Balassi Bálint: NEGYVENHARMADIK
NEGYVENHARMADIK
A FÜLEMILÉNEK SZÓL ALTERA INVENTIO
azon nótára
| 1 | Te, szép fülemile, zöld ágak közibe |
| mondod el énekedet, |
| De viszont azellen az én veszett fejem |
| mond keserves verseket, |
| Kiket bánatjában, szerelem lángjában |
| szép Juliáról szerzett. |
| 2 | Mennybéli szép harmat tégedet mosogat, |
| éngem penig könnyhullás |
| Szüntelen nedvesít s bánattal keserít, |
| hogy oly kemény, mint a vas, |
| Az én szép Juliám, kitől jómot várnám, |
| hogy lenne már irgalmas. |
| 3 | Az hév verőfénnek mivoltát nem érzed, |
| mert ülsz híves árnékban, |
| Éngemet peniglen gyújt buzgó szerelem, |
| sülök, fűlök lángjában; |
| Te szabad vagy, repülsz, hol akarod, szállsz, ülsz, |
| nem úgy, mint én e vasban. |
| 4 | Örömmel és szépen csak tavaszidőben |
| szép énekeket mondasz, |
| Énnékem peniglen mind nyárban, mind télben |
| versem oka csak panasz, |
| Kínomat számlálom, Juliát imádom, |
| dolgom nékem mind csak az. |
| 5 | Lengedező szellő s híves tiszta idő |
| tégedet gyakorta hűt, |
| Éngemet viszontag örökké való lang |
| olthatatlanképpen fűt, |
| Kegyetlenségével, Julia szemével |
| nagy szerelem üttön-üt. |
| 6 | Vagy te egészséges, én peniglen sebes |
| szerelem nyila miátt, |
| Énekelsz víg szóval, nem mint én, bánattal, |
| mert nem is érzed kínját |
| Az szép Juliának, kinek szép voltának |
| adta lelkem meg magát. |
| 7 | Jobb, és mindenekben különböz éntőlem |
| te boldog állapotod, |
| Egyenlők csak ebben vagyunk mi mindketten, |
| hogy énekedet mondod |
| Te is, szinte mint én, s fogyhatatlanképpen |
| csak arra vészed gondod. |
| 8 | Juliát gondolván és szavát hallgatván |
| egy kis fülemilének, |
| Juta bús elmémben ez ennéhány versben |
| rendeltetett kis ének, |
| Kiben állapotja megtetszik mivolta |
| igazán életemnek. |
