Csokonai Vitéz Mihály: Serkentése a múzsának
Hogy ama bérces kőszálakat |
Megtetézhessük azokkal; |
Láthassuk várát a Hónornak, |
Hol a Múzsák egy nagy tábornak |
Fejét fűzik laurusokkal. |
Örök templomát építette, |
Amelybe meghólt a halál. |
Itt, ki szerette a múzsákat, |
Nevével kérkedő táblákat |
Merő gyémántokból talál. |
Nevét harsogva prédikálja |
Mindenütt a nemzeteknek, |
Ezt a hír felvévén szárnyára, |
Viszi a világ négy sarkára, |
Hogy általadja ezeknek. |
Általadják őtet egymásnak, |
És megőrizik hűséggel; |
És mikor sírjára mutatnak, |
Örömnek könnyeit hullatnak, |
Koronázván dicsőséggel. |
S kik a forró nap alatt laknak, |
Hirdetik, ki volt Homérus! |
Örömmel tapsolnak őnéki |
A Gángesnek gazdag környéki, |
Visszaekhózik Ibérus. |
Nyájas szemekkel Melpómene, |
És éneklője lehetnék! |
Úgy mind halált, mind más veszélyt s kárt, |
Mely a legnagyobbaknak is árt, |
Bátor lélekkel nevetnék. |