Csokonai Vitéz Mihály: Az éjnek istenihez
Endímion szép barátnéja,
Te ott a fél felhő megett! |
S halkán nyomd pamut-hintócskáddal
A harmattól nyirkos eget. |
Míg a magánosság barátja,
Coelus! terád bámészkodik, |
S halld meg könyörűlő szíveddel,
A hűség mint búslakodik. |
Ti aggó éjjelem tudjátok,
Tudjátok, mért nem alszom én. |
Mely bágyadtan s könnyes szemekkel
Kesergettem Lilla nevén. |
Orcája, a kellemek míve,
Megvarázsolta szívemet, |
De tüzemről beszélni félek,
Hogy meg ne vessen engemet. |
A nemes lángot bészívhatja,
Vagy, óh, vagy tán már érez is. |
Más boldogabbnak a jutalma?
Óh, félek is, reménylek is. |
Kiknél az éji jelenségek
Ezer formában lengenek, |
Mint a tulipánt fályolkái,
Testvéresen szendergenek: |
Ki, mint én, szíve kétségébe
Halvány, bágyadt és hű legyen, |
Ködjébe burkolva, kínomnak
Mélységéről vallást tegyen. |
Rebegő nyelvvel, nyílt kezekkel,
Hogy ő szép, és én szeretem. |
Részt vévén a más fájdalmában,
Ezt nyögi: Én is szeretem. |
Óh, akkor, akkor példázzátok
Előmbe szép bálványomat: |
E kép, e mennyei kísértet
Visszaigézi nyugtomat. |