Bajza József: LENKE DALA.
Erdőben magány,
A magányba' sírdomb
Hársak alkonyán.
Omlik a patak,
Hársak közt madár zeng,
Szellők inganak.
A kies vidék,
Mert a dombra szegfűt,
Rózsát ülteték.
Bérceken leszáll,
S engem lát bolyongni
A domb fáinál.
Búm sohajtanak,
A patak vizében
Könnyim omlanak.
Hogy kit elfedett
E domb sírja, egykor
Engem szeretett.
Sziklán oly nagyon.
Bájos völgyi zengő!
Hallgass bokrodon;
A fán csendesen!
Hadd nyugodjék békén
Megholt kedvesem.