Csokonai Vitéz Mihály: Az estve
Az estve
A napnak hanyatlik tűndöklő hintaja,
Haldokló súgári halavánnyá lésznek,
Az aranyos felhők tetején lefestve
Melynek új balzsammal bíztató harmatja
A madarkák meghűlt fészkeik szélein
Szomorún hangicsál fészkén a pacsirta,
A vadak, farkasok űlnek szenderedve,
Ah! ti csendes szellők fúvallati, jertek,
Mártsátok örömbe szomorú lelkemet;
Lengjetek, oh nyájas zefirkék, lengjetek,
Míg érzek, - míg szólok, - egy kis nyájas szellet
Suhogó szárnyain a fák árnyékinál
Melybe a gráciák örömmel repűlnek,
A csendes berkeknek barna rajzolatja
Egyszóval, e csendes melancholiának
| Nyitva várja a szép enyészet ajtaja. |
| Pirúlt horizonunk alatt elenyésznek. |
| Mosolyog a híves szárnyon járó estve, |
| Gyöngy cseppjeit a nyílt rózsákba hullatja. |
| Zengenek búcsúzó nótájok rendjein. |
| Feljebb csak a dalló filemile bírta. |
| Barlangjába mordúl bömböl a bús medve. |
| Jertek füleimbe, ti édes koncertek; |
| A ti nyájasságtok minden bút eltemet. |
| Lankadt kebelembe életet öntsetek! |
| Rám gyengén mennyei illatot lehellett. |
| Egy fűszerszámozott theátromot csinál, |
| A kellemességnek lágy karjain űlnek. |
| Magát a hold rezgő fényénél ingatja. |
| Kedves rejtekei örömre nyílának. |
Késs, mély, borzasztó éj, komor óráiddal,
| Ne fedd bé kedvünket hideg szárnyaiddal. |
