Csokonai Vitéz Mihály: A bátortalan szerelmes
A bátortalan szerelmes
Remény s kétség között epesztem
Most feltalálom, majd elvesztem
| Édes kínok közt magamat. |
| Lillát s belső nyugalmamat. |
Ha látom őtet, felhevűlnek
Ha eltávozik, hanyatt dűlnek
| Rabbá-esett érzéseim; |
| Tornyodzó reménységeim. |
Imádandó kegyes képének
De egy nyájas kis istennének
| Mindennap temjénezhetek: |
| Tekintetére reszketek. |
Erről bátorít, arról ijjeszt
A szív emel, az éj lesijjeszt.
| A tisztelet s a szerelem; |
| Óh, csiklándozó gyötrelem! |
Lelke kegyes; de negédjétől
Szava nyájas; de egy nem-jétől,
| Ójjatok, irgalmas egek! |
| Mint a haláltól, rettegek. |
Szeme, mint élet csillagzatja,
Mégis, mint a villám, meghatja
| Boldog napra hív engemet; |
| És öszverázza szívemet. |
Édes mézharmattal kecsegtet
De hátha még halált csepegtet
| A nyíló rózsa ajjakán: |
| Szívemre, hogyha meg nem szán? |
Óh, értem teremtett szép lélek,
Tőled reménylek, tőled félek:
| Hogy szívem ki nem önthetem! |
| Terád van bízva életem. |
Piros orcádnak rózsájára
Hószín kebled liliomára
| Ámor új-új pecsétet nyom, |
| Lehellte az én fátumom! |
De kit bélyegzett ki színedre?
S felőlem mit fuvalt mellyedre?
| Mék az a boldog valaki? |
| Halált vagy életet? mondd ki! |
De kímélj s adj erőt szívemnek,
Mert akármit végzesz fejemnek,
| Ah, gyengén szólj sorsom felől: |
| A kín vagy az öröm megöl. |
