Balassi Bálint: ÖTVENEGYEDIK
ÖTVENEGYEDIK
HOGY NYERTE EL JULIA A CUPIDO NYILÁT, ÍJÁT S HOL VISELI, AZT ÍRJA MEG, KÖNYÖRÖGVÉN AZ VÉGÉBEN ITT IS AZ JULIÁNAK
az "Magam gondolván" nótájára
| 1 | Áldott Julia kiballagtába |
| Cupidót találá, |
| Ki mérges nyíllal, szörnyű halállal |
| veszteni akarta, |
| Látván szép színét, elveté íjét |
| s ugyan elámula. |
| 2 | Kivel csak szívet és mesterséget |
| Juliának áda, |
| Mert szép szemétől hogy ő igen fél, |
| rajta nyilván látta, |
| Nagy szerelemmel villámó szemét |
| azért rá fordítá. |
| 3 | Rettene ottan Cupido, s onnan |
| mindjárt elfutamék, |
| Futtában íja, nyila, puzdrája |
| őróla leesék, |
| Kiért féltébe csak meg sem tére, |
| minden ott hagyaték. |
| 4 | Kit hogy megláta kegyes Julia, |
| a földről felvevé, |
| Nyilat puzdrába, zsinórt íjába |
| egyengeté, veté, |
| S ottan felköté, kivel erősbbé |
| szép személyét tevé. |
| 5 | Azért már nála mind íja, nyila |
| Cupidónak vagyon, |
| Szemében nyila, afelett íja |
| vonva haragoson, |
| Kivel szívemet, mint célül tett jelt |
| lövi, hogy kínt valljon. |
| 6 | Sokakat sebhet, de csak éngemet |
| gyakran inkább talál, |
| Mert énnálamnál, mint egy nagy célnál, |
| közölb senki nem áll, |
| S ez oka, hogy én több sebet tűrvén, |
| több kínt vallok másnál. |
| 7 | Venus módjára, mikor akarja, |
| nékiket vigasztal, |
| Nékiknek penig ád csak szörnyű kínt |
| nyughatatlansággal, |
| Mint hogy éngem is veszt, noha mégis |
| tűrök igazsággal. |
| 8 | Nagy bánatomat, sok fájdalmamat |
| már mint orvosoljam, |
| Nagy szerelmemnek, szenvedésemnek |
| én mi hasznát várjam, |
| Ha az keserget, kit lelkem szeret, |
| s kell hogy kínját valljam? |
| 9 | Akik szeretnek, gyakran szíveket |
| éjjel vigasztalják, |
| Mert titkon akkor kedvekre sokszor |
| ők azokat látják, |
| Kiktől javokot, boldogságokot |
| reménlik és várják. |
| 10 | Nékem peniglen éjjel is lelkem |
| keservesen óhít, |
| Szívembéli tűz ágyamból felűz, |
| házad felé indít, |
| Utcádon járok, reád vigyázok, |
| de szemem nem saldít. |
| 11 | Azonban az nap ismét feltámad |
| újobb gyötrelmemre, |
| Hogy nem szólhatok, mégis csak írok, |
| de leveleimre |
| Csak választ sem téssz, sőt reám sem nézsz, |
| mint egy elvetettre. |
| 12 | Mind ennyi sok bút, szegény nyomorult, |
| én honnan érdemlek, |
| Te háládatlan, a te lángodban, |
| ha tudod, mint égek? |
| Szerelmes lelkem, tégy már jól vélem, |
| szolgállak, míg élek! |
