Babits Mihály: A SEMMI VÁGYA
A SEMMI VÁGYA
Bús szellem, küzködés vad imádója hajdan,
a Remény, mely előbb sarkantyuzott vigan,
nem ösztökél tovább. Ülj el, boldogtalan,
vén ló, ki tántorogsz, botlasz az utcazajban!
a Remény, mely előbb sarkantyuzott vigan,
nem ösztökél tovább. Ülj el, boldogtalan,
vén ló, ki tántorogsz, botlasz az utcazajban!
Törődj belé, szivem, aludj bután a bajban!
Bukott, bolond! neked se kéj álmaiban
nincs már öröm, öreg, se büszke viadalban
akár fuvola zeng, akár trombita harsan:
Gyönyör! ne is kisértsd dacomat! Hagyj magam!
nincs már öröm, öreg, se büszke viadalban
akár fuvola zeng, akár trombita harsan:
Gyönyör! ne is kisértsd dacomat! Hagyj magam!
A drága kikelet illata odavan.
S az Idő úgy robog át percről-percre rajtam,
mint dermedt test fölé ha szörnyü hó zuhan:
magasból nézem én e Gömböt, hogy suhan,
helyet se kérve rajt, hová fejem lehajtsam.
mint dermedt test fölé ha szörnyü hó zuhan:
magasból nézem én e Gömböt, hogy suhan,
helyet se kérve rajt, hová fejem lehajtsam.
Hóförgeteg, ragadj! röpíts a zivatarban!
