Csokonai Vitéz Mihály: Főtiszteletű és méltóságos pókatelki Kondé Miklós őnagyságának tiszteletére
Főtiszteletű és méltóságos pókatelki Kondé Miklós őnagyságának tiszteletére
Még mindég csak setét búkkal
Emberölő háborúkkal
Vagy a pompás természetnek
Néha a szűz szeretetnek
De most, Múzsám! békességnek
És a császári felségnek
Ki a véres diadalmat
És a hószín nyúgodalmat
Trónussát (melyet sokáig
Mely a világ négy sarkáig
Most oly áldott nappá tette,
Óh, kegyes király, érette
Ím, egy korona, amelyet
Melyen brilliántok helyett
Nincsenek rajt' Indiának
Hanem milliom anyának
A felvídult mezők, kertek
Melyek elhagyva hevertek,
A népnek megkímélt vére
S fényje önnön érdemidnek
Jer, tedd fel, óh haza atyja!
Mely kevés király mondhatja,
És te, Múzsám! olajfával
Vedd fel innepi pompával
Jer velem a békességnek
Melynek száz óltárok égnek
A népek köz vígságára
Mert meggyőzte utóljára
Jer, s keljünk túl a Hágónak *
Adj koncertet az ekhónak
Édes szülötte főldemnek
Hol sok magyar fejdelemnek
Nézd, mint tapsol a nemesség,
Óh, mit nem tesz a békesség!
| Ráncolván homlokodat, |
| Erőltetted lantodat, |
| Andalogván útjain, |
| Pihentél meg karjain: |
| Innepit kell zengened, |
| Nevét dicsőítened, |
| Népiért feláldozá |
| Hazánkba visszahozá. |
| Tüzes felhő fedezett, |
| Dörgött, ölt, mennykövezett) |
| Mely fényt és életet ád. |
| Örök hálá szálljon rád! |
| Készít néked minden hív, |
| Van egy-egy jó magyar szív; |
| Néger-vesztő gyöngyei, |
| Megvígasztalt könnyei. |
| Cifrázzák kerűletét. |
| Lakos nélkül, szerteszét. |
| Bíbor béllést ád alá, |
| Arany almát függeszt rá. |
| Itt nagy lelkednek jele. |
| Hogy ő ílyet visele! |
| Kerítvén homlokodat, |
| Philanthropus lantodat. |
| Újúló tornáciba, |
| Mohos omladékiba. |
| Készíts éneket velem: |
| Magát a győzedelem! |
| Meredek csapásain, |
| Hazám boros halmain. |
| Fővárosát járjuk meg, |
| Hamvain szent éj lebeg. |
| A szegény mint örvendez. |
Debrecenből, az én hazámból, a Hágó meredek hegyén menni a
nagyváradi gyűlésekre
nagyváradi gyűlésekre
Óh, - de mit hallok? - mi ez?
Kolonics nagy templomába
Éneklő leánykar zeng,
A lágy szellőknek fújtába
Róla kedves ekhó leng.
A harangok kondúltára
Örömtrombita ropog, *
Tíz-húsz hegedű-trillára
Öt-hat bot dobja kopog.
A muzsikák szent királya *
Ezer síppal sír, zeng, bong,
És pompás symphoniája
A temjénfüstbe zsibong.
Múzsám (mert szent borzadástól
Eltelvén, nem nézhetem,
A sok hangtól és lámpástól
Elalélt fülem, szemem)
Nézd azt, ki bíbor ruhába
Űl a főóltár megett,
Arany pálcát tart jobbjába,
Fején papi süveget.
Óh, mely kellemes méltóság,
Amely tekintetén űl,
Mely mennyei világosság
Súgároz feje körűl.
Nézd jobbról-balról mellette
A hír s haza angyalát:
Óh, mi két szent követ vette
Körűl az ő oldalát!
Zsámolyának grádicsára
Egy-egy tudomány leűl:
Óh, íly férfit bizonyára
Menny, haza, ész mind becsűl!
Tán Kondé ő? "Ő" egy égi
Szózat ekként felele,
Vagy hogy itten a hegységi
Ekhó szólalt meg vele.
Elég, hogy én rendbe szedtem
Azonnal a húrokat,
És Múzsámmal kísértettem
Élő hangon azokat.
Készűltem, hogy szent Péterhez
Hasonlítom őtet én!
Vagy a legfőbb szent emberhez,
Aki űlt Péter székén;
S hetedik Pius nevével
Vetem egybe nagy nevét,
Ki betőlté érdemével
A világ ürűlt helyét, *
Vagy legalább a hazának
Első térítőjihez
S e váradi kathedrának
Mérem fő díszeihez.
De gyarló lantom csak zörgött
Pengető újjom alatt,
Húrja aléltan nyöszörgött,
Hol szakadt, hol leszaladt.
Íly nemes tárgy nagy vóltával
Nem bírván, félre vetem,
S készűlök, hogy csak prózával
Ejtem meg tiszteletem;
Hogy majd sok jókívánással
Idvezlem e főpapot,
S kívánok néki áldással
Rakott sok ezer napot;
S hogy miképpen a hazának
Eddig oszlopa vala,
Úgy most az ekklésiának
Légyen őrző angyala;
És hogy midőn e sárházi
Életből mennybe megyen,
A Batthyány s Eszterházy
Dicsőűlt társa legyen:
Midőn...
Kolonics nagy templomába
Éneklő leánykar zeng,
A lágy szellőknek fújtába
Róla kedves ekhó leng.
A harangok kondúltára
Örömtrombita ropog, *
Tíz-húsz hegedű-trillára
Öt-hat bot dobja kopog.
A muzsikák szent királya *
Ezer síppal sír, zeng, bong,
És pompás symphoniája
A temjénfüstbe zsibong.
Múzsám (mert szent borzadástól
Eltelvén, nem nézhetem,
A sok hangtól és lámpástól
Elalélt fülem, szemem)
Nézd azt, ki bíbor ruhába
Űl a főóltár megett,
Arany pálcát tart jobbjába,
Fején papi süveget.
Óh, mely kellemes méltóság,
Amely tekintetén űl,
Mely mennyei világosság
Súgároz feje körűl.
Nézd jobbról-balról mellette
A hír s haza angyalát:
Óh, mi két szent követ vette
Körűl az ő oldalát!
Zsámolyának grádicsára
Egy-egy tudomány leűl:
Óh, íly férfit bizonyára
Menny, haza, ész mind becsűl!
Tán Kondé ő? "Ő" egy égi
Szózat ekként felele,
Vagy hogy itten a hegységi
Ekhó szólalt meg vele.
Elég, hogy én rendbe szedtem
Azonnal a húrokat,
És Múzsámmal kísértettem
Élő hangon azokat.
Készűltem, hogy szent Péterhez
Hasonlítom őtet én!
Vagy a legfőbb szent emberhez,
Aki űlt Péter székén;
S hetedik Pius nevével
Vetem egybe nagy nevét,
Ki betőlté érdemével
A világ ürűlt helyét, *
Vagy legalább a hazának
Első térítőjihez
S e váradi kathedrának
Mérem fő díszeihez.
De gyarló lantom csak zörgött
Pengető újjom alatt,
Húrja aléltan nyöszörgött,
Hol szakadt, hol leszaladt.
Íly nemes tárgy nagy vóltával
Nem bírván, félre vetem,
S készűlök, hogy csak prózával
Ejtem meg tiszteletem;
Hogy majd sok jókívánással
Idvezlem e főpapot,
S kívánok néki áldással
Rakott sok ezer napot;
S hogy miképpen a hazának
Eddig oszlopa vala,
Úgy most az ekklésiának
Légyen őrző angyala;
És hogy midőn e sárházi
Életből mennybe megyen,
A Batthyány s Eszterházy
Dicsőűlt társa legyen:
Midőn...
Itt a muzsikaszerszámok természeti hangját akartam követni s a
magyar nyelv hármonicusságát megmutatni
magyar nyelv hármonicusságát megmutatni
Az orgona
Mint ez a váradit
