Csokonai Vitéz Mihály: A nyár
A nyár
A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon,
Hevűl a Neméa sárga oroszlányja,
Vévén a Szírius tőle melegséget,
Mihelyt dögleletes fényű csillagzatja
Azonnal a tavasz szépségi hervadnak,
A tőle megaszalt természetnek szomja
Lekonyúl a beteg liliom s tulipánt,
Illatos kebelek Flórához temjénez,
Neki alázatos szárát meghajlítja,
El is jön az esső néha nagy felhővel,
A forgószél öszvetördeli a fákat,
A rohanó zápor a rétet elmossa,
A tüzes mennydörgés minden szívet gyötör,
Kopog a jégesső, tördel mindeneket,
De mihelyt a setét felhők elrepűlnek,
A mosdott nap egy fél felhőre könyököl,
Büszkén mutogatja a szagos rétekben
A megéledt barmok s vadak ugrándoznak,
Egy Ily hűs essőért mennyit sohajtozott,
Aki lankadt karral vonta már kaszáját,
| Magossan tűndöklik a hideg klímákon. |
| Mert súgárit a nap rá közelről hányja. |
| Tüzes csillagával minden határt éget. |
| Magát a csillagos égen kimutatja, |
| A nyájas ligetek s mezők elfonnyadnak. |
| A rétek haldokló virágit lenyomja. |
| Melyeket belől egy száraz hektika bánt. |
| Hogy könyörűljön már beteg seregén ez. |
| Az újító essőt nyílt szájjal áhítja. |
| De széllel, dörgéssel, viillámmal s mennykővel. |
| Elsodorja a szép vetést és palántákat. |
| A virágok nemző részit lecsapdossa. |
| A langozó mennykő mindenfelé ront, tör. |
| Agyonveri a szép virágos füveket. |
| A haragos egek ismét kiderűlnek. |
| A megszűrt áerben vídámon tűndököl. |
| Apró képecskéit a kristály cseppekben. |
| A víg madarakkal a mezők hangoznak. - |
| Akit az izzadság és por besározott. |
| Be édes örömmel kezdi most munkáját. |
