Balassi Bálint: ÖTVENEDIK
1 | Julia két szemem, olthatatlan szenem, |
véghetetlen szerelmem, |
Julia víg kedvem s néha nagy keservem, |
örömem és gyötrelmem, |
Julia életem, egyetlenegy lelkem, |
ki egyedül bír vélem. |
2 | Julia az lelkem, mikoron szól nékem, |
Szerelem beszél vélem, |
Julia ha rám néz, azonnal eszem vész, |
mert Szerelem néz éngem, |
Julia hol alszik, még az is úgy tetszik, |
hogy ott nyugszik Szerelem. |
3 | Ő tüzes lelkemnek, fájdalmas szívemnek |
kívánt jó orvossága, |
Ő szemem világa, árnéktartó ága, |
jó szerencsés csillaga, |
Ő, kinek kívüle ez világ szépsége |
nem kell, sem vigassága. |
4 | Vagy áll, ül, nevet, sír, örül, levelet ír, |
Szerelem is azt teszi, |
Vagy múlat, énekel, vagy sétál alá s fel, |
Szerelem azt míveli, |
Mert mint jó barátját, Venus asszony fiát |
kézen fogva viseli. |
5 | A Paradicsomba termett szép új rózsa |
dicsőséges orcája, |
Testszín ruhájába aki őtet látja, |
szép Venusnak alítja, |
Új formában illik, mint nap, úgy tündöklik |
gyöngy között fényes haja. |
6 | Duna lefoltába rugaszkodott sajka |
mely sebességgel mégyen, |
Táncát ő úgy járja, merőn áll dereka, |
mintha csúszna sík jégen, |
Valahová lépik, sok szemek kísérik |
csudálván, jár mely szépen. |
7 | Midőn néha térül vagy mellettem kerül, |
szoknyája elterjedvén, |
Szerelmével belül vészen akkor körül |
éngemet felgerjesztvén; |
Udvari jó módját látván, érzem kínját, |
keservesen ránézvén. |
8 | Akkor az én dolgom azonképpen vagyon, |
amint a bölcsök írják, |
Hogy egy kárhozottnak Pokolban nagy kányák |
szívét rágják, szaggatják, |
De nem fogyathatják, noha rágton-rágják, |
mert nőttön-nőni látják. |
9 | Én szívemet is így, mikor énhozzám víg, |
ő nevelten neveli, |
De viszont, mint kánya, ő kegyetlen kínja |
rágja, szaggatja, eszi, |
Én állapotomot, mint egy kárhozatot, |
oly keservessé teszi. |
10 | Dolga mind egyenlő, Szerelemmel egy ő, |
csak erkölcse különböz, |
Kegyes a Szerelem, s Julia kegyetlen, |
éngem halálra üldöz, |
Szerelem mely édes, Julia oly mérges, |
mert éngem csak ver földhöz. |