Csokonai Vitéz Mihály: Gróf Széchényi Ferenc Ő excellentiájához
Gróf Széchényi Ferenc Ő excellentiájához
Nagy lélek! te, aki fényt hintesz
S életadó szemekkel intesz
| A homály vak rejtekibe |
| A nem-létel bús vőlgyibe; |
Te, kinek sok százan esmérjük
Hogy kívánhat'd, hogy ne dícsérjük
| Magunk között jótétedet: |
| Vagy a napot, vagy tégedet? |
Én ugyan, ki parancsolásod
Név szerént a te pártfogásod
| Szent törvényemnek esmerem, |
| Előbeszélni nem merem; |
De e violák kilehellik,
Hogy a te fényedtől díszellik
| Ki e törpe versek magok, |
| Új életek, színek, szagok. |
Rajtok képed lefestve látszik
Mint midőn sok apró nap játszik
| Hálákönnyem cseppjeibe, |
| A harmatok friss gyöngyibe. |
Nézd, nézd, ama kisded pacsirta
Eddig szárnyát, nyelvét nem bírta,
| Hogy kél fel a göröngy alól, |
| De most repűl s vidúlva szól. |
Most már maga alatt szemléli
S a napnak örömmel beszéli
| A pornak írígy férgeit |
| Eláradott jótéteit. |
Meleg fényed közt a jobb égben
S eltűnvén a kék messziségben,
| Önnönmagával áldozik, |
| Érzéssé s hanggá változik. |
Menj, kis madár, menj, szíhassad
Csakhogy vigyázz és elhallgassad
| A felsőbb abroncsok hevét, |
| Gróf Széchényinek nagy nevét. |
