Babits Mihály: VÁRATLAN VENDÉG
VÁRATLAN VENDÉG
Atyját virrasztva és látva már Harpagon,
hogy a fehér ajak a halál kínja közt ráng:
"Van elég, úgy hiszem - mondja álmatagon -
hogy a fehér ajak a halál kínja közt ráng:
"Van elég, úgy hiszem - mondja álmatagon -
| fenn a padláson régi deszkánk." |
"Széppé formált az Úr - selypíti Céliméne -
és a szivem se rossz, magától értetőleg!"
A szíve! (ily szivek, mint sonka ha kemény,
és a szivem se rossz, magától értetőleg!"
A szíve! (ily szivek, mint sonka ha kemény,
| az örök tűzön újra főnek!) |
A zsurnaliszta, vak gőggel fáklyázva, szól
a szegényhez, akit lelki sötétbe fojtott:
"Hol a földi bajok Egyengetője, szólj,
a szegényhez, akit lelki sötétbe fojtott:
"Hol a földi bajok Egyengetője, szólj,
| ki a Szépet teremti, s boldog?" |
A vak kéjenc szivét legjobban értem én,
ki ásít éj-napon, s fejét a falba csapva
sír tehetetlenül: "Rátérek az erény
ki ásít éj-napon, s fejét a falba csapva
sír tehetetlenül: "Rátérek az erény
| utjára: holnap lesz a napja!" |
Az óra halk szava pedig így szól: "Hamar
megérett a bünös! Intettem balga testét.
Az ember vak, süket s törékeny, mint a fal,
megérett a bünös! Intettem balga testét.
Az ember vak, süket s törékeny, mint a fal,
| ha férgek fogai kikezdték!" |
S aztán jő Valaki, akit mind tagadott
s gúnyos gőggel beszél: "Szentségtartómból éppen
elég sok fekete ostyát áldoztatok
s gúnyos gőggel beszél: "Szentségtartómból éppen
elég sok fekete ostyát áldoztatok
| a vidám fekete misékben! |
Meghitt templomaim lettetek, únt szivek
s titkon tolongtatok farom csókjára rondán.
Ismerjetek ma rá Sátánra, hogy nevet,
s titkon tolongtatok farom csókjára rondán.
Ismerjetek ma rá Sátánra, hogy nevet,
| mint a világ, győzve, gorombán! |
Azt hittétek talán, leálcázott csalók,
hogy a Mester eszén túl lehet járni tudni?
S díj nektek majd a gaz játékból dupla lóg
hogy a Mester eszén túl lehet járni tudni?
S díj nektek majd a gaz játékból dupla lóg
| gazdagnak lenni s mennybe jutni? |
Kell hogy a vén vadászt fizesse préda dús,
aki sokáig ült s ki nem mozdult a lesbűl;
viszlek ma hát velem, megúnt társai bús
aki sokáig ült s ki nem mozdult a lesbűl;
viszlek ma hát velem, megúnt társai bús
| munkámnak, a sürűn keresztül, |
viszlek a néma föld, a szirtel sűrüjén
keresztül s ős tömeg hamvain testeteknek
egy palotába, mely nagy mint én, és kemény,
keresztül s ős tömeg hamvain testeteknek
egy palotába, mely nagy mint én, és kemény,
| s egyetlen kőből született meg, |
a Bűnből született, s kemény és nem mozog,
s amelyben gőgön ül, kínom és diadalmam!"
- Ekközt egy fennülő Angyal ajkán azok
s amelyben gőgön ül, kínom és diadalmam!"
- Ekközt egy fennülő Angyal ajkán azok
| dicsőségéről zeng a dallam, |
akiknek szíve így szól: "Áldott ostorod,
Uram! a Szenvedés magasztal áldva téged!
Szivünkkel könnyedén játszik erős karod,
Uram! a Szenvedés magasztal áldva téged!
Szivünkkel könnyedén játszik erős karod,
| de végtelen a Bölcseséged!" |
S az égi Trombita oly édesen kiált
szent ünnepestjein az örökös szüretnek,
hogy tőle mindazok szivében, kiket áld,
szent ünnepestjein az örökös szüretnek,
hogy tőle mindazok szivében, kiket áld,
| mennyei mámorok születnek. |
