Babits Mihály: SÍRI BÁNAT
SÍRI BÁNAT
Ha majd, sötét leány, lenn alszol síri álmot,
s emlék borul föléd, márványból alkotott;
ha majd nem lesz egyéb várad és alkovod,
mint egy esős gödör, kiásott, sáros árok;
s emlék borul föléd, márványból alkotott;
ha majd nem lesz egyéb várad és alkovod,
mint egy esős gödör, kiásott, sáros árok;
ha a kő nyomva majd langy lanyhaságba fáradt
csipőd és kebledet, mely félve zajg, dobog,
nem hagyja verni már szived, a halk dobot,
s futni kaland után lábad ahogy sovárog:
csipőd és kebledet, mely félve zajg, dobog,
nem hagyja verni már szived, a halk dobot,
s futni kaland után lábad ahogy sovárog:
a sír, nagy álmaim meghittje (mert a Sír
mindig értette azt, mit a Költő panaszlott)
nagy éjeidre, hol álomvirág se nyíl,
mindig értette azt, mit a Költő panaszlott)
nagy éjeidre, hol álomvirág se nyíl,
ezt írja majd: "Te bús félkurtizán, mi hasznod,
hogy nem ismerted azt, amit a holt sirat?"
- És mint egy furdalás, a féreg úgy harap.
hogy nem ismerted azt, amit a holt sirat?"
- És mint egy furdalás, a féreg úgy harap.
