Babits Mihály: SZŐLLŐHEGY TÉLEN
a hegy husát most látni meztelen,
mint ájult hölgy, mutatja fesztelen
telt formáját, a gömbölyűt, csinost.
emlőt száradva, dombot nesztelen,
hol az áttetsző gyöngygerezd terem,
melyből szürik a mézizű pirost.
arannyal árnyal a ferde sugár,
a puszta hanton egy lélek se jár.
mikor jön már a tavasz és a nyár?
a fosztott tőke álmodozva vár.