn kényünk szerént nem pityereghettünk.
| Jutván életünknek alkalmas korára, |
Nem is ügyelhettünk más nemzet szavára,
Mindegyiknek annya tett szót ajakára.
| Mint midőn a kertész sétálgot kertében, |
Nem tud ellent állni a fa törvénnyében,
Csak idegen szültét csudállya tövében.
| Hát hol kifejtőzött lelkünk bilincséből, |
Még gondolkodni is atyánk tetszéséből
Tanultunk, s itélni mesterünk eszéből!
| Ez üldözi egész emberi nemünket, |
S ha meg nem rostáljuk azután eszünket,
Elől itéletek láncolják éltünket!
| Irigylem sorstokat Szatarcha népei, |
Hevernek nálotok Arimásp kinesei,
Kik után sohajtnak világ gyermekei.
| Vallyon mért nem kedves az arany ezeknél? |
Most is megmaradnak régi törvényeknél.
Im, tanittás mennyit tesz a gyermekeknél!
| Nem sir Essedonban az attya fiáért, |
Nem haldoklik Acis eskütt Klorissáért,
Virágzó éltének elalutt lángjáért.
| Erre oktattattak annyok emlőjénél, |
Hogy megholt rokonik fagyos teteminél,
Olly vigan álljanak, mint tánc elejénél.-
| Barátom, ne kivánd, tovább gondolkozzam, |
Inkább Istenemnek, engedd, hogy áldozzam,
S az örök végzések rendén csudálkozzam!
Buda, 23-dik November 1778.
