Babits Mihály: VARÁZS
VARÁZS
Erdő! félelmetes vagy, mint nagy régi dómnak
zúgása, orgonák! s szívünkben, mely örök
gyászszoba, hol a holt árnyak még hörgve gyónnak,
De Profundis-szaid visszhangja visszanyög.
zúgása, orgonák! s szívünkben, mely örök
gyászszoba, hol a holt árnyak még hörgve gyónnak,
De Profundis-szaid visszhangja visszanyög.
Gyülöllek, óceán! csapkodó, tarka lármád
magában leli meg szellemem! A bukott
ember lázadt, kinos nevetésének árnyát
óh tenger! óriás kacajjá kacagod.
magában leli meg szellemem! A bukott
ember lázadt, kinos nevetésének árnyát
óh tenger! óriás kacajjá kacagod.
Hogy szeretnélek, Éj! csak csillagod ne égne,
mert lángjából a fény jól ismert nyelve zeng!
- Sötétet keresek, üreset, meztelent!
mert lángjából a fény jól ismert nyelve zeng!
- Sötétet keresek, üreset, meztelent!
De jaj! vászon gyanánt hímzek én a sötétre,
s szememből látomás buggyan rá, miriád,
milyet a megszokott tekintet sohse lát.
s szememből látomás buggyan rá, miriád,
milyet a megszokott tekintet sohse lát.
