Babits Mihály: HÚSVÉTI ÉNEKE
Új örömök intenek.
Ahogy föltámadt az Úr,
föltámadnak mindenek.
Érzik Alkotójukat
mily erős, és Urukat
szolgálják az elemek.
A levegő szétterül.
A viz árad s völgybe gyül.
A föld biztonságban ül.
Ami könnyü, föltolul,
és a mélybe hull a suly.
Minden, minden megujul.
a tenger sem háborús,
a szél sem oly vad, oly bús.
Földi lejtőnk kivirult.
Újrazöldel a kopár,
újra meleg a sugár,
mivel a tavasz kigyult.
e világnak hadnagya
birodalmát föladja,
melyet bennünk hóditott.
Míg azt, ami nem övé,
vágyott hogy megőrzené,
sajátjából kikopott.
s már az ember megleli,
mit úgy fájt elveszteni:
az Édennek kéjeit.
Kardját leeresztve im
utat ád a Kerubim,
s az út könnyü és szelid.
és rabokat szabadit,
akiket fogságba vitt
holtuk óráján a bűn.
Azért diadalukat
Atyának és Fiunak
s Szentléleknek, zengjük hűn!