Csokonai Vitéz Mihály: T.N. Mihályfalvi István úr utólsó tisztességére
T.N. Mihályfalvi István úr utólsó tisztességére
Ember! hát oly csaló remény is hízlalhat,
Hát ha az egészség s az erő jár veled,
Íly édes álmokkal ne kecsegtesd magad,
Gyakran a legnagyobb erők leroskadnak,
S mikor így az erős a főldön fetrenge,
Gyakorta sírhalmot a gyenge ifjaknak
A halálnak jöttét egy ember se tudja,
Mindezek az Isten titkának házában
Ezt az emberi ész soha fel nem járja,
A' bizonyos, hogy meg kell halni mindennek,
Várhatja hát éltünk akármelyik pontja,
Mivel, mint az árnyék a testet követi:
Elrejtett nyilait hordozzuk testünkkel,
Ennek legkedvesebb s vígabb pillantása,
Ez míg egészséges, kövér testű vala,
Amannak orcái azért virágzának,
Ezt győzödelmének kellő közepében
Amarra legédesb reményei között
Azért bár az esett tagok reszketése,
Bár a száraz hurút koporsós szózatja
Bár hószín zászlóját az elaszott vénség
Ne kecsegtesd magad mégis, hogy a sírnak
Hanem tartsd magadat minden pontban készen,
S annak szélin állnál tántorgó lábakkal,
| Hogy aki még ma él, holnap meg nem halhat? |
| Bízhatsz, és a halált még messze képzeled? |
| Mert biztos örömöd közt hamar elragad. |
| S ledűlt oszlopai ezekre szakadnak; |
| Minden bajon kívűl nyúgova a gyenge. |
| A vénség reszkető erőtleni raknak. |
| Az erő, a szép szín gyakran elhazudja. |
| Sorra vannak metszve adamás táblában. |
| Bár minden titkoknak légyen nagy búvárja. |
| De szabott idejét ki tudhatja ennek? |
| Hogy gyógyíthatatlan mérgét reánk ontja. |
| Kísér s lábunk minden léptét számbaveti. |
| Csak halni készűlvén hosszú életünkkel. |
| Amannak gyászos sírt édes álma ása. |
| A halálnak csak egy nagy prédát hízlala; |
| Hogy légyen mit rágni a párkák fogának. |
| Verte le a halál a sír fenekében; |
| Nyilat örömének napján lövöldözött. |
| Bár az erős vállak, lábak görbedése, |
| A küszöbön álló halált nem ugatja, |
| Fejed pusztúlt várán nem lobogtatja még: |
| Lakosai közé még sokára írnak; |
| Mintha készen volna már sírod egészen, |
| Célozván a halál sok ezer nyílakkal. |
Mihályfalvi István, kit e sír béfedett,
Kinek pora felett állítsd meg lábodat,
Mihályfalvi István vala édesatyja,
Nánási Erzsébet e világra hozta,
Hogy tanúlásának egy pontjára lépe,
Innen ment tanúlni Verbőczi törvényjét,
Hogy végtére célját eltalálta benne,
Szolgált, mint prókátor, szolgált, mint fiskális,
Akiknél mely igaz, hű egyenességgel
Abból én most elő egyet sem számlálok,
Kivált elég tanú Debrecen várossa
Te légy, nemes város, te légy tanú ebben:
Én ugyan, óh nemes város! azt felelem
Hogy míg ama kilenc esztendők folyának,
Fő hivatalira oly híven vigyáza,
Érdeminek nagyobb pálya nyílt, miólta
Mely fő karban méltó tekintettel fénylett,
De négy esztendei tűndöklési után
Megholt! életének legjobb szakaszában,
Most hát sírja szélin megáll s rokonjait
| Ilyen szókkal oktat, halandó, tégedet: |
| Esmérd meg e hozzád szóló barátodat. |
| Kiben egy esküdtjét Debrecen siratja. |
| Mindkettő a virtus útjain hordozta. |
| Béfogadta Pallás még akkor zőld népe. |
| Melynek addig bújta setét szövevényjét, |
| Melyen bőlcs elméje végre megpihenne. |
| Majd minden rendeknél s famíliáknál is, |
| Bánt volt a vállára tett kötelességgel: |
| Magok szóljanak, én rájok apellálok. |
| S ennek minden rendű hazafi lakossa. |
| Vihetni-é dolgot őnála bőlcsebben? |
| És tudom, hogy te is azt feleled velem: |
| Melyekben mint esküdt szolgált hazájának, |
| Hogy a nagyokban is soha nem hibáza. |
| A bőlcs sénátusnak híjját ő pótolta; |
| Tekintetes nevet igazán érdemlett. |
| Elhúnyt egünkről a több csillagok után. |
| Fél századot élvén az élők sorában, |
| És kedvesit ilyen bús szókkal hagyja itt: |
Óh, angyali tábor! várakozzál velem,
Imé, testem felett sír Fodor Zsuzsánnám!
Jer, hűlt karjaimmal, jer, hadd öleljelek!
Jer, szedd ajakimról végső lehelletem,
Fagyos nyelvem igaz hűséged hálálja,
Huszonnégy esztendőt, melyben együtt éltünk,
Kivált a huszadik hogy soká haladott,
Kinek gyengeségét kötöm hív szívedre,
Neveld fel és tegyél egy olyant belőle,
Most karjaim közűl, kedvesim! menjetek,
Óh, Isten! ki nézel özvegyre s árvára,
Az én hív Zsuzsánnám, kedves Jónathánom,
Még karjai esküdt Nánási Mártonnak
Óh! mégyek, kedvesim, áldással hozzátok,
Itt áll még mellettem egypár atyámfia,
Az Úr tinéktek is adjon mindeneket,
Kenesei Mihály Nánási Sárával,
E' légyen vezértek, óltalom s bástyátok,
Tar István és Farkas Erzsébet! néktek is
A Mindenhatónak karja takargasson,
Végre, kit a vérség s baráti szeretet
Mindnyájan megáldlak utólsó órámon,
Ti pedig, társatok tisztbéli társai,
Kik ezen városban egy széket űltetek,
Köszönöm bennetek azt az indúlatot,
Én megyek; köztetek az Úr lelke lakjon
Nemes kommunitás! e város vénei,
Adjon mindnyájtoknak száz vigyázó szemet,
Isten hozzád, világ! búcsúzom tőled is,
Ő por testem hagyja tétetni a porba,
| Míg szerelmesimet rendre megölelem! |
| Életem egyikért őérte kívánnám. |
| Vagy ha szabad lesz, az égbe is vigyelek |
| Tiéd ez, óh, ezt is csak érted tehetem. |
| Rebeg, hogy síromnak szélin prédikálja. |
| Csak huszonnégy rövid órácskának véltünk. |
| Kis Jónathánunkkal minden áldást adott, |
| Édesanya! vigyázz egyetlen egyedre. |
| Hogy majdan minden száj jól szóljon felőle. |
| Adjatok végcsókot, rám emlékezzetek. |
| Írd fel ezeket is szíved táblájára. |
| Légyenek tiéid, már csak ezt kívánom. |
| S vele Toronyai Zsuzsánnának vonnak. |
| Melyet a jó Isten árasszon reátok. |
| Itt Nánási Sára, vele Kós Mária. |
| Vigyen az Ábrahám keblébe titeket. |
| Légyetek áldottak az Úr jóvoltával. |
| Így semmi rossz nem mér rontani reátok. |
| Légyen javatokra még ellenségtek is. |
| Hogy békességteknek semmi ne árthasson. |
| Velem feddhetetlen egyességre vetett, |
| Nevetek halálos szókkal hangzik számon. |
| Tekéntetes, nemes tanács bőlcs tagjai! |
| Hogy az Úr nevében törvényt nézhessetek: |
| Melyet mindnyájatok erántam mutatott. |
| S mindennémű jókat fejetekre rakjon. |
| Légyetek az Isten kedves emberei. |
| Hordozzon míg Nébón maga el nem temet. |
| Mivel Jézusomért elhagylak téged is. |
| Lelkem a szentekkel űlteti egysorba. |
1794. aug. 29.
