Csokonai Vitéz Mihály: Fillishez
Fillishez
| A semmiség örök tavába |
Szép húgom! óh ne hánd;
Úgy éld virágit a tavasznak,
Hogy majd ha mellyeden megasznak,
Elveszteket ne bánd.
| Ne higyj a nyájasan mosolygó, |
Lepkéknek, óh ne higyj!
Ezek csak új rózsákra futnak
És hirtelen vénségre jutnak;
Ne hidd, nem tart ez így.
| Én is neveltem egy virágot, |
Emésztvén édesen;
De végre lepke vált belőle,
S újabb virág után előle
Eltűnt negédesen.
| Óh, mennyi bút láttam miatta! |
A szívem öszvetört;
Kedvet haszontalan kerestem
Másutt, mihelyt attól elestem,
Ki édesen gyötört.
| A szép napok hosszak valának, |
Hogy ő máshoz hajolt,
Szétnéztem és sehol se láttam
Azt, akit oly híven imádtam:
S egész főld puszta volt.
| Most is, ha foly könnyhullatásom, |
Hogy ő a hitszegő!
A tiszta szívet megvetette,
Ki őtet oly forrón szerette,
S reám méltatlan ő.
