Babits Mihály: AZ ÁLOM KIVETETT
Sárban görgetett, sziklához ütött, míg szennyesen és fájva
kiáltottam kedvesemnek: "Ments meg kedvesem!"
oly csöndes volt még, lehetett hallani a szomszéd apácák
klastromából hogy kondul imára a kis harang.
az álom hajótöröttje volt, s a Valóság szennyes és sziklás
partjain találkoztunk, mint szegény Robinsonok,
idegen föld belseje felé, ahol a Törzsek laknak
s idegen, féltékeny szemekkel néznek meztelen és vadan.
fogad, de majd elvész a harci zsivajban; fogságra hullunk,
s kinoznak, mig eljön értünk az Álom, a mentőhajó.