Balassi Bálint: NEGYVENNEGYEDIK
1 | Mindennap jó reggel ezen repültök el |
szóldogálván, darvaim! |
Reátok néztemben hullnak keservemben |
szemeimből könyveim, |
Hogy szép szerelmesem jut eszembe nékem, |
megújulnak kínjaim. |
2 | Látom, utatokot igazítottátok |
arra az ország felé, |
Azholott az lakik, víg szívemet aki |
őmagánál rekeszté. |
Valaha énrólam, ki híven szolgáltam, |
vallyon emlékezik-é? |
3 | Bujdosom, mint árva, idegen országba |
veszettül, mint szarándok, |
Ruhámban sötét színt, szívemben szörnyű kínt |
viselek én, úgy gyászlok, |
Szárnyam nincs, mint néked, kin mehetnék véled |
ahhoz, akit óhajtok. |
4 | Szárnyad vagyon, repülsz, szinte ott szállsz le, ülsz |
földében, hol akarod, |
Te szomjúságodot szép forrásból csorgott |
tiszta vizével oltod, |
Örömem környékét, az ő lakóhelyét: |
Paradicsomot látod. |
5 | De ne siess, kérlek, tőled hadd izenjek |
néki rövid beszéddel, |
Vagy ha az nem lehet, csak írjam nevemet |
mellyedre fel véremmel, |
Kin megesmérhesse, hogy csak őérette |
tűrök mindent jó kedvvel. |
6 | Ádjon az jó Isten néki egészséget, |
víg és hosszú életet, |
Mint mezők virággal, tündökljék sok jókkal, |
áldja mindennel őtet; |
Nyomán is tavasszal teremjen rózsaszál, |
s keserüljön éngemet! |
7 | Sok háborúimban, bujdosó voltomban, |
midőn darvakat látnék |
Szép renden repülni s azfelé halanni, |
hol szép Julia laknék, |
El-felfohászkodván s utánok kiáltván |
tőlük én így izenék. |