Babits Mihály: FÜST ÉS KOROM KÖZÜL
feje körül, aki fáklyával megy
ilyen fulladt, szűk pincéken át.
óh, be gonosz levegőt kell színom
bujkáló bús magyar útamon!
Látjátok még lángom? Én nem látom,
csak a füstöt, ami visszacsap.
Híg madarak szárnya hull szememre:
hull a híg, lágy, loncsos, langy korom.
s úntan fogják képemet föltárni
a morc hullamosó századok,
mint a kapzsi archeológ arca,
ha a múmiából kincs kerül.
ők lelik meg, mert ti eldobtátok,
mint a gyermek az almacsutát.
mégis benne minden nedvek anyja,
a jövőnek szórt morzsa, a Mag.