Csokonai Vitéz Mihály: Josepha kisassszonyhoz
Oldaláról, keljetek,
Ti, a bágyadt természetnek
Lelket adó szelletek!
Már az a nap itt vagyon,
Hogy gángesi lehelléstek
Erőt végyen a fagyon.
Bársonyszínű ajtaját,
Húzzátok a kikeletnek
Felrózsázott hintaját.
Őfelé szárnyaljatok,
Hogy ott egy szép Gráciának
Csókkal udvaroljatok.
Szép mellyét és homlokát,
Új rózsákkal terítsétek
Lába kedves nyomdokát.
Ámor is tivéletek
S ama szíven sebet tenne,
Akiért én reszketek.
Ha magam kecsegtetem,
Bíztomban minden kincsével
A világot megvetem.
Hó nyakán vagy kebelén,
Egypár csókommal adjátok
Tudtára, mit érzek én.
Tüstént szárnyra keljetek
S még meleg sóhajtásával
Lelkembe repűljetek.
Nevének szenteltetett,
S melyen kívánok állandó
Egészséget, életet,
Amelyet bálványozok,
Essen szívem szerelmébe,
Akiért sóhajtozok.
Kőlcsön hűségre kelünk,
Melyet minden kikelettel
Egymás karján szentelünk.
Ah, tán erre rámegyek,
Hogy Josepha enyim legyen,
S én Josepháé legyek.