Babits Mihály: A SZERELEM ÉS A KOPONYA
A SZERELEM ÉS A KOPONYA
Régi fejléc
Az Emberiség koponyáján
s e trónt nevetve profanálván
| ül a szerelem |
| üli szemtelen. |
A légbe ezer búborékot
talán hogy majd utólérjék ott
| vigan fuvogat, |
| a csillagokat. |
S a fényes gömb mind oly törékeny
s szétpattan, mire tudna, régen
| röpűlni tanul, |
| arany álomul. |
S hallom, hogy minden búboréknál
"Vad játékod, piciny pribék, már
| feljajdul a fej: |
| mikor hagyod el? |
Mert mit igy szájad unalomból
nem egyéb, mint az én agyamból
| a légbe kilő, |
| a vér, a velő!" |
