Ányos Pál: Egy barátomnak, midőn véle megbékültem
Egy barátomnak, midőn véle megbékültem
| Már elég; felbontom eskütt szándékomat, |
Felnyitom számodra titkos tárházomat,
S ujra felszentelem drága vagyonomat!
| Vedd ismét szivemet régi állásában, |
Szinte olly hivség van most is mozgásában,
Mint barátságunknak legjobbik korában.
| Tedd bár félre mágnest egy kis szugolyában |
Hozz ércet egy század után határában,
Nem látsz kisebbülést vonszó hatalmában.
| Igy van, hidd el, sorsa az hiv barátságnak. |
Ha enged is néha némely gyarlóságnak,
Ismét tengerére tér a buzgóságnak.
| A nap sem szüntelen ragyok kerekében, |
Láttam már havat is tavasz közepében,
Isten az, ki nem fogy minémüségében!
| Ha egy játék-néző hellyre vitettetel, |
Mihelyt szállásodra visszakésértetel,
Elmultak könyveid!... s mint tréfán nevetel.
| Ebből vegyünk példát mi is életünkről! |
Melly nap ma elüzte az hajnalt egünkről,
Talám holnap sirba szóllittand nevünkről!
| Minden fertál óra féljünk ütésétől, |
Mindegyik kiált ránk a sirnak széllyétől,
Hogy majd bucsut veszünk a napnak fénnyétől.
| Még bölcsőnkbe vettük az halál igáját, |
S már előre küldte szomoru postáját,
Midőn sirva néztük a dajka póláját!
| Igy, mint életünknek nincsen öröksége, |
Indulatinknak sincs tökélletessége, -
Bárkit biztasson is képzelt bölcsessége.
| Ezek is mulandók, s gyakran megszéditnek, |
S hogyha egyszer álnok tőrökbe vehetnek,
Szivünkre számtalan fájdalmat eresztnek.
| Vagyon olly állapot ember életében, |
Titkos sohajtások verődnek mejjében,
S unalmát jelenti akármelly mivében.
| Mint mikor a gyermek felébred álmából, |
S mig meg sem érthettyük, mit kivány, szavából,
Esmét elaluszik, s tréfát tesz magából!
| Esmérjük meg mi is hát gyengeségünket, |
Te nékem, én néked, bocsássuk vétkünket,
S csak te, fagyos halál, váloszd el szivünket!
Buda, 11. November 1778.
