Babits Mihály: MÁRIA-ÉNEKE
aki megváltónkat szülte!
Te vagy ama Tenger-Tüze,
csalhatatlan csillaga: |
ne engedd törni hajónkat!
Kérd érettünk Megváltónkat:
imádj Istent, Mária! |
nyögnek zavaros hullámok;
fut a bárka, de futtának
szembe annyi szörnyeteg: |
sárkány, rablók, Szcillák réme...
Veszve a hajós reménye!
ezer halál fenyeget. |
majd földobja haragos hab;
árboc ing, vitorla foszlad;
a kormányos mit tehet? |
egész állat-emberségünk:
anyánk! te légy menedékünk,
jó szellem a vész felett! |
s el nem vesztve szűz virágod
újmód szültél új virágot
e világnak - új igét, |
s méhedet választva vértül
szűz testedből vette értünk
földi húsnak köntösét. |
az, ki mindent bölcsen osztott
s erényedtől meg nem fosztott
mikor szent testedbe szállt. |
ősanyánktól örökséget,
nem éreztél, úgy szüléd meg
a Megváltót és Királyt. |
olajág, virág és szőllő,
ki nem magból lettél termő,
szent gyökér, áldott anya, |
fénylőbb fényénél a napnak,
könyörögj értünk Fiadnak,
ne ítéljen szigora! |
legyen védője a nyájnak
mely bár a tilosban járdalt,
bocsánatról álmodott. |
aki a keresztre lépve
maga nyujtott reménységre
bűnösöknek zálogot.
légy a világ áradatja
közt menekvés szabad útja,
égi révbe vezető: |
csillapítsd a hab dagályát,
adj kegyedben könnyü pályát!
Vár az édes kikötő... |