Csokonai Vitéz Mihály: A békétlenkedő
Silány napjai eljőnek,
Itt a kedvetlen tavasz. |
Komor a bőjtmás hónapja.
Április csalárd, ravasz. |
Száraz porral kerengése
Torkot, mellet terhelő, |
Huruttal kerűl elő. |
Bárcsak hamar vége lenne
Únalmas óráinak. |
Sem gyümőlcse semmi nincsen
Kertem puszta fáinak. |
Ha rajta fürtök nem nőnek,
Mit ér a bimbó, virág, |
Ha körtvélyt nem nyújt az ág? |
Elfogyott a takarmányok,
Már sem széna, sem mező, |
Nincs új, elfogyott a régi,
Majd kihúz az éhező. |
E silány tavasz elmenne:
Uram! uram! talán már |
Nem is fog már lenni nyár! |
Ugyan nagyon megizzadtam,
Adjatok egy kis vizet! |
Éltünk terhe, veszettsége,
Csak, csak ilyennel fizet; |
Mert magunkat is eléget.
Tikkasztó kánikulánk |
Bűnünkért van csapva ránk. |
Lélekszakadva aratjuk
Ami kis termésünk jött; |
Most takarjuk forró délbe
Dudva és bogács között; |
Szipoly és sáskaraj tojt ott,
S amit ez is meghagya, |
Elsütötte a ragya. |
A munka keménységétől
Csigázódik életünk. |
Mi a szegény ember bére!
Aggunk s alig ehetünk. |
Mind, amit nyér a könyörgés,
Forgószél és jégeső, |
Ami a munkánkra jő. |
Annyi a gond, mely rámtódúl,
Érik a gohér nagyon. |
Ha ránézek a szőllőre,
A szüret s baj itt vagyon; |
Eső esik, mit kell tenni,
Alhatnám is, de nem is, |
Mozogni kén nékem is. |
A megaggott esztendőnek
Legkomorabb részei, |
Őszi felhő, és szünetlen
Bugyognak locs cseppjei. |
Bent didergek, kint meg fázom,
Szomorú ősz, haj, haj, haj! |
Benn is baj most, kinn is baj. |
Vagy kemény télre hajolna
Már ez a locspocs idő. |
Sínlik az embernek kedve,
S azért hozzám más se jő. |
De ha jő is, mit csinálunk? |
Most is bú és álom nyom: |
Jaj be fáj a vékonyom. |
Gyászos tél, a főld nyakára,
És az erszényt oldozod: |
Igyuk saját testünk vérét,
Már az inséget hozod. |
A te részed, annál hosszabb,
Életünkből majd fél rész |
A te napjaidba vész. |
Tején hízott természetnek
Gyönyörűségit magad; |
Nyár s ősz adott a vidéken,
Fagyod tőlünk elragad. |
Érted élünk és aggódunk,
S midőn mindent elragadsz, |
Magad csak kedvet sem adsz. |
Kertünket és gyümőlcsfánkat
Zúzzal virágoztatod. |
Kimormolsz szélhahotával
S jégfogad vicsorgatod. |
Enyhítsd megúnt életünket,
Bocsásd hozzánk a tavaszt, |
Szívszakadva várjuk azt. |